Fløyen

A zárt helyszínek és bemutatók hétvégéje után tegnap ismét visszatértünk a túrázáshoz, elsőként a Fløyen környékén. A Fløyenre első körben egy remek kis siklóval lehet felmenni 320 m magasra (http://en.wikipedia.org/wiki/Fløibanen),

a végállomásnál ezt lehet látni a kilátóteraszról,


aztán innen tutibbnál tutibb hepehupás turistaútvonalak indulnak szerteszét. Útközben rengeteg vízeséssel és kőgátakkal felduzzasztott tóval lehet találkozni - utóbbiak adják részben a bergeni ivóvízbázist.


Nagyjából minden második tónál akad mentőöv is, a norvégok semmit nem bíznak a véletlenre.


Rövid séta után leltünk egy kilátószerű kiszögellést a Sandviksfløyen oldalában, ahonnan Bergen belvárosát szinte teljesen be lehetett látni, valahogy így.


A külvárosi részekben már egészen speciális házak vannak, ez volt a kedvencem - hála a zoomnak. A tulajdonosok valószínűleg bíznak abban, hogy az elkövetkezendő 100 évben nem nő a cunamik gyakorisága.


A fjordtól beljebb és feljebb mászva találtunk további szép tavakat (itt már szinte minden második bokorban van egy),


aztán a gerinc felé tartva át lehetett látni a külső szigetív felett, ahol is kisütött a nap a tengerre.


A Kvitebjørnen csúcsáról (második úticélunk 527 méteren) már egész szépen be lehetett látni a vidéket észak felé is, hegyek-völgyek hosszú sorban egymás után. A völgyek alján gondolom fjordok is vannak, de azokba nem láttunk bele. Ide tartva találtuk meg egyébként a kedvenc tavam, az egész nincs tíz méter hosszú és öt méter széles, a fele be van nőve mindenféle zöld susnyával, de azért ott figyel a mentőöv, biztos ami biztos :)


Találtunk egy rendhagyó útjelző táblát is (általában csak 3-4 célpont szokott lenni az ilyeneken), jó érzéssel kiválasztottuk a legközelebbit és arra haladtunk tovább. Ajánlom a kedves olvasó figyelmébe a "Nordpolen" úticélt is. Ki a bánat megy innen arra?


Olyan este fél kilenc felé már felettünk is kiderült, elkezdett sütni a nap, így egy ideig megszabadulhattunk a dzsekiktől. Ezzel párhuzamosan elértük aznapi legmagasabb és utolsó úticélunkat, a Rundemanent, elfogyasztottuk - a csúcscsoki helyett - a csúcsbanánt. Itt megjegyezném, hogy csalóka az a térkép, amely azt mutatja, hogy a gerincen sétálsz végig, de még az is, ami a szintvonal mentén viszi az utat, galád módon folyamatosan fel-le huplis az összes túraösvény, az ember nem győz fel- meg lekászálódni a sok kis sziklafalon. Na, nekünk ilyen térképünk volt, ránézésre laza galopp az egész, de meggyőződésem, hogy egyszer egy óriás mérgében gyűrte össze így ezt a terepet, azelőtt ez kétszer ekkora volt, na és a térképek ezt a kisimított verziót használják alapul.

A másik, amin nem tudok túljutni, az pedig a ferde mocsár jelensége. Majom ügynök figyelmeztetett bennünket, hogy ilyen itt tömegesen előfordul, de amíg az ember nem látja saját szemével, nehéz elhinni. Minden kisebb mélyedésben összegyűlik egy pocsolya, ebből pedig minden irány terjed a láp, alattomosan, mert be van nőve mohával, de ha rálépsz, a bokáig süppedsz a kristálytiszta, de hideg vízben és ha nem ugrasz egyet gyorsan, akkor még lejjebb is. Még szebb, amikor már kicsit ki van taposva az ösvény, ekkor ugyanis a vaskos fekete sár is beszáll a buliba és belefolyik a bakancsodba. Éljen :) Ezt egészen 45 °-os hegyoldalig elő tudja adni bármely növényzettel borított norvég vidék, így gyakorlatilag a kopár sziklafelszínt kivéve állandóan azt kell kémlelni, hogy nehogy begyalogoljon az ember egy ilyen kis térdig érő lápikába, mert bizony pocsék belülről vizes (és sáros) bakancsban sétálni (tapasztalat).


