2016. szeptember 26., hétfő

Soccer in New York

A felhős, de szépséges Vancouver után a hétvégét New Yorkban töltöttük, Bagoly ugyanis meglehetősen szereti a futballt. Az amerikait is, de most ráadásul a világ összes többi részén is annak nevezett verzióról lesz szó – New Yorkban, a Metlife Stadiumban rendezték ugyanis az idei Copa América döntőjét, ahol Bagoly kedvence, az argentin válogatott játszott Chile ellen. Szombaton sétáltunk egy kicsit a városban, délben megnéztük a magyar-belga focimeccset egy bárban (még mindig szép volt fiúk!), aztán minden reális várakozás ellenére kicsit lelombozva indultunk a dolgunkra. Manhattan nagy része le volt zárva, ugyanis épp aznap zajlott a Pride Parade – óriási tömeggel.

Fifth Avenue


Zászlók és ünneplő tömeg mindenütt


Meg színes medúzák =)


Felülről pedig ő nézelődik (Empire State Building)

A belváros után ismét megküzdöttünk az amerikai tömegközlekedés lehetetlenségével. Manhattan metróhálózata az egyik legjobban működő példány az egész országban, de jaj neked, ha azon kívül próbálsz meg tömegközlekedni. Különösen a stadion felé. Valahogy ezt sikerült megint különösen alulszervezni. Amikor annak idején a Super Bowlra mentünk, órákkal korábban kint voltunk a stadionnál, volt egy csomó látnivaló, meg nem akartunk semmiképp sem lemaradni a meccsről. Most úgy két órával előtte indultunk ki, a Pennsylvania Stationnél (New York egyik legnagyobb állomása) már fürtökben lógtak az emberek a jegyautomatáknál, meg mindenhol, a stadion felé menő vonatok jó része ugyanis késett… Amikor egy vonat beért, hiába állt a tömeg a peronokon, 5-10 percig nem nyitották ki az ajtókat. Miután kinyitották és betömegelt a rengeteg Messi-mezes szurkoló (tényleg minden másodikon az volt – Bagolyon nem, szerinte Messi még mindig nem jó csapatban játszik a spanyol bajnokságban), szóval miután a vonatokban is már fürtökben lógott mindenki, 10-15 percig nem indultunk el. Aztán egyszer csak mégis. Igazából a ’szardínia a dobozban’-feelingen kívül nem volt zavaró a dolog, az argentin válogatottnak egyébként sincs nagyon B-közepe (mert megnyúznák egymást a klubrivalizálás alapján), meg leginkább nem jönnének el több ezer kilométerre személyesen. Szóval leginkább itt élő expatok, foci-szimpatizáns helyiek és lelkes turisták alkották a tömeget – meglepően sok gyerekkel, így nem kellett aggódnunk, hogy esetleg elkezdenének ’ezüst szöcskézni’.

Közeledik a cél


Manhattan a nádas felett


Az ezüst mélytányér


Tudom, hogy most másik focira jöttünk,
de hát ez nekem mégis a home field =)


Csak más a felfestés


Bevonulás


Az alkony utolsó napsugarai


Himnuszok


Kezdőrúgás


Eksön

A meccs maga nem volt rossz, de nem is volt jó. Rengeteg passzolgatás, ideszalad, odaszalad, de nem nagyon jut el egyik sem a kapuig, aztán majdnem gól; aki kapta a majdnemet, óvatosabb lesz, a lassabb, hátul passzolgat. Meh. Aszittem focifiesta lesz, erre szurkolás is nuku – amennyit megtanultunk a körülöttünk levő tömegből, az a ’Chi-Chi-Chi-Le-Le-Le, Viva Chile!’ illetve időnként előjött a klasszik ’Ar-hen-tina, Ar-hen-tina!’, meg valamilyen okból innen-onnan lehetett hallani ’Colombia, Colombiát!’ is. Utóbbit nem igazán tudtuk hova tenni. Szóval kilencven perc nyögés és kínlódás után jött a hosszabbítás, újabb kétszer tizenöt perc nyögés és kínlódás formájában. Majd tizenegyesek, amiben az argentin válogatott nem szokott szerencsés lenni. Most sem volt az, így Chile örvendhetett a Copa América Centenario- győzelemnek (Centenario, mert pont 100 éve rendeztek ilyet először).

Vége – készülnek a kupaátadásra.

Megnéztük, a chileiek nagyon örültek, az argentinok szomorkodtak, a többiek asszem leginkább kicsit csalódottak voltak. És akkor jött a kitömegelés a Metlife Stadiumból. Legutóbb sem volt egyszerűbb, de akkor legalább egy szenzációs Seattle-t láttunk, aki lemosta a pályáról az első snap után összezavarodott és a meccs végéig kába Denvert. Most csak ilyen ’meh’ hangulatban tódult ki a nép, hát és legalább a negyede-ötöde vonattal akart hazamenni. Úgy tizenöt-húszezer ember, lényegében három peronról indulva… Mindezt megfejelve azzal, hogy a helyi illetékesek még mindig nem tanultak meg tömegirányítani, a kordonokat is csak esetlegesen állították fel, nyitották meg, szervezték át és zártak le velük olyan útvonalakat, amerre éppen a kollégáik terelték a népet.

Nem történt szerencsére semmi vészes, de megint több mint fél órát álltunk sorba a stadion mellett, úgy, hogy viszonylag hamar leléptünk az ünneplésről, hogy még a nagyon nagy tömeg előtt kiérjünk. Nem tudjuk, az utolsók mikor jöttek el, de én legalább két órával későbbre tippelnék. Londonban ezt egy olimpiai park szintjén, igaz, három különböző közlekedési csomóponttal, de 150-200 ezer emberrel meg tudták oldani anélkül, hogy bárhol zsúfolt tömeg lett volna, de ha meg igen, akkