Japánkert, földrengés és zöld tea

Elérkezett annak is az ideje, hogy Zsebibabát időről időre átpottyantsák nagyobb Kangák zsebébe. Egész pontosan Airbus A330-as és A340-es Kangákról van szó, e hónaptól kisebb-nagyobb rendszerességgel ilyen kengurukon (is) hasítom az eget. A képzavart tessék betudni az elmúlt napok kora reggeli, kiskangás munkahelyi kötelezettségeinek – az odavivő vonat 04:57-kor indul. Zsebibaba nehezen bír korán felkelni. Pláne egymás után négyszer. Mindenesetre ez nem a Panaszhivatal blogja, szóval térjünk vissza az új Kangákra. Azon kívül, hogy hatalmasak és kövérek az A320-as családhoz képest; megfelelő mennyiségű kerozinnal (és két és félszer annyi fajtámbélivel) a hasukban jóval hosszabb utakat is bírnak. Így a havi táncrendemet a továbbiakban szélesebb palettából fogják feltölteni, időről időre a világ másik felére zavarnak majd, 8-10-12 órányi kávétöltögetés közepette. Röviden: Welcome to the 'longhaul'!

Az első alkalommal mindjárt az egyik lehető leghosszabb utat dobta a gép, így ténferegtem ki zürichi idő szerint hajnali 00:50-kor; egy 12 órás repülőút és rengeteg zöld tea készítése után a Tokió melletti Narita reptér ragyogó napsütésébe. A helyi idő reggel 08:50. Itt kezdődik az egész jet-lag mizéria :)

Narita városa a tokiói agglomeráció része, jó 120 ezres városka – egy a sok közül Tokió körül. Első nap, némi alvás után itt szimatoltam körül, hogy milyen is egy mezei japán „városka”. Naritának van egy kis történelmi belvárosa; sok, helyes kis utcácskával, alacsony házakkal; valamint egy elég tisztességes méretű templom-komplexummal - ez valójában több kisebb-nagyobb szentély egy rakáson, parkkal körülvéve. Emellett persze a városnak vannak egészen lakótelep-szerű részei is; az utóbbi évtizedekben épült panelszerű házakkal; de valahogy minden egy kicsit vékonyabb, takarékosabb, könnyedebb, mint amiket Euórpában megszokhattunk. Japán népsűrűsége igen magas, nagyon sokan vannak a szigetek méretéhez képest, minden négyzetcentiméter érték; alapvetően igen takarékosak az erőforrásokkal – ez meglátszik az épületeken is. Mondjuk az óceán közelsége és a délebbi elhelyezkedés miatt (Észak-Afrikával van egy szélességen) hideg sincs annyira, szó sincs arról, hogy a falak tömege önmagában szigetelő tényezőként kerüljön szóba. Ennek is megfelelően a zürichi szakadó hóból kellemes őszi időjárásba csöppentem két napra így december elején :)

Történelmi belváros

Templomkapu

Őszi színek

Árnyak

Hátsókert – Buddha elvei bronzszoborban tolmácsolva
bújnak meg a bokrok és kövek között

Víz mindenfelé

Szeretnek követ faragni

Nyomokban franciakertet tartalmaz

Pagoda

Az egyik legöregebb szentélyt körülölelő tó – a sziklán ücsörgő teknős
éppen tornázott, nyújtogatta a hátsó lábait :)

Térkép – tudtam én, hogy egyszer még visszasírom a cirill betűket

"Ön itt áll."

Hídbújócska

Őszülő fák

Vízesik

A szentélyekben különböző lelkek laknak

Gát-gyalogút

Tükörkép

Tükörsima

Alkonyárny

Esti templom

Kékzöld

Főbejárat záróra táján – a japán templomok általában
napkeltétől napnyugtáig vannak nyitva

Csipkés tetők

CLOSED

A templom után visszasétáltam a buszállomásra, a régi kis főutcán pedig éppen zárófélben voltak a boltok. Nagy részük mindenféle étkeket árult; de az esetek döntő többségében nem tudtam volna megmondani, hogy éppen növény- vagy állatféle lapul előttem a dézsában. Az éttermekben egy-egy tányérnyit árral együtt kitesznek a kirakatba – panírral és körettel együtt viszont még nehezebb megállapítani, hogy eszik vagy isszák is-e azt, ami ennyi és ennyi jenbe kerül.

