Lávát látván – első rész

Hawai’i szigete, avagy Big Island tulajdonképpen öt pajzsvulkán egymás hegyén-hátán – még akkor is, ha egyik másik kúp négyezer méterrel a tengerszint felé magasodva nem éppen tűnik annak. A Mauna Kea és a Mauna Loa az óceáni aljzattól számítva magasabbak, mint a Mount Everest a tengerszinttől számítva – és mindehhez nincsenek millió évesek sem, ami geológiai időskálán igazából még bőven hátulgombolós kornak számít.

Térkép (innen)

Műholdkép (innen)

Kombináció (innen)

A két nagyobbik közül a 4207 m magas Mauna Kea szunnyad, már vagy 3500 éve nem tört ki, így ennek a tetejére biggyesztettek egy rakás méretes távcsövet – a szigeteken (és főleg a környékükön) ugyanis minimális a fényszennyezés és remekül lehet csillagvizsgálni. A picit alacsonyabb, „csak” 4169 méteres Mauna Loa utoljára 1984-ben produkált kitörést, a picike (800 m körüli, mondhatni peremre szorult) Kilaueából pedig 1983 óta folyamatosan folyik valami. Legutóbb idén év elején mutatott be egy kéthónapos, brutális huzamú áradatot – de erről majd később még bővebben. Mindent megnéztünk rajta is, ahova odaengedtek.

Hawai’i-ra Kailua-Kona városkába érkeztünk, itt megpihentünk egy kicsit, meg mostunk egy tisztességes adagot első nap, majd utána elindultunk északnak. Az út ugyan a tengerparton vezet, de lényegében végig a Hualalai vulkán lávafolyásai között kanyarog – ennek megfelelően lépten-nyomon megálltunk megcsodálni a környéket.

Kicsit több mint 200 éves láva jobbra-balra az út mentén

Itt-ott már megvetette a lábát a növényzet is

De egy nagyobbrészt inkább még ilyen

Itt tuti valami látványos van az út mellett!

De mennyire. Ez egy hatalmas lávaalagút/lávabarlang.

Akkor még nem tudtuk, hogy ezen a szigeten, ha nem is minden bokorban, de lávaalagutak elég gyakran akadnak, masszív lávamezőkről nem is beszélve, így egy fél órát legalább eltöltöttünk ennek a példánynak a csodálásával. Lávaalagutak (főleg ekkorák) lávafolyamokhoz köthetően keletkeznek: lassabban folyó lávák az igazi folyók jégrétegének kialakulásához hasonlóan kérgesednek a tetejükön, ahogy a láva a felszínt elérve hűlni kezd. Ha hígabb láva érkezik közben, az újra ’feltépheti’ a kialakuló felső réteget és marad a lávafolyam, de ha besűrűsödik és bekérgesedik a cucc, akkor kialakul a lávaalagút. A ’bezárult’ barlangtető nem enged ki annyi hőt, mint amikor a felszínen van a folyó láva, ezért a lávafolyam egy idő után elkezdi visszaolvasztani a falat, gyakran mélyebbre és szélesebbre zabálja magát, miközben a barlangon belüli szintje csökken és a felette levő üregeket forró gőzök és gázok töltik ki. Idővel a plafont is megolvasztja egy kicsit, ilyenkor spagettiszerű lógó, csak lávabarlangokra jellemző „lávacseppkövek” is keletkeznek. Mindez addig áll fenn, amíg el nem apad a forrás (pl. másfelé folyik a láva), vagy nem érkezik sokkal nagyobb / sűrűbb / hígabb adag (itt van egy rövid videó a témában). Hawai’i-on elég sok láva folyt ahhoz az elmúlt párszáz ezer évben, hogy egy-két lávabarlang pazar állapotban maradjon fenn.

Persze hogy mi is lemásztunk

Gondoltuk, ha nagyon necces lenne a tető stabilitása…

… az ebben az országban száztizenhét táblával
lenne jelölve már az út mentén…

… hogy ne másszá’ be!

A kijövetelhez kicsit kellett kepeszteni egyik darabról a másikra, de kikapaszkodtunk. Hihetetlen egy ilyen lávabarlang, az ember próbálja elképzelni az örvénylő, kavargó, tűzforró trutymót…

Kétszáz éve hígan folyt és redőződött pahoehoe-láva
(a következő bejegyzésekben nem kevés ilyen kép lesz, készüljetek)

A lávaalagút beszakadt szakasza felülről – nem éppen patakról
 van szó, na! A méretarány szerepében anonim turistatársunk.

