Acél és viking

Szóval a Steelers vs. Vikings meccsről. Wembley, eladtak rá minden jegyet. Mivel évente kettő (jövőre már három!) amerikai foci meccset tartanak Európában valószínű volt, hogy az emberek nagy része el is jön a meccsre.

A metróból kifelé

Az egész aluljárót, illetve a Wembley-hez vezető utat kidekorálták hatalmas, színes molinókkal, melyek a meccset, a játékosokat, a két csapatot és persze a szponzorokat hirdették.

Szurkolók

Igaz, a fentiek éppen se nem Vikings-, se nem Steelers-fanok, de ez a meccs elsősorban nem a két csapatnak szólt, hanem inkább a sportág európai népszerűsítésének. Csapatszinten a két aznap este játszó csapat mellett Green Bay Packers mezből láttunk a legtöbbet és egész sokfélét, sőt sajtfejek is akadtak :) A leggyakoribb név viszont valószínűleg a Brady volt (a New England irányítója), ha nem számítjuk a Manning-et (muhaha), de azokból ugye kettő van (testvérek, az egyik a Denver Broncos, a másik a New York Giants irányítója – a szerk.).

Wembley Arch

Valahol fent középen, az angol zászló alatt van Sir Bobby Charlton szobra, nem hinném, hogy az öreg valaha számított volna ilyen körítésre Wembley íve alatt :)

Kezdés előtt

Az amerikaiak szeretnek mindent beleadni a show-ba,
 itt sem fukarkodtak.

Steelers

Vikings – a kapu mögött valahol vannak játékosok is

A lényeg

Eksön

Közönségszórakoztatás

Az amerikai fociban rengeteget áll a játék, ezért néha kellemesebb program a meccset közvetítésben nézni. Itt ezt a szurkolók nagy mennyiségű étel- és italfogyasztással oldották meg, állandóan ki-be szaladgáltak a büfékhez. A hatalmas sor miatt szinte lehetetlen volt időben visszajutni a szünet után, Bagoly vacsorájának megszerzésére (na jó, én is beleettem, meg kávét is szereztem) rá is ment a harmadik negyed első öt perce. Szerencsére addig nem láttam, ahogy a New York Giants immár negyedszer is elindul a lejtőn az azóta is eszméletlen jól játszó Kansas City Chiefs ellen. (A stadionban több kivetítőn is mutatták a többi meccs állását, elkerülhetetlen volt a szentségelés egy idő után.)

Második félidő

Annál van a labda, akit a legtöbben kergetnek

Mókus ügynök jellemzésében ez így hangzik:
'Egy sor fehér, egy sor sárga fenék.'

A meccs utolsó percei egészen izgalmasra sikerültek, végül a Minnesota nyerte meg a találkozót. Remek program volt, a hazafelé özönlő szurkolók közül talán mindenki úgy volt vele, hogy lehetne ezt gyakrabban is… Mondjuk óriási különbség van aközött, amikor az ember egy kellemes, őszi, esőtlen (!) angliai estén nézi a meccset, egy nagyrészt fedett stadionban és amikor európai idő szerint hajnali 2 és 6 között próbál egy cukros forró csokival (mert Amerikában csak ilyet adnak) felmelegedni a teljesen nyitott és ezáltal szeles Metlife Stadiumban, november végén, -2°C-ban. Idén még a Super Bowl-t is ott rendezik, szerintem imádkoznak, hogy ne legyen éppen hóvihar, vagy -15°C. Utóbbi szerintem szignifikáns szívás egy déli csapatnak. No, nem mintha nagyon az fenyegetné a Miami Dolphinst vagy a Houston Texanst, hogy bejutnak. Ha a New Orleans Saints esetleg ilyen helyzetbe kerül, majd Kanadába viszik őket a rájásztás alatt készülni :)

A meccs után, hétfőn még körülnéztünk a Science Museumban a Hyde Park mellett, volt egy remek kis időszakos kiállításuk Alan Turingról, egy zseniális matematikusról, a modern informatika egyik atyjáról, aki a második világháború alatt kódfejtéssel foglalkozott. Utána összeszedtük a bőröndöket, aztán irány Heathrow és sutty, haza. Csak hogy este lecseréljem a bőrönd tartalmát várható a kaliforniai időjárásnak megfelelően. Back to work.