Lefelé menet még ráleltünk a Fløibanen élő makettjére, mely a Fløibanen felső végén a fogadóépület tetején száguldozik szinkronban az eredetijével.


Ezzel kívánok jó éjszakát kedves olvasóinknak, holnap a 643 m-es Ulriken és környéke következik.

VilVite og Akvariet

A kétnapos túra után egy napot muszáj volt regenerációra szánnunk (értsd: délig alvásra és a lakástól maximum a boltig való eltávolodásra), így a szombat nagy harci tette Zsebibaba ügynök részéről a lasagne elkészítése volt, míg Majom és Bagoly ügynökök az internyet előtt döglöttek. Ezzel nagyjából le is zárhatók a szombati nap eseményei.

A vasárnap délelőttöt - még mindig a regeneráció jegyében - végigaludtuk, ebéd után azonban Bagoly ügynökkel elzarándokoltunk a helyi Csodák Palotájába (vilvite.no), ahol a délután hátralevő felében 6-8 évesnek álcáztuk magunkat. A kiállítmányok egy része ismerős volt (a suttogó tükör vagy a különböző, mágneses indukción alapuló trükkök), de ismét terítékre került az olajképződés és olajfúrás, voltak mindenféle Mouse Trap-szerű golyólabirintusok és találtunk vízeróziót bemutató terepasztalt is, amelyben gátakat és zátonyokat lehetett építeni (a fehér izé akar lenni a homok) aztán elmosatni a vízzel :)


Hétfőn pedig sétáltunk egyet Bergenben,


kivettük a részünket A Bergeni Időjárásból (bármelyik pillanatban elkezd szakadni az eső, fúj a szél és csontig hatoló 10 fokos hideg júliusban),

és megnéztük a fjord túlfeléről is a Bryggent (http://hu.wikipedia.org/wiki/Bryggen).


Valódi úticélunk a bergeni akvárium volt, kétszeri elázás és szélben vacogva száradás után oda is értünk, hogy rájöjjünk, egy része szabadtéri... No mindegy, éppen pingvinetetés volt készülőben, a medencét övező fákon is gyerekek lógtak, egészen addig, amíg el nem kezdett esni még jobban az eső. A pingvinek sem vitték túlzásba a dolgokat, a szájukba tuszkolt hal elől hátrálva menekülő, majd nagyot csobbanó frakkos állatkák sok mindennek tűntek, csak nem méltóságteljesnek. Nem tudtam kideríteni, hogy ennek az akváriumnak a fajvédelem mennyire tartozik a feladatai közé - csak bízni merek benne hogy az etetések és a fókashow csak a fenntartási költségek előteremtése miatt szükségesek.

A benti akváriumok elég látványosak voltak,


akadt köztük olyan is, amelyben korábbi szaporítási céllal felnevelt mélyfjordi halakat nyugdíjaztak, akik már megszokták a táplálást, ezért visszaeresztve elpusztulnának. Ez jó pont. Érdekes módon tengeri csillagokat majdnem minden akváriumban láttunk, ez a példány éppen a felénk eső üveget választotta ki a tornamutatványaihoz.


A tengeri dögök mellett láttunk mindenféle trópusi hüllőket és kétéltűeket, akadt egy-két krokodil, de aludtak mint a bunda, egyedül egy barátságos albínó piton próbálta elkápráztatni a közönséget azzal, hogy felmászik függőlegesen a sík üvegen. Nem ment neki, de azzal, hogy mozgott, minden kopogtató, üveget verő látogatót mágnesként vonzott a ketrecéhez. Összességében nem túl jó élményként maradt meg az akvárium, kicsi, szűkös helyen tartják az állatokat, nagyon nagy a látogatók tömege és a ricsaj - és bizony egyet kell értsek Bagoly ügynökkel, egy 200 koronás belépő után paréjság a 3D tengerifilmhez 20 koronáért kínálni a szemüveget.

