North Rim

Előzmények erre :)

Útközben nem győztük tekergetni a nyakunkat

A tájat bámulva – kicsit ilyen vihar előtti
hangulat volt, de végül az esőt megúsztuk

Bölények a domboldalon

Szivárványdarab

A következő megálló

Még akadt némi időnk, úgyhogy megálltunk a helyi Grand Canyon északi peremén is – a beszámoló a déli oldalról erre, most inkább hagyom a képeket szóhoz jutni :)

Lower Falls a fák között

Yellowstone River

Tájkép a kilátópontról

Kilencvenhárom méter

Sziklafal fenyőborítással

Kanyonkép

Vörös és kék

Színkavalkád

Folyópart

Vajon lehet-e errefelé vadvízi evezni?

Zárókép :)

Mud Volcano meg a többiek

A harmadik yellowstone-i napunkra is jó hosszú bakancslistát raktunk össze, úgyhogy kora reggel nekivágtunk.

Roosevelt Arch – a park első bejárata

Medveszély

Útmentén

Kanyarog a Yellowstone River

Lépten-nyomon „füstölög” valami :)

Szépséges sziklafalak

Dunraven Pass – este már West Yellowstone felé mentünk tovább,
 így a park északi részétől már reggel el kellett köszönnünk :(

Első megállónk a Mud Volcano Trail volt, ez kb. félúton található a helyi Grand Canyon és a Yellowstone Lake között. Mindenféle sáros fortyogók, süvítő fumarolák és bizony időnként olyan záptojásszag, ami már egy érett kuka gyomorforgató hatásával vetekedett.

Utóbbi leginkább a Sulphur Caldron környékén volt érezhető

Ő az, a neve kénüstöt jelent

Találóan, ugyanis a bugyogó víznek elég magas a kéntartalma

Közelkép

Olyannyira, hogy a pH-ja valahol a gyomorsav és
 az akkumulátorsav között leledzik
(a képen felülről a második a skálán)

Szomszédság – ez a néhány fenyő
rosszkor kelt ki rossz helyen…

Akárcsak a szemközti domboldal – a Cooking Hillside

Itt 1978-ban egy földrengéssorozat után a talaj elkezdett melegedni, pár hónap alatt egészen 94°C-os hőmérsékletig, az elpusztult fenyők sercegő gyökerei pedig megadták magukat és kidőltek a kezdetben még álló fatörzsek – ágaik között pedig gőzölgött kifelé a talajból minden földi jó. Azért néha kicsit creepy ez a Yellowstone…

Korabeli fotó

A Sizzling Basin partján

Kivételesen nem forr,
hanem szén-dioxid bugyog át a vizen

Itt meg akartam ismertetni Bagolyt (Baglyot?) a ’Five fat sausages sizzling in a pan’ című angol gyermeknótával (merthogy a sizzling (sistereg) szóról eszembe jutott), de a második versszak után megköszönte, hogy nem tíz kolbásszal kezdődik a dal, illetve kilátásba helyezte, hogy a nap további részében az A-ból B-be való eljutást illetően hagyatkozhatok a lábamra, ha nem hagyom abba még az egy kolbászról szóló versszak előtt… Így próbáljon az ember némi muzikalitást csempészni a napirendbe...

Nevezett a Churning Caldron gőzében – a záptojásszag
 itt is minőségi volt, kipróbáltuk, ki meddig bírja

(Megjegyzem, záptojásszagban hirtelen kevesebb kedve van az embernek énekelni…)

Sour Lake – barátságos tavacskának néz ki,
 de valami 3-as pH-ja van, nem ülnék bele

Black Dragon’s Caldron – a ’Fekete sárkány üstje’

Mitől lett a semmi közepén vajon ilyen szürkésfekete iszap???

Vagy a másik sárkányos helyen mitől lesz ez a zöld bevonat?

Utóbbi ugyanis a Dragon’s Mouth Spring,
 vagyis a ’Sárkány szája forrás’

És döbbenetesen néz ki. A víz csak részben tölti ki a hasadékot, mondhatni lötyög az alján, miközben felette süvít ki a gőz/gáz (talán leginkább a kettő keveréke) és pont olyan hangja van, mintha egy sárkány éppen mérgesen fújtatva kifelé készülődne. Komolyan az ember arra számít, hogy egyszer csak kidugja a fejét Norbert, a norvég tarajossárkány. Süsü mégsem lehet, mert lepkék meg virágok nincsenek a barlang előtt...

