Amikor lógott az eső lába Bruny Islanden

Port Arthur (beszámoló itt és itt) után Bruny Islanden folytattuk a kalandot, ez egy jó 360 négyzetkilométeres sziget Tasmániától délnyugatra. A szigetet Bruni d'Entrecasteaux francia felfedezőről nevezték el, egészen 1918-ig Bruni Island volt, aztán az ausztrálok nem bírták tovább az angoltalan nevet és lett belőle Bruny Island (ejtsd: „brúni ájlend”). Reggel azzal indítottunk, hogy lekéstük a kompot, ami átvitt volna bennünket a szigetre (de legalább találtunk a kikötőben finom kávét, meg valami brutális, csokis fudge-ot (karamellszerű süti)), aztán viszont tepernünk kellett rendesen, hogy elérjük a hajót, amivel körülnéztünk a South Bruny National Parkban.

Bruny Island (északra Hobart, keletre Port Arthur is látszik)

A nemzeti parkot 1987-ben hozták létre

A területe még nagyrészt érintetlen

Az előző képen látható hajó testvérével keltünk útra a part mentén,
Adventure Bay-ből a The Friars nevű sziklákig és vissza

A partvonal lényegében egy dolerit sziklafal, erdővel a tetején

Vízvájta barlangokkal az oldalában

És ipari mennyiségű tengeri hínárral a vízfelszín alatt
(a kelpre nem találtam jobb fordítást, ha valaki tud
pontosabbat, ne habozzon megírni!)

Az elemek állandó háborújának nyomai (a dolerit sem bír mindent)

De előtte nagyon szép oszlopossá kopik

Jobbra a The Monument nevű formáció

Nem győz az ember bámulni felfelé

Közelkép – át is hajóztunk a kettő között, megkerültük a Monumentet
 (méreteránynak pedig a társaság egy másik hajója is rajta van)

Alagút

Itt-ott csendesebb öblök is akadnak

Homokban heverésző fókákkal

Színvilág

Elképesztő formákat vájt ki a szél és a sós tengervíz

Persze az sem árt, ha az alapanyag is különleges hozzá

Sziklafal Mozart-fejjel :)

Feketeképű kárókatonák  (tényleg ez a nevük!)
a saját kis birodalmukban

Kontraszt

Vadregényes

A The Friars nevű sziklák a sziget csücskétől délre

A vízhez közeli párkányaikon pedig ausztrál medvefókák laknak

Kivéve a kormoránok által guanóval vastagon beterített apró szigetet,
itt valahogy nincsenek fókaalbérlők az alsóbb szinteken :)

Csoportkép

Szoros

Farkasszemet néznek

Tömeg

Elég viharos volt az idő, így még kevésbé tűnt hívogatónak a nyílt tenger
(a legközelebbi szárazföld Új-Zéland déli szigete, vagy 1000 kilométerre)

Albatroszok a víz felett

Az Adventure Bay-be visszaérve még találkoztunk
egy csapat delfinnel

Időnként ki is ugrottak a vízből,
 de leginkább csak a hátúszóikat lehetett látni

A reggeli túra után betértünk egy berry farmra, ahol mindenféle bogyósgyümölcsös dolgokat lehetett enni. Például sütiket. Előtte piros, tetőtől-talpig bélelt esőkabátok ide vagy oda, lefáztuk a nyílt vízen a sütivel bevitt kalóriákat, szóval sürgős pótlásra volt szükség.

Sőt, itt talán a kávé is elmegy bogyóscsümölcsszörpnek :)

A következő úticélunk a Cape Bruny Lighthouse volt,
 Ausztrália egyik legrégebbi és legszebb világítótornya

El is indultunk, de elég hamar elkapott
bennünket az eső és oszlani kezdett az földút

Így, amikor ráadásul kiderült, hogy csak a nemzeti parkba fejenként 15 dollárt kellene fizetni belépőként, közben pedig továbbra is folyamatosan mocsarasodik minden, amiben nem tudjuk, meddig lehet haladni,  meg egyébként is ömlik az eső vízszintesen és süvít a szél, szóval úgy döntöttünk, visszafordulunk és megpróbálunk elcsípni egy korábbi kompot.

Jutalmul találtunk először egy szivárványt

Kiértünk a tengerpartra

És egyúttal az esőfelhőből is, így megálltunk
 körülnézni a sziget két részét összekötő földszoroson

Előre felhők

A hátunk mögött eső

Szinte látni, hogy meddig esik :)

A földszoroson egy rakás magas homokdűne húzódik,
 ezen a grádicson lehetett felmászni körülnézni

Esőoldal a lenti strandon

Itt pedig majd fog esni

Délre

Északra - The Neck, vagyis A Nyak, ez a földszoros neve

A grádics (méretaránynak jók a parkolóban álló autók)

Szervusz Bruny Island!

Aznap este már Hobartban aludtunk, másnap pedig elköszöntünk Ausztráliától és továbbálltunk egy következő szigetre. Hamarosan jelentkezünk az ottani beszámolóval is!

Port Arthur - part II

Port Arthurban folytatjuk – az előző bejegyzés, hogy milyen hely is Port Arthur, errefelé található. Szóval az Isle of the Dead és Point Puer után megnéztük az eredeti börtönépületet. Nem sok maradt már belőle, de az látszik, hogy a cellák nem voltak hatalmasak.

