2012. június 21., csütörtök

La Sagrada Família


Utolsó délelőttünket a La Sagrada Famíliának szenteltük, igyekeztük alaposan bejárni – már amennyire egy óra alatt be lehet. Mindenképpen vissza kell mennem még... Szóval a Sagrada. Gaudí legnagyobb építménye és egyben a világ legnagyobb bazilikája lesz, amint elkészül.

Most így fest.


Majd ilyen lesz egyszer (kölcsönkép).

Annak idején egy barcelonai kereskedőnek jutott eszébe az ötlet, hogy építtet egy templomot, amiben gazdagok és szegények egyszerre imádkozhatnak, vásárolt ehhez egy kéthektáros telket, megvolt az alapkő-letétel… aztán 1883-ban Gaudí lett a templom építésének vezetője – ekkor mindössze a kripta volt kész a templomból. Gaudí innentől majdnem 50 éven keresztül dolgozott a Sagradán, ami komplexitása miatt nagyon lassan készült és készül el – hiszen még mindig nincs kész kb. a fele. Gaudít sajnos 1926-ban elütötte egy villamos – pedig akkor már vagy 15 éve a Sagradában élt és alkotott, éjjel-nappal ezen dolgozott, így ekkor megakadtak részben a munkálatok. A spanyol polgárháborúban pedig 1937-ben leégett Gaudí egykori műhelye, benne a tervekkel, makettekkel… ismét egy szomorú esemény, ami Franconak köszönhető. Ami megmaradt, ma azok alapján készül a templom, igyekeznek követni a terveket, de hát nyilván nem teljesen olyan lesz a végeredmény, ahogy azt Gaudí megálmodta. Ezzel együtt a La Sagrada Família úgy, ahogy van lenyűgöző.

A főoltár felett


Ablakok


Mozaikos


Pirosas


Zöldes


Szivárványos 


Miatyánk

Számomra döbbenetes élmény volt, hogy a Sagrada rettentő tömege mellett tulajdonképpen mennyire légies. Jártam, talán három éve a Szent Péter Bazilikában, Vatikánban, nekem az szintén hatalmasnak, de súlyosnak tűnt, mintha rá akarna borulni a betévedőre, magába akarná olvasztani. Itt viszont annyira sok fény jut be a templomba és annyira lebegőnek tűnik tulajdonképpen az egész épület, hogy egész más érzést kelt a dolog, mint a sztenderd bazilikák.

Világos


Fényes


Orgonasípok


Kékség

A templom aljában helyet kapott egy kiállítás, ahol az építés történetét mutatják be, illetve itt még vannak ténylegesen használt műhelyek is, tervekkel, gipsz makettekkel – és a legjobb, hogy üvegfalakkal :)

Műhely

A kiállítás kedvenc darabja számomra a Gaudí által kitalált egyik modell volt, melyben spárgára kötözött zsákocskákkal próbálta megtalálni a legideálisabb kupolaformát. Persze ehhez sok spárgára és zsákocskára volt szükség. Kellő mennyiséggel az egész katedrálist fel lehetett tulajdonképpen építeni, méghozzá lefelé lógva, miközben a zsákocskák szabadon csúszkálhattak fel-alá a saját spárgájukon, így a gravitációnak köszönhetően a lehető legmélyebbre kerültek a zsinórokon. A végén kirajzolódott a legstabilabb formáció, melyet, ha elméletben és épületben megfordítunk, szintén a legstabilabban fog megállni – csak éppen most már a gravitációval szemben.

Spárgák és zsákocskák


Az ötlet

A templom oldalában egy különteremben volt még egy összeállítás Gaudí építészeti inspirációiról, életéről, ihletéről. Gaudí az organikus építészet egyik legnagyobb alakja, ha úgy vesszük. Ezt valahol annak köszönheti, hogy gyerekkorában nagyon ványadt kölyök volt, az édesanyja nem engedte ki a többi gyerekkel játszani, viszont rengeteget sétált vele és közben növényeket gyűjtögettek. Gaudí emiatt kicsi korától teljesen oda meg vissza volt a növényvilág érdekes formáiért és a természetes képződményekért, külön zseniális, hogy ezt építészként bele is tudta vinni szinte minden művébe. Ha az ember alaposan megnézi, a Sagradában is rengeteg kis apróság van, ami valamilyen növény virágára, levelére, termésére hajaz, itt-ott megbújnak állatok is (teknős az oszlopok talpában és hasonló); maguk a homlokzatok pedig egy Pireneusok-beli szikla alapján inspirálódtak. Utóbbit egyik blogrokonom nemrég látta, majd beszámol róla, itt :)

Néhol igazi állatok is vannak
- szenteltvíz-tartó

A tervek szerint már elkészült ajtón a miatyánk részletei vannak rengeteg nyelven, többek között szerepel a „mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” is. Döbbenetesen hamar kiszúrja az ember az általi ismert nyelveket a szóhalmazból, hamar megtaláltuk a mondatot németül, angolul és franciául is. A többi ajtó egyelőre üveglap, nem rossz így sem, de hát majd egyszer nagymama-koromban majd megnézem, milyen lett az igazi.

Betűtenger

Nem szeretek mások tollával ékeskedni, de zárásképpen mindenképpen meg kell mutatnom az alábbi fotót (en.wikipedia.org) – nálam ugyanis nem volt semmilyen széleslátószögű objektív… gyönyörűséges :)

Feltekintve

2012. június 20., szerda

Parc Güell

Kb. 10 éves voltam, amikor kaptam egy könyvet építész nagybátyámtól, „A világ építészete – Az építészet világa” címmel. 3-4 oldalas leírások egy rakás remek épületről, egy csomó hatalmas színes fénykép, érdekes szövegek :)

 Rongyosra olvastam.

Van benne egy fejezet a La Sagrada Famíliáról, „Gaudí gótikus mesterműve” címmel, meg mellette egy alfejezet Gaudí különböző műveiről, úgyhogy alig vártam, hogy végre élőben is megnézzem őket. Itt megjegyezném, hogy rengetegszer elolvastam a Panama-csatornáról, a Rushmore-hegyről és a Golden Gate-ről szóló részeket is :)

Szóval Gaudí. Antoni Gaudí XIX. század második felének és a XX. század elejének fantasztikus katalán építésze, egy egész sor remekművet alkotott Barcelonában. A leghíresebb természetesen a Sagrada, amit már 124. éve építenek és úgy egyébként tényleg lenyűgöző – a következő poszt témája. A Gaudí-összesből először a Parc Güell-t néztük meg, ez valójában egy félbehagyott lakópark, melyet a XIX. század végén kezdtek építeni, a házak tervezésére pedig Gaudít kérték fel. Két ház készült el, illetve egy hatalmas lépcső és egy terasz a bejárattal szemben, aztán 1914-ben abbamaradt az építkezés – fontosabb dolga akadt a világnak. Azóta nyilvános parkká alakították a Parc Güell-t – a lakópark ötletével egy Eusébi de Güell nevű gróf rukkolt elő, az ő nevét kapta a park.

 Embléma

Amire nem számítottam, az például az, hogy a park tulajdonképpen hegyes-völgyes.

 Parc Güell (katalánul Parc, kasztílaiul Park)


 Szomszédság

Mivel tulajdonképpen félig függőleges, elég jó a kilátás a környékre.

Északkelet felé


 Délkelet felé


 A Sagrada épülőfélben


 A közepéről még hiányzik egy 170 méteres torony,
 ez kb. kétszer akkora lesz, mint a homlokzatok

A parkot érdemes alaposan bejárni, kellemes a hangulata és mindenhol akad valami apróság.