Mire kijöttünk az Akvarietből, a Bergeni Időjárás újabb eleme csapott le ránk, Bergen mind a 7 hegye eltűnt a tejfölben, a felhőalap kb. 200 méterre süllyedt, így nem volt érdemes sehova sem felmászni, elindultunk haza.


Útközben láttunk aranyos házikókat a fjord mentén (Bergen tulajdonképpen egy fjord bejáratánál fekszik), érdemes megnézni a házak mögött... igen, az a fehér már felhő.


Találkoztunk egy rendkívül tétova sirálybébivel, amint az egyik sétálóutcán szaladgálva kereste a mamáját, remélem azóta találkoztak.


Itt meg kell említenem a sirályokkal kapcsolatos érzéseim, ugyanis itt is gyakran szálldosnak a ház körül, amivel nem lenne semmi baj, de amikor bevijjognak a nyitott tetőablakon a frászt hozzák az emberre. Először úgy hangzik, mint a gyereksírás, utána átmegy a macska-fűnyíró duettbe és végül a sikítószellemre hajaz, amitől aztán az ember haja is égnek áll... Eme kecses, sárgacsőrű förmedvények egyébként csak egy fokkal jobbak mint a galambok Pesten, fehérek és értelmesebbnek néznek ki, de egyébként ugyanúgy hulladékot esznek és kb. megfeleltethetők egy mozgó Petri-csészének, melyben a következő évtized szupervírusa evolválódik éppen.

Ez a rendkívül szívderítő gondolatmenet túl komor lenne zárszónak, ezért inkább elmesélem, ami kimaradt a Kjeragboltenre tett kirándulásunkból elfelejtődés révén: volt szerencsénk egy kisebb lavinához az egyik völgyben. Szerencsére a megmaradt hó mennyisége miatt sem veszélyes, sem közel nem volt, de azért döbbenetes látvány volt, ahogy megindult a hegyoldal és a hangeffekt (robaj és ropogás) is igencsak hozzájárult az összhatáshoz. Aggódó anyukáknak: nyugi, hosszú keskeny völgy másik végében volt, messze-messze a túraösvénytől, csak éppen jó helyen kúsztunk lefele a szemközti oldalon, így premier plánban élvezhettük :)

Preikestolen

A tapasztalatok szerint autóban aludni nem annyira kényelmetlen, mint ahogy hangzik, de azért reggel éreztük a tagjainkat. A parkolótól kb. 100 métert gurulva máris a kompon találtuk magunkat, búcsút intettünk a rendkívül kényelmes parking lotnak.

A komp igen brutál sebességgel repesztett, így csak úsztában tudtam egy képet lőni a fjordban végződő egyik vízerőműről.

Norvégia alapvetően a vízerőművek országa, teljes elektromos energia mennyiségük vízerőművekből származik, azonban ezt nem nagy völgyzáró gátak jellemzik leginkább (olyan is akad), hanem a vízeséseket zárják csövekbe és legalul hasznosítják az energiájukat. A Kjeragtól továbbhaladva Majom ügynök megmutatta azt a vízerőművet, amely mellett előző látogatásakor lemásztak, potom 4444 lépcsőfokon, melyek egy csille vágányára vannak erősítve. No comment. Azért a Kjeragot lentről is megmutatom, innen nem túl nagy, az a kis légypiszok a kép felső harmadánál középen.


A Lysefjord távolodóban igen tuti látvány volt, még a hajtogatva töltött éjszakánk emléke is megszépült tőle.


