High Line

A bostoni kitérő után megérkeztünk New Yorkba. A jet lag azért rendesen betett, főleg az előtte lenyomott munkahéttel együtt, így én például végigaludtam az utat LaGuardia reptér és a Downtownban levő szállásunk között. Mikor odaértünk, Bagoly említette, hogy nagyon szépen lehetett látni Manhattant, szinte végig, de ezt másnap reggel meg kellett ismételnie párszor, mert ez sem rémlett, elvitte az álommanó. Azért egy kiadós alvás segített, mint mindig, úgyhogy másnap már korán reggel a nyakunkba vettük a várost.

Metrókedvencek - nem messze a Wall Streettől

Mindenfelé

Kb. 20-50 centis figurák,
nem egy metrómegállót megszálltak már

Időközben Bence is csatlakozott hozzánk, első látnivalónk pedig a már nagyon régen kinézett High Line volt. Utóbbi a West Side Line vasútvonal egy felhagyott, magasvasúti szakaszán kialakított park, ezen sétáltunk végig.

Térkép – valamelyikünk bele is hadonászott balról a képbe,
de hát régen találkoztunk, sokat kellett sztorizni :)

A High Line alatt húzódik egy jó darabig
a 10th Avenue, a víz a távolban meg már a Hudson

Ha Einstein mondja…

A parkban mindenféle művészeti projektek is helyet kapnak, például találtunk egy szép nagy, márványból faragott Manhattant.

Középen a Midtown, jobb szélen a Downtown,
balra a lapos, hosszú plecsni a Central Park

A Midtown felhőkarcolói közelről

Downtown, háttérben a Brooklyn és a Manhattan Bridge-dzsel

Körbejártuk, a másik oldalról meg jól látszik
a Lower East Side, az East és a Greenwich Village

Egész erdő ül itt-ott a High Line-on

Sőt, szökőkútszerűségek is akadnak, ami így augusztus elején
(igen, akkor jártunk arra) kifejezetten jól esik az embernek :)

Keresztutca sárga taxival

Ahogy a High Line elkanyarodik a 10th Ave fölül,
van egy kisebb kilátószerűség…

… ahonnan lehet ámuldozni a non-stop taxiáramlaton

Még egy keresztutca, sok zöldséggel

A járólapok között néha a sínek is kibukkannak

Very Manhattan – drága dolog a parkoló,
mindjárt építünk hozzá még két szintet

High Line – külön tetszik az Underline Coffee kávézó táblája :)

A csőszerű 23rd Street

Így tán még inkább

Égbenyúló görbeség

Fúdejó terasz, bár valószínűleg sokan bámulnak be,
szóval nem biztos, hogy kell.

Nagyonzöld utca

Ez pedig a ’The collectivity project’, ahol mintegy
kétmillió darab fehér legóból lehet közösen építeni

Igazából itt le tudtunk volna ragadni egész napra, ha nincsenek ilyen sokan.

Nagyvárosz

A Penn Station tárolója (ahol a vonatok alszanak)

High Line-csontváz

Gumival borítva, játszótérként :)

Ezt a várost mindig építik… ez egészen svájci vonás.

Közelről már kevésbé svájci…

A Penn Station maga három-négy Ave-vel beljebb található
földalatt, ez csak a parkoló

... de a távolsági buszok konkrétan innen
a járda széléről, a prériről indulnak.

Távolsági busz alatt értsd: Boston, Philadelphia, Washington és hasonló közeli (4-5-600 km-re levő) nagyvárosok. Más a lépték, na. Ja és a legszebb, hogy rendszeresen sorba kell állni, akár néha órákat, kint a betonon, nyáron negyven fokban, télen mínusz húszban... lovely. Tulajdonképpen itt végződik maga a High Line, vissza a városba már a hatalmas bőröndökkel ácsorgó utasok között battyogtunk. A High Line köszöni a figyelmet, ízelítő a következő felvonásból pedig erre :)

Környékbeli

Boston egy napban

Igazából New Yorkba indultunk, de ismét úgy alakult, hogy arrafelé tele volt minden. De ha már (még) egyszer Boston felé kanyarodtunk, megálltunk ott egy napra. Egy kis megkésett nyárhangulat következik :)

Boston egyik népszerű attrakciója a Duck Tours – kiszuperált katonai kétéltűekkel viszik városnézésre a népet, ami félúton bemászik a Charles Riverbe, csónakázik egy kicsit, aztán visszamászik a partra.

A járgány belülről

Egy másik hátulról

Már nem terepszínűek, de a hadsereg azért rajta hagyta a ’keze nyomát’ – az aláírások a ponyván veterán, illetve még a hadseregben szolgáló katonák szignói.

Tetőkép

Új Boston, régi Boston

Belvárosi hangulat

The New England Holocaust Memorial – az üveg tornyokon
 több tízezer tábori azonosítószám szerepel

City

Tükörkép

Akkor ez még aktuális volt :)

Boston Common – az Államok legrégebbi parkja,
 1634-ben „nyitották meg”

Trinity Church tükröződik a John Hancock Center üvegfalában

Boston Public Library

Mellette az Old South Church – a bal oldali utcában van
 pár száz méterre a Boston Marathon befutója…

A Beacon Street évszázados házikói

Nem filléres lakások, az utca túloldalán
 a Boston Common nyújtózkodik

A rózsaszínes ablaktáblák pedig külön értéknek számítanak

Sőt, Lavenders-nek, azaz Levenduláknak hívják őket, történt ugyanis, hogy az 1800-as években gyártott ablaküvegek egyik sorozatába túl sok mangán-oxidot kevertek, ami az évtizedek során napfény hatására elszíneződött. Az eredendően hibás, egyébként import, brit (fúj! – erről majd még később) termék vagy kétszáz évvel később pedig státuszszimbólummá lett… Ja és nézzétek meg a képen a gázlámpát is, tényleg az, Boston történelmi negyedeiben majdnem háromezer dolgozik belőlük :)

Massachusetts State House – az amerikaiak valahogy szeretik a kupolákat.

Nem tudom, hogy mi lehetett eredetileg, de tetszik

Korok kombinációja

Vízreszállás

Charles River

Ez sem egy mai darab

Szembekacsa

A túravezetők már a túra elején instruálják a népet, hogy hogy kell hápogni hajószinten – legnagyobb meglepetésünkre forgalmas kereszteződésekben néha a járókelők ránkhápogtak, amire természetesen felelni kellett. A szembekacsákról nem is beszélve. Very American.

Bárányok az égbolton

Fahatár

Nagyváros – közvetlenül a híd mögött bújik meg a Beacon Hill
 (a lila ablakos házak a túlsó szélén vannak)

Ott ül a közepén a Massachusetts State House – igen, az arany kupolás :)

A Charles River itt szépen kiszélesedik

Túlpart – Cambridge, meg az MIT

A csónakázás után szárazra kerültünk –
 és viszonylag hamar átszálltunk a kacsáról…

Erre a villamosfélére, amit tramnek hívnak,
 de néha lemegy a föld alá

Körbeszaladtuk a Boston Commont is,
 ha már egyszer erre jártunk

Egész ragyogó időnk volt

Persze azért a lába elé is néz az ember

A szomszédos Boston Public Gardenben

A kacsák az itt játszódó, errefelé nagyon népszerű mese főszereplői: Jack, Kack, Lack, Mack, Nack, Ouack, Pack and Quack. Elöl a kedves mama. Ja és az az urban legend, hogy a kacsákat nem nagyon kell polírozni, mert olyan gyakran ülnek rájuk gyerekek, hogy ettől fényesek maradnak a hátasok :)

Madarak mindenütt

A hattyús hajókat 1877-ben bocsátották először vízre. Akkoriban egy Robert Paget nevű úriember már egy ideje üzemeltetett csónakokat a Boston Public Gardenben, aztán egy este megnézte a Lohengrint a helyi operában és ez inspirálta a biciklit csónakkal ötvöző, hátul egy méretes hattyúval megtűzött verzióra. Bejött, azóta is pörög a biznisz :)

A Boston Common és a Public Garden után múzeumosdi következett. Útközben találtunk egy ismerős koncepciót.

Ehető dolgokat termő növények

Kiállítva…

… fadobozban :)

Porzó Korzó sétány méretben – meg egy kicsit más háttérrel

Következő célpont bemérve - Boston Tea Party Museum

Utóbbi egyébként roppant amerikai tapasztalat volt. Korabeli hacukába öltözött helyiek fogadtak minket, első körben részt vettünk egy polgári tanácson, ahol kollektíve elmondtuk mindennek a brit adókat, a királyt, az adókat, a gyarmati rendszert, az adókat (ugye a bostoni teadélután volt az amerikai függetlenségi háború közvetlen előzménye), aztán demonstrálandó, hogy itt aztán nem lesz jogtalan adófizettetés, nekiindultunk tengerbe hányni a kikötőben 20 napja álló három hajó rakományát. Az akkor még érvényes brit rendelet szerint ugyanis az érkező hajóknak 21 napon belül kellett kitenni a tearakományukat, Boston polgárainak pedig megfizetni az arra vonatkozó adóterheket. Viszont, ha nincs rakomány, nincs adó sem, így 1773. december 16-án éjjel egy csapat bostoni hazafi indiánnak öltözve megrohanta azt a bizonyos három angol hajót és tengerbe szórta a teásládákat.

Résztvevők a polgári tanácson

Mindenki kapott kártyát, voltak, akiket fel is szólítottak beszédre és értelemszerűen protestálnia kellett az adott szerep szerint. Ez különösen jól jött ki, mikor egy 8-10 éves kissrác emelkedett szólásra és magyarázta a tisztelt egybegyűlteknek, hogy mennyire nem fair a teára adót fizetni, mikor egyszerű szerény szabói fizetéséből alig tudja etetni a tizennégy gyerekét… Szegény srác nem teljesen értette a kitörő röhögést, mikor a színészi teljesítménye teljesen korrekt volt :)

A gyűlés után megrohamoztuk a hajót

Hosszadalmas jelmezes szónoklattal kísérve

Bele  lehetett szórni a vízbe a teásláda méretű,
 a hajó oldalára kötött hungarocell dobozokat.

Meg még egyszer, meg még egyszer, mert négy volt összesen és mindenki szeretett volna lázadni.

Árbockép

Egyébként a függetlenségi háború előtti időszakból származik a ’Taxation without representation is tyranny.’ idézet, mely az egyik legfontosabb összetartó erejű gondolata volt az akkor még gyarmat Amerikának – a brit kormány ugyanis adóztatta őket, de nem volt szavuk a brit parlamentben. Ez a gyűlés alatt is párszor elhangzott, de valahol még komolyabb, hogy ma Washington D.C. lakói vannak pontosan ilyen helyzetben – ugyanis fizetnek szövetségi adót de nem képviseltethetik magukat a kongresszusban. Olyannyira magukénak érzik a mondatot, hogy 2000-ben rákerült a DC-i rendszámtáblákra :)

Belvárosos-sétálós

Zárókép

Nagyjából ennyi fért bele egy napba Bostonban, este hat körülre pedig már bulmiztunk ki a reptérre, irány New York :)