A steinmännlik itt is menők =)

(Kicsit töredezett) pahoehoe minden mennyiségben

Meg méretaránynak a hófehér lábaim

Ugye nem nehéz elképzelni, hogy alakultak ki ezek a formák?

Meg ezek?

Meg ezek? Csak a kontraszt más :)

Az alagút. Awesome.

Körkép

Nagyon Hawaii – láva, kék tenger, puklik a háttérben.

Ezt az egész lávaalagutasdit igazából véletlenül találtuk,
 az első úti célunk délutánra ez az öböl volt.

Hāpuna Beach State Recreation Area – állami (Hawaii állam)
park és az USA egyik legjobb strandja az útkönyvünk szerint

Tényleg menő volt, vannak hullámok, de nem akkorák, hogy odavágják az embert (Bagolynak ezt a leckét két nappal korábban volt szerencséje megtanulni), van zuhany ÉS mosdó (az itteni strandoknál ez nem trivi), lehet bodyboardot, snorkelcuccot, egyéb marhaságokat kölcsönözni és még valami kaja is van – bár egy istenes balatoni lángosozós-palacsintázós-(ésegyefene)hekkezős hellyel messze nem ér fel. Jót lehet fürödni, aki akar, annak napozni is – Roo ilyet elvből (no meg tapasztalatból) nem tesz, nem akar ropogósra sülni. Éljen a kalap, a naptej, a rövidnadrág és a rashguard – fürdőruhához hasonló anyagból készült (hosszú ujjú) póló – aminek köszönhetően lényegesen kevesebbet kell latolgatni, hogy vajon mikor ázik le az ember lányáról a naptej és a vizeket sem terheli a leoldódott maszat :)

Hāpuna Beach rulez. Folyt. köv. =)

Időzónaváltás

Alaszka után maradtunk az Államokon belül, de még nyugatabbra szedtük a sátorfánkat – helló Hawaii. Hawaii állam hét nagyobb szigeten terpeszkedik, ezek keletről nyugatra: Ni’ihau, Kaua’i, O’ahu, Moloka’i, Lana’i, Maui és Hawai’i (utóbbit sokszor Big Islandként, vagyis Nagy Szigetként is emlegetik). A szigetek összterülete kicsit kevesebb, mint egy harmad Magyarországnyi (28 ezer négyzetkilométer), összesen mintegy másfél millióan lakják, de ebből majdnem egymillióan az O’ahu-n található Honoluluban és vonzáskörzetében élnek.

Tájékozodásképpen (kép innen)

Láva napjainkra (földtörténeti távlatokban) csak Big Islanden folyik, de a többi sziget is meglepően függőleges itt-ott – ennek köszönhetően a nagyobb szigeteken többféle mikroklíma is megtalálható. A lávára visszatérve, a Hawaii-szigetek egy ún. forrópont felett fekszik, ahogy a Csendes-óceáni kőzetlemez folyamatosan mozog északnyugat felé, a forrópont újra és újra átlyuggatja a kőzetlemezt és köpködi ki a magmát (ahogy kiér, lávát) az aktuális lyukon. Ha ezt elég nagy mennyiségben teszi, először tengerszint alatti púp képződik, majd idővel egy-két sziget és néha jó négyezres hegyek (mint a Mauna Loa és a Mauna Kea esetében).A korábban képződött hegyek idővel (évmilliók) lepusztulnak, néha omladoznak – pl. a vizsgálatok szerint kb. egy millió éve Moloka’i fele belecsúszott a Csendes-óceánba egy földcsuszamlás alkalmával.

Forrópont (kép innen)

Kilóra Hawaii nagy része a tenger szintje alatt van (kép innen)

Az Anchorage-Honolulu-járatot a legtöbb légitársaság keskenytörzsű masinával abszolválja, az öt és fél, esetleg hat óra pont belefér még az ilyenek hatótávolságába (talán nem mindegyikbe, de egyes típusokéba mindenképp), Roo és Bagoly pedig ezt a hat órát részben alvásnak álcázott vegetálással, részben az útikönyv böngészésével töltötte. Indulás után pár órával újabb jelenséggel ismerkedtünk meg (emlékeztetőként: Alaszkában pont a nyári napforduló idején jártunk), szóval elkezdett sötétedni. Honoluluba érve már teljesen korrekt éjszaka fogadott bennünket, meglepően meleg és párás levegővel. Itt fogtunk egy taxit és elvitettük a keményfedelű útitársainkat (a bőröndöket) és jómagunkat a neves Waikiki Beach túlsó végébe (ott leltünk értelmes szállást), majd fellőttük a pizsamát, tekintve, hogy a hawaii idő szerint este fél tizenegy az már alaszkai idő szerint is hajnali fél egy, mi meg egész nap jöttünk-mentünk, ideje volt már aludni.

A következő két napban lazábbra vettük a programot, előástuk a fürdőcuccokat és megpróbáltunk azonosulni a helyi mentalitással – noha Honolulu igazából egy méretes amerikai nagyváros, nagyon messze van a vidéki Hawaii-tól. Ezzel együtt nyugalmasabb, lazábbak az emberek, talán azért is, mert a világ nagy részén már régen az ötórai teát szürcsölik, meg vége a sziesztának és indul az esti műszak, mire itt a korai pacsirták kikászálódnak az ágyból az első kávéért. Ázsia és Óceánia meg már lényegében egy egész nappal előrébb van :)

Első nap délután meggondolatlan európaiként felgyalogoltunk a Diamond Head kráter tetejére, ez egy tufagyűrű Waikikitől nem messze.

Ezt jelenti, hogy nem messze (kép innen)

Ilyen a levegőből  - bal szélen Waikiki Beach csücske (kép innen)

A valóságban (és harminckét fokban) délután háromkor az a pár kilométer is eléggé megviselt bennünket (főleg, az alaszkai, dzsekihez szokott szervezetünk érezte úgy, hogy ez övön aluli megmérettetés), de azért felcaplattunk a tetejére.

Persze megérte – a kép közepe táján
a toronyházak Waikiki Beach szállodái

Sajnos több saját fotónk nincs –sikerült betelt SD-kártyával végigfotózni az utat… szerencsére Bagoly lőtt egy panorámát a telefonjával a kráter tetején. Roo meg csak a szálláson jött rá, hogy hát, egy darab fotó sem készült a fotómasinával és nem ment vissza újrafotózni. Helyette lement strandolni és majdnem eltörte a kislábujját egy leharcolt, de még mindig nagyon kemény koralltöredéken. First world problem, igen az. Ezzel együtt megtanulta, hogy mit takar az ’égető fájdalom’ kifejezés.

Másnap úgy döntöttünk, hogy megnézzük O’ahu többi részét is, megyünk egy kört a szigeten. A GoogleMaps szerint ez nagyjából 3 óra (160 kilométer), dugóval megfejelve viszont akár öt is lehet. Ugyanis a sziget nagy részén kétsávos út vezet, autóból viszont túl sok van, úgyhogy nagyon sokszor araszol a forgalom. Időnként ott is, ahol több sáv akad.

Kisvárosi közlekedés

Később azért találtunk apróságokat, amiért érdemes volt megállni

Hullámok

Kontraszt

Autópálya, jellegzetes hawaii körítéssel
(dzsungellel borított, szinte függőleges sziklafalak)

Utóbbi egyébként például a Jurassic Parkból lehet ismerős, egy-két légifelvétel Hawaii-on készült a filmhez (a „random, dzsungelborította sziget”-koncepció mentén). Sőt, ha van kedvetek egy kis audioborzongáshoz, ennek a kilencvenes évekbeli gyöngyszemnek a klipjét (Sash! – LaPrimavera!) is ott forgatták és igen, Hawaii (a klip szereplőitől eltekintve) tényleg ilyen. A vulkános részek mind Big Islandről vannak (spoiler alert), de egy elég pontos összefoglalónak lehet tekinteni :)

Ez pedig már a mindennapi betevő dugó Pearl Harbor mellől

Utóbbi ugyanis hivatalosan a Joint Base Pearl Harbor-Hickam néven (mely 2010-ben jött létre a Naval Station Pearl Harbor és a Hickam Air Force Base egyesítése révén) valószínűleg a sziget legnagyobb munkaadója. Mindenesetre a helyiek szerint munkaidő elején és végén minden Pearl Harborba és onnan elfelé vezető utat érdemes messziről elkerülni a dugó miatt. Pearl Harborban egyébként egy hatalmas múzeum plusz bemutató- és emlékhely is találtatik, ezt nem hagyhattuk ki, de csak a következő etapban került rá a sor.

Az első körben ugyanis ennyi volt O’ahu, másnap áttettük a székhelyünket Big Islandre, először Kailua-Konába, a sziget nyugati oldalára. De ez már a következő bejegyzéshez tartozik :)