A nap programjában a csepergő eső miatt előre vettük Stavangert,


körülnéztünk a városban,


találkoztunk kicsi hajókkal,

reggeliztünk egyet, aztán még sétáltunk,

utána pedig betértünk az Norsk Oljemuseumba. Itt levontuk a következtetést, hogy bár olajplatformon dolgozni menőnek hangzik, de a veszélyességi pótlék talán ennél a munkahelynél a legmagasabb a világon, ezért annyira mégsem lehet jó buli. Nem is szólva arról, hogy ez más lehet a Mexikói-öbölben és más az Északi-tengeren, ahol fél évig more or less sötét, eső és szél van... Maga a múzeum nagyon érdekes volt, végigmazsoláztuk az olajplatformok történetét és a norvég olajvagyon helyzetét, aztán olajat fúrtunk, menekültünk hajóban, hálóban és kötélcsúszdán és még a a kutató tengeralattjárókat is megvizslathattuk.


Az olaj után ismét a túrázásra nyergeltünk át: elkompoltunk Tauba, ahonnan elindultunk a Preikestolen felé, a parkolóig autóval, utána pedig sajgó izmokkal gyalog.

A kilátás már felfelé kezdett alakulni,


viszont iszonyatos tömeget tapasztaltunk, rengetegen vágtak neki a túrának, kisgyerekkel, szandálban, így-úgy, pedig azért volt egy-két fincsi csúszós sziklafal, meredekebb szakasz, sőt a végére az eső is esett. Volt itt-ott egy kis lökdösődés is, főleg a keskenyebb szakaszokon, a kihalt erdőkhöz szokott szememnek nagyon furcsa volt a nyüzsgő hátizsákok hada a sziklafalon. Azért lehetett embermentes szakaszokat is találni.


Maga a Preikestolen (=prédikálószék) egy négyszögletes kiszögellés a Lysefjord felett, a pereme 600 méternyi függőleges falként szakad a fjordba, így a népek nagy része hasmánt kúszik ki a szélére. A képen a jobb felső felében látszik, ahol a legtöbb ember ácsorog, na oda másztunk fel.


Én megkíséreltem kidugni a bakancsomat a szirtről, de azért vicces volt figyelni a népeket, ahogy remegő talpakkal kikúsznak, aztán (aaaaa - csodálkozás) és utána visszacurikkolnak a biztonságosnak látszó sziklafalak felé.


A Lysefjord nagyon szépen festett, amíg bele nem ereszkedett egy galád felhő.


Ez meggátolt bennünket a további nézelődésben, továbbá elkezdett fújni valami egész brutál szél is vízszintesen esni az eső, így elindultunk hazafelé, hogy egészen Bergenig küzdjünk az elemekkel.

Az út több szempontból is érdekesnek bizonyult, egyrészt teszteltük a fjordok alatt átvezető alagutakat (a legmélyebb pont 260 méterrel a tenger szintje alatt volt), másrészt kompoltunk többször is, ezeknek nagyon megvan a hangulata, mivel a Bergen-Stavanger útvonal az egyik legforgalmasabb az országban, sokan használják napi szinten, így hoznak kötést, olvasnivalót, laptopot, rejtvényt, kb. mint a metrón Budapesten :) A másik hozadéka a mindennapi használatnak és az erős forgalomnak, hogy elég méretesek ezek a kompok, hiszen ezek viszik a menetrend szerinti buszokat és az arra járó kamionokat is; másrészt szerencsénkre gyakran (negyedóránként) és sokáig (fél tizenkettőig) járnak, szemben a Lysefjord napi három kompjával...

Az utolsó előtti komp előtt kifogtunk egy iszonyatosan hülye dán sofőrt, aki már az utolsó 10 kilométeren is sokat töketlenkedett, de az volt a hab a tortán, amikor egy perccel a komp indulása előtt a teljesen üres kompsávok közepén (volt vagy 6, ahol lehet várni a kompot), leállt nézelődni, miközben a kompról integettek a két autónak (neki és a mienknek), hogy menjünk, mert akkor megvárnak. Így mire a kompon kiszálltunk az autóból, már szeltük a vizeket a fjord túlpartja felé.

Utána még elkaptunk egy istenes esőt, amely még Bergenben is ritkaságnak számít (konkrétan állt a víz az úton, meg a szélvédőn is, hiába ment fullon az ablaktörlő), így egy kicsit lassabbra kellett vennünk a tempót, meg számítani arra, hogy az alagutakból kijőve mintha egy hordó vizet öntenének az autóra. Végül azért sikerült hazaérni, úgy-ahogy egészben, éjfél után még visszavittük az ótót a parkolóházba, kitakarítottuk, hagytunk benne egy cetlit, hogy elnézést kérünk a birkaszagért, aztán meglehetős pumaszagot árasztva visszamásztunk a lakásba és egy-egy forró zuhany, valamint a ruhák szobából való kizárása után fellőttük a pizsamát. Azért előtte még megvitattuk, hogy érdemes-e esetleg beszerezni egy disznóperzselőt a ruháink kezelésére, de mivel ezt a fogalmat valószínűleg itt nem ismerik, ezért a mosás mellett döntöttünk.

Kjeragbolten

Első nap komoly tervekkel vágtunk neki az útnak: Bergen (F) - Odda (B) - Lysebotn (C) útvonalon keresztül, két kisebb túrát is beiktatva el akartuk érni a délután 6 órás kompot, amellyel a Lysefjordon (C-D között) végighajózva (mert út nincs, csak 220 km-es kerülővel) a Preikestolhytteben aludtunk volna, hogy másnap felmásszunk a Preikestolenhez (D) és a végén még körülnézzünk Stavangerben (E), majd a tengerparton végigvezetve és kompolva visszamenjünk Bergenbe. Valahogy így.

Nagyobb térképre váltás

Akkor még nem látszott, hogy ez a terv hány sebből is vérzik, így utólag végiggondolva örvendetes, hogy két napba bele tudtuk passzírozni ezt a 800 km-t és két túrát a háromból. Részletes tudósítás következik.
Némi késéssel, reggel 9 körül indultunk Bergenből, első körben az Oslo-ba vezető 7-es úton. Annak idején, amikor két és fél éve Mókus és Maci ügynök társaságában jártunk erre, ezen az útszakaszon találtunk egy tuti vízesést, így már lestük, hogy mikor is botlunk bele. Kevésbé havasan, de megtaláltuk, továbbra sem lehet igazán jól fotózni, mert az a fekete vezeték még mindig ott lóg a közepén, de azért tetszetős.


Utunkat folytatva elértük az első kompot, ez egy igen jellemző közlekedési eszköz Norvégia déli részén, mivel a fjordokon minduntalanul át kell kelni valahogy.


Néhány esetben pofás hidak is ezt a célt szolgálják, de a norvégok állandó fúrhatnékja is része a businessnek, egyes helyeken 6-8 km-es, fjord alatt átvezető alagutakkal oldják meg a problémát.


Most itt éppen a komphoz volt szerencsénk, a Hardangerfjord partjaira igen szép kilátás nyílt, jó sok vízesést láttunk (a fehér csíkok a hegyoldalban).


Továbbhaladva Oddából akartunk felmenni a Folgefonna gleccserhez, azonban lezárták az odavezető utat, így sajnálkozva, az idő hiányában úgy döntöttünk, hogy inkább továbbmegyünk, nem vállalunk be a 16 km-es túrát 600 m szintkülönbséggel, mert akkor nem érjük el az esti kompot. Kárpótlásul találtunk egy még tutibb vízesést, amely egész közel helyezkedett el az úthoz, egész konkrétan, ha a hídon végigment az ember, a másik felére már csurom víz lett a felszálló párától...