The Game

Bagoly és jómagam már jó ideje az óperencián túli futball bajnokság nemes küzdelmének követésével követjük az őszi (és téli) vasárnap estéket. Meg néha a hétfő éjszakákat. Ja és a Thursday Night Football is jó program :)

Így aztán, amikor rájöttünk, hogy pont a Green Bay Packerst fogadja látogatásunk hétvégéjén a New York Giants, nem volt kérdéses, hogy ha törik, ha szakad, megpróbálunk jegyet szerezni és kimenni a meccsre. Így utólag az ’elege van a hidegből és hazamegy’ vagy az ’elalszik a stadionban a jetlagtől’ valószínűbb veszélynek tűntek a meccs követése szempontjából, minthogy ne lenne jegy; de azért igyekeztünk, hogy egyik se következzen be.

A New York Giants (és a New York Jets) új stadiona, a Metlife Stadium New Jersey-ben található, hatalmas parkolók veszik körül, lévén a szurkolók nagy része egyrészt autóval jön, másrészt helyet kell adni a 'tailgating'-nek is. Ez olyasmi, mintha a szurkolók hirtelen úgy döntenének, összekötik a meccsnézést egy gyors kempingezéssel, kicsapják a kisrádiót, kistévét, megy a közvetítés, ők meg sütögetnek, eszegetnek a parkolóban, közben hallják a stadionban tartózkodók felhördüléseit is, így a meccshangulat is megvan, de a legfontosabb, hogy több ezren csinálják ezt, így közben paroláznak egymással, kaját csereberélnek, beszélgetnek, közösen örülnek a szerzett pontoknak vagy szomorkodnak, ha nem megy annyira a csapatuknak. Mínusz 15 fokban is.

Vasárnap New Yorkban már elég sok Green Bay-es sapkát, Rodgers vagy Driver-mezt (irányító / wide receiver Green Bay játékosok); itt-ott hátizsákokat, sőt, néha zászlókat is lehetett látni, szóval a wisconsini szurkolók kitettek magukért, meg kell hagyni (Green Bay hatalmas metropolisza 100 ezer lakossal és egy 80 ezres stadionnal Wisconsinban taláható). New York Giants mezek és sapkák egyébként is fel-fel tűnnek New Yorkban, elvetemült helyi szurkolók hétköznap is hordják őket; így Manning, Tuck és Cruz mezekkel rendszeresen lehet találkozni (Eli Manning irányítóként, Justin Tuck defensive endként, Victor Cruz pedig „a friss tehetség” wide receiverként játszik).

Szóval a meccs este 8:20-kor kezdődött, európai idő szerint hajnali 2:20-kor; lévén Sunday Night Football-ról van szó, fel voltam készülve rá lelkiekben, hogy kemény menet lesz kibírni a cirka négyórás programot a 2-3 fokos stadionban, némi széllel megspékelve, de bíztam benne, hogy az érdeklődés felül fogja múlni az időjárási viszontagságokat. Just for the record, meg kell jegyeznem, hogy ezeket a meccseket általában csak félidőig szoktam bírni, meleg takaró alatt, kávéval a kezemben… Így a szállásunkról való elindulás előtt felöltésre került a duplazokni, harisnya, bundabugyi, kabát, két pulóver és a síkesztyű is, valamint a magunkhoz vettünk két törölközőt takaró gyanánt, némi kávét, tartaléknak svájci csokit és red bullt, úgy éreztük, mindenre fel vagyunk készülve :)

