Kajakkal a szigeten

Utolsó napunkon Kangoroo Islanden már délelőtt vízre szálltunk. Még nem a kompra, hanem kajakba.

Na vajon melyik kettő bőre van a tavaszra,
 melyik kettőé az őszre kalibrálva?

Kedvenc szösszenetem a kölcsönzős ürge monológjából: ha kígyót látunk úszni a vízen, próbáljuk meg kikerülni, mert alkalomadtán összetévesztik a kajakokat a kidőlt fatörzsekkel és szívesen ülnek fel rájuk egy körre pihenni. Kösz, majd figyelek.

Kilátás a kajakomból

A Harriet River torkolatában egy homokpad húzódik

Kimentünk megnézni

De átemelni nem volt kedvünk, meg addigra mind a négyen
 kajakban ültünk, így elindultunk felfelé

Jó két órát lapátoltunk a vízen, kicsit mindenki a maga tempójában. Utána összeszedelődzködtünk és elindultunk hazafelé – de azért közben még betértünk helyi gineket, illetve kézműves söröket kóstolni. Yes, globalizáció. A sörök jók voltak, a gint nem szerettem meg. Ebédre egy, a komp melletti városkában álltunk meg, itt megtanultam, hogy a baked spud (héjában sült krumpli) nagyon finom, de a hús hiányát azzal próbálták meg kompenzálni, hogy az egy szem krumplim mintegy fél kilós volt és megpróbálták tejfölbe és sajtba fullasztani. Ennél hatalmasabb csak a küzdelem volt, ami árán az egészet megettem.

Kellett is az ebéd után emésztésjavító séta

Tájkép

A sziget legmenőbb rendszáma

Penneshaw sziti, mintegy 270 lakossal

Apróságok

Nyugi

Farewell – zárókép

Kangaroo Island remek hely volt, nagyon tetszett és nagyon örültünk annak is, hogy vendéglátóinkkal együtt kirándulhattunk! :) A szigettel a végére is értünk a dél-ausztráliai programunknak, hazavezettünk Adelaide-be, még eltöltöttünk egy kellemes beszélgetős napot a házigazdáinkkal, aztán összepakolásztuk a bőröndjeinket. Időközben azt is megtanultuk a család négylábú tagjának köszönhetően, hogy a szoba ajtaját érdemes becsukni (főleg, ha három napra elmegy az ember), különben a fekete ágytakarón nagyon súlyos kutyaszőr-kiütés tünetei jelennek meg. Mintha valaki három napig mást sem csinált, csak az ágyon hempergett volna. Rozsdabarna bundában :)

Ezúton is nagyon köszönjük a vendéglátást és a remek társaságot, alig várjuk, hogy a kölcsönkenyér visszajárhasson, már készítjük a havat, meg a büdös sajtokat, muhaha!

A Kelly Hill Caves és az éjszakai fenevadak

A sziklaív és a kavicsok (erre) után beltérben folytattuk a kalandokat, meglátogattuk a Kelly Hill barlangjait.

Koalák a parkoló felett

A Kelly Hill Caves környéki víznyelőket 1880-ban fedezték fel – egy Kelsy nevű ürge (mármint úriember) Kelly nevű hátasával együtt belepottyant az egyikbe. A fickó ki tudott kepeszteni a lyukból és elment segítséget hozni, de mire visszamentek, Kelly eltűnt. Lehetséges, hogy időközben valaki kimentette a négylábút, de a legvalószínűbb, hogy rossz víznyelőhöz ment vissza a gazdája a segítséggel. Tábortüzek körül mesélhetnének a mai napig a barlangban bolyongó szellemlóról… de eddig még nem hallottunk ilyen sztorit. Mindenesetre a barlang ebben a körben még nem került bele a történetbe, 1925-ben talált rá a környéken élő Harold Bell, majd egy évvel később jó üzleti érzékkel elkezdett barlanglátogató túrákat szervezni.