Fotótémának sem volt utolsó :)


Ezen a szakaszon az út néhol már csak a másfél sávnyi széles, így volt szerencsénk rükvercben menekülni egy lefelé határozottan nem lassító tartálykocsi elől. Ez a kitérés-nem kitérés dolog a gyalogos túrákon is probléma volt néha, a Preikestolen felé igen nagy a tömeg (főleg turisták), oszt nem nagyon problémáznak azon, hogy mekkora mocsárba löknek bele, vagy felkennek-e a következő sziklafalra. Mindenesetre nagyobb baleset nélkül megúsztuk az összes túrát és utat, de azért határozott képet kaptunk a közlekedéskultúráról.

Délután 5 körül még mindig 50 km-re voltunk Lysebotn-től az út mentén konstansan jelen levő 70-es táblák miatt, így lemondva a mai utolsó kompról, fent a hágón megálltunk körülnézni


és fotózni egy kicsit.


Itt már kifejezetten nagy koncentrációban találtunk birkákat, melyek Majom ügynök elmondása szerint egész évben kint legelnek, évente egyszer megszámolják őket, de egyébként szabadon járnak-kelnek a magasabban fekvő területeken. Jellemző rájuk az egykeresős kétgyermekes családmodell, vagyis leginkább két bárány, egy jerke felosztásban láttuk őket, kosokat alig-alig. Akadt fekete birka is, pontosabban Bagoly ügynök szerint ezeknek csak a felénk eső oldala biztosan fekete. Utólag kiderült, hogy nem feltétlenül volt olyan jó ötlet birkák között sétálni, mert a hátralevő másfél napban a birkaszagot nem tudtuk kiűzni az autóból. Különösen, ha tudtuk volna, hogy az elkövetkező 24 óra 75%-át az autóban fogjuk tölteni.


A gyapjasokkal való barátkozás után 7 körül megérkeztünk Lysebotn mellé egy hytte-hez (ez a Hütte norvég megfelelője), ahonnan a Kjeragbolten felé vezető túraösvény indul. Elgondolkodtatott bennünket az 5 órásnak jelzett túraút, azonban ilyen egy életem-egy halálom alapon nekiindultunk, miközben a lefele jövők azzal biztattak, hogy éjfél körül érünk vissza. A terep elég fincsi volt, 600 m szint, láncok a meredekebb szakaszokon, inkább hegymászás, mint túra jellege volt a dolognak, gondoltuk is, milyen jó lesz ezen félsötétben visszafelé botorkálni.


Fentről egy idő után már a fjord is látszott, különösen tetszett a színe :)


Olyan este fél tíz körül értünk fel a tetőre,


a kedvünkért még a Nap is kisütött,


találtunk egy kis maradék havat így júliusban,


aztén végre elértük a Kjeragboltent. Ő az, itt a nagy kő középen, ami alatt több száz méteres mélységben van a következő kő, ez meg szegény valamikor néhány ezer éve beszorult ide a két fal közé.


Majom ügynök persze azonnal zergének érezte magát és felmászott a tetejére (majd egyébként az ő fotóiból külön összeállítás készül).


A Kjerag mellett a kilátás sem rossz,


felhívnám a figyelmet a baloldali vízesésre, inkább vízpermetnek néz ki, mint igazi vízesésnek, annyira nagy magasságból zúdul alá.


Fjordos-bakancsos fotók is születtek,


aztán elkezdtünk visszafelé mászni, utolért bennünket egy pazar naplemente,


így többször is megálltunk fotózni.


A naplemente utáni részre kevésbé szívesen emlékezünk, egyrészt mert a láncok mentén való botorkálás és az alakuló vízhólyagok nehézkessé tették az parkoló megközelítését, másrészt pedig kezdtük realizálni, hogy nem igazán van szállásunk és Lysebotn valószínűleg nem hemzseg az éjjel-nappali recepcióval bíró hostelektől. Igazunk lett, bár megpróbáltunk bejutni 4 hostelbe is, de a maximum, amit elértünk az a "you can use the parking lot for free" volt, így kerestünk egy rendkívül kényelmesnek látszó parkolóhelyet, behajtogattuk magunkat az autó különböző üléseire és arról álmodtunk, hogy csak a reggeli 7.20-as kompig kell origamiként kibírni... Mára köszönjük a figyelmet, holnap folytatjuk Stavangerrel és a Preikestolennel :)

Nyári egyetem helyett...