A szállásunktól elmetróztunk a Penn Station-ig, ahonnan vonattal indultunk volna tovább New Jersey-be – több ezer másik szurkolóval egyetemben. Negyed nyolc körül értünk oda, majd döbbenettel konstatáltuk, hogy egy vonat elment 19:11-kor, a következő pedig meg majd csak 19:53-kor fog menni. Majd megy egy 19:57-kor, 20:02-kor és 20:11-kor is. Ezekről a vonatokról később át kell szállni egy másikra, amely tulajdonképpen különvonat a stadionhoz. Az összes érintett vonat kb. 10 perc menetidőt igényelt, szóval annyira nem volt messze a Meadowlands – a stadion megállója, de furcsálltuk, hogy ennyire nem sikerült megoldani az ütemes indulásokat, amikor több ezer szurkoló jár ki mind a New York Giants, mind a New York Jets meccseire, szinte hétről hétre az egész szezonban.

Gyűltek a mezes rajongók az állomás csarnokában, gyanús volt, hogy a duzzadó tömeg nem fog felférni az első vonatra, holott nyilván mindenki azzal akart menni. Ami azonban meglepett bennünket – a helyi foci-fanok egyáltalán nem figyeltek sem a hangosbemondóra, sem a táblákra. A vágányszámot az utolsó 10 percben írták ki, dörzsölt kelet-európaiként mi a csarnok közepére helyezkedtünk; egyikőnk az egyik oldal tábláit figyelte, másikunk a nagy, központi táblát, beszélgetés közben meg a hangszóróra is füleltünk, hátha bemondják a vágányt. Amikor ez megtörtént, a 'mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki' szemfülességgel elindultam a vágány felé, de néhány másodperc után megtorpantam, hiszen a bennszülöttek nagy része tovább beszélgetett, ücsörgött – kicsit megzavart, hogy ezek nem vették észre, hogy megvan a célpont. Az is felmerült bennem, hogy én vagyok a hülye, rosszul hallottam, biztos nem értek elég jól amerikaiul; sőt Bagoly is furcsán nézett, hogy mi van; aztán valaki a tömegben elbődült, hogy ’TRACK ONE!’ (vagyis egyes vágány) és ekkor elkezdődött az özönlés a vonat felé. Kb. úgy, mint amikor a lemmingek vándorolnak.

Szépen besorolt vagy 800 ember a vonatba, a többi a peronon anyázott; aztán kidöcögtünk az alagútba, át a Hudson alatt; majd 8 perc múlva Secaucus junction (állomás), átszállás, másik vonat. Ahol ismét ültünk húsz percet; mert a különvonat (baromi hosszú, kétszintes) természetesen bevárta mind a négy nyolc körüli vonatot. Yeppp. Tömegközlekedés tekintetében van még mit tanulnia ennek az országnak. Így aztán 20 perccel a kezdés után értünk oda, megmásztuk a stadion kb. kétszáz lépcsőjét – míg a többi lemming sorba állt a mozgólépcső előtt; hiszen mégis sporteseményre jöttek.

Belecsöppentünk a közepébe

Egy sor sárga fenék, egy sor szürke fenék – ahogy Mókus mondaná

Egyébként itt éppen támad a Giants; ha valakit érdekelne a képen látható formáció általános alapja, itt egy kicsit utánanézhet. A stadionban folyamatos volt a nyüzsgés; a NB1-ben szokásos sör-szotyi kombót nagyban meghaladó mennyiségű hotdogot, jeges kólát (itt még ilyenkor is mindenbe jeget tesznek), sört és mártás+taco-t áruló pult állt rendelkezésre, a brutális hidegre tekintettel pedig vastagon cukros forró csokit is lehetett kapni. Ennek megfelelően a szurkolók folyamatosan kijártak abrakért; majd hatalmas, kajával és piával megrakott tálcákkal tértek vissza, hogy legyen energiájuk szurkolni.