Azért a kis medence partja elmenne egy angolkertbe is :)

Akárcsak a Sizzling Basin kis szomszédai
– ez egyben a poszt záróképe is, folyt. köv.!

Grand Canyon of the Yellowstone River

Nem olyan grandiózus, mint a Colorado folyóé, de abszolút megéri. „Csak” 32 km hosszú és a legszélesebb pontján csak kicsit több, mint egy kilométer széles, de eszméletlen színű falai vannak és van benne két méretes vízesés, a zöld fenyőkörítésről nem is beszélve. A kanyon déli és északi felén is bele lehet lesni, több ponton is – mi a déli felén kezdtünk, de reméltük, hogy majd még az északira is jut idő valamelyik nap…

Odaúton

Itt-ott már sárgállanak a levelek

Undine Falls a Lava Creeken – ha minden
bokornál megállunk, sosem fogunk odaérni...

Ez itt a kert :)

A kővé vált fa

Utóbbiért kicsit letértünk a főútról, egy kisebb beugróban találtatik, körbekerítve. Bemész, kerítés, megnézed (a fényképezőgépet bedugtam a rácsok között), elolvasod, hogy ez egy mamutfenyőféle törzse és hogy igen, ma hasonlók vannak Kalifornában és ennyi. Kicsit utánanéztem, van belőle egy fél erdőre való a Specimen Ridge-en. De az nem rémlik, hogy az ottani tájékoztató tábláknál lett volna bármi olyasmi, hogy a kedves látogatónak itt arra kellene gondolnia, hogy igen, valamikor errefelé is melegebb éghajlat uralkodhatott, hasonló, mint ahol ma ilyen fák élnek – a mamutfenyőfélék alapvetően Észak-Amerika babérlombú erdőinek lakói, ma ilyeneket Kaliforniában és Oregonban találni. Szóval a kontextus itt kicsit hiányzott, de az ott töltött idő alatt ez volt az egyetlen, amire azt mondtuk, hogy hát, ettől többet vártunk… Ősmaradvány témában egyébként az egyik legjobb és legtutibb bemutatóhely, ahol eddig jártam, Ipolytarnóc volt, csak ajánlani tudom mindenkinek! :)

Tovább, tovább, tovább

Elég hamar megtanultuk, hogy amint autó fékez előttünk, látható forgalmi ok nélkül, valószínű, hogy valami fotóznivaló állat van a közelben – legtöbbször bölény, amit egyébként mind a mérete, mind a színe (kifejezetten sötét) miatt nem nehéz kiszúrni.

De az ekkora füleket sem. Szinte hallom:
'Master has given mule deer a sock... Mule deer is free!'
(Harry Potter-rovat vége.)

Egyébként a mule deer öszvérszarvast jelent, kép alapján próbáltam beazonosítani ezt a nagyfülű szarvasizét. Később elkezdtünk mászni a hágó felé – Yellowstone mégiscsak a Sziklás-hegységben van, már a korábban emlegetett Gardiner is 1600 méteren található, de a park átlagos tengerszint feletti magassága 2400 méter. Az Alpokban ilyen magasságban már gleccserek is akadnak... ugyanakkor Yellowstone jóval tágasabb és laposabb vidék – érdekes tapasztalat volt összehasonlítani, egyáltalán nem volt olyan érzésünk, mintha 2000 méter felett mászkálnánk.

Mount Washburn (3122 m),
mellette jobbra a Dunraven Pass

Utóbbi 2700 m tengerszint feletti magasságban húzódik, ezen kellett átkelnünk Canyon Village-hez. De meglepve tapasztaltuk, hogy se szerpentin, se komolyabb kanyarok, csak lassan gurul az ember felfelé, aztán egy kicsit vízszintesen, jobbra, balra erdő (szinte, mint a Mecsekben) aztán egyszer csak lefelé – ja, ez volt a hágó? Nem ám úgy, hogy tátongó mélység, csak vizuális támpontnak alkalmas kis kőoszlopok, meg tizenhét hajtűkanyar. Felfelé, aztán meg a túloldalon huszonhárom lefelé… öhhm, szóval vissza, Yellowstone.