 Egy későbbi házikó,
de azért passzol a Gaudí-s stílusvilághoz


 Parkzenész is akadt, veszélyes motyóőrzővel

A főbejárat két oldalán állnak a Gaudí tervezte házak, szemben pedig egy hatalmas terasz, melyet a világ leghosszabb padja vesz körbe és remek kilátás nyílik róla Barcelonára.

 Terasz
Gaudí-ház balról                    Gaudí-ház jobbról
Kapu


 Bal kéz


 Jobb kéz


 A két házikó fentről – mögötte Barcelona


 Támfalburkolat Gaudí módra


 A híres állat – ’El Gyíko’, ahogy Bagoly hivatkozott rá


 Az ominózus terasz, körben pedig a leghosszabb pad :)


 A terasz alulról


 Mozaik


 Padburkolat közelről


 Fókusz


 Jellegzetes Barcelona-kép


 Még a szuvenírboltokban is…

A Parc Güellben tett séta után estére úgy döntöttünk, még belefér a programba egy kirándulás a Tibidabo-ra. Ez az 512 méteres hegyecske északnyugat felől magasodik Barcelona felé, a tetején pedig szokás szerint  templomocska, a Sagrat Cor. Mivel a siklók közül már nem mindegyik járt – én nem is értem, hogy egy ilyen éjszakázós városban hogyhogy nem, ezért némileg lassan jutottunk fel, volt egy kis dombgyaloglás is, de legalább szép kilátás nyílt a pislákoló Barcelonára.

 Nocturnal Barcelona


 Hegymenetben


 Magasodik

 Barcelona Holddal

2012. június 19., kedd

'Més que un club'

Igen, a Camp Nou. Igaz, hogy Bagoly jobban favorizálja az ősellenség, a királyi gárda (megrögzött antifocistáknak: a Real Madrid) játékát – fúj, Kasztília! – de hát egy ekkora stadion mellett nem lehet csak úgy elmenni, úgyhogy meglátogattuk.


Több, mint (csak) egy klub - A Camp Nou
1957 óta ad otthont a csapatnak.

Akkor nevezték el Camp Nou-nak, vagyis „Új Stadionnak” – még ma is ez a neve, bár azért látszik rajta, hogy annyira már nem új. Három metrómegálló is van a környékén, kellemes lehet, amikor úgy 100 000-en indulnak haza meccs után…

Mint minden rendes stadion, a meccsek idején kívül látogatható, plusz van egy elég alapos kiállítás, nagyrészt a focicsapat történetéről, de azért sorra kerül a többi szakág, is, elég jól nyomják ezt a kézilabda és kosárlabda-dolgot is. Kézilabda-beszámoló pl. itt. Magát az FC Barcelonát 1899-ben alapították katalán, svájci és angol focizni vágyók, a kiállításon nem kevés cipő, labda, mez és iratok vannak ebből a korszakból. A spanyol polgárháború alatt – mint minden lehetséges dolog – a klub is a katalán ellenállás jelképévé vált; és ez azóta is megvan, nem véletlen a „katalán kertitörpe-válogatott” kifejezés. Utóbbi még mindig a játékosok szokatlan magasságára utal, de szerintem ettől csak még jobbak – aki a maga 169 cm-ével (kisebb, mint én, pedig nem vagyok egy égi meszelő) úgy tud érvényesülni, mint Lionel Messi és képes harmadszorra is aranylabdát kapni az egyébként 190 cm-es átlagmagasságú mezőnyben, az csak zseniális lehet. Egyébként viccesek ezek az aranylabdák, ki vannak állítva – hogy eredetiek-e, azt nem vizsgáltam meg – de a három labda tartójába eltérően van belegravírozva Messi neve – hol a második keresztnevével együtt, hol anélkül. Azért a FIFA erre igazán odafigyelhetne, évente 1 aranylabdát vágnak hozzá valakihez, olyan nehéz megnézni, hogy hogy hívják pontosan az illetőt? Vagy ha tudják, akkor legalább következetesen ugyanazt használni?

Kétségkívül az emlegetett argentin napjaink egyik legjobb játékosa (kezdek átmenni kommentátorba, ez szerintem az EB hatása), de azért a Barçának csapatként is egész pofás eredményei voltak az elmúlt években, Pep Guardiola (az edző 2008-2012-ig – a szerk.) elég sokat letett az asztalra.

Például 2009-ben egy, a La Lígá-ban játszó csapat által
megszerezhető összes trófeát bezsebelték.

Egy másik érdekes része volt a kiállításnak, hogy egész vitrint szenteltek Kubala Lászlónak, aki az ’50-es évek Barcelonájának volt a vezéralakja és a fáma szerint ő tanította meg ideérkezésekor „csavarni a labdát” az itteni játékosoknak. Erről egy egész estét vitatkoztunk hármasban, hogy ez mennyire lehetett akkor így és hogy ma miért ennyire ösztönösnek tűnő a mozdulat mindenkinél, aki egy kicsit is gyakrabban rúgja a bőrt, de igazából nem jutottunk konszenzusra… Mindenesetre az biztos, hogy Kubalát nagyon tisztelik Barcelonában azért, amit a (katalán) futballért tett – en bloc.

Útlevél

Bagoly rögtön kiszúrta, hogy a feleséget annak idején még a férj útlevelébe írták bele. Azóta már szerencsére van elég papír a feleségek saját útlevelének elkészítésére is. Sőt, a gyerekek is kaphatnak. Nekem is van egy régi, amiben 5 éves fejjel vagyok. Mayáé ugyanakkor készült, ő kétéves a fotón. Nézett is a határőr annak idején, amikor ez alapján az akkor már 10 éves húgomat azonosítani kellett Olaszország felé.

Visszatérve a Camp Nou-ba, a kiállítást alaposan végigmazsoláztuk, természetesen kihagyva a szokásos „fotózkodj zöld vászon előtt, aztán majd körédfotosoppuljuk az egész csapatot 10 euróért”-ajánlatot. Ezeket iszonyatos lehúzásnak tartom minden turistalátványosságnál, legyen az fotó a barlangi vonatból, folyóparti óriáskeréken vagy Puyol – a Barça csapatkapitánya – fotosoppolt ölelgetése… A kiállítás után kimentünk ofkorsz a lelátóra, útközben viszont felfedeztem a stadion kápolnáját – elég ájtatos ez az egész Ibéria, stadion sem lehet meg kápolna nélkül. Azért nekem tetszett, bármennyire furcsának is tűnt elsőre :)

Vajon misét is tartanak rendszeresen?

A lelátón való ücsörgés után (kép a poszt elején) elindultunk a következő úti cél felé, a kijárattal szemben azonban az alábbi kép fogadja a stadionból kilépőt és itt muszáj volt egy kicsit megállnunk, megvitatni az aktuális napi híreket – éppen kirobbant a sportmédiában, hogy a kép szereplője visszatér a magyar válogatottba.


Egyébként meg aznap volt a szezonzáró meccse
az FC Barcelona Handbol-nak…

A téma sokadszori kitárgyalása után – kézilabda forever! – elindultunk a metró felé.

Útjelző tábla - merthogy a Camp Nou
egy egyetemi kampusz kellős közepén találtatik

Ez mindjárt egy másik, sokadszor lerágott csontot húzott elő – vajon a Tüske Csarnokból lesz valaha valami? Mire és milyen konstrukcióban lehetne használni? A kérdéskör megvitatása eltartott egészen ebédidőig – amit egy brutálisan húsos szendvicseket és pezsgőt áruló kis tömött pub-ban töltöttünk el :)

A hátralevő kb. egy napunk szinte teljes mértékben egyetlen úriember műveinek megcsodálásával telt – beharangozó alább.

