Lyderhorn og Milde

Pénteken a Lyderhornt választottuk egyik úticélunknak, ez csak egy olyan kisközepes hegy errefelé a maga 396 méterével - a képen a jobb oldali, közelebb pedig az Ornafjellet látható, végül csak idáig jutottunk fel a sok látnivaló miatt.

A két hegy lábánál ugyanis a Kvarven fort vagyis a Kvarven nevű erődítmény helyezkedik el, melyet a bergeni kikötő védelmére kezdtek építeni 1895-ben, mivel az akkor még svéd fennhatóság alatt álló norvégok felkészültek arra, hogy a svédek nemtetszésüket fejeznék ki abban az esetben, ha Norvégia kinyilvánítja függetlenedési szándékát. Több ilyen erődítmény is épült az országban, azonban a Kvarvent a '90-es években megnyitották a nagyközönség előtt és ezen keresztül vezet a turistaút az Ornafjelletre és a Lyderhornra is, így igen népszerű kirándulóhely. Maga az erőd első körben különböző lövegekből és számukra kialakított félkör alakú fészkekből állt,


aztán idővel kiegészült a hegy alsó felének bármelyik pontján megtalálható géppuskafészkekkel, melyek az S-től


az XXL-ig minden méretben előfordulnak.


Utóbbi így néz ki kívülről, mintha egy üvöltő arc lenne.


Ezek mellett sok bunkert is építettek a hegyoldalba, azonban nagy részük ki van töltve betonnal - általában az ilyen nagyobb géppuskafészkek is - sőt, lent a fjord szélén az építkezés vége felé megtoldották a költségvetést egy torpedóbázissal. A fenti fészket az egyetlen meghagyott löveg mellett leltük, ilyen kis szörnyek ültek végig a hegyoldalban az 1900-as évek elejétől egészen a második világháború végéig.


A löveg csövéről így látszik a világ, ezt az öblöt kellett védenie


az 1025-ös számú példánynak, mely 3 év híján egy évszázada ül a Lyderhorn oldalában.


Természetesen le van láncolva, nehogy valaki nekiálljon forgatni őkelmét, vagy bármi ilyesmi.


A lövegekhez ilyen kis kecses grádicsokon lehet felmenni,


melyek alján igen jellegzetes cseppkőképződési folyamat figyelhető meg.


Találtunk egy számunkra ismeretlen eredetű és funkciójú alkatrészt, úgy néz ki, mintha a löveg csövének egy darabja lenne, iszonyatosan súlyos, hárman kellettünk hozzá (meg egy speciális emelő szerkezet, ún. talált bot), hogy meg tudjuk fordítani, így nagyon kíváncsiak lennénk, hogy mikor és hogyan került ide az út közepére a löveg aljánál és hogy mi is ez pontosan. Itt már meg van fordulva, nem látszik, hogy nem teljes henger, nem is tudtuk visszafordítani így, hogy nem himbálhattuk meg a fordulás előtt a hasán, úgyhogy így maradt.


A Kvarven egyébként méretéhez és kiépítettségéhez képest nem kapott nagy szerepet egyik nagy világégésben sem, az I. világháborúban Norvégia megőrizte semlegességét, a II. világháborúban pedig egy éjszakán át próbálkoztak innen a Wesebürung hadművelet megállításával - sikertelenül, így 1940 végére egész Norvégia német fennhatóság alá került. A csata bővebb leírása itt.

A történelmi kitérő után másztunk tovább felfelé, elég pazar volt egy idő után a kilátás,


középen a helyi Golden Gate,


a tájképnek pedig akadt nagyon régi,


és legújabb időket idéző részlete is.

Az Ornafjelleten üldögélve megcsodáltuk Bergent (ezúttal a másik oldalról, szemben a Fløyen Fløibanennel és a fehér épülettel, mögötte magasabb vonulat a Rundemanen),

és felfedeztük, hogy a modernebb korok jegyében közvetlenül a Kvarven alatt egy olajplatform-kiképzőbázis foglal helyet - csak hogy teljes legyen a kavalkád.


Mivel aznap még a Bergentől nem messze található mildei arborétumba is ki akartunk menni, ezért lemondva a Lyderhorn meghódításáról (majd legközelebb), elindultuk lefelé, hogy megkeressük a torpedóbázist. Sajnos ez is be van csukva, le van zárva, be van betonozva, így csak a tetejére tudtunk felmászni és bámulni a fjordot egy kicsit. Bagoly ügynök illusztrálja is a tevékenységet. Egyébként meg így néz ki oldalról.