Barlangi látványosságok

A lámpákkal végig lehetett világítani az fenti kavicsokat…

… egy részük átlátszó volt, egy részük nem – úgy rémlik, hogy így lehetett megállapítani, melyikük mészkő (üledékes kőzet) és melyikük tiszta kalcit ásvány. Amelyikeken a képen a lámpák vannak. Ja, és a színek nem a lámpákhoz, hanem az átvilágított kavicsokhoz tartoznak :)

Sztalaktitok tömege lóg a plafonról

Élek

Szigony/uszony a plafonon

Cseppkőfüggöny

Színvilág

Csavart

Közelkép

A barlangok szépek, na. Nem egy barlangban jártunk már, de nem hiszem, hogy meg lehetne unni. A kedvencem ebben a műfajban viszont még mindig a Retek-ág Aggteleken, ami egy 5-6 órás kezeslábasos, sisakos, gumicsizmás, vízben gázolós, néha fenéken csúszós, elemlámpás buli = vezetett barlangtúra. Csak ajánlani tudom :)

De vissza a Kangaroo Islandre. A Kelly Hill belseje után sétáltunk egy kicsit a tetején. Nem lehet egy felemelő érzés egy ilyenbe belezakózni – talán pont ezért van körbekerítve.

Meg itt ér ki a felszínre az itteni kezeslábasos barlangtúra,
 azért van benne egy létra.

Majd egyszer máskor :) Ezúttal továbbálltunk és szereztünk uzsonnáravalót, majd kivonultunk a tengerpartra elfogyasztani. Itt Márti és Andy bemutatták ’A víz nem is olyan hideeeeg!’cím bohózatot, melyet két képben közlünk.

Egy.

Kettő.

Estére pedig egy harmadik programot is bevállaltunk, egy igazi állatnéző túrát, ezúttal quad nélkül, zseblámpával és sok gyaloglással.

Az első példány konkrétan a parkoló szélén,
 az autó fölé hajló fán húzta a lóbőrt.

Ijedt pofát vágó wallaby a szomszéd telken

Ez mind reális keresztforgalom errefelé

Kenguruk vacsoráznak a szükrületben

Hozzá vannak szokva az emberi jelenléthez,
 de azét nem esznek kézből

Ami nem is baj, jobb a két lépés távolságot megtartani

Nekik is, nekünk is. Megelégszünk a jópofa látvánnyal.

A koalák a sötétedéssel aktívabbak lesznek, mint nappal

Így is gyökkettővel, de másznak egyik ágról a másikra

Az oposszumok is, de sokkal tempósabban, mint a koalák

Az oposszumokkal házigazdáink nincsenek túl jóban, ház melletti fákon ugyanis laknak néhányan és a fák között néha a tetőn keresztül közlekednek. Azonban van egy, amelyik nem szokott túl ügyesen landolni – hangosat csattanva érkezik a tetőre, majd kapar végig az egészen, mire eljut a másik fáig és mindezzel hajnali kettő és három között szokott bejelentkezni a hálószoba tetején. Zseniális. Ajánlom nekik a padláson lakó peléket, azok egész éjszaka tolják a tapancssztepet.

A kis állatfarmnak, ahol jártunk van egy többhektáros, lekerített területe, ahol próbálják az sziget eredeti növény- és állatvilágát rekonstruálni, illetve felmérni, hogy az egyes populációk hogy érzik magukat ekkora területen.

A bent lakó állatok kéz- és lábjegyét minden este
 tisztára gereblyézett vendégkönyvvel várják

Az éjszakai túrázás után pár kilométert kellett sötétben vezetnünk a kempingig – végül az a döntés született, hogy nagyon lassan megyünk és mind a négyen árgus szemekkel figyeljük, hogy hány kenguru akar éppen Polly elé szaladni. Ezt elég hamar kiterjesztettük oposszumokra is. Összesen huszonnégy. És láttunk még négyet, akiknek nem volt szerencséjük egy előttünk haladó járművel. Ausztrália nem az éjszakai roadtrip országa.

Admirals Arch és Remarkable Rocks

A második napunkat Kangaroo Islanden a sziget nyugati végén kezdtük (beszámolónk az első napról errefelé található), a Flinders Chase National Parkban kezdtük. A sziget csücskén van egy hatalmas sziklaív, az Admirals Arch, a körülötte levő szirteken pedig egy csomó új-zélandi medvefóka is lakik, őket is meg lehet látogatni.