Helyi halftime show

A Super Bowl eséjén (az egész cirkusz döntője, általában február elején rendezik) a halftime show az egyik legnagyobb szenzáció az alkalmi néző számára, általában neves előadók csinálják ilyenkor a fesztivált (az utóbbi időben Paul McCartney, Madonna és Rolling Stones is akadt); a show-t körülölelő reklámblokkok pedig a legdrágábbak az teljes televízióiparban. Itt most éppen egy marching band jutott nekünk, elénekelték az amerikai fegyveres erők különböző himnuszait; sorra került az Army (hadsereg), Navy (tengerészet), az Air Force (légierő) és a Coast Guard (parti őrség) is; aztán még megtoldották a műsort az amerikai himnusszal. Ez is jellegzetes amerikai dolog, szinte minden meccsen van valami kiemelt téma, amit támogatnak, felhívják rá a figyelmet (ismét a nézőszámon a lényeg), kezdve onnan, hogy Afganisztánban szolgáló katonák köszönnek be hajnali négykor, álmos szemekkel; rajongásukról biztosítva a sportág szereplőit; odáig, hogy egész októberben rózsaszín kesztyűben játszik szinte az egész liga – felhívandó a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Mindemellett az adott kiemelt témát egy általában egy csinos kis összeggel is megtámogatják - nem csak rongyrázásról és hírverésről van szó.

Harmadik negyed– a kupac alján valaki szorongatja a labdát

A meccs összeségében remek volt, többek között azért, mert nyert a Giants. Bagoly máshogy minősítené a Packers 38-10-es, csúfos vereségét; de ennek kifejtését meghagyom neki.  A stadionban a hideget végülis túl lehet élni, elvégre rendszeresen tömve vannak a 80-100 ezres stadionok télvíz idején is – Green Bay-ben tartottak már meccset mínusz 17 fokban is… A hideg ellen egyébként a legmenőbb megoldás a lépcsőzés volt, amikor már nagyon fáztunk; legyalogoltunk egy karéjnyit a stadionban; majd visszafutottunk 80-100 lépcsőfokot; mindjárt jobban éreztük magunkat a bőrünkben.

Lefújás után a pályát ellepi a sajtó

A mérkőzés végeztével másik nyolcvanezer szurkolóval együtt kilemmingeztünk a stadionból; ebből kb. tízezer a vonat felé, a többi meg belekezdett az „álljunk sorba a parkolóból kifelé menet” című játékba. A vonatok az idejövethez képest meglepően jól működtek visszafelé; mintegy tíz perc várakozás után nyélbe ütöttük az átszállást is, visszaérve Manhattanbe meg még metrót is találtunk hazafelé, így nem kellett tizennégy utcányit északnak és hat sugárútnyit keletnek gyalogolnunk :)

Zárásképpen: az amerikai foci remek; meccsre menni jó program, a hideg és az európai idő szerint embertelen időpont ellenére! Szintén függőknek: ugyanekkor hiányzik az embernek a közvetítésekből jól ismert line of scrimmage – nehezebb látni, hogy most akkor meg van-e a first down vagy sem; a visszajátszásokat pedig sokkal kevésbé lehet észlelni, hiába vannak a stadionban hatalmas kijelzők. Maga a játék persze sokkal jobban átlátható; ahogy a hokinál is élőben sokkal jobban lehet például követni a korongot. Az amerikaiak, mint mindent, ezt a sport-dolgot is színpadiasan és sok pénzből csinálják, de azért ez összességében nem von le a dolog élvezeti értékéből :) Szóval amerikai futball likey-likey, meccsre járni zsír és GO GIANTS!

PS: Azért a világ legjobb sportja még mindig a kézilabda; nagyon sokat kell izmoznia bármilyen sportág bármilyen meccsének, hogy például az olimpia Magyarország-Izland meccsét felülmúlja :)