The Game

Bagoly és jómagam már jó ideje az óperencián túli futball bajnokság nemes küzdelmének követésével követjük az őszi (és téli) vasárnap estéket. Meg néha a hétfő éjszakákat. Ja és a Thursday Night Football is jó program :)

Így aztán, amikor rájöttünk, hogy pont a Green Bay Packerst fogadja látogatásunk hétvégéjén a New York Giants, nem volt kérdéses, hogy ha törik, ha szakad, megpróbálunk jegyet szerezni és kimenni a meccsre. Így utólag az ’elege van a hidegből és hazamegy’ vagy az ’elalszik a stadionban a jetlagtől’ valószínűbb veszélynek tűntek a meccs követése szempontjából, minthogy ne lenne jegy; de azért igyekeztünk, hogy egyik se következzen be.

A New York Giants (és a New York Jets) új stadiona, a Metlife Stadium New Jersey-ben található, hatalmas parkolók veszik körül, lévén a szurkolók nagy része egyrészt autóval jön, másrészt helyet kell adni a 'tailgating'-nek is. Ez olyasmi, mintha a szurkolók hirtelen úgy döntenének, összekötik a meccsnézést egy gyors kempingezéssel, kicsapják a kisrádiót, kistévét, megy a közvetítés, ők meg sütögetnek, eszegetnek a parkolóban, közben hallják a stadionban tartózkodók felhördüléseit is, így a meccshangulat is megvan, de a legfontosabb, hogy több ezren csinálják ezt, így közben paroláznak egymással, kaját csereberélnek, beszélgetnek, közösen örülnek a szerzett pontoknak vagy szomorkodnak, ha nem megy annyira a csapatuknak. Mínusz 15 fokban is.

Vasárnap New Yorkban már elég sok Green Bay-es sapkát, Rodgers vagy Driver-mezt (irányító / wide receiver Green Bay játékosok); itt-ott hátizsákokat, sőt, néha zászlókat is lehetett látni, szóval a wisconsini szurkolók kitettek magukért, meg kell hagyni (Green Bay hatalmas metropolisza 100 ezer lakossal és egy 80 ezres stadionnal Wisconsinban taláható). New York Giants mezek és sapkák egyébként is fel-fel tűnnek New Yorkban, elvetemült helyi szurkolók hétköznap is hordják őket; így Manning, Tuck és Cruz mezekkel rendszeresen lehet találkozni (Eli Manning irányítóként, Justin Tuck defensive endként, Victor Cruz pedig „a friss tehetség” wide receiverként játszik).

Szóval a meccs este 8:20-kor kezdődött, európai idő szerint hajnali 2:20-kor; lévén Sunday Night Football-ról van szó, fel voltam készülve rá lelkiekben, hogy kemény menet lesz kibírni a cirka négyórás programot a 2-3 fokos stadionban, némi széllel megspékelve, de bíztam benne, hogy az érdeklődés felül fogja múlni az időjárási viszontagságokat. Just for the record, meg kell jegyeznem, hogy ezeket a meccseket általában csak félidőig szoktam bírni, meleg takaró alatt, kávéval a kezemben… Így a szállásunkról való elindulás előtt felöltésre került a duplazokni, harisnya, bundabugyi, kabát, két pulóver és a síkesztyű is, valamint a magunkhoz vettünk két törölközőt takaró gyanánt, némi kávét, tartaléknak svájci csokit és red bullt, úgy éreztük, mindenre fel vagyunk készülve :)

A szállásunktól elmetróztunk a Penn Station-ig, ahonnan vonattal indultunk volna tovább New Jersey-be – több ezer másik szurkolóval egyetemben. Negyed nyolc körül értünk oda, majd döbbenettel konstatáltuk, hogy egy vonat elment 19:11-kor, a következő pedig meg majd csak 19:53-kor fog menni. Majd megy egy 19:57-kor, 20:02-kor és 20:11-kor is. Ezekről a vonatokról később át kell szállni egy másikra, amely tulajdonképpen különvonat a stadionhoz. Az összes érintett vonat kb. 10 perc menetidőt igényelt, szóval annyira nem volt messze a Meadowlands – a stadion megállója, de furcsálltuk, hogy ennyire nem sikerült megoldani az ütemes indulásokat, amikor több ezer szurkoló jár ki mind a New York Giants, mind a New York Jets meccseire, szinte hétről hétre az egész szezonban.

Gyűltek a mezes rajongók az állomás csarnokában, gyanús volt, hogy a duzzadó tömeg nem fog felférni az első vonatra, holott nyilván mindenki azzal akart menni. Ami azonban meglepett bennünket – a helyi foci-fanok egyáltalán nem figyeltek sem a hangosbemondóra, sem a táblákra. A vágányszámot az utolsó 10 percben írták ki, dörzsölt kelet-európaiként mi a csarnok közepére helyezkedtünk; egyikőnk az egyik oldal tábláit figyelte, másikunk a nagy, központi táblát, beszélgetés közben meg a hangszóróra is füleltünk, hátha bemondják a vágányt. Amikor ez megtörtént, a 'mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki' szemfülességgel elindultam a vágány felé, de néhány másodperc után megtorpantam, hiszen a bennszülöttek nagy része tovább beszélgetett, ücsörgött – kicsit megzavart, hogy ezek nem vették észre, hogy megvan a célpont. Az is felmerült bennem, hogy én vagyok a hülye, rosszul hallottam, biztos nem értek elég jól amerikaiul; sőt Bagoly is furcsán nézett, hogy mi van; aztán valaki a tömegben elbődült, hogy ’TRACK ONE!’ (vagyis egyes vágány) és ekkor elkezdődött az özönlés a vonat felé. Kb. úgy, mint amikor a lemmingek vándorolnak.

Szépen besorolt vagy 800 ember a vonatba, a többi a peronon anyázott; aztán kidöcögtünk az alagútba, át a Hudson alatt; majd 8 perc múlva Secaucus junction (állomás), átszállás, másik vonat. Ahol ismét ültünk húsz percet; mert a különvonat (baromi hosszú, kétszintes) természetesen bevárta mind a négy nyolc körüli vonatot. Yeppp. Tömegközlekedés tekintetében van még mit tanulnia ennek az országnak. Így aztán 20 perccel a kezdés után értünk oda, megmásztuk a stadion kb. kétszáz lépcsőjét – míg a többi lemming sorba állt a mozgólépcső előtt; hiszen mégis sporteseményre jöttek.

Belecsöppentünk a közepébe

Egy sor sárga fenék, egy sor szürke fenék – ahogy Mókus mondaná

Egyébként itt éppen támad a Giants; ha valakit érdekelne a képen látható formáció általános alapja, itt egy kicsit utánanézhet. A stadionban folyamatos volt a nyüzsgés; a NB1-ben szokásos sör-szotyi kombót nagyban meghaladó mennyiségű hotdogot, jeges kólát (itt még ilyenkor is mindenbe jeget tesznek), sört és mártás+taco-t áruló pult állt rendelkezésre, a brutális hidegre tekintettel pedig vastagon cukros forró csokit is lehetett kapni. Ennek megfelelően a szurkolók folyamatosan kijártak abrakért; majd hatalmas, kajával és piával megrakott tálcákkal tértek vissza, hogy legyen energiájuk szurkolni.

Helyi halftime show

A Super Bowl eséjén (az egész cirkusz döntője, általában február elején rendezik) a halftime show az egyik legnagyobb szenzáció az alkalmi néző számára, általában neves előadók csinálják ilyenkor a fesztivált (az utóbbi időben Paul McCartney, Madonna és Rolling Stones is akadt); a show-t körülölelő reklámblokkok pedig a legdrágábbak az teljes televízióiparban. Itt most éppen egy marching band jutott nekünk, elénekelték az amerikai fegyveres erők különböző himnuszait; sorra került az Army (hadsereg), Navy (tengerészet), az Air Force (légierő) és a Coast Guard (parti őrség) is; aztán még megtoldották a műsort az amerikai himnusszal. Ez is jellegzetes amerikai dolog, szinte minden meccsen van valami kiemelt téma, amit támogatnak, felhívják rá a figyelmet (ismét a nézőszámon a lényeg), kezdve onnan, hogy Afganisztánban szolgáló katonák köszönnek be hajnali négykor, álmos szemekkel; rajongásukról biztosítva a sportág szereplőit; odáig, hogy egész októberben rózsaszín kesztyűben játszik szinte az egész liga – felhívandó a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Mindemellett az adott kiemelt témát egy általában egy csinos kis összeggel is megtámogatják - nem csak rongyrázásról és hírverésről van szó.

Harmadik negyed– a kupac alján valaki szorongatja a labdát

A meccs összeségében remek volt, többek között azért, mert nyert a Giants. Bagoly máshogy minősítené a Packers 38-10-es, csúfos vereségét; de ennek kifejtését meghagyom neki.  A stadionban a hideget végülis túl lehet élni, elvégre rendszeresen tömve vannak a 80-100 ezres stadionok télvíz idején is – Green Bay-ben tartottak már meccset mínusz 17 fokban is… A hideg ellen egyébként a legmenőbb megoldás a lépcsőzés volt, amikor már nagyon fáztunk; legyalogoltunk egy karéjnyit a stadionban; majd visszafutottunk 80-100 lépcsőfokot; mindjárt jobban éreztük magunkat a bőrünkben.

Lefújás után a pályát ellepi a sajtó

A mérkőzés végeztével másik nyolcvanezer szurkolóval együtt kilemmingeztünk a stadionból; ebből kb. tízezer a vonat felé, a többi meg belekezdett az „álljunk sorba a parkolóból kifelé menet” című játékba. A vonatok az idejövethez képest meglepően jól működtek visszafelé; mintegy tíz perc várakozás után nyélbe ütöttük az átszállást is, visszaérve Manhattanbe meg még metrót is találtunk hazafelé, így nem kellett tizennégy utcányit északnak és hat sugárútnyit keletnek gyalogolnunk :)

Zárásképpen: az amerikai foci remek; meccsre menni jó program, a hideg és az európai idő szerint embertelen időpont ellenére! Szintén függőknek: ugyanekkor hiányzik az embernek a közvetítésekből jól ismert line of scrimmage – nehezebb látni, hogy most akkor meg van-e a first down vagy sem; a visszajátszásokat pedig sokkal kevésbé lehet észlelni, hiába vannak a stadionban hatalmas kijelzők. Maga a játék persze sokkal jobban átlátható; ahogy a hokinál is élőben sokkal jobban lehet például követni a korongot. Az amerikaiak, mint mindent, ezt a sport-dolgot is színpadiasan és sok pénzből csinálják, de azért ez összességében nem von le a dolog élvezeti értékéből :) Szóval amerikai futball likey-likey, meccsre járni zsír és GO GIANTS!

PS: Azért a világ legjobb sportja még mindig a kézilabda; nagyon sokat kell izmoznia bármilyen sportág bármilyen meccsének, hogy például az olimpia Magyarország-Izland meccsét felülmúlja :)

'Walking in Manhattan' & 'We're sailing'

9/11 valószínűleg a 2000-es évek legnagyobb port kavaró eseménye volt – minden szempontból. A helyszín és környéke egyértelműen évtizedekig viselni fogja a nyomokat, de nem csak az emlékhely miatt. A két torony összeomlása az egész Downtown-ra hatással volt, mindenkinek, aki itt lakott, dolgozott vagy járt aznap, megvan a saját története. A 9/11 Memorial azoknak állít emléket, akik már nem tudják elmondani a sajátjukat. A környéken viszont akad egy hely, ahol a történetek folytatódnak – nekem személy szerint legalábbis egy kicsit kézzel foghatóbbá, közelebbivé, átérezhetőbbé tették azt, hogy mi zajlott itt a szeptember 11-et követő napokban. Mindenkinek, aki megnézni a 9/11 Memorialt, csak ajánlani tudom a közelben található St. John’s Chapel megtekintését. Bár ebben az esetben már nem lesz az a kis csendes kápolna, ahol körbesétálva el lehet gondolkodni a miértekről és a hogyan továbbokról.