A szigetcsücsök felett a Cape du Couedic világítótorony áll őrt

Sétál a part felé

Fókagyerekek a sziklák közötti csendes kis medencékben

Remek helyek az úszóleckékhez

A sziget szélét ugyanis többméteres hullámok
 ostromolják, szinte folyamatosan

A folyamatos hullámzásnak köszönhető
 az Admirals Arch is – időközben leértünk hozzá

Útközben azért találkoztunk
egy egész kicsi fókagyerekkel és a mamájával

Ebéd

Kilátás az Admirals Arch alól

Méretarány

Töltött zoknik mindenfelé

Az itt lakó új-zélandi medvefókáknak van egy plusz réteg rövid, rendkívül tömött szőrzetük a külső, hosszabb fedőszőrzet alatt (kell is a hideg vízben) – viszont ez azt jelenti, hogy kint a parton időről időre melegük van, úszniuk kell egyet, hogy lehűljenek. Az előző bejegyzésben szereplő ausztrál oroszlánfókáknak nincs ilyen szőrrétegük, csak a fedőszőr, így ők sokkal hosszabb ideig tudnak háborítatlanul heverészni a strandon. Az új-zélandi medvefókák Új-Zéland déli szigetének partjainál és Ausztrália déli részeinek partjainál élnek, szeretik a sziklás partszakaszokat, ahol el tudnak bújni a kisebb-nagyobb kövek között, de hamar vissza tudnak ugrani a vízbe, ha úgy érzik és akad egy-két sekélyebb medence is a kövek között, ahol szintén meg lehet mártózni néha. A fókabébik a víztől kicsit távolabb születnek, ahol az életük első 8-10 napját töltik, majd szépen lassan hozzászoknak a vízi életmódhoz.

Ő valószínleg csak pár napos lehet

Ő sem sokkal idősebb – bár rejtély, hogy sikerült felküzdenie magát
erre a sziklára. Mindenesetre nagyon kényelmes alvóhelynek tűnik.

Siheder kalandok a gyerekmedencében

Fókatekercs

Az Admirals Arch a külső oldaláról – a szaggatott cseppkövek
látszanak jobbra középen, alatta található az ív

Újabb remek pad az élet értelméről való merengéshez –
 közben elindultunk visszafelé

Cape du Couedic

Távolba révedve

A világítótoronytól biztos távolságban,
ebben a kis kunyhóban tárolták a kerozint

Nehogy egyszer csak fáklya legyen a világítótoronyból. Az hetvenes évek óta nem fenyeget már ilyesmi, a tornyot ugyanis automatizálták és azóta kevésbé gyúlékony árammal működik.

Az Armiral’s Arch után átvonultunk a nem messze található Remarkable Rockshoz – a nevük ’Rendkívüli Sziklákat’ jelent. Tényleg elképesztően néznek ki.

A Remarkable Rocks a távolban

Több mint 500 millió évvel ezelőtt – kikristályosodott a gránit dóm

Jó 200 millió éve a legfelső réteg már lekopott,
 az alatta levő tele lett repedéssekkel

Mára pedig ennyi maradt belőle

Tényleg folyamatosan kopik – még fényképes bizonyíték
 is van erre, 104 évvel ezelőttről :)

Így fest a valóságban

Közelebb sétáltunk (úgy néz ki, mintha megolvadt,
 majd újra megszilárdult viasz lenne)

Kilátás a kövek közül

Szűkebben véve

Valami vöröses moszatféle szinte beteríti az egészet,
 de csak hozzáad a az amúgy is elképesztő színekhez

Más fókusszal

Perspektíva

Öböl a háttérben

Márti, a méretarány

Belógó kőcsepp

Bagoly is a távolba réved

Mindennek a teteje

Az képi bizonyítékos fotó saját verziója.
Reméljük száz év múlva ez is kint lesz a táblán.

De még inkább ez, ahol hősiesen megmentjük
az urakat a rájuk leselkedő veszélytől.

Apróság útközben

Meg nem is annyira aprók – a kenguruk nappal elég félénkek

Mákunk volt, hogy éppen előttünk volt kedvük
 átszökdécselni a gyalogúton

Szervusztok, Rendkívüli Sziklák,
reméljük, még találkozunk egyszer!

Ebédszünet, a történet folytatása hamarost következik :)