Új ország, új ételek, új szokások... utóbbi kettőről szól ez a bejegyzés. Az új ételeket illetően nagy bajban szoktam lenni, ugyanis ínyencnek távolról sem lehetne nevezni, általában biztosra megyek - értsd: az összetevők ismeretében merem csak bevállalni a kóstolást is. Ezzel az ember a vendégségeket túléli valahogy, de hosszabb távon valamennyire meg kell barátkozni az újdonságokkal.
Svájcban két nemzeti étek van, a csokoládé és a sajt. A svájci csoki, mint olyan, nagyon finom, az áruházláncok saját csokijai is teljesen korrektek, rengeteg a választék és a Sprüngli bonbonjai pedig egyenesen fenomenálisak. Nagyon drágák is, úgyhogy egyelőre csak kóstolóban barátkozunk. A sajttal azonban egy kicsit más a helyzet: a nyámnyila Spar trappistán nevelkedett gyomrom egyelőre nem igazán vágyik az erősen illatos és ízes helyi sajtokra. Győző hasonlóképpen van, így legújabb vadászati célpontunk Svájc lehető legkevésbé büdös és legíztelenebb sajtja. Ezen a ponton felmerült bennem az is, hogy öregek vagyunk és nem bírjuk a változásokat, de amíg ez csak a sajtban nyilvánul meg, ám legyen.
A mindennapokat tekintve viszont nagyobb bajban vagyok, mivel egy hónapon keresztül a reptér kínálatából válogatva kell túlélnem a napokat, lehetőleg úgy, hogy ne fizessem rá a gatyámat is, ébren is maradjak és ne egyem végig a helyi nagy sárga M betűs étterem teljes kínálatát - tekintve, hogy ez a legolcsóbb. A Nordsee halak és egyéb tengeri dögök iránti minimális affinitásom miatt kiesik, a salátabár a "15-20 frank/egy kupac lucerna" ár/érték-arány miatt elviekben nem játszik, marad a thai étterem, a mekdönci és az élelmiszerbolt. Így aztán nagyrészt az előrecsomagolt háromszögletű szendvicsek, péksütik és joghurtok vannak a listán, meg gyümölcs, zöldség, viszonylag vállalható, nem reptéri, csak átlagos zürichi áron - ami csak kicsit marad el a ferihegyi áraktól... Viszont egy hónap alatt erre ráun az ember és aztán előjön, hogy mennyire jó lenne ebédre egy kis rántott sajtot, makarónit vagy fasírtot és lencsefőzeléket enni - hogy a gulyáslevesről és egy istenes sajtos-tejfölös lángosról ne is beszéljek. Vagy anyukám húsleveséből, melyből ezennel ipari mennyiséget rendelnék legközelebbi hazamenetelem alkalmából. Valamint túró rudit kérek, elfogyott a készlet - pedig kijövetelkor két körben összesen 60 db-ot hoztunk. Na jó, hárman voltunk ennyi túró rudi ellen, nem sokáig húzták. Azért egy valami nagyon bejön az itteni dolgok közül, Schildkrötlinek hívják, holnap bemutatom fényképen :)
A helyi szokások és hagyományok ezen a héten előtérbe kerültek, mivel a képzésem medical és safety részét letudtam, most a service van soron - természetesen, ahol lehet, svájci hagyományokkal teletűzdelve. Ezek közül az egyik legviccesebb a Sechseläuten - egy menüben szereplő egyik zürichi specialitás miatt került rá szó. Szóval a Sechseläutent a huszadik század eleje óta tartják, a tél végét ünneplik, van egy méretes, pirotechnikai termékekkel kitömött hóember, a Böögg , melyet meggyújtanak és azt lesik, hogy mikor repül le a feje/robban széjjel az egész. Minél hamarabb bekövetkezik az esemény, annál naposabb, melegebb és hosszabb lesz a nyár, úgyhogy szegény hóembernek nem sok esélye van... Azért a mi medvés, árnyékos, barlangos, meddigtartmégatél? problémakörünket vagy a Medárd-napon "esik-e az eső vagy sem?" kérdésfeltevésünket humánusabb módszernek tartom, ugyanakkor valószínűleg mindháromnak közel azonos hatása lehet a tényleges időjárásra :)
Svájcban két nemzeti étek van, a csokoládé és a sajt. A svájci csoki, mint olyan, nagyon finom, az áruházláncok saját csokijai is teljesen korrektek, rengeteg a választék és a Sprüngli bonbonjai pedig egyenesen fenomenálisak. Nagyon drágák is, úgyhogy egyelőre csak kóstolóban barátkozunk. A sajttal azonban egy kicsit más a helyzet: a nyámnyila Spar trappistán nevelkedett gyomrom egyelőre nem igazán vágyik az erősen illatos és ízes helyi sajtokra. Győző hasonlóképpen van, így legújabb vadászati célpontunk Svájc lehető legkevésbé büdös és legíztelenebb sajtja. Ezen a ponton felmerült bennem az is, hogy öregek vagyunk és nem bírjuk a változásokat, de amíg ez csak a sajtban nyilvánul meg, ám legyen.
