Susu bolondság Nürnbergben

Az úgy volt, hogy Titkos ügynökhöz, azaz Mártihoz (ugye mennyire Titkos?) látogatóba érkezett a család, aztán kitalálták, hogy a hétvégét Nürnbergben töltik. A társaság kifejezetten jónak ígérkezett, Nürnberg pedig nincs olyan messze tőlünk, úgyhogy úgy döntöttünk, csatlakozunk a hétvégi programhoz. Én ugyan szombat reggel értem vissza Európába melóból, de hát mit nekem alvás (ezt egyszer még meg fogom bánni…), majd a négyórás autóúton pihenek egy kicsit. Aha. A német autópályákon nincs sebességkorlátozás, Bagoly pedig ennek megfelelően választott bérelnivalót. De legalább ő élvezte az utat :) Késődélutánra estünk be Nürnbergbe, rögtön egy kis kulturálódással kezdtük, a Historischer Kunstbunkerben. A II. világháború alatt ugyanis a nürnbergi vár alá hordtak össze egy rakás műkincset egy egykori borospincékből átalakított bunkerbe – mára pedig múzeumot csináltak belőle, be lehet járni a nagy részét. Kb. egy órás túra, kifejezetten érdekes, ha valaki erre jár, érdemes megnézni! A bunker után az esti program természetesen a BL-döntő volt, kolbásszal, pereccel és sörrel/borral (ízlés szerint) megfűszerezve, egy apró, eldugott, kerthelységes sörözőben, ahol rajtunk kívül valószínűleg minden vendég azon gondolkodott egy darabig, hogy ezek vajon milyen nyelven karattyolhatnak :)

A hétvégét másnap (gyereknapon!!!) még megspékeltük egy kissé szédült futóversennyel is, a ’The Color Run’ egy olyan öt kilométeres futás, ahol a futók fehér pólóban indulnak, a verseny közben különböző „színezőpontokon” haladnak át, a célba pedig fülig festékesen érkeznek. Pont nekünk való, be is neveztünk, Gyöngyi, Balázs, Márti, Bagoly és jómagam. Jutka és Laci (Márti szülei) nagyon kedvesen magukra vállalták a dokumentálást, úgyhogy most nagyrészt az ő érdemük a képsorozat :)

Felkészültünk.

Nagyon!

A Start előtt

Festékpakkok – minden résztvevő kapott egyet,
 kedvére színezhetett, amikor akart

A tömegből – hogy megörökítsük az eseményt,
 vittem magammal telefont. Túlélte.

Elindult – mi vagy tíz perccel később a hatodik szakaszban

Féligfestetten a kék pont után (a háttérben látni)

Ketchupos üveg-szerű izékből tolják önkéntesek az adott festékport a futókra – csak hogy el lehessen képzelni.

Márti rájött, hogy vízzel keverve a festék még viccesebb.

A rózsaszín ponton már felmerült a belehempergés gondolata is…

Közben készül a frissítő a célnál

Gyöngyi és Balázs előbb beértek – mert
 nem álltak meg lépten-nyomon szelfizni :)

Azért előbb-utóbb mi is eljutottunk a célig - a kék csíkot
Márti festette az orromra, hogy nehogy leégjen a napsütésben...

A végére maradt még egy kis festékünk

Úgyhogy az előírásnak megfelelően alkalmaztuk :)

A futás után a budapesti-debreceni különítménynek sajnos elég hamar el kellett indulnia (még aznap hazaértek, Debrecenbe is!), így hárman maradtunk még egy délutáni városnézésre és evészetre (ezek a germánok nem egy gasztronépség, de a kolbászhoz értenek). Aztán feltettük Mártit egy frankfurti vonatra és elindultunk mi is hazafelé. Bagoly újfent örvendezett a járgánynak, meg az autópályának, én inkább csak rémülten néztem előre. Szeretek vezetni, de maradjunk a 130-nál. Sőt, még jobb, hogy Svájcban csak 120 km/h a megengedett legmagasabb sebesség :)