Akkor inkább Boston!

Avagy hogy sikerült Zsebibaba ügynöknek megvalósítani a 36 órás napot. Na meg hogy élte túl a következőt, amit viszont 36°C-ban kellett eltölteni. A társaság sokat dobott rajta :)

Valahogy úgy kezdődött az egész, hogy úgy döntöttünk, itt az ideje egy tisztességes nyaralásnak. Amíg az ember légitársaságnál dolgozik, érdemes kihasználni a kedvezményes utazás lehetőségét – a tervezési fázisban mindjárt vitakérdés lett, hogy Zsebibaba észak felé, Bagoly dél felé akart indulni. Aztán a kompromisszum dél felé lett, de cserébe Bagoly hajlandó volt még mindenféle geo-bio dolgokat is megnézni, így például utolsó délutánját arra szánta, hogy kaktuszokat vizslasson a Karib-tenger partján. Jogos a Zsebibaba elmeállapota iránti érdeklődés. Mármint hogy a kaktuszokhoz ő ragaszkodott. De hát az ember mégsem sétálhat el egy szubtrópusi száraz erdő mellett, hogy ne sétáljon benne egyet! De hogy kerül ide Boston???

Szóval, a történet úgy volt, hogy Puerto Ricóba mentünk nyaralni. Hazajegyünk volt, oda nem, mondván olcsóbb úgynevezett standby jeggyel utazni; mellyel arra a járatra férünk fel, amelyiken van hely. Ki is néztük, hogy New Yorkban a legegyszerűbb átszállni Puerto Rico felé, közben viszont kiderült, hogy éppen a nevezett városban tartózkodik Bagoly mindkét volt szobatársa – egyikük rezidensként, másikuk látogatóként – így gondoltuk érdemes megállnunk ott egy napra, kihelyezett szobatalálkozót tartani. Pénteken délután indultunk (volna), a terv Zürich-New York volt, aznap vacsora, másnap városnézés, vasárnap korán reggel Bagoly és jómagam tovább Puerto Rico-ba. Túl szép, hogy igaz legyen. A new yorki utolsó járat ugyanis hirtelen megtelt, nagyon kicsi eséllyel fértünk volna fel, így maradt a kérdés, hogy kockáztatunk és esetleg csak szombaton megyünk, viszont akkor a szobatalálkozóból semmi sem lesz, vagy inkább megyünk Bostonba és ott a Nagy Reptéri Rohanás hadművelettel megpróbáljuk elérni az utolsó Boston-New York-járatot. A helyzetet súlyosbította, hogy Zsebibaba aznap hajnalban érkezett meg Indiából, ráadásul, mint working crew; így az alvásmennyisége alulról közelítette az 5 órát előző reggel óta, az ingerköszöbe pedig valahol az összegömbölyödés és a hazaszaladás között mozgott, amikor a kérdés felmerült. De hát a nyaralásból meg a szobatalálkozóból közben egy percet sem akart vesztegetni, szóval irány Boston.

Nyolc óra evészet (Bagoly, bepucolta az én teljes adagomat is, salátástul) és alvászat (forgolóva, morogva és sok hülyeséget összeálmodva) után térdelőrajtban vártuk, hogy kinyíljon a gép ajtaja, sprint a bevándorlási tisztig, szerencsére villámgyors útlevélellenőrzés és beengedés, újabb sprint a csomagokig, toporgás, morgás, nem jönnek, toporzékolás, újabb tíz perc után Zsebibaba bőröndöt halász, Bagoly online jegyet vesz. Újabb sprint a másik terminálig – ahol sajnos konstatáltuk, hogy a check-in-t már bezárták, ma este ebből nem lesz se New York, se gulyásleves Bencénél. Néhány telefon, egyeztetés, másnap reggeli járatok átsilabizálása után, európai idő szerint hajnali kettő és három között egy éppen záró kávézóban bostoni szállás után kajtatni az ingyenneten – na ez is egy érzés. Szerencsére viszonylag hamar rájöttünk, hogy a reptér-hotel a legjobb megoldás – bár Zsebibaba rövid ideig nagyon sajnálta, az olcsóbb, de a közlekedéssel együtt ugyanannyiba kerülő tengerparti szállást, egészen addig, amíg az erről való lemondás nem azt jelentette, hogy 10 percnyi bőröndhuzigálásra van az ágyikója. Így aztán nekiindultunk – természetesen a sprintelt útvonalat cuccostul visszafelé is megtéve és fellőttük a pizsit, hisz másnap reggel mégiscsak hatkor fel kellett kelni a negyed nyolckor induló géphez… Zsebibaba pedig azzal nyugtázta a napot, hogy igen, végre sikerült megvalósítani, hogy majdnem 36 órán keresztül ugyanazon a dátumú napon tartózkodott – még akkor is, ha napokkal később is érezte az Bombay és a keleti part közötti 10 és fél órás időeltolódást.

Ők is alszanak

Boston éjjel

Boston nappal

És már megyünk is tovább :)

Na, körülbelül én is ilyen hosszúnak éreztem az alvással töltött időt Bostonban. A városból sajnos most nem láttunk többet – rendkívül frusztráló érzés ott lenni és nem tudni kimenni körülnézni, de majd ezen segítünk jövő hónapban meló címén – mert várt már bennünket a jó társaság a szomszédban. Gyors repülőút, welcome to JFK és máris róttuk az utcákat Manhattanben. Mindehhez brutál nyári időjárás társult, napközben 36-37°C volt a városban, nem győztünk vizet inni és árnyékot keresni, de hát egyszer élünk! Sétáltunk a Central Parkban, az Upper East Side-on, később pedig átmentünk Brooklynba, egészen pontosan Williamsburg városrészbe, amely mostanában az egyik legfelkapottabb művésznegyede New Yorknak. És persze közben egész nap sztorizgattunk a régi szép időkről, miközben magunk is alig hittük el, hogy éppen ott vagyunk mindannyian :)

Downtown a Jacqueline Kennedy Onassis Reservoir felett – Central Park

Midtown Brooklynból

Manhattan

DANGERRR!!!

Svájcban mindig kiírják, hogy miért nem szabad a vízbe menni, például mert erőmű van a folyón feljebb és emiatt hirtelen nagyon megnövekedhet a kis csermely vízhozama, vagy mert a gleccserről beleszakad a jég, meg ilyenek. Itt nem mész bele és punktum.

Emblematikus

Csimpaszkodik

Szobatalálkozó :)