Július 14-e Franciaországban nemzeti ünnep: La Fête Nationale, melyet a Bastille lerombolásának évfordulóján rendeznek meg. A franciák nagyon szeretnek parádézni, ezt az is mutatja, hogy rendkívül komolyan veszik a rendezvényt. A Champs-Elysées-ről már írtam, hogy igen széles, nos ilyenkor szükség is van erre, már napokkal korábban megjelennek a tribünök az út két oldalán, ahova a felső tízezer belépő birtokában, koktélruhában és öltönyben vonul ki, megtekinteni a katonai parádét. A Concorde térre egy még nagyobb tribünt építenek, elegánsan francia trikolor tetővel, itt az elnöki pár és illusztris társasága nézi végig a menetet.
A parádé résztvevői már a kezdés előtt felsorakoznak a Champs-Elysées-n, szépen egymás után, a sor valahol a közepetáján kezdődik és egészen a Diadalívig tart, így masíroznak majd a Concorde-térig. Viszonylag jó helyet találtunk a leselkedéshez, először csak ezt láttuk percekig. A tisztek állandóan igazgatták a katonák ruházatát, fegyverét, amit csak értek. Nem tudom, hogy lehet ezt bírni, én egy idő után biztos nehezen viseltem volna. Csak a katonaságánál nem nagyon tűrik a feljebbvaló lepofozását...
Aztán egyszercsak egy lóháton ülő katonai rezesbanda rákezdett, szépen elmasíroztak előttünk.
Őket követte Nicolas Sarkozy egy nyitott terepjáróban vígan integetve, a kép közepén a Pomme de Pain felirat jobb sarka alatt látható éppen. Gondolom, ment éppen a tribünjére. Érdekes volt, hogy viszonylag hangos éljenzés köszöntötte, gondolom a kiöltözött tribünökről meg is tapsolták.
Nem sokkal később hirtelen 3D-s lett a műsor, megszaporodtak a repülők, sajnos a sebességük és a behatárolt látótér (két méretes paltánfa koronája jobbról-balról) miatt csak a harmadik vagy a negyedik menetet tudtam elkapni. Pedig az első menet három gépből állt és szép kék-fehér-piros kondenzcsíkot húztak maguk után.
A masírozó csapatok eközben egymást váltották, mindegyiknek többé-kevésbé másik egyenruhája volt, néha egészen viccesen néztek ki. A fegyverzet is változó volt, akadt aki karddal szaladgált...
...mások pedig inkább a gépfegyverekre esküdtek.
Végül pedig a szállítójárművek, teherautók és tankok végtelen sora következett, voltak köztük lánctalpasok is - ennek nyilván örülnek az útkarbantartók - de sajnos ezt már nem győztük végignézni, időközben ugyanis harmadszor is eleredt az eső.
Nem szép csendesen, hanem masszív zápor formájában, így két alkalommal megúsztuk annyival, hogy visítva berohantunk a legközelebbi étterem félteteje alá, de harmadszor már nagyon nem akart elállni, úgyhogy elválva a többiektől, hamarost a metró felé vettem az irányt. Sajnos mások is így tettek, így csak a negyedik szerelvényre fértem fel. A nap másik célja ugyanis az volt, hogy ellátogatok az Aprószentek temetőjébe, nagyon sok ismert síremlék van itt, többek között szerettem volna megnézni Oscar Wilde vagy Chopin sírját, de leginkább Jim Morrison, a Doors énekesének sírját kerestem volna fel, tisztelegvén a munkássága előtt. Amikor odaértem, a metróból feljőve igen csúnya fellegek fogadtak, de "mit nekem egy kis eső, ma már túléltem háromszor" - gondoltam magamban, elindultam befelé a temetőbe.
Néhány percen belül azonban megdördült az ég és ömleni kezdett az eső, viharos gyorsasággal patakokat képezve a temető útjain...
... melyek folyókká olvadtak össze.
Ez tartott körülbelül negyed óráig, utána kisütött a napocska, Ágica is elindult csuromvizesen, hogy megkeresse a célpontot, de egy gonosz temetőőr az útját állta azzal, hogy a vihar és a leesett csapadékmennyiség miatt bezárják a temetőt most azonnal, a kapu turn left and then right, viszonltátás. Mondanom sem kell, a végletekig fel voltam háborodva ezen az eljáráson, hogy elmetróztam, megáztam érte és a célegyenesben azt mondják, eddig jöjj és ne tovább, de nem akartam tesztelni a magyar konzulátus tekintélyét - ki tudja milyen tömlöcbe vetnek - így lógó orral elindultam hazafelé. A történethez hozzátartozik, hogy az RER-ről leszállva az évszázad másik legnagyobb felhőszakadását kaptam a nyakamba, így nemes egyszerűséggel leúsztam a Masion de Portugalig, majd a vizes cuccokat szanaszéjjel szórva a szobámban, lerohantam órára. Itt megtartottuk a második business idea pitch-et, mindenkinek volt kb. egy perce elmondani, hogy mire is gondol, aztán jól kielemeztük a dolgokat, sok érdekes ötlet van, a csoportok kialakulásával biztos jó projektek is lesznek majd (5 ember lesz egy csoportban, ez Londonban kerül véglegesítésre).
Este még elosontunk csapatostul a Szajna partra piknikezni, meg ünnepi tűzijátékot nézni, ez nagyjából olyan volt, mint az augusztus 20-i tűzijáték szokott lenni, csak egy kicsit hosszabb ideig tartott és egy kicsit nagyobb volt a nézősereg. Így aztán az este 11-kor kezdődő tűzijáték kb. háromnegyed éjfélre fejeződött be, mi meg az irdatlan tömeg miatt sok gyaloglás után is csak nagy nehézségek árán verekedtük fel magunkat a metróra és hajnali kettő körül értünk haza...