Ezután némi kevergést követően (Bergenben alagutak és hidak váltják egymást még városon belül is, nem egyszerű autózni) kijutottunk Mildébe, ahol szerencsénk volt az első valódi norvég riviérához. Igen, pont ilyen.


Maga az arborétum egyébként hatalmas, dimbes-dombos terület, sok-sok felcímkézett giz-gazzal, de nagyon hangulatos sétálni a kanyargós ösvényeken. Néha egy-egy házikóra bukkan az ember, ennek a kertjében például tiritarka ágyások láthatóak, amelyben a common falusi kerti virágok minden fajtája előfordul (tényleg minden, a büdöskétől a paprikavirágon keresztül a díszhagymáig - pedig ezeket értelmes helyeken már csak főbelövés terhe mellett szabadna közterületen díszítés szándékával alkalmazni). Viszont van külön rododendron negyed is az arborétumban, ha lehet ilyet mondani, ez a nemzeti viráguk, valami 2500 norvég fajtával...


Sétálgattunk, meg-meg álltunk, leültünk egy-két helyen, aztán arra gondolva, hogy még vissza is kell érnünk és másnap van az utolsó nap, amikor még kialhatjuk magunkat, lassanként megkerestük a parkolóhoz vezető utat és búcsút vettünk Mildétől.

Sognefjord

Csütörtökön turistának álcáztuk magunkat és beneveztünk a "The Sognefjord in a Nutshell" túrára, melynek keretei között elutaztunk Bergenből Myrdalba vonattal, Myrdalból Flåmbe szintén vonattal, majd Flåmből Bergenbe expressz hajóval. A túráról ennyit tudtunk előre, a helyszínekről kicsit többet.

Myrdal az Oslo-Bergen vasútvonalon található 866 méteres tengerszint feletti magasságon, a vonatút nagyon szép odáig, most nem volt se sötét, se szakadó eső (legutóbb, mikor erre jártunk, akkor oda-vissza így volt hozzá szerencsénk). Már a vonaton szinte csak turistákat láttunk magunk körül, köztük akadtak még hardcore norvégok hegyigöncben, de még biciklivel is, viszont a nagy tömeget négy kínai/japán csoport és néhány kisebb csapatnyi különböző nemzetiségű turista alkotta. Kelet/közép-európait nem nagyon láttunk...

Myrdal állomása arról is nevezetes, hogy innen indul lefelé a Flåmsbana (flåmi vasút), mely a 20 km-re levő Flåmbe vezet, 20 alagúton és 1 hídon keresztül, mivel Flåm a Sognefjord partján van; így a vasút 863 méter szintkülönbséget gyűr le, ez a világ legmeredekebb, segédmeghajtás (fogaskerék, etc.) nélküli vasútja. A dolog bonyolultságát az is mutatja, hogy 1924-ben kezdték építeni, de csak 1940-ben fejezték be. (bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Flåm_Line, érdemes beleolvasgatni)

Flåmből Bergenbe a Sognefjordon végighajózva jutottunk vissza. A Sognefjord Norvégia és a világ leghosszabb fjordja, 205 km hosszú, több ágra szakad az ország belseje felé, az egyiket, az Aurlandsfjordot már meglátogattuk előző küldetésünk alkalmával. A Sognefjord mentén már a huszadik század elején sok turista akadt (a kornak megfelelő mértékben), a Flåmsbana-t is már azért építették, hogy az Oslo-Bergen vasútvonal felé jobb összeköttetése legyen a Sognefjord menti településeknek. A fjord legmélyebb pontja 1308 m, de érdekes módon a fjord szájánál (ahol az Északi-tengerhez ér), hirtelen 100 méteresre csökken a mélysége, mintha egy gát lenne benne (valakinek van erre ésszerű magyarázata, az U alakú völgy meg a gleccserek elmélete tekintetében?). A Sognefjord egyébként szélesebb is mint az átlagos norvég fjordok, 5-6 kilométerre is vannak néha egymástól a két partján levő 1000 méternél magasabb hegyek. Szóval szép, na :)
Ott tartottunk, hogy Myrdalból lefelé már a Flåmsbana-val folytattuk utunkat, szépen lassan ereszkedve a Sognefjord, pontosabban első körben az Aurlandsfjord felé. Myrdalban még sok havas foltot lehetett látni a környező púpok tetején, aztán elkezdődött az alagutak sora, de köztük azért akadt szépséges táj is.


