2012. július 19., csütörtök

Fuerteventura – Villámlátogatás a Kanári-szigeteken

Tényleg villám, 40 perc. Plusz kétszer 10 perc még a le és felszállásnál. Sokszor mondják, hogy „aztán mit látsz egy fordulónál, a repteret, mi?” meg hogy „akkor nincs is időd várost nézni, az nem is érdekes, nem?”. Szerintem minden csak azon múlik, hogy az ember mennyire nyitott a világra, milyen az érzékelése (percepciója, hogy egy szép szót használjak) és mennyire AKAR látni. És persze a szerencsén is múlik, de ha valaki nyitott és érdeklődik, akkor előbb-utóbb utoléri ez a bizonyos szerencse :)

Nem olyan régen, arra dél felé jártam munkaügyben, így most egy kis személyes beszámoló következik. Ezek az utak nem hétköznapiak nekünk sem, ugyanis az ilyen nyaralójáratok nagy részét egy testvér légitársaság intézi. Néha-néha kapunk mi is, most pont egy ilyenre kerültem. Ráadásul ötödikként egy négyszemélyes minimum crew-ra tervezett gépen, így több időm volt bámulászni és fotózni a holtidőkben. Ilyenkor egyébként a service miatt van eggyel több ember, hogy gyorsabban végezzünk, és ne kelljen sokat várnia az éhes népeknek – így is másfél óra meleg étellel megetetni egy egész gépet. Viszont felszállásnál, landolásnál és a földön a fordulónál az ötödik embernek nem sok feladata van :)

Szóval Fuerteventura. A Kanári-szigetek második legnagyobb szigete, 100 km hosszú, kb. 100 ezer lakossal. Ez a vulkanikus eredetű szigetcsoport egyik legnyugatibb és legöregebb tagja, 120 kilométerre található Afrikától, a Szahara magasságában. Úgy egyébként Spanyolország része, ilyen módon még schengeni övezet is (ami valljuk be, valahol vicces), olyannyira, hogy 2009-ben az EU legmagasabb munkanélküliségi mutatójával bíró tartománya lett… Azt gondolná az ember, hogy turistaparadicsom, meg pénz, meg ötcsillagos hotelek, meg minden, de egészen nyilvánvaló, hogy itt élni egész más, mint itt nyaralni. Fuerteventura dolgozó lakossága alapvetően a turizmusból él, a szigetnek 152 strandja van, 50 kilométernyi fehér homokkal és 25 kilométernyi fekete vulkanikus törmelékkel borítva… Búvárok, szörfösök, nyaralók tömegével özönlenek és költik a pénzüket évről évre. Valószínűleg ez a sziget lakóinak egyetlen erőforrása, még jó, hogy az éghajlatnak és a különböző, de összességében egész évben fújó szeleknek köszönhetően januártól decemberig tart a szezon… Emellett természetvédelem alatt áll az egész sziget 2009 óta, méghozzá bioszféra-rezervátum az UNESCO döntése alapján – vagyis egyike azokak a területeknek melyek a Földön egyedülálló, vagy éppen az adott földrajzi övre nagyon jellemző tájjal és élővilággal bírnak, így fokozott védelem alá kerültek megőrzésük érdekében.

Így aztán meglehetős döbbenettel meredtem a szigetre a pilótafülke ablakai mögül leszállás előtt.

Ugyanis felülről kopasz és sárga.


Körülötte pedig kéken virít az óceán.

Sőt, poros is, ahogy később észleltük, a reptéri beton mellett méter magasra kavarja fel a port a szél. Utóbbi megint csak olyan dolog, amit nem gondoltam – lévén eddig még sosem jártam óceáni szigeten, pláne nem a parttól 200 méterre – szóval hogy állati erős szél fúj, a Taft itt már nem tartana… Hazaérve utánanéztem: Fuerteventura maga azt jelenti, hogy „erős szelek”, itt már kezdtem gyanakodni. Kicsit tovább kutakodtam, az éves statisztikákra rálelve pedig meg kellett állapítanom, hogy bizony július a legütősebb szél-szemszögből – kb. olyan élénkségű szélről van szó, ami még éppen nem viharos, de huzamosabb ideig kint tartózkodni annyira nem kellemes. Még durvább lehet, amikor a Szahara felől a Calima homokvihar nyomán érkezik a levegő (olyasmi, mint felénk a Sirokkó), hozza magával a finom barna homokot – meg néha a szöcskéket. Én nem félek tőlük, meg felveszem a gilisztát, csigát, békát, bogarat és arrébb teszem az útról, de amikor az embernek a 200 kilométerrel arrébb felkapott, félájult szöcskéket a limonádéjából kell kipecáznia, az nem lehet egy felemelő élmény.

Mindemellett a szigeten évi 3000 órában tűz a nap, elég meredeken – akkor is így tett, mikor ott jártunk, úgyhogy az, hogy nem égtem le, csak az idő rövidségének köszönhető.

Öböl – tajtékos hullámokkal


Hátsó ajtós látkép


Óceán, felhők és reptérbeton – az Óperencián túl,
 pedig valahol messze Afrika

A földön kb. 10-15 perc szabadidőnk szokott lenni, gyors körülnézés, szimatolás, lépcsőn leszalad, megtapogatja a földet, aztán körülbelül azonnal sicc vissza, mert jön a következő kör.

Runway ahead

Villámgyors start után még körülbelül 10 percig volt a látóterünkben a sziget, ennyi idő volt bámészkodni – ráadásul utána meló van, dolgozunk, építjük a kapitalizmust (ezúton is köszönöm ezt a tökéletes megfogalmazást Péter nagybátyjának).

Jobbra Fuerteventura fővárosa, 35 ezren laknak benne, kb. másfélszer akkora, mint Dombóvár... A zöld pötty, ami füvesnek néz ki, szerintem egy focipálya. És biztos vagyok benne, hogy öntözik :)

Puerto del Rosario


Sós víz, por, felhők és emberi építmények


Az évi csapadék 200 mm alatt van. 
Miért lenne itt bármi más, mint az előbbiek???


Utolsó pillantás

Ennyit láttam egy óra alatt Fuerteventurából. Körülbelül még egy órát töltöttem el a szigetről való olvasgatással, kutatgatással. További egy óra alatt meg is írtam a posztot, összeszedtem a képeket. Mégis kicsit úgy érzem, egy hangyányival többet láttam már a világból :)

2012. július 17., kedd

B cолнечнoй Москве

A múltkori borongós, esős idő után most szerencsém volt az időjárással Moszkvában. 25 fok, tűző napsütés, minimális mennyiségű felhő az égen. Moscow calling, még akkor is, ha helyi idő szerint hajnali ötkor feküdtem le. Egy kedves kolleginával indultunk neki, a szokásos metró trip után a Vörös térrel kezdtünk.

Jóval nagyobb tömeg találtatott rajta, mint „lóg az eső lába”-időben. Mobil-lelátó és színpad híján a Lenin-mauzóleumból is több látszott, mint múltkor.

Tükröz

A téren rengetegen sétáltak fel-alá, a tűző nap, a hőt sugárzó kövezet és az ebédidő ellenére. Egészen zsúfoltnak tűnt, pedig bazinagy.

Tömeg?


A Vaszilij Blazsennij híres hagymái

A Vörös tér után úgy döntöttünk, kipróbáljuk a Moszkva folyó hajóit – gondoltuk, nem lehet annyira vészes, ha egyszer tömve van. Nem is jártunk rosszul, 400 rubelért (kb. 2800 forint) lehet jegyet váltani egy másfél órás hajóútra. Moszkva egyébként borzalmasan drága, szóval ez még egész vállalható ár, Nyugat-Európa városaiban is hasonló összegért lehet városnéző hajókázáson részt venni. Maga a hajó és az út ismét szürreálisan ismerős volt nekem, egyrészt a hajó hasonló stílusú volt, mint a Budapesten gyakori dunai hajók; másrészt pedig kisiskolás korom legdurvább rádióslágerei szóltak a hangszórókból.

Például ez.


Meg ez.


Vagy ez. Bár ez egy kicsit öregebb, mint az előzők, de akkor is a teadélutánok állandó vendége volt.


Mindehhez találtunk valami egészen furcsa mentolos-narancsos jégkrémet, ami meglepően finomnak bizonyult, úgyhogy kellemes hangulatban vártuk, hogy mi minden kerül majd a szemünk elé a túra során :)

A Megváltó Krisztus Székesegyház –
története az előző moszkvai posztban.


I. (Nagy) Péter szobra, mely az orosz tengerészet 300 évének
állít emléket – a cár fektette le az orosz tengerészet alapjait


Modernebb idők hajója

Utóbbi a Buran űrsiklók prototípusa, melyet itt, a Gorkij-parkban állítottak ki az űrsikló-program 1993-as lezárása után. A Buranokból egyébként több sikló is készült, jellemzően orosz fordulat a sorsukban, hogy az egyetlen példányra, ami egyáltalán tesztrepülhetett a program zárása előtt, 2002-ben ráomlott a kazahsztáni tárolócsarnok, ahol lakott… Ja, azért mert nem bírta el a tetején összegyűlt hó súlyát.