St. John’s Chapel

Egy kisebb dombon található

A templomkertben a függetlenségi háború
több hősének sírja is megtalálható

A kápolna Manhattan legöregebb, működő temploma, George Washington is látogatást tett benne beiktatásának napján. A szeptember 11-i események után viszont a látogatók kedvelt célpontjából hirtelen mentési támaszponttá lett, ugyanis ez volt az egyetlen közeli épület, melynek nem esett komolyabb baja a két torony összeomlása ellenére, ugyanakkor a mentési terület közvetlen közelében volt.

Szomszédok a háttérben

Valaha

A két torony összeomlása utáni első néhány napban a mentési munkálatokat folytatók először csak néhány órára aludni, mosakodni, enni valamit tértek be, azonban hamarosan önkéntesek kezdték szervezni a háttérellátást a mentéshez – ételosztás, priccseket szereztek be, mentési eszközöket gyűjtöttek (a bakancsoktól és a védőöltözettől kezdve a kötszereken keresztül az energiaitalokig mindent, amire szükség volt), később pedig orvosok, masszőrök és pszichológusok kezdtek váltott szolgálatban dolgozni a mentőcsapatokkal. Amerikaiként, new yorki-ként nem lehetett egyszerű a romok eltakarításán robotolni, ráadásul úgy, hogy a teljes mentés során több, mint 400 tűzoltó, rendőr és mentős neve került fel a 9/11 Memorial medencéinek keretére. Az irántuk és a mentésen dolgozó további több ezer tűzoltó és rendőr iránt érzett tisztelet jeleként a St. Paul Chapel egy látogatója, egy kolléga a templomban hagyta a ruhájának jelvényét – azóta pedig több száz jelvény gyűlt össze mellette.

Távoli városok rendőrei, mentősei és tűzoltói
tisztelegnek kollégáik előtt

A mentési és romeltakarítási munkálatok megkezdése után a képeslapok, iskolai rajzok és biztató levelek is elkezdtek özönleni a kápolnába – valószínűleg sok erőt adtak a folytatáshoz.

Egymásba tűzött hajtogatott darvak százai

A darvak a kínai mitológiában a halhatatlanság jelképei, az európai kultúrában pedig Plinius leírásai nyomán az éjszakai álmok őrzőjének gondolják őket…

Mára a 2001-ben használt padok már kikerültek a templomból, helyettük széksorokat tesznek ki a misék idejére, máskor pedig nagyobb a bejárható tér – lévén félig múzeum, félig emlékhely is lett.

Zászlók és székek

A padokból is látható néhány, a kopottságukat pedig annak köszönhetik, hogy a mentési munkálatokat végzők teljes felszerelésben aludtak néhány órákat a rajtuk a tornyok összeomlását követő napokon, így a különböző eszközeik és a ruházatuk némileg összekaristolta őket.

Mementó

A St. Paul’s Chapel-ben többször is körülsétáltunk, próbáltuk felfogni történeteket, amik meghatározták itt a mindennapokat tizenegy évvel korábban. Az évfordulón, vagy a terrorizmus bármilyen említése kapcsán találkozhat az ember az égő tornyok képeivel, felvételekkel, melyek elgondolkoztatják; de valahogy teljesen más volt a dolgot a hétköznapok, a „hogyan tovább?” szempontjából látni.

Így. – Visszapillantva a kápolna melletti utcából

A St. Paul’s után egy másfajta „szentély” felé indultunk, mely szintén a Downtownban található. Odafelé menet Bagoly már gondolkodott, hogy vajon milyen lesz a világ egyik legbefolyásosabb épülete előtt ácsorogni, vajon milyen nagy és egyáltalán…

Utcakép – Downtown

A célpont

Megcsodáltuk a tőzsde épületét, őszintén szólva kicsinek tűnik a sok felhőkarcoló és üvegpalota között. Valahol döbbenetes, hogy időnként micsoda káoszt és fejetlenséget tud okozni egyetlen itt véghezvitt vétel vagy eladás… Ugyanakkor az országok egymásra épülő kereskedései egyelőre az utóbbi néhány száz év legstabilabb fegyverszünetét tartják fenn – mégiscsak kényelmesebb egymással seftelni, mint fagyoskodni a lövészárokban… 'Filozófiai gondolatfoszlányok' rovatunkat itt felfüggesztem. Szóval Wall street.

Behajtani tilos.

A Financial District vasárnap reggeli kihaltságában azonban a legfurcsább az volt, hogy szinte minden utcában állt egy-egy kisebb-nagyobb teherautó és folyamatosan járó motorok zaját lehetett hallani; aztán felfigyeltünk arra is, hogy egyes metrómegállók még mindig le vannak zárva. Alaposabban megnézve a teherautókat és az egyterűeket; rájöttünk, hogy aggregátorokról van szó, mert még mindig nem indult újra a vezetékes áramszolgáltatás Manhattan legdélebbi csücskén; viszont valahogy mégis áramot kell kapniuk az épületeknek…

Benzineshordók és aggregátor - csendélet

A Wall street után ismét a New York Water Taxi felé vettük az irányt – a délután hátralevő részét némi hajózással, majd a Midtownban való mászkálással töltöttük. A továbbiakban átadom a helyet a képeknek.

Az ingyenes Staten Island Ferry – egyfajta lebegő,
oda-vissza metró Manhattan és Staten Island között

 A Financial District életnagyságban

Brooklyn Bridge

A Verrazano a Narrows szoros felett –
túloldalán a Lower New York Bay és az óceán

The Lady

Manhattan

New Jersey

Farvíz – a horizonton balra a Verrazano,
jobbra a Szabadság-szobor

ENSZ-székház – általában a tagországok zászlói lobognak
a zászlórudakon; talán most téli álmot alszanak

Itt ragadt a Halloween egy lépcsőn a 47. utcában :)

Esteledik – Chrysler Building

Alkonyattájt visszatértünk a szállásunkra, gyors átmelegítő zuhany és több réteg harisnya, duplazokni, bundabugyi és sapka-sál-kesztyű felöltése; valamint fényképezőgép frissen töltött elemei; kávé és Red Bull (elvégre otthoni idő szerint hajnali 2-kor kezdődött a műsor) magunkhoz vétele után elindultunk New Jersey-be focimeccset nézni… Go Giants!

Intrepid, water taxi & memorial

A Hálaadás utáni hétvége mindig zajos és zsúfolt Amerika-szerte, de a szombat délután embertömege és forgataga még nekem is sok volt – pedig mostanában hozzá vagyok szokva a szűkös és sok emberrel tömött helyekhez… Mindenesetre amilyen zizegő zsizsikesüvegnek tűnt egész Manhattan szombat délután – annyira kihaltak és szellősek voltak az utcák vasárnap reggel fél kilenckor, mikor nekiindultunk a következő napnak.

Vasárnap reggel

Kora reggeli kószálók

A karácsonyfa mellett sok helyen menórát is
felállítottak a közelgő ünnepek kapcsán

A Grand Central Terminal csarnoka – az elővárosi vonatok egy része ide fut be

Thanksgiving specialty – sorakoznak ünnepi hétvége
változtatásait tartalmazó menetrendek

A Grand Central Terminal után átsétáltunk a Penn Station-höz, ahonnan a New Jersey felé induló vonatok mennek – szereztünk vonatjegyet az esti meccshez. Utána pedig az alábbi bárkát vettük célba, mely a sziget nyugati oldalán, a Hudsonban található.