Útközben – őszi színek

Hegyoldalnyi

Ellenfényben

Yellowstone-ben az erdőtűz szerves része az ökoszisztémának, az egyik leggyakoribb faj, a csavarttűjű fenyő (lodgepole pine) tobozai például csak a tűz melegének hatására nyílnak ki. De az erdőtüzek fontos szerepet játszanak a már elpusztult fák eltakarításában is – utána sokkal több hely marad a magoncoknak. 1988-ban nagyon száraz volt a nyár a Sziklás-hegységben; így a természetes erdőtüzeket egy idő után nem sikerült megfékezni, az év végére a park kb. harmada leégett – nem kell sokáig keresni a kiszáradt törzsekkel tűzdelt, viszont élénkzöld csemetéktől hemzsegő hegyoldalakat.

Ez pedig már a Canyon sárgás fala

Igazából nincs konszenzus arra nézve, hogy erről kapta-e Yellowstone a nevét – bár nagyon kézenfekvő magyarázat lenne. A ’sárga kő folyó’ elnevezés olyan őslakosoktól származik, akik mindegy 300 mérfölddel lejjebb laktak, ahol a folyót sárgás homokkőből álló magaspart határolja, ráadásul mezőgazdálkodtak, így kevéssé valószínű, hogy az igencsak messze található kanyon alapján nevezték volna el a folyójukat. További érdekességek a témában erre.

Térkép

Félig-meddig spoiler, de így fest az egész :)

Részlet – hogy lehet pont oda nőni???

A távolban a szépséges Lower Falls

Ellenfényben – 93 méter, zutty

Sajnos nem tudtam megkérni a Napot,
hogy fáradjon át a hátam mögé,
pedig sokat dobott volna a képen.

Azért a színek így sem lettek rosszak

Yellowstone River

Hátrafordul – a helyszín egyébként az Artist Point,
hát szívesen festegetnék én is itt egy darabig…

Mintha valaki szalagokkal tekerte volna körbe

Kanyonfal

Különböző hidrotermális folyamatoknak köszönhetően
lettek ilyen színesek a kanyon falának kőzetei

Itt-ott most is fakadnak források, némelyik még gőzölög is

Fókusz így

Meg úgy – lehet, hogy lassan kéne egy polárszűrő

Fenyőkeretben

Az első bámészkodóponttól kifelé jövet ezt találtuk

Neveletlen kis malac, a földre szór mindent, ami nem kell :)

A másik oldalon meg egy csíkos kollégájával találkoztunk

Ha minden igaz, ez lenne a chipmunk, vagyis csíkosmókus (hogy a 23 fajból pontosan melyik, abban már nem vagyok biztos). Egészen furcsa mozgása van, egyrészt iszonyatosan gyors, konkrétan elmosódik mozgás közben, ugyanakkor fél-egy méterenként megáll… mindeközben folyamatosan felfelé áll a farka, amitől olyan, mintha egy kis dodzsemautó lenne, ami nem bír egy helyben maradni, de vagy negyven centin kifullad :)

Mórikálta magát nekünk pár percig, aztán a dolgára
eredt – de ez volt az egyetlen kép a húszból,
amin egyetlen alkatrésze sincs elmosódva :)

Kilátás – Uncle Tom’s Point

Lower Falls

Később elindultunk lefelé az Uncle Tom’s Trailen is, itt egy harmadik mókus a frászt hozta rám, amikor mind a tíz dekájával elémszaladt, Bagoly pedig kapva kapott az alkalmon és pár perccel később suttogva a bozótra mutatott, hogy ’Ott… medve.’ Az előző élmény hatására (mókus, TÁÁÁMAD!!!), én majdnem felkaptam a nyúlcipőt (még ha egy tényleges példány esetén nem is ez lett volna a helyes döntés), de innentől persze minden fa mögött medvét véltem látni...

Azért megérte lejjebb mászni :)

Szépséges színek

Yellow stone

Hazafelé benéztünk az Upper Fallshoz is,
ez „csak” 33 métert esik – de attól még gyönyörű :)

Közben pedig szépen lassan be is sötétedett

A kék órában sokkal világosabbnak tűnnek a fotók, szürkületben indultunk vissza Gardinerbe. Yellowstone-ban az éjszakai autózás legszokatlanabb pontja az, hogy szinte nincs semmilyen mesterséges fényforrás a szembejövő autókon és a különböző visitor centerek környékén kívül, így kilométereken keresztül lehet a zavartalan, csillagos éjszakában autózni. És reménykedni, hogy egy kóbor bölénynek nem most van kedve kivilágítatlanul, az út közepén elmélkedni... Jó éjt!