A vonat két alagút között lassítani kezdett, a hangosbemondó pedig tudtunkra adta, hogy jobb oldalt található a Kjossfossen vízesés és 5 minutes of photography break. No, le is tódult a nép a vonattól, a kis kínaiak egymás sarkát taposták (meg néha az enyémet, ilyenkor csúnyán néztem), de legalább a vízesés szép volt.


A vonat úgy állt meg, hogy az eleje meg a vége két különböző alagútban volt, mellette kis rámpa, hogy ki lehessen menni a Kjossfossenhez, ami a két alagút között a vonat alatt vízesett tovább. Mire a vonat teljes utazóközönsége kitódult a kis vízesés előtti szélesebb placcra, némi zenét is varázsoltak a vízesés mellé, sőt legnagyobb megrökönyödésünkre két leányzó kezdett felváltva táncolni a vízesés egy-egy pontján... nekünk ez már sok volt a giccsből, de legalább jó fotótémát szolgáltatott. Nagyon turistának éreztem magam, csak a hasitasi és a helyi élelmiszer üzletlánc logójával ellátott baseball sapka hiányzott a fejemről. Azon is elgondolkodtam, vajon hogy keresnek erre a munkára embert: "Agilis, vízálló táncoslányokat keresünk látványos vízesésünkbe, napi 12x5 perc munkaidőben. Tömegiszony kizáró tényező." Kicsit utánaolvasva azért kideríthető, hogy a táncoló hölgyek Huldrát, a skandináv mitológia egyik szédítő erdei tündérét személyesítik meg és a norvég balett iskola hallgatói.


A Kjossfossen után békésen folytatta útját a vonatunk, hol balról, hol jobbról kerülgetve a kis patakot, mely a völgyben kacskaringózott. Flåmbe leérve az alábbi monstrum trónolt a völgy közepén, rengeteg turista lepte el a gyepet és az éttermeket, nem beszélve a gift shopokról. Legutóbbi ittjártunkkor metsző hideg és hódara fogadott, így első körben furcsa látvány volt a nagy tömeg, de azért még mindig barátságosabb, mint a bezárt ablaktáblák között süvítő szél...


A fjord végében a fehér épület egy szálló, a Fretheim Hotel, mely már 1870-ben is vendégeket fogadott, szóval nem ma kezdődött errefelé a turizmus üzletág kiépítése.


Némi lődörgés után megkerestük azt a helyet, ahol a vonatot keresztező patakocska eléri a fjordot, itt lent már egész folyóvá duzzad, szép, átlátszó (kékes) színe van, Bagoly ügynök pedig éppen megnézi hogy mennyire hideg. Elmondása szerint nagyon.


Az időnk nagy részét ennek partján heverészve töltöttük, egészen délután háromig, amikor is megérkezett a bárkánk, amely visszavisz majd bennünket Bergenbe. Annyit tudtunk róla, hogy "express boat", gondoltuk valami olyasmi lesz, mint amilyenek a már jól ismert kompok, csak kicsit gyorsabb. Ehhez képest megjött ez,


ami belülről így néz ki, még biztonsági övek is vannak egyes üléseken. Az emergency instructionst tartalmazó kártyákon a hajó pontos alaprajza is rajta van, ez alapján a két szinten összesen 300 utas fér el, kb. annyi, mint a leggyakoribb Airbuson (A320). Maga a hajó egyáltalán nem látszik egyébként nagynak.


A hajó elején van egy kis teraszszerűség, amire - gondoltuk - ki lehet menni fotózni.


Ez be is jött, egészen addig, míg utazósebességre nem gyorsult a kis bárka, ugyanis olyan sebességgel repeszt, hogy képtelenség kint maradni 5 percnél tovább csonttá fagyás nélkül. Útközben (5 és fél óra) volt időnk utánaszámolni, hogy bizony elég kemény a menetszél, tekintve a Flåm-Bergen közötti 350 km-es távolságot, kis lélekvesztőnknek átlag 60-70 km/h-val kell rongyolnia ahhoz, hogy időre odaérjünk és akkor még nem is beszéltünk az útbaejtett 10 megállóról. Ezen tapasztalatok birtokában újraértelmeztük az 'express boat' kifejezést, aztán átadtuk magunkat cirka 5 órányi bámulászásnak és fotózásnak.

Egyik első állomásunk Aurland volt, ahol a település felett 600 méter magasan található a Stegastein kilátópont, melyet Maci és Mókus ügynökök társaságában havasan és jegesen már meghódítottunk, a képen középen látható mesterséges kiszögellés, melynek alja részben üvegből van.


