A 'Gleccserlesőben 2' nagyon emlékeztet egy
B-kategóriás természetfilmre, amit hétköznap délelőtt 11-kor nyomnak
ismétlésben a harmincvalahányadik adón. Ugyanakkor ez történt, másodszor is gleccsereket lestünk, csak közben Whittierből átgurultunk Sewardba. Utóbbi Whittiernél kicsit nagyobb,
már majdnem 3000-en lakják. Helyi mértékkel már már metropolisz :)
Sewardban Roo az egész estéjét azzal töltötte, hogy
fel-le szaladgált a szoba és a negyeddollárosokkal működő mosoda között. Lettek
is reggelre tiszta ruháink, de mivel a szárítógépek (amiket egyébként sem
különösebben szívlelek), még csak nem is voltak igazán toppon így két nap múlva is
volt, amit még szárogatni kellett a következő szállásokon. Szerencsére addigra
már ott melegebb volt, majd meglátjátok :) Bagoly eközben a következő helyszínt
derítette fel és szállásokat nézett a hogyantovábbra – csak hogy mindenkinek
jusson ez kis házimunka. Hajnali egyre le is ment az utolsó mosás és közben
megszületett a következő egy hét körülbelüli terve is, úgyhogy nem sokkal később fel is lőttük a
pizsit.
Ezek után persze nem esett annyira jól a reggel
nyolcas kelés, de hát tízkor megy a hajó, olyan sok kecmec nem volt.
Szendvicsek bepakolva (a második nap ugyanazzal a céggel hajóztunk és az "egy
cég, egy menü"-sejtésünk be is igazolódott), így nem bántuk, hogy aznap már az
önellátást választottuk. Néha nincs jobb egy tisztességes, saját készítésű
szendvicsnél. A Kenai Fjords National Park tele van gleccserekkel és fjordokkal, itt töltöttük az egész napot.
körülbelül ilyesminek ígérkezett
található Seward városkája
látszik a masszív jégfal is a gleccser elején
A Holgate Glaciert is bámultuk vagy 15-20 percig,
meg hallgattuk, ahogy recseg-ropog – nem lehet betelni az élménnyel. Utána
megfordultunk és visszahajóztunk a szélesebb Aialik Bay-be (bay=öböl).
A tengeri vidráknak rendkívül tömött szőrzetük van,
így nyugodtan úszkálnak órák hosszat jégdarabokkal teli vízben is. Szívesen
pihennek háton fekve, sőt ilyenkor akár 10-100-an is összeállnak és
összekapaszkodnak pihenés közben. Ezen kívül a vidramamák sokat pihennek így,
miközben a csemetéjük a hasukon pihen.
felnevelni még nehezebb (kép innen)
és inkább lelépne a vidrája, mint itt
szinte folyamatosan recsegett-ropogott az egész massza
Bálnát fotózni nehéz.
a széles Bear Glacierre jól rá lehetett látni
A két csík a közepén annak köszönhető, hogy feljebb
a hegyen három gleccser egyesül – pont úgy, mint a szépséges Aletschgletschernél
(Svájc és az Alpok legnagyobb és leghosszabb gleccsere).
Miután visszaértünk Sewardba, még egy apró
meglepetést találtunk a kikötőben, egy tengeri vidra úgy döntött, éppen két hajó
között lebegve, a stégtől pár méterre fogja elfogyasztani a majdnem feleakkora
halat, mint ő maga. Roo innentől negyed órára odakövült a stégre és váltva
fotózta a vidrát és vigyorgott. Halat/húst nem bíró olvasóink ugorjanak!
Mielőtt elindultunk volna vissza Anchorage-be,
megálltunk a Seward mellett található Exit Glaciernél is. A gleccser alatti
hordalékon az utóbbi 100 évben erdő nőtt, a túraútvonal mentén azonban táblák
jelzik, hogy meddig ért a gleccser a különböző években. A gleccserek az utóbbi
évtizedekben világszinten folyamatosan húzódnak vissza, elsősorban a globális
klímaváltozásnak köszönhetően.
Rengeteg folyó ered gleccserekből, ezért az
esetleges eltűnésük nagyon súlyos következményekkel járna a folyók mentén élő
népek számára. Ez különösen brutális lehet a Himalájába gleccsereiből eredő
folyók mentén (pl. a Gangesz), ugyanis ott százmilliók élnek és nagyban függnek
a Himalája gleccsereiből származó édesvíztől.
lebeg, attól ilyen szürkés színű
Nem sokkal az Exit Glacier után elindultunk vissza
Anchorage-be, ahol egy nagyon lebuj szállást sikerült szerezni, de mivel
főszezon volt, nem volt kecmec. Az a típus, ahol a B-kategóriás nyomozós
sorozatok elején megtalálják a hullát. Szerencsére itt ilyen nem történt, egy
éjszakára kibírtuk, másnap pedig már szedtük is tovább a sátorfánkat (a
bőröndjeinket) és továbbálltunk egy másik államba. Folyt. köv. :)
.jpg){kind=link}