Casa Battló

Barcelona Runner Bean Tour


Első nap lemaradtunk erről a bizonyos free tour-ról, de második nap már húsz perccel az indulás előtt ott toporogtunk a találkozási ponton, így sikerült a megfelelő színű, a túrán részvételt biztosító matricát beszerezni. Van egy piros és egy zöld stemplis túra, az előbbi a különböző Gaudí-műveket veszi sorra, utóbbi pedig az gótikus negyeden megy végig, ezt választottuk. A túra majd’ két és fél órás, ingyenes, de a végén szokás adni borravalót, ha tetszett. Ezt előre elmondják, de ez minden ilyen jellegű free tour-on így van. És általában szokott tetszeni a népeknek a dolog :)

Szóval sétáltunk egyet a RunnerBean-nel (Futó Babot jelent egyébként), következik a dokumentáció.

Az alábbi házikón egy jellegzetes mediterrán falfestés figyelhető meg, először felviszik a homokszínűt, utána a fehéret, aztán utóbbiból levakarják azokat a részeket, amik nem kellenek. Macerásnak tűnik.

 Végeredmény


 Jópofa szeméttatyók :)

A katalán kormány székhelye – egyike azon kevés középkori európai épületnek, melyet arra a célra használnak ma is, amire annak idején épült. Nyilván azért renoválás is akadt az azóta eltelt párszáz év során.

 Palau de la Generalitat

Az alábbi ablakok már harmadik helyükön láthatók ezen a fényképen, először ugyanezen a téren, a másik oldalon laktak egy ház oldalában, aztán a háború utáni renoválásnál átvitték őket egy másik térre és valamikor az elmúlt húsz évben visszahurcibálták őket. Makes a lot a' sense.

 Egészen passzolnak mostani helyükhöz :)


 Rajziskola az ominózus ablakok alatt

Érdemes megnézni alaposan a rajztanoncok mögött húzódó falat, ez tulajdonképpen egy második világháborús mementó. 1938-ban ugyanis Franco 3 napig kölcsönkérte az olasz légierőt Barcelona fölé, megtorlásul a katalán ellenállásért. Új stratégiát gyakorolt az Aviazione Legionaria, az volt a taktikájuk, hogy bombáznak egy sort reggel, majd 2-3 órával később, amikor már minden tele van segítő, mentő szándékú emberekkel, repülnek még egy kört. Az eredmény szomorú és lesújtó. Itt is ez történt, ráadásul összegyűjtött árvákkal volt tele a templom és környéke…

 A falon a második bombázás által szétrobbantott törmelék nyomai.

Erről egyébként már ott eszembe jutott a The Kingdom című film, az arab-amerikai kulturális ellentétek mentén építi fel a történetét, középpontjában egy hasonlóan brutális végeredményű robbantással. Viszont történet tényleg jól meg van írva, érdemes megnézni a filmet.

Ezen a terecskén egyébként feltűnően elcsöndesült a teljes hallgatóság, így némileg megilletődötten sétáltunk tovább.

 Apró falfestmények és mozaik az út mentén

A túra vége felé Barcelona egyik nagyobb terén láttuk az alábbi gyöngyszemet. Az építészeti képzés lakik ebben a szovjetnek is beillő csodában. Még szerencse, hogy Picasso rajzai láthatók körben a homlokzaton :)

 Picasso-skicc


 Szembeszomszéd oldalról

Mint ahogy minden európai nagyvárosban, Barcelonában is rengeteg a mutatványos, akik beöltöznek mindenféle jelmezekbe, befestik az arcukat, szoborként állnak a város egy-egy forgalmasabb pontján, néhány euró hatására pedig egy-két percig produkálják magukat. A jelmezek között sokszor van béka, szfinx, Elvis, Shrek és Darth Vader is; de az alábbi volt az egyik legjobb, passzol a környezethez :)