A mindennapokat tekintve viszont nagyobb bajban vagyok, mivel egy hónapon keresztül a reptér kínálatából válogatva kell túlélnem a napokat, lehetőleg úgy, hogy ne fizessem rá a gatyámat is, ébren is maradjak és ne egyem végig a helyi nagy sárga M betűs étterem teljes kínálatát - tekintve, hogy ez a legolcsóbb. A Nordsee halak és egyéb tengeri dögök iránti minimális affinitásom miatt kiesik, a salátabár a "15-20 frank/egy kupac lucerna" ár/érték-arány miatt elviekben nem játszik, marad a thai étterem, a mekdönci és az élelmiszerbolt. Így aztán nagyrészt az előrecsomagolt háromszögletű szendvicsek, péksütik és joghurtok vannak a listán, meg gyümölcs, zöldség, viszonylag vállalható, nem reptéri, csak átlagos zürichi áron - ami csak kicsit marad el a ferihegyi áraktól... Viszont egy hónap alatt erre ráun az ember és aztán előjön, hogy mennyire jó lenne ebédre egy kis rántott sajtot, makarónit vagy fasírtot és lencsefőzeléket enni - hogy a gulyáslevesről és egy istenes sajtos-tejfölös lángosról ne is beszéljek. Vagy anyukám húsleveséből, melyből ezennel ipari mennyiséget rendelnék legközelebbi hazamenetelem alkalmából. Valamint túró rudit kérek, elfogyott a készlet - pedig kijövetelkor két körben összesen 60 db-ot hoztunk. Na jó, hárman voltunk ennyi túró rudi ellen, nem sokáig húzták. Azért egy valami nagyon bejön az itteni dolgok közül, Schildkrötlinek hívják, holnap bemutatom fényképen :)
A helyi szokások és hagyományok ezen a héten előtérbe kerültek, mivel a képzésem medical és safety részét letudtam, most a service van soron - természetesen, ahol lehet, svájci hagyományokkal teletűzdelve. Ezek közül az egyik legviccesebb a Sechseläuten - egy menüben szereplő egyik zürichi specialitás miatt került rá szó. Szóval a Sechseläutent a huszadik század eleje óta tartják, a tél végét ünneplik, van egy méretes, pirotechnikai termékekkel kitömött hóember, a Böögg , melyet meggyújtanak és azt lesik, hogy mikor repül le a feje/robban széjjel az egész. Minél hamarabb bekövetkezik az esemény, annál naposabb, melegebb és hosszabb lesz a nyár, úgyhogy szegény hóembernek nem sok esélye van... Azért a mi medvés, árnyékos, barlangos, meddigtartmégatél? problémakörünket vagy a Medárd-napon "esik-e az eső vagy sem?" kérdésfeltevésünket humánusabb módszernek tartom, ugyanakkor valószínűleg mindháromnak közel azonos hatása lehet a tényleges időjárásra :)
A svájciak egyébként még mindig nagyon szabálytisztelő társaság, időnként még újra és újra rá kell jönnöm, hogy itt bizony a 90% megvárja a zöldet és nem csak az éppen a gyereküknek kétségbeesetten magyarázó anyukák fogják vissza a kicsiket a pirosnál. Az is megdöbbentő, hogy az ember fizetése időben, hiánytalanul érkezik, vagy hogy a posta egy-két nap alatt kihozza a dolgokat és azok nem tűnnek el a postaládából. Az utcánkban van egy ovi, ebédre általában hazamennek a gyerekek és ilyenkor a nyakukba egy fényvisszaverő mellény szerű csíkocska van akasztva, mindegyik becsületesen hordja és rollerezik vagy szalad haza. Azt gondolná az ember, hogy kinőnek belőle és majd leveszik mind és eldugják, mert snassz - mint otthon néhány öngyilkosjelölt biciklis a bukósisakot a nagykörúton - de úgy tűnik, a kisiskola még nem ez a korszak. Szombat reggel a kávém felett bambulva arra lettem figyelmes, hogy a szomszéd ház pincéjéből 10-12 kisiskolás sárga láthatósági mellényben felsorakozva adogatja kifelé az összegyűjtött újságpapírokat, amit egy teherautóra pakoltak, aztán miután mindent összeszedtek, mentek a következő házhoz. A vonatokon rendszeresen van ellenőrzés, de még sosem láttam semmilyen reakciót senkitől azon kívül, hogy mosolygott, megmutatta a bérletét/jegyét, a kalauz visszamosolygott, megköszönte és továbbment. Néha ez a maximális szabálytisztelet felesleges köröket is eredményez egyes helyeken, de a kiszámíthatóság alapvetően olyan dolog, amivel hosszabb távon együtt tudnék létezni :) Azért néha humorérzékük is van a dologhoz - az alábbi táblát Luzernben a Verkehrsmuseumban leltük, a zürichi repülőtér kerítését ábrázolja. (Fotografieren ja, Zaun aufschneiden nein. = Fényképezni igen, kerítést (fel)kivágni nem.) Ezzel le is lőttem a következő bejegyzésünk témáját, ismét Luzernben jártunk, ezúttal egész nap vonatokat, autókat, repülőket, hajókat és lanovkákat bámultunk - hamarost a képriport is elkészül :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése