2012. június 16., szombat

Mont Juïc

Folytatva az előző bejegyzést – délutáni látogatás a Mont Juïc-n. A dombocska Barcelona délnyugati részén található, elég sok mindent építettek rá az elmúlt évszázadokban. A tetején egy erőd – mint minden tisztességes városközeli, vagy városbeli púpon. Az oldalában múzeumok, kertek, parkok, de itt kapott helyet az 1992-es olimpia helyszíne is, így volt mit meglátogatni :)

Első körben az olimpiai létesítményekbe botlottunk bele – íme az uszoda.

Lelátók és medencék

Már az első képnél érdemes figyelni a háttérre. Valószínűleg a világ egyik legszebb hátterű uszodájáról van szó :)

Mégpedig ezért – a legfelső sor


Ugrótorony – a műugrók itt legalább
nem unatkoznak sorban állás közben :)


Versenykép – kiállítva a stadionban


 A láng helye


Olimpiai stadion belülről


És kívülről – meghagyták az eredeti, 1927-es homlokzatot, 
előtte pedig szökőkutak sokasága szökik


Olimpiai park


Baseball field – végülis nincs derékig érő gaz, szóval 
legalább nyírják, de ezt azóta használja vajon valaki?


'A place to think'


A park jellegzetes padja és nagyszünet az egyik közeli iskolában


A következő nemzedék

Az olimpiai létesítmények után a Castell de Mont Juïc jött sorra, vagyis az erőd a Mont Juïc tetején.

Ágyúk őrzik, remek kilátással


Kereskedelmi kikötő


Átmenet teherkikötőbe


Mennyi legó! 


Vég-telen várárok


A jelenkor és letűnt korok ágyúja 
(avagy turistatávcső és kiállított tárgy)


Úszó város


Kilátás a másik irányba – épül
a La Sagrada Família, 
immár 124. éve


Katalónia


 Boltívek


Várudvar


Őrtorony – a kép statisztájához képest is látszik,
hogy nem standard 
mai méretezésű az ajtó, 
Bagoly ezt a saját fejével tesztelte. Utána szentségelt.


Fák között vitorláznak

Estefelé csatlakoztunk Balázshoz, aki remek helyre vitt bennünket vacsorázni, a „100 szendvics”-be. Itt különbözőféle, de picike zsemlékbe 100 különböző tölteléket lehet kérni, szendvicsenként 1-2 euróért, de egyben jó sok minden akad, sajt, hús, zöldség, hal, mindenféle :) Ha bárki errefelé jár, a 100 Montaditos mindenképpen kipróbálandó. Utána még beneveztünk egy esti sétába – hiszen ugye ekkor kezdenek el éledni a bennszülöttek – szóval elgaloppoztunk a Plaça d'Espanya-ra, ahol megnéztük többek között az egykori bikaarénát. Barcelonában 2010-ben, Katalóniában idén január 1-jével betiltották a bikaviadalokat, bikavédelmi megfontolásból, amivel minden hagyományőrzési indíttatás ellenére egyet tudok érteni. A barcelonai aréna pedig plázává avanzsált, ezzel annyira nem.

 Mindenesetre a homlokzat megmaradt.


 Részleteiben is.


A belső felépítés pedig meredekségével emlékeztet az arénára.


Az aréna tetején kilátó, lent pedig a Plaça d'Espanya.


 Alkonyat az Ibériai-félsziget belseje felé


Esti lámpafényben


 A Museu Nacional d'Art de Catalunya, 
vagyis Katalónia Nemzeti Művészeti Múzeuma


Előtte pedig a Font Mágica, vagyis a Mágikus Szökőkút


 Esti díszelőadás


Nézők


Fények

Itt ért véget az első napunk, 15 óra krónikáját olvasták. Akkor még nem sejtettük, hogy – Barcelona érdekessége folytán – a második nap is 15 órás lesz. Köszönjük a figyelmet!

2012. június 15., péntek

Óvárosi bemelegítés és a Port Vell

Némi késéssel, de folytatódik a barcelonai beszámoló – nagyrészt igyekszem képekben. Szóval első reggel, én viszonylag hamar úgy döntöttem, új helyen vagyok, mégsem járja, reggel kilenc után még hortyogni, így elindultam körülnézni az Óvárosban. Balázs elment futni, Bagoly pedig tovább aludt helyettünk is. Kinek mi fekszik.

Barcelona óvárosát „gótikus negyed” néven is emlegetik, az ebben a stílusban épült templomok miatt. Szűk utcácskák, évszázados házak, kicsi boltok a sikátorokban, minden, ami egy reggeli sétához kell :) 

Maya kedvence


Torony és vízköpők


Belső udvar


 Gótikus stílusjegyek


 Narancs és pálma


Növényzet magaslaton


 „Gazdámra várva” – igen, 
az a kis fehér gombóc ott, középen

A reggeli séta után Bagolyt meggyőzve – nem volt egyszerű – elindultunk várost nézni. El akartunk menni a szokásos free tour-ra (nagyon jók, már több városban voltam ilyenen, még sosem csalódtam), de betelt (ebből is látszik a népszerűsége), így magunk vettük nyakunkba a várost. Első körben a régi kikötő, a Port Vell felé.

Barcelonai biciklikölcsönző

Barcelonai lakcímmel lehet igénybe venni, fél órára ingyen, utána potom pénzért, két utcánként parkolási pontokkal és működő biciklikkel. Elképesztő.

Idős sirály szidja a mai fiatalokat

Hangosan vijjogott, miközben fel-alá sétált a parton, teljesen olyan volt, mint egy ideges szülő, akinek a gyereke már vagy 3 órája késik valahonnan :)

Helyszín

Kilátás a kétállomásos lanovka egyik végéből – kb. 15-20 méter magas acéltorony – ahonnan a Mont Juïc felé lehet libegni a kikötő felől.

Középen Barcelona legpuccosabb hotelje, a W


Vitorlás – a lanovkát leállították egy fél órára, mert félő volt,
hogy találkozik a kosara és a hajó árboca, amíg az áthalad…


Plázs de Barcelona


Drótkötél – már a Mont Juïcről


Társaságunk a délelőtti kávéhoz


Verebek, rigók és galambok mellett
 a helyi madárvilág jellegzetes képviselője

2012. június 8., péntek

Barcelona meghódítása – 0. rész


Valószínűleg az utóbbi évek hatása, hogy mostanában, ha azt hallottam, Barcelona, eszembe jutott a katalán kertitörpe-válogatott – attól még remek játékosok, csak kisnövésűek – aztán a kézilabda, kosárlabda csapatok, a Camp Nou és csak utána ugrott be, hogy igen, ez mellesleg egy tengerparti város. Ahemm. Mivel annak idején az egész mediterrán térség történelmét és földrajzát rövidre zártuk a spanyol inkvizícióval, Colombussal és Franco nevének említésével, valamint a turizmussal és a narancs- meg a citromtermesztéssel, így Spanyolországról sem ugrott be hirtelen sokkal több. Aztán gondolkodtam egy kicsit, mint Micimackó. Azért még a geográfiai alapok megvannak, a városok, tartományok nevei rémlenek, sőt a Pireneusok, Gibraltár és a Mezeta is beugrott. Meg olyan szókapcsolatok is rémlenek, mint „baszk”+„terrorista”. Aztán még Pizzarro, vagy a konkvisztádorok, vagy Izabella királynő neve is mond valamit (akiről egyébként az Izabella-fakó lószínt nevezték el, melyet az általa fehérnek varratott, de a 15. században hamar piszkosfehérre hordott ruhák ihlettek). Jó, a napi hírekből is értesülni mindig, hogy jelenleg a görögök, a portugálok és az olaszok mellett a spanyolok is hatalmas erőfeszítéseket tesznek saját gazdaságuk bedöntésére… Vagy, hogy egyes területeken 30%-os a munkanélküliség és a fiatalok között különösen magas a munkanélküliek aránya. Meg végülis a flamenco és a bikaviadal is Spanyolországhoz, pontosabban Andalúziához köthető… Aztán melóügyben meg mostanában többször megfordultam (szó szerint) Madridban, Barcelonában, Málagában és Mallorcán is, de ezzel csak a spanyol nyelvtudásom bővült kb. 5-ről 15 szóra. Agua (con gas, sin gas), vamos, hola, buenos días, gracias, catalá, El Mundo, castellá, El País, adiós, mañana és asszem most így ennyi. Szóval jó nagy kavarc volt a fejemben és idő hiányában nem volt nagyon időm előtte kicsit utánaolvasni a dolgoknak, így elindultunk "lesz, ami lesz, megnézzük Barcelonából, amit három nap alatt meg lehet"-alapon. Itt jegyezném meg, hogy Balázs nélkül (tulajdonképp az ő meglátogatása volt az akció valódi célja) édeskeveset láttunk volna, így ezúton is köszönjük a szállást, az idegenvezetést és a jobbnál jobb vendéglátóipari egységek bemutatását! :)

Mindjárt az utóbbival kezdtük is a programot, esti érkezés után elsétáltunk egy tapas bárba, ahol jót vacsoráztunk, kellően mediterrán hangzavarban. Utóbbihoz a svájci visszafogottsághoz szokott érzékszerveinknek nehéz volt alkalmazkodni, de hát azért lát világot az ember, mert ’life begins at the end of your comfort zone’. És bizony a változatosság nem rossz :) Szóval a tapas, az bármilyen, kis mennyiségű, általában főtt/sült kaját jelent, melyet rendszerint alkohol mellett fogyasztanak. Hangulatosak ezek a kis helyek, a személyzet mérsékelten beszél angolul általában, kb. úgy, mint otthon. Vacsora közben sokat beszélgettünk Katalóniáról, Spanyolországról, a helyi szokásokról, így legalább egy kicsit képbe kerültem – azóta még olvasgatok a témában, a 20. századi Spanyolországról ugyanis csak címszavakat tudtam mondani és ez rendkívül zavart. Szóval Katalónia gyakorlatilag Spanyolország leggazdagabb autonóm közössége (ezt használják a kanton/shire/county/Bundesland helyett), a hétköznapokban a katalán nyelvet használják, az iskolákban pedig első idegen nyelvként a spanyolt (kasztíliait) tanulják – talán ez is magyarázza egy kicsit a gyér angol nyelvtudást. A katalán nyelv egyébként átmenet a francia és a spanyol között, így a katalán nyelvű feliratokból általában többet értettem, mint a spanyolból – bár egy bankautomatánál azért már elveszettnek éreztem magam katalánul. Katalónia mellett Valencia, Andorra és a Baleár-szigetek hivatalos nyelve is (a kasztíliai mellett), bár utóbbin vannak különböző mallorcai, menorcai és ibizai nyelvjárások is. A katalánok különösen büszkék származásukra és nyelvükre (különösen, mivel a Franco-éra alatt be volt tiltva pl. a katalán nyelv használata), kb. hasonló a viszonyuk a kasztíliaiakkal, mint a skótoknak az angolokkal – csak éppen sokkal frissebbek a történelmi sebek. Ennek megfelelően minden lehetséges alkalommal igyekeznek demonstrálni, hogy ők katalánok és nem spanyolok – kivéve a focit.

Lehetséges alkalom – spanyol zászló önmagában szinte sosem,
csak a katalánnal együtt. Fordítva viszont bármikor,
az egész város tele van katalán zászlókkal.

Bár, néha még ott is előfordul, ha jól emlékszem a történetre, Pep Guardiola (a Barcelona sikeres ex-edzője – a szerk.) nyilatkozta még játékos korában, hogy „szakmailag a lehető legnagyobb megtiszteltetés a spanyol válogatottban játszani, de ő inkább lenne katalán válogatott”. Egyébként Baszkföld és Andalúzia, meg kb. minden spanyol tartomány önálló szeretne lenni, minek a nyakukra Kasztília; de azért egyelőre nem kell talán a szétszakadástól tartani – ebből a szempontból a jelenlegi skót jobboldali kormány sokkal komolyabb szándékot mutat – már ha lehet a nyilatkozatoknak hinni.

A tapas bári gyorstalpaló társadalomismereti foglalkozás után lesétáltunk a tengerpartra. A tenger még meglehetősen hideg, ezért a fürdésről hamar lemondtunk, viszont jót sétáltunk a friss, tengeri levegőn. Utána még betértünk egyet inni (lévén itt az élet csak este 11 után kezdődik), teszteltük a mojito minőségét egy venezuelai tulajdonossal bíró bárban.

 A díszletek magukért beszéltek.

A fenti sál egyébként egy caracasi baseball-csapat sálja – na, ezt sem gondoltam volna :) És hogy szót fogadjak Gyöngyinek, íme, a bizonyíték, hogy a képek nem a Google támogatásával készültek :D

Mojito-s poharak és látogatók :)