Moszkva elképesztő méretei


Lakóház – Dunapart XXXL size


A Luzsnyiki Stadion – az 1980-as Olimpia központja


Moscow International Business Center a távolban – ezt
egyszer meg kell néznem közelebből


Erőmű


Kicsi ház a folyóparton


Rakparti forgalom


Látkép a Moszkva mentén – középen a távolban a
moszkvai Fehér Ház, az orosz kormány székhelye

Jobbra tőle, a magas szürke toronyház, a kép közepén, a híd mögött a volt KGST-palota, amely ma a moszkvai polgármesteri hivatal és a Duma (a tanácstestület) székháza.

Furcsaság

Ez a ház akárhol lehetne Európában, nehezen tudom elhinni, hogy Moszkvát is elárasztanák ezek az uniformizált ezredfordulós tömegépítmények. De csak azért, mert túl nagy hozzá… Szóval abszolút nem vagyok járatos az építészetben, de nekem az elmúlt évek házai teljesen egykaptafásnak tűnnek, ez is egy a sok közül, lehetne Budapesten, Berlinben, Párizs vagy Barcelona külvárosában… Valaki, aki esetleg jobban ért a témához, vélemény?

Fenyők mögé bújva – ez
gyönyörű lehet télen, hóba burkolózva :)


A Bogdan Hmelnyickij gyalogoshíd

Először nem nagyon értettem, hogy minek az üvegkalitka egy hídra – még akkor is, ha kis butikok vannak benne, mint a kalmárpultok a középkori és reneszánsz hidakon. Így nyáron kellemesen fullasztó idő van odabent – pff, milyen lehetett a tavalyi negyven fokos, hetekig tartó hőségben – ugyanakkor az orosz télre gondolva talán mégis van értelme egy fedett, zárt gyalogoshídnak.

A Kijevszkaja pályaudvar a fentiek tőszomszédságában helyezkedik el, érdekes megfigyelni az érkező és távozó embereket – Moszkva is egy másik világ, de a vidéki Oroszország arcai meg egy két és feledik. Ugyanakkor annyira ismerős a színes műanyag szalagokból szőtt szatyor robbanásig tömve, a kartondobozban, ölben cipelt sárgabarack, vagy a szakadt kínai sporttáskák látványa, hogy valahol furcsán otthon éreztem magam. Bár a kedvencemhez éppen – tavasszal sokszor előforduló csipogó csomag (naposcsibék) a hetényi buszon – nem volt szerencsém, de az összkép sok részlete jóval ismerősebb volt, mint bármi Nyugat-Európában.

Ugyanakkor az oroszok nyári öltözködése sem semmi, mert bár tele vannak Messi, Rooney és C. Ronaldo mezekkel, Hawaii-mintás rövidnadrágokkal és a standard plázaláncok termékeivel, sőt Plants versus Zombies-t és Angry Birds-öt tolnak az iPad-eken a metrón, ugyanígy előfordul a kínai boltok teljes kollekciója is, mégis van néhány furcsaság, ami mellett nem tudok elmenni. Egyrészt, gyakori, hogy a fiatal férfiak, a már említett mez+Hawaii rövidnadrág kombó mellé a legdurvább műbőr és velúr dzsigolócsukákat hordják, hosszú, pasztellszínű zoknikkal. Őseimmel konzultálva (apukám pont 30 éve járt Moszkvában) arra jutottunk, hogy ez a speciális cipődivat az akkoriban jellegzetes világos nyári öltöny divatból származhat. A nőknek van egy jellegzetes orosz stílusa, nagyon szeretik a hosszú szoknyákat. A férfiakat pedig gyakran látni izompólóban is, ami azért egy zsúfolt metrón nem a legelőnyösebb viselet… Bonyolult keveréke ez a Moszkva a keletnek és a nyugatnak, minden értelemben.

Hazafelé a metrókat várva még egy-két visszamaradt jelképet leltem.