 Agyaglány


 Burkolat az egyik ház belső udvarán


Szépséges lépcsőkorlát

A gótikus negyedben egyébként hihetetlen korszakkeveredésbe botlik az ember lépten-nyomon. A legrégebbi dolgok a római időkből származnak, aztán szinte minden fontosabb időszakból akadnak képviselők, a rengeteg gótikus toronytól kezdve az ominózus építészeti főiskoláig mindenféle alkotás. Sokszor az épületek díszítése is vegyes. Ennek remek példája az alábbi kombináció: Mária-szobor (az üveg mögött), Barcelona címere (szemmel láthatólag öreg), egy utcai lámpa az elmúlt száz évből valahonnan és a térfigyelő kamera, amely minden bizonnyal a csapat Benjáminja. Mindez a már emlegetett kasztíliai Izabella királynő palotája előtti téren, ahol annak idején a kivégzéseket tartották és a házikóban a hóhér lakott.

 Pazar összeállítás

Záróképem pedig a modern Barcelona jellegzetessége – és egyben az egész mediterrán térségre jellemző: sötét színezetű ürgék batyuval, akiknél a napszemüvegektől kezdve az elemeken és esernyőkön keresztül a lopott és/vagy hamisított Louis Vuitton tarisznyákig mindent lehet venni. A strandon törölközőt, sört; a butikok és szuvenírboltok között hűtőmágnest és kulcstartót; a lokális Váci utcán napszemüveget és táskát árulnak, a kis batyulepedőre kiterítve, egyébként meg eső idején varázslatos sebességgel esernyőre vált az összes eladó – ilyenkor az megy a legjobban. Esténként meg ilyen kis világító pörgettyűket lehet venni, 2-3 évente változik a divat, 2010-ben még a falhoz vágható gumiparadicsom volt a menő. Akkor, ott, Athénban egy-egy 10 km-es futással a zsebünkben Mártival elcsábultunk és beruháztunk egy-egy paradicsomra, de az enyém csak addig élt, amíg Bagoly kezébe nem került és ő az első mozdulattal hozzá nem vágta a mosogató sarkához. No comment. Szóval az árusokra visszatérve, ezek tényleg mindenhol ott vannak és a batyu lényege az az, hogy erre szépen kiteregetik a cuccot, kirakosgatják az árut, viszont ugye maga a tevékenység cseppet sem legális, ezért amint megjelennek a rend éber őrei – természetesen a szieszta előtt/után, sosem közben – az árusok a lepedő négy sarkára kötött spárgát összerántják, felkapják a batyut és olajra lépnek. Aztán, amikor elmúlt a veszély, visszaszivárognak. Balázs azt mondja, hogy elképesztő hálózat van ilyen módon Barcelonában, főleg pakisztániak űzik ezt az ipart és az első esőcsepp láttán már szinte tolonganak az esernyőkkel – a vásárlói igényeket kiszolgálandó.

 Kofák/Pofák

Ja, és miközben ott ücsörögtünk a metróra várva, erre az oldalra is érkezett egy csapat árus, mögöttük néhány turista, akik rögtön elkezdték nézegetni a táskákat. Fél percen belül kiderült, hogy amit a kedves vevő keres (a pink változat), nincs készleten éppen annál a fickónál, ezért átüvöltöttek a túloldalra, ahol a szenzorok (szem+kéz a batyukban) húsz másodpercen belül megtalálták a keresett tárgyat, majd az adott batyu tulaja (érthetetlen nyelven karattyolva) elkezdte a feje felett lóbálni és áthajította – a két metróvágány felett – az innenső peronra. Hát igen, itt is bebizonyosodott, hogy fontos a networking, hiszen az üzleti életben ki tudja mikor lesz szüksége az embernek kollegiális segítségre. Hogy business lett-e a dologból vagy nem, azt nm tudtuk meg, mert jött a metró. És elindult velünk a Camp Nou felé, de ez már a következő történet :)