Alapok

Az eredeti börtönnél sokkal jobb állapotban maradt meg a Separate Prison, amit a még itt is problémásnak bizonyuló fogvatartottaknak építettek az akkori börtönreformok alapján: a fizikai büntetésről átkerült a hangsúly a pszichikai büntetésre. Magánzárka, csönd és sötétség. (Bővebben az előző bejegyzésben).

A Separate Prison végső alaprajza

A zárkák a folyosók mentén találhatók, az ék alakú részek pedig a magas falakkal elválasztott levegőztető udvarok. Jobb oldalt, a C Wing Extension mellett látható alul és felül a két „némazárka”, még vastagabb falakkal és labirintusszerű kialakítással – ebben három vastag faajtó zárta el a rabot a külvilág minden fényétől és zajától. Be lehetett menni, kipróbáltuk, hát ajtók nélkül is töksötét van, hallani is csak nagyon tompán lehet dolgokat… Borzalmas lehet napokon keresztül, nem csoda, hogy sokan belebolondultak – erre is utal a kép jobb oldalán a felső felirat: a bolondok udvara. Nem kevés fogvatartott innen ugyanis a sziget elmegyógyintézetébe került, melyet a Separate Prison megnyitása után ár évvel kénytelen volt beüzemelni a börtön vezetése, annyira „jól” működött az új módszer. Innen vitték naponta levegőztetni szerencsétleneket. A Separate Prison másik nagy újítása a rendszeres mise volt, de úgy, hogy a rabok ekkor sem láthatták egymást, csak közösen énekelhettek, hátha a hit megtartó ereje hat rájuk… képek következnek.

Tükröződnek a felhők a Separate Prison ablakában

Cella, ahol jó magaviseletért cserébe seprűket készíthetett a lakója

Szárny, modern, belső fűtéssel a végében
 (ez nagy szám volt akkoriban)

Priccs

Az egyik ék alakú levegőztető udvar

Az ajtók

A falakat azóta lebontották a kör egy másik negyedében

Visszanézve

A néma zárka bejárata

A kápolna - a rabokat egyesével engedték be a faajtókkal
 két méter magasan elválasztott fülkékbe,
 ahonnan csak a prédikálószéket lehetett látni.

A rendszer Amerikából származik, ott építettek először
 ilyen kápolnákat a szigorú börtönökben

Egy másik szárnyon

Néhányan azok közül, akik itt sínylődtek.

A kutatások során különösen sokat foglalkoztak azzal, hogy kiderítsék név szerint, hogy kik tartózkodtak itt rövidebb-hosszabb ideig. A pszichikai büntetés része volt ugyanis az is, hogy az ide került rabokat nem néven, hanem sorszámmal tartották számon és kezelték, ezzel is azt jelezve, hogy a személyük nem fontos.

A Separate Prison nagyon komor hangulata után körülnéztünk még a maradék épületekben. Az egykori kórház sem maradt meg túl jó állapotban, a változatosság kedvéért leégett, meg szét is hordtak belőle valamennyit.

Ötletes rekonstrukció

Kilátás a kategrálisra – meg egy esküvői fotózásra,
 hát elég extrém helyszín, az biztos

A kórházépület kívülről

Egy részében az emeletre is fel lehetett menni

Ahonnan további szép kilátáshoz volt szerencsénk az öböl felé

A telepen ugye több polgári ház is található,
 ezek egyikébe néztünk be később (ez itt a kert :) )

Bejárat…

… kiskerttel

A házikóban jó 100 évig éltek két család tagjai, a hetvenes években költözött ki az utolsó lakója.

Nem kevés bútordarab maradt meg a különböző korokból

Újabbak és régebbiek egyaránt

Üveglap mögött

Terített asztal

Téglából rakott út

A ház legalább egyszer teljesen leégett, a régészeti munkák
során hasonló kincseket találtak az alapzatában és a környékén

Mai kiegészítés – stílusban passzol :)

A katedrális, melynek tetejét szintén valamelyik tűzvész vitte el

Toronymagas

Fegyencek kezének munkája

Nem sokkal később még felmásztunk a domboldalba,
 megnézni a kilátást

Katedrális és öböl

Napnyugta

Port Arthur minden szörnyűséggel a múltjában egy szép hellyé vált, érdemes megnézni, ha valakinek lehetősége nyílik rá. Az ilyen helyek emellett elgondolkodtatják az embert, más nézőpontból is rávilágítanak a világ dolgaira, ami sosem árt, különösen a nagy pörgés közepette. Egy napig Port Arthurban kóvályogni pont jó erre.

Még egy érdekes apróság: a következő évek, évtizedek legfőbb problémája a tengerszint-emelkedés lesz, ugyanis Port Arthur történelmi épületeinek egy része közvetlenül a parton fekszik, alig 1-2 méterrel a tengerszint felett.

Mi pedig az egész napos talpalás után beültünk még az étterembe enni egyet (késő estig nyitva vannak, mert még a ghost tourok közönségét is fogadják), itt volt szerencsénk egy elképesztően masszív, de nagyon finom sajttortához. Fehércsoki-cseppekkel. Csak ne lenne ilyen messze, ahol lehet kapni. De tekintve, hogy egyetlen szeletjét 1000-1500 kalória közé saccoltam, talán jobb is így. Itt a vége, legközelebb a szomszédos Bruny Islandre kalauzoljuk kedves olvasóinkat!