Záróra

Mintányérok

Itt-ott azért még megy a biznisz

Például kosarakkal

Meg néha szuvenírekkel

Érdekes, hogy a boltok előtt az utcákon egy csomó helyen akadnak virágok, a tulajok pedig sokszor kiülnek beszélgetni is egy kicsit.

Igaz nem túl magasra :)

Éjszakai dekoráció

És azt is meg kell jegyezzem, hogy a parkolást akadályozó kis oszlopokra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Hol egy kis faragvánnyal

Hol meg egy egész teknőssel :)

A buszállomásról a hotelhez visszavivő busz megáll egy bevásárlóközpontnál – gondoltam itt is körülnézek, milyenek is ezek a mai japánok. Hát, minden ami az animék, Hello Kitty és az egyéb nagyfejű, cuki macskák világából otthon érzékelhető, félelmetes mértékben valódi. Kb. fél órát tévelyegtem a rengetegben, aztán kimenekültem a hidegbe a következő buszig; nem bírtam a cukiságokat, csillogó-villogó reklámokat, üvöltő zenét és a pittyegő okostelefonokat…

Ilyen karácsonyfa csak Japánban létezik

Macskus horribilis ’Nagyfej’

A fagylaltbárban is kirakatban van minden, ami kapható

A bevásárlóközpont mérete (nagyjából 3 Aréna Plaza összeragasztva) mellett az is megdöbbentett, hogy van egy csomó nyerő- és játékgépes terem; melyek tele vannak kölkökkel és munkaidő után felnőttekkel is; úgy tűnik, ez egy tömeges feszültség-levezetési módszer. Itt csak ennyit láttam Japánnak ebből a részéből, másnap Tokióban egy sokkal nagyobb dózishoz volt szerencsém az ország mindkét arcából; de már itt is megdöbbentett, hogy tulajdonképpen egy nagyon széles skálájú társadalomról van szó: a tradicionális, hagyományőrző, tiszteletteljes és visszafogott, általában idős rétegtől a tizenéves, okostelefonon felnőtt; az animékből ismert iskolai egyenruhában feszítő és Hello Kitty-vel minden mennyiségben felszerelt fiatalokig minden előfordul. Ráadásul magas népsűrűségben. Szóval az élmények még mindig feldolgozás alatt vannak, csak maga egy naritai körbeszimatolás annyi újdonsággal szolgált; hogy győzöm összeszedegetni az államat a földről.

Szocializálódnak

Ja, és ha már az újdonságokról van szó, estefelé, a hotelbe visszatérve éppen felfedeztem, hogy a szobám kávéscsészéi valójában kis, japán stílusú teáscsészék; így a Nescafé 3in1 csak három körben tud megivódni…

Illusztráció – a kétliteres vízforraló és a háromnegyed decis teáscsésze

… amikor is egyszercsak megmozdult az asztalon a pohárban a víz. Aztán a függönyök is, meg a padló is. 10-15 másodpercig tartott az egész, el is múlt mire rájöttem, hogy ez volt a ’Welcome to Japan!’ földrengés. Azért a felismerés, az első döbbenet és a benső földrajzrajongó énem őszinte örömtánca után gyorsan áttanulmányoztam a vészkijáratok elhelyezkedését, továbbá a ’Mit tegyünk komoly földrengés esetén?’ kisokost és felfedeztem, hogy az éjjeliszekrényben egy oldalán lyukas zseblámpa található – úgy lehet feltenni a tartójára, hogy a kis villa a két elem közé csúszik – így fordított esetben, a tartóról lekapva azonnal világít, nem kell kapcsolgatni. Estére kikészítettem a cipőmet meg egy dzsekit az ágy mellé, elolvastam három Petri-csészényi koffeinmentes kakaó mellett a napi internetadagom, aztán bevágtam a szunyát, csak hogy a tervezett reggeli ébresztő előtt tíz perccel arra ébredjek, hogy mozog az ágyam. Csak egy kicsit, de utána már nem volt érdemes visszaaludni… inkább felkeltem, összedobáltam a legszükségesebbeket, aztán irány Tokió!
TO BE CONTINUED :)