Intrepid Sea, Air and Space Museum

Így fest felülről (forrás: en.wikipedia.org)

A múzeum valójában a nyugdíjba vonultatott USS Intrepid hadihajó, valamint a tetején felhalmozott járműpark; már öt évvel ezelőtt is meg akartam nézni – csak éppen akkor vitték el teljes tatarozásra. Azóta szép, fényesen visszakerült, ráadásul az űrsiklóprogram lezárásának köszönhetően még az Enterprise-sal is megtoldották a kiállítást – mindenképpen a teendők listájának elején szerepelt.

Tat

Sajnos azonban gyanúsan nagy volt a csend, mind a fedélzeten, mind a bejáratnál, esélyes volt, hogy Sandy itt is nyomot hagyott maga után, így némi rossz előérzettel közelítettünk a bejáraton feszítő kék táblához :(

We’re sorry to inform you…

Szóval másodszor is meglógott előlem ez a csónak, mindenképpen vissza kell még mennem egyszer olyankor, amikor végre meg lehet hódítani.

A kútba esett program helyett némileg bánatosan, de úgy döntöttünk, benevezünk a New York Water Taxira, ha már ennyire közel ácsorog ehhez a tutajhoz.

Ha nincs ló... szamár az előtérben

A Water Taxi délről kerüli meg a szigetet, útközben megáll sziget csúcsán fekvő Battery Parktól nem messze, utána átmegy a Brooklyn Bridge tövéhez, majd visszafelé a Szabadság-szobor előtt egy kört téve indul vissza az Intrepidhez. Induláskor egész jól rá lehetett látni az utóbb említett lélekvesztőre :)

Nyomokban Concorde-ot (jobbra lent) és Enterprise-t tartalmaz

A Water Taxi idegenvezetőjének elmondása szerint az Enterprise-t alapvetően egy külön sátorban tartják és plusz belépőért lehet megnézni; ezt azonban Sandy feleslegesnek ítélte és a hónap elején nemes egyszerűséggel belesodorta a Hudsonba, így még hónapokig tart, míg újranyit a múzeum. Az Enterprise egyébként az űrsiklócsalád egyetlen tagja, mely sosem járt az űrben, viszont ő a prototípus, mely alapján a többit megépítették; így mindenképpen kulcsfontosságű szereplője az elmúlt 30 év űrutazásának.

A Hudsonon lefelé haladva egy másik bárkára is felhívták a figyelmünket. A Three Forty Three nevű tűzoltóhajó annak a 343 tűzoltónak a tiszteletére lett elnevezve, akik a World Trade Centernél vesztették életüket a mentési munkálatok közben. A hajó orrára felírt név betűi pedig a tornyok romjainak acéldarabjaiből készültek.

343

Ezzel már elő is került a következő programpontunk, útba ejtettük a 9/11 Memorialt.

Partraszállás után

Úton a WTC site felé – épül a One World Trade Center,
avagy korábbi nevén Freedom Tower

Közösségi kert :)

9/11 Memorial

A két torony helyén hatalmas, fekete medencéket alakítottak ki, körben vízeséssel.

A vízesés peremén pedig az áldozatok nevei olvashatóak.

Méltóságteljes

A emlékhelyhez egyébként teljes biztonsági ellenőrzés után lehet csak bejutni, rendőrök mindenhol – még mindig nagyon tartanak esetleges további eseményektől. Körbesétáltuk mindkét medencét, elgondolkodtunk, de talán a nagy tömeg miatt is, de nehezen sikerült magunkat átadni a hely szellemének – már amennyire külföldiként egyébként lehetséges. A memorial körül épülnek az új kereskedelmi világközpont épületei, de ezzel együtt úgy hiszem, méltóságteljesen emlékeznek a történtekre.