Vörös csillag


Sarló és kalapács

Természetesen az orosz csokik beszerzőkörútja sem maradhatott el, van Miska Koszolapij és Belocska is anyukámnak. Legközelebb pedig a helyi túrórudipiacot fogom tesztelni, az egyébként kedvenc édességem ugyanis orosz eredetű, az a minimum, hogy kipróbálom, mi kapható a túrórudi őshazájában :)

2012. július 10., kedd

Apróságok à Genève

Szombat délelőtti szabadprogramként sétáltam egyet Genf belvárosban. Végre nem esett az eső – az otthoni kánikulával szemben itt két hete 15 fok és zivatar, vagy 20 fok és felhők vannak – helyette hétágra sütött a nap, úgyhogy nekiindultam. Természetesen naptejjel vastagon burkolva, de így is meglátszott, hogy a lábam idén még kevesebbet találkozott direkt napfénnyel, mint a kezem, délutánra halványpiros lett… Képek. Nem a lábamról, a sétáról :)

Ablakkert a magasban


Könyvesbolti ajtófélfa


Kapualj


Tetők és a Mont du Salève széle


Tornyok


Bárkülső


Öreg Genf


Apróságok erkéllyel


Dekoráció egy lakberendező üzlet előtt


Kutyahomokozóra mutató mozaik a járdában 
(„Én nem piszkítok a járdára!” felirattal)


Meglepő jelenség a kis utcákban


… és egyben utal következő jelentésem helyszínére is :)

2012. július 3., kedd

Grindelwald

Erről a névről minden Potter-olvasónak valami egészen más jut eszébe, mint ahol nemrég jártunk. A regény esetében Gellert Grindelwaldról, egy huszadik századi sötét varázslóról van szó, akit gonoszságban csak Voldemort tudott kenterbe verni a varázslótörténelem folyamán. A figura közép-európai származású, 1945-ben győzte le Albus Dumbledore és így került hátralevő életére Nurmengard börtönébe. J.K. Rowling történetében nagyon sok szál megfeleltethető a valódi történelemnek, így nem nehéz párhuzamot vonni Grindelwald és a kis bajszos osztrák festő között – gondolva arra, hogy mindkettőjük ámokfutása 1945-ben ért véget és hogy pl. Nurmengard neve hasonlít Nuremberg-re, vagyis Nürnbergre… Hogy miért pont Grindelwald lett a szereplő neve, az írói titok, de ez a gyönyörű hely nem hinném, hogy rászolgált volna egy ilyen reputációra (ahogy szegény Thomas Riddell sem biztos, hogy megérdemelte a sírját látogató turistaözönt – történet itt, Harry Potter-rovatunkat mára befejeztük).
Szóval Grindelwald valójában egy ezer méteren fekvő, kb. négyezer lakosú település a Berni Alpokban, Interlaken és a Jungfrau között.

Hegyek között, völgy alján

A környék sí- és túraterepeinek kedvelt kiindulópontja, nyáron vonattal is elérhető, a környék pedig tele van felvonókkal és fogaskerekű vasutakkal – télen is biztosítandó a közlekedést. Grindelwald valójában a kiindulópontunk volt, onnan fogassal felmentünk a Kleine Scheidegg-hez, ahonnan kényelmesen átsétáltunk a Männlichenre, ott felmásztunk a csúcsra, aztán – pocsék térdeimet kímélendő – felvonóval leereszkedtünk Wengenbe, majd onnan fogassal Lauterbrunnenbe. Nyugdíjas, kényelmes túra, csak semmi kapkodás :)

Terep


Túraútvonalak és sípályák

Télen persze a fenti tájékoztató táblán nincs ennyi piros X, de azért meg kell jegyeznem, hogy a tájékoztatás nem teljeskörű, ugyanis az útvonalunkon volt egy kis elterelés sziklaomlás miatt. Kezdésképpen meredeken emelkedő Bergweg-en (keskeny, mászós ösvény) felzavarják az embert majdnem a Lauberhorn-ig, a másik oldalon le és utána lehet rátérni az eredeti, méter széles, majdnemhogy zúzott köves Wanderweg-re. Csakhogy ez a másik irányból nem mindenhol volt kiírva, többen fordultak vissza az elterelésnél, amikor rájöttek, hogy hogyan is lehetne csak visszajutni Kleine Scheidegg-be… Időseknek nem való az ilyen zergézés a hegyen – akármilyen fittek is, nem mindenki vállalkozik rá, tekintve hogy pl. az ő csontjaik nem forrnak össze túl gyorsan egy esetleges esés után... Ilyen szempontból egyébként döbbenetes ez a hegylakó népség, az idősek egy része 70 felett is még mindig nyomja ezt a túrázás dolgot: hátizsák, bakancs, túrabot, aztán iszkiri. Ennyi idősen én is szeretnék ilyen energikus lenni :) Egyébként meg 60 környékén még bőszen síelnek, sokan futnak, hegyet másznak – van mit tanulni tőlük egészségmegőrzés terén!

Svájci táj


Valahol a tűzoltóknak is kell teregetniük :)


Még itt is Coca Cola...


Aprózódás

Ha már egyszer földrajzi dolgokhoz kerültünk, itt jegyezném meg egy másik könyvélményemet. Szintén rongyosra olvasott példánya házi könyvtárunknak az alábbi kötet.

Tudós könyv

Rengeteg olyan földrajzi fogalom szerepel benne, amelyek magyarázatára és a képekre is pontosan emlékszem, valahol itt térültem el menthetetlenül a földrajz irányába. Ugyanakkor most remek élmény a gyerekkoromban ámulattal olvasott, képen bámult dolgokat élőben látni (pl. fahatár, hóhatár, tengerszem, havasi növények, etc.). Egyik ilyen az alábbi szerkezet – a vasút felett látható félalagút, a kép közepén (rákattintva nagyított változat külön ablakban - a szerk.).

Lavinalagút

Ez a kis féltető szerű építmény azért épült, hogy az esetleges lavinák (akár kő, akár hó) ne sodorják el a lent haladó vonatot, vonat híján pedig ne temessék be a vágányt. A környék tele van ilyenekkel – meg más lavina-ellenes szerek is vannak, de azokról majd később :)

Szóval kis kitérőre való felzergézés és lecsúszkálás után sétáltunk célunk, a Männlichen felé, időnként némi hóval megküzdve. Félelmetes érzés valahol, hogy az ember pólóban, naptejjel, égő napsütéssel küzd felül, miközben lent pedig csúszkál a jeges-vizes havon…

Hógázló

Persze más veszélyek is vannak, például a hegyekben akadhatnak kövek.

Veszélyt jelző tábla - ha az a méteres monstrum
felette nem lenne elég meggyőző

Meg vannak veszéles állatok is, akik dobálnak. Hógolyóval. Ott van a kezében. Aztán meg az én térdemen, tenyérni vizes foltot hagyva.

Vigyázz, tááááámad!


Apróságok az út mentén


Olvadékmaradvány


Felhőalap


Steinmännli – LEVEL 90


Grindelwald a lábunk alatt


Már a másik oldal – Lauterbrunnen völgye


Lavinavédelem ismét – mind az élő,
mind a döglött fák ehhez tartoznak.


Kandikál a Mönch – a három óriás
felhők mögé bújt, csak néha néztek ki


Nyári álmot alszanak


Kanyarog a Wanderweg


Teknősfotós


Alpesi virágkavalkád


Szőrös állat gyalogol


Tav


Látkép Interlaken felé

Lent a völgyben a Lütschine folyó kanyarog (valószerűtlenül szürke, ezüstös színe van, mintha folyamatosan fehéres iszapot hozna magával), a két hegy mögött Interlaken, a háttérben pedig a Thunersee. A szemben levő hegy a Harder, előző alkalommal ott jártunk, onnan csodáltuk a Jungfraut :)

Észak


Kelet


Dél


Nyugat

Utóbbin jól látható az Eiger, a Mönch és a Jungfrau felhőtakarója. Ilyet sokszor látni Svájcban, még a házunk melletti hegyek is ilyenek pocsék időben – olyan, mintha a felhők beragadnának a völgyekbe, hozzátapadnának a hegyekhez, egészen kíséreteies látvány néha. Sőt, egyszer landoláskor a reptér mellett, teljesen sík terepen egy kis erdő felett is láttam ilyet, olyan volt, mintha kicsi ködfoltok lettek volna a fák felett és között. Esős időben elég jellegzetes ez errefelé, de furcsa. Nem csoda, ha ilyenkor az embernek nincs kedve kitenni sem a lábát...

Képeslap


Libegés lefelé


Csipkés sziklafal visszanézve

A völgyben átsétáltunk a felvonótól a vasútállomásig – a tízperces út alatt viszont találtam valamit, amiről Peti jutott eszembe.

Állat

Petikém, szeretettel neked, ez az izé egy méter magas és vagy hatvan centi széles, biztos vagyok benne, hogy szeretnéd a coliszobádba! :)

Vonatozik lefelé – oldalt azt a vízesést
legközelebb meg kell néznünk…


Visszatekintve a Männlichenre

Elég kemény lehet itt télen lakni, 6-7 hónapig mindent hó borít, esik, ha kell, ha nem, állandóan lapátolni, marni, eldobálni, fűteni, melózni… Érdekes kérdés, hogy vajon az Alpok népe azért lett ilyen sikeres, mert sosem adott nekik semmit sem könnyen a természet? Nincsenek zsíros földek, nincs lapály, nincsenek állatokkal teli mocsarak, ásványkincs csak módjával… Ellenben van szikla, jég és hó. Nyáron tehenek. Vajon ezért álltak neki órákkal bíbelődni a hosszú téli estéken? :)