Kedves Olvasóink!

A blog gazdája ihletet kapott és egyben támaszt szeretne nyújtani Mókus ügynök újonnan feltámadt blogolási kedvének (ezzel kapcsolatban egyébként viiiii), így úgy döntött, hogy már egy 10 napos kirándulás is megér egy kis blogolást. Így alakult át a summertime blog, amelynek keretei között Bagoly ügynökkel a fjordok országáról számolunk be, ahova Majom ügynök kedves meghívására protokoll-látogatásra érkeztünk.

Indulásképpen Zsebibaba ügynök szerdán reggel még dolgozott meg rohangált egy kicsit, ahogy azt ő szokta, de saját legnagyobb meglepetésére délután fél háromkor összepakolt bőrönd és hátizsákok mellett még ebédelni is volt ideje. Ezután különösebb sietség nélkül elértük a KLM randa világoskék amszterdami gépét, mellyel a Schipolra repültünk. Ez a reptér elég méretes, végiggondolva azokat, ahol eddig jártam, csak a JFK rémlik nagyobbnak, a terminálok A-H-ig húzódnak, mindegyik jó 30 kapuval és a központi eligazító táblákon már ki van írva, hogy gyalog mennyi idő eljutni egyiktől a másikig. Ez a C-H távolságban 28 perc... Külön dicséretet érdemel azonban a zöld sarok, ahol a lehalkított hangosbemondó mellett madárcsicsergés, padlóra vetíttet lepke hologramok és ülőalkalmatosságként pedig kényelmes fatörzsek, napozóágyak és füvet imitáló kárpitok várják a megfáradt utazókat. Bagoly ügynök a fél órányi átszállási időnk ellenére mindenképpen illusztrálni akarta a zöld babzsákok alkalmazásának fortélyait, így megörökíttetett.

Némi pihenő után megkerestük a következő randa világoskék monstrumot (kedvenc színem a kék, de a KLM-nek sikerült a legrosszabb árnyalatot megtalálnia), mellyel Bergen felé vettük utunkat. Leszállás közben feltűnő különbség mutatkozott az alattunk elterülő táj esetében: Hollandia lapos, kicsi, egymás mellé teregetett zsebkendőnyi földjei és a minden föld sarkából pálcikaként kiálló szélgenerátorok után a norvég fjordok és vonulatok kifejezetten zordnak hatottak, viszont döbbenettel észleltük, hogy a Nap megvárta az ég alján, mire leszálltunk Bergenben, úgy este 11 körül. Mivel legutóbb novemberben jártunk itt, amikor délelőtt 10-kor kelt és délután 4-kor nyugodott a Nap, ez igen örvendetes körülménynek számít :)

A csomagjaink rendben megérkeztek, összeszedve őket kiperkáltunk fejenként 150 koronát a reptér buszra (ez annyi, mint a taxi Ferihegyről Budára, csak hogy lássék, milyen árakra kell felkészülnünk az elkövetkező 10 napban), bebuszoztunk a Sentrumig, ahol Majom ügynök személyesen fogadott bennünket a világos késő éjszaka ellenére. Gyors séta után útvonaltervezés történt az elkövetkező két napra,


amikor is Stavangert és a Lysefjord környékét látogattuk meg - erről bővebben a következő számban olvashatnak - majd pedig Majom ügynökkel még elmentünk lokalizálni a helyi carshare szolgáltatás számunkra kijelölt példányát egy parkolóházban. Útközben megálltunk egy kicsit a Bryggennél fotózni


- nem tudok betelni azzal a ténnyel, hogy hajnali fél kettőkor még nincs teljesen sötét, sőt nem is lesz - illetve találtunk egy még szebb kilátással rendelkező pontot, ahonnan egész jól látszanak a nyári norvég éjszaka sajátosságai :)