Liechtensteini kitérő

Szóval egy olyan ország, ami ennél közelebb nem is lehetne – de még nem jártunk arrafelé. Eddig. Már éppen ideje volt feltűzni a térképre :) Azon belül is persze leginkább a hegyeket – úgyhogy felmásztunk Malbun nevű falucskába autóval, majd onnan a hegyre fellibegve egy rövidebb gerinctúrát tartottunk. Valószínűleg több időnk lett volna, ha nem délben indulunk otthonról… de néha kellenek az olyan napok is, amikor az ember nem a telefon csicsergésére, hanem magától ébred :)

Szóval októberi, hegyes-völgyes, alpesi beszámoló következik – arrafelé most már tél van, hízik a hóréteg és fagy. Brrr. Viszont hamarost kezdődik a síszezon :)

Gerincséta

Bújj-bújj zöld ág!

A túlsó púpok már Ausztriához tartoznak

Töpörödött fenyők

Alpokos

Közelkép a hegyoldalról – rácsos süti jut róla eszembe,
pedig hófogó farönkök :)

Lokális maximum – azonnal fel kellett rohanni.

Napsütötte

Boltív a hegyoldalban

Sareiserjoch – a háttérben az Augstenberg már felhőtakaró alá bújt

Malbun falucska a völgyben

Finom sonkákat, meg szárított húsokat lehet Malbuner márkanéven Svájc-szerte – van mintabolt is a faluban – de a legviccesebb termékük a Debreziner kolbász :) Kicsit zsírtalanabb verziója egy igazi debreceninek, de a paprikás kolbászra időről időre kiéhező expatoknak ez már-már elhanyagolható tényező :)

The hometown of the Debreziner

A szomszédos völgy – az alján húzódik a liechtensteini-osztrák határ

Csíkosra erodálódott…

Ikertesók

Visszaúton

Zoom 1 – Sareisjoch

Zoom 2 – a fogpiszkálónak tűnő hófogó farönkök

Lelibegő

Lent éppen gőzerővel hatemeletes parkolóházat építenek

Malbun felett található ugyanis Liechtenstein
egyetlen síterepe – a téli kapacitásra számolnak

Szépséges őszszínek

Színtévesztős

Liechtenstein, Svájc, Liechtenstein

Cargo :)

Malbun akkora metropolisz…

… hogy még utcanevek sincsenek :)

A rövidke kirándulás után még körülnéztünk Vaduzban, az ország fővárosában, de éppen valami hatalmas búcsúszerűség volt – szerintem kiürült a többi település, mindenki idejött dodzsemezni, meg kolbászt enni. Szóval fotózni nem igazán lehetett, túl nagy volt a tömeg, meg sok a vattacukor, de legalább már ilyen germán búcsút is láttunk.

Azért egy nulla kilométerkő belefért.

Valószínűleg azon kevés nulla kilométerkövek egyike, amelytől az ország határa a szélrózsa minden irányába gyalog, egy napon belül elérhető. Sőt, akár körbegyalogolható az egész, úgy, ahogy van :) Ja, és még egy vicces apróság Liechtensteinről – az útlevelükben az előlap vagy a hátlap belsején szerepel egy Európa-térkép és egy nagy nyíl mutatja, hogy na, itt van kérem Liechtenstein. Öniróniából ötös :)

Chicago – Willis Tower

Terveink szerint egy rövid bozemani szunyókálás után hajnalban továbbindultunk volna Chicagóba – ez egy darabig be is jött, de a napot lényegében Salt Lake City-ben a repülőtéren töltöttük, újabb és újabb repülőkről leszorulva. A vége az lett, hogy este hatra értünk Chicagóba, ráadásul a Midway reptérre, miközben a csomagjaink már órák óta ránk vártak O’Hare-en. Miután kiszámoltuk, hogy a Midway-O’Hare-Downtown-kör mintegy másfél órás kirándulásnak ígérkezik, másnap reggel pedig úgyis O’Hare-ről indul bármi is, ami hazafelé repít bennünket, a Tiszta Zokni Hadművelet hamar alulértékelődött – egyben pedig emlékeztettük magunkat, hogy sosem árt egy váltásnyi ruhát a kézipoggyászban tartani. Elsődleges úticélunk aznap estére így a Willis Tower, illetve egy-egy hatalmas pizza lettek (utoljára Madisonban ettünk rendes főtt kaját…).

Célpont a látómezőben – útközben a metróról
 Midway és a belváros között

Szállást igyekeztünk a közelében találni – nem nagyon volt honnan válogatni, szívtuk is a fogunkat az árak láttán, de aki olcsón és bizonytalanul repül, néha ráfizet szállás-oldalon, evvan. A végösszeg még mindig kedvezményes. Addig-addig töszekedtek viszont a hotelben a becsekkolással, hogy nem győztünk utána rohanni – magas épületekre ugyanis úgy érdemes menni, hogy nem sokkal napnyugta előtt érjen fel a tetejére az ember, majd pedig szépen megvárni, amíg teljesen besötétedik - például így.

A célpont tövében

Napnyugta az utcában

Arra meg végképp nem gondoltunk, hogy hatalmas tömeg lesz, így a pénztárnál, a biztonsági ellenőrzésnél és a lifteknél történő sorbanállásal együtt már csak sötétben értünk fel a tetejére.

Közben még az orrunk alá is dörgölték,
 hogy milyen messze elláthattunk volna,
 ha időben ideérünk.

Azért lassan fogyogatott a sor is, de felérve
 már csak a pirosas égalját sikerült elkapni.

The ’Magnificent Mile’

Távolabb a fekete épület a fehér csíkkal a tetején a John Hancock Center, a közelebbi ezüstpalota piros pöttyel a tetején pedig a Trump Tower. Nagyjából a kettő között húzódik a North Michigan Avenue, Chicago egyik puccos bevásárlóutcája – olyasmi, mint a Fifth Ave New Yorkban. Talán kicsit kisebb tömeggel… Ezt nevezik Magnificent Mile-nak, vagyis Csodálatos Mérföldnek.

Háttérben pedig a Michigan-tó

Biztos olcsó lehet itt tartani a vitorlásodat...

A Willis Tower egyik népszerű pontja az épület
 síkjából kiugró, körbe-körbe üveg kilépő

Igen, lefelé is, tán pont ez a lényeg :)

Tériszonyos Baglyoknak való,
 persze – de azért bevállalta a dolgot

Sőt!

Azért a szükséges dokumentáció elkészülte után nem maradt sokáig az üveglapon, biztos ami biztos, de egy darabig még mászkáltunk körbe-körbe, a városi fényeken ámulva. Erős váltás Yellowstone után, na.

Chicago a kék órában

A Willis Tower után nagy nehezen találtunk egy pizzázót, be is toltunk fejenként egy tekintélyes méretű pizzát – utána meg hamar fellőttük a pizsit, elvégre aludni is kell valamikor... Jó éjt nektek is, ennyi volt a Wisconsin-Yellowstone-Chicago mese, a következő állomásunk pedig egy olyan ország lesz, ahol korábban még nem jártunk - pedig ennél közelebb szinte nem is lehetne :)

Back Basin – Norris Geyser Basin

Az előző bejegyzésben szereplő Porcelain Basin a kisebbik része a Norris Geyser Basinnek – és nem, nem Chuck Norrisról nevezték el, hanem Philetus W. Norrisról, a Nemzeti Park második igazgatójáról, aki 1877 és 1882 között volt hivatalban – az ő nevéhez köthető a medence leírása és a környék első útjainak kialakítása. Na, szóval a Porcelain Basin szomszédságában ott van a területre sokkal nagyobb Back Basin, ahol leginkább gejzírek találhatók, ezt is igyekeztünk bejárni. Közben egyrészt sötétedett, másrészt hűvösödött, harmadrészt még bennünk volt, hogy este el kell még jutnunk Bozemanig – így kicsit rohanós programra sikeredett. Azért megérte. Medveparával együtt is…

Térpék (innen)

Emerald Spring a fák között - egyébként majdnem forr
és olyan kéntartalma van, hogy csak egészen speciális,
kénszerető bacik élnek meg benne

Kiválásokkal borított ágacskák a parton

Kétoldalt fenyőcsemeték tömegelnek

Világoszöld minierdő

Avagy a Gőzhajó gejzír – a világ legmagasabb, aktív gejzírje

Most csak gőzölög – kitöréskor képes
90 méter magasra lőni a vizet

De ezt néha pár év különbséggel teszi,
ezért nem vártuk meg a következőt

Ha éppen kifogna az ember egy tisztességes kitörést,
azt jobb messziről nézni – 2005. május 23. (kép innen)

Cistern Spring

Utóbbi nem messze lakik a Steamboat Geysertől, sőt elég egyértelmű kapcsolat áll fenn közöttük, a Steamboat Geyser nagy kitörései után ugyanis a Cistern Spring teljesen kiürül, majd 1-2 nap múlva kezd el újra feltelni. Ettől eltekintve viszont folyamatosan túlfolyik, szíliciumban gazdag vizéből pedig évente egy-másfél centi kovatufaréteg válik ki a peremére. A körülötte látható fák pedig ugyanúgy jártak, mint a Crackling Lake szomszédai – az oldott szilíciumtartalom kirakódott a szállítószöveteikben és szép lassan elhaltak…

Veteran Geyser

Közelkép

Tantalus Creek a naplementében

Közben észrevettük, hogy a Vixen Geyser beindult

De mire odaértünk, visszabújt a lakásába

A sely(tel)mes fényű Pearl Geyser

Közben alkonyodik, de nem győzöm ezt kihasználni

Blue Mud Steam Vent

Tényleg kékes színű ez a sár…

Esteledik

Yellowstone – hegyek, gőzölgő gejzírek
és fenyő minden mennyiségben

Zárókép

Miközben gondolatban elköszöntünk Yellowstone-tól, elindultunk West Yellowstone és a nyugati bejárat (vagy most kijárat?) felé, hogy onnan továbbmenjünk Bozemanbe. West Yellowstone nagyobb hely, mint a montanai Gardiner, de azért még nem metropolisz. Pedig még útkereszteződések is vannak, meg vagy 1270 lakos. Gyors tankolás (a parkban eszeveszett drága az üzemanyag), utána nekiindultunk a kb. egyórás útnak Bozemanbe. Közben még elkapott bennünket az évszázad zápora – olyan sűrűn szakadt az eső (időnként jég), hogy nem láttuk az út túlsó szélén a szalagkorlátot… vagy néha a középre felfestett, dupla sárga vonalat. Vagy leginkább semmit. Úgyhogy percekig araszoltunk az ömlő vízben, reménykedtünk, hogy ebben az áldott időjárásban egy bölénynek sem jut majd eszébe az út közepén merengeni… meg leginkább abban, hogy hamarost megszelídül az időjárás. Utóbbi egy jó negyedóra múlva be is jött, úgyhogy onnantól már eseménytelen, csendes esőben gurigáztunk Bozemanig. Szép voltál Yellowstone, ha rajtunk múlik, jövünk még vissza!