Nézelődés közben árnyékot vetettünk az Aurlandsfjord vizére, aztán továbbindulva jobbnak láttuk bepucolni az üveg mögé a teraszról, mert széltől könnyező szemmel úgysem látunk sokat.


Később még egy pont volt, ahol ismét emlékezhettünk korábbi küldetésünkre, a parton elmentünk Norvégia egyik nagy hagyományú kecsketenyésztő és kecskesajtgyártó faluja mellett, ahol az ország legkisebb stavkyrkjéje (fatemploma) is található, kemény 40 férőhellyel. Valamikor az 12. század közepén készült a kicsi fehér templom, annak idején a semmibe vezető út végén találtuk magát Undredal települést, miközben le akartunk menni a fjordpartra, hogy kicsit körülnézzünk. De az is lehet, hogy valójában azért jöttünk erre, mert Mókusnak nagyon tetszett az útikönyvben az az adat, hogy a faluban négyszer annyi kecske él, mint ember, vagyis húúúú, nézzük meg. Hát megnéztük, de azért így napsütésben a vízről bájosabbnak tűnt a település, mint hidegben, szemerkélő esőben és délután négy körüli félhomályban :)


A Flåmsbana-hoz hasonlóan a hajó is lassított, sőt mondhatni megállt egy vízesés mellett, megnéztük, megörökítettük ezt is, aztán repesztettünk tovább.


Időközben már kiértünk a Sognefjordra, ahol jobbra-balra sokszor havas hegycsúcsok, alattunk potenciálisan több száz méternyi fjord, a hajón süvítő szél, de valahogy mégis nagyon felemelő élmény volt időnként kimerészkedni a teraszra :)


Itt-ott még egy-egy gleccser is akadt a hegytetőkön (középen a fehér nyelv),


de a zöld dombok (1000 méter körüliek) is tetszetősek voltak.


Jó három órányi út után értünk ki a fjordból a parti vizekre, itt alapvetően a szigetek között csalinkázott a kis csónakunk, de azért néha ki lehetett látni az Északi-tenger felé. Itt kevésbé volt sima a víztükör, kicsit jobban fújt a szél is alapból, így kevésbé mászkáltak ki az utasok a kis teraszra, de a legkomolyabb fel-le hullámzást még mindig a többi hajó által keltett hullámok számlájára lehetett írni.


A szigeteken mindenfelé kisebb-nagyon csónakházak akadtak, Majom ügynök szerint a tehetősebb norvég családok mindegyikének akad legalább egy vitorlása, szóval nyugodtan lehet mondani, hogy ez a hajózás dolog össznépi sport errefelé.


Az út vége felé felfedeztük, hogy hátrafelé is ki lehet menni a hajón - ezzel párhuzamosan pedig magyarázatot nyert az elöl tapasztalható sebesség is.

A célhoz közel megfigyelhettük a bergeni agglomerációt - kell az ilyen panel a fenének, mikor ott van nekünk Újpalota. Azért kíváncsi lennék, mit kóstálhat egy szoba-konyhás garzon itt a tizediken...


Aztán elénk tárult Bergen is a hegyeivel,

balra a Fløyen, jobbra az Ulriken,


a kikötő házikói is közeledtek,


a Bryggen faházai a vitorlásokkal,


aztán egyszer csak kikötöttünk és sajnos nekünk is muszáj volt partra menni. Meg kell jegyezzem, a menetrendben írt időhöz képest 7 azaz hét perc késéssel, melyért előre elnézést kértek a kikötés előtt. Az egyik legnagyobb élmény volt ez az express boat dolog, gyönyörű volt az út, szép időnk volt - no meg óriási szerencsénk is, mindenkinek csak ajánlani tudom, ha egyszer errefelé jár :)

Hazafelé sétálva észrevettük, hogy itt-ott porzik az út, már vagy két napja nem esett eső, fonnyadnak a vízérzékenyebb növényfajok és a sirályok is panaszosabban vijjognak a fejünk felett. Bagoly ügynök szerint a bergeni egyetemen már alakul a kutatócsoport, mely ezt a szokatlan aszályt vizsgálja... Ezzel a kis szarkasztikus megjegyzéssel zárul a mai mese, így naposan egész marasztaló hely ez a Bergen, csak ne lenne ott a háttérben, hogy az év 290 napjában esik az eső, maradékban pedig gyakran felhős az ég, néha havazik és errefelé nem igazán ismerik a gatyarohasztó meleg fogalmát. No, Budapesten én sem szeretem annyira, de a Balatonon már egész hangulatos :)

Ulriken

A Fløyen és közvetlen környezetének meghódítása után az Ulrikent vettük célba, mely a Bergent körülvevő hét hegy (leggyakrabban: Lyderhorn, Damsgårdsfjellet, Løvstakken, Ulriken, Fløyen, Rundemanen és Sandviksfjellet) legmagasabbika 643 méterrel.

A túra előtt még felszedtük a másnapi "Sognefjord in a Nutshell" fantázianévre hallgató vonat+hajótúrára szóló jegyeinket (ez a trailer a holnapi bejegyzésre), már ekkor feltűnt, hogy a várva várt jó idő (napsütés + felhő csak bárány formájában) hatására a bennszülöttek kirajzottak: óriási tömeg a városban, sétálnak, fagyiznak, kiülnek és a parkokban minden, kiterített törölközőnél nagyobb, gyeppel borított helyet napozó vikingek leptek el. Szerintem tegnap mindenki beteget jelentett a munkahelyén és kiment D-vitamint gyűjteni, mert ahogy Bagoly ügynök is megállapította: Bergenben ajándék minden nap, amikor nem esik.

Átböngészve a térképet arra jutottunk, hogy célszerű kipróbálni az Ulriksbanent is - tudnám mitől banen, ami vonatot jelent, hiszen lanovka, amint az a képen is látszik, na mindegy, lényeg, hogy azzal libegtünk fel a hegytetőre, hogy aztán a Fløyenhez hasonló dimbes-dombos sziklás platón rohangásszunk fel-alá.


Az Ulrikenről igen elegáns kilátás nyílik Bergen központi részére, jó messze van a kikötő és a halpiac (így sajgó lábakkal a biztató 4. emelet, Majom ügynök rezidenciája is, de erre csak este jöttünk rá).


Az Ulriksbanen végállomásától egy kicsit eltávolodva már a szokásos norvég fennsíki kép tárul elénk, van tó, van hytte, vannak birkák és meglepő módon nincs összefüggő esőfelhő.


Szép kilátás nyílik szemben levő Løvstakkenre is, amelyet már két és fél éve, az előző küldetésen Mókus és Maci ügynökökkel együtt csöpörgő esőben, mínusz 5 fokban és egy idő után sötétben meghódítottunk.

Némi céltalan bóklászás után keresnünk kellett valami úticélt, ezért választottunk egy csúcsot, ahonnan érzésünk szerint már a szomszéd völgyet lehet megcsodálni, úgyhogy el is indultunk arra - jó nagy kerülővel, mivel az út arra vezetett és az előző bejegyzésben taglalt ferde mocsár jelensége miatt itt nem célszerű toronyiránt közlekedni. Útközben találkoztunk birkákkal, a szokatlan meleget jelzi az is, hogy egészen este 6-7-ig nem nagyon mozogtak, igyekeztek árnyékba húzódni és/vagy feküdni - gondolom a standard bergeni időjáráshoz vannak öltözve, nem ehhez a kánikulához :)


Némi vargabetűvel eljutottunk a célhoz, ezt lehet látni a szomszéd völgyben. Így néz ki a norvég Vidék - a nagy árnyéktól eltekintve (mely a Rundemanennek köszönhető, nem tudtam megkérni, hogy menjen már arrébb egy fotó erejéig).


Közben a birkák is mászkálni kezdtek némi kolompolás közepette.


Sikerült egy, a windows ultimate hátterére egészen hajazó képet is lőni a szomszédos dombokról.


Visszafelé indulva (este 9-ig jár az Ulriksbanen, nem hiányzott a kehes térdemnek 643 méternyi lefelé galoppozás) igyekeztünk követni az ösvényjelző táblákat,


találkoztunk még néhány birkával - ezen a képen jól megfigyelhető a jellemző egykeresős-kétgyermekes családmodelljük,


aztán elérve a kilátóteraszt megtöltöttük az egyszem üvegünket vízzel és beszálltunk a lanovkába. Meglepetésünkre elindult - velünk egyedül, sőt a szembejövő párjában sem volt senki, ezt nem nagyon tudtuk először mire vélni, de nyilván ez csak a norvég előzékenység része.


Közben még siklóernyősökkel is találkoztunk, kavarogtak az Ulriken és a Fløyen között - legalább jó fotótémát szolgáltattak. Itt megjegyezném, hogy a Kjeragra menet pedig bázisugrókkal futottunk össze, na ez is egy olyan sport, amit az anyák tiltólistára tennének, ha jól sejtem...


Leérve természetesen még haza kellett gyalogolni, amit csak úgy találomra tettünk meg, de szerencsére Bergen nem akkora város, hogy nagyon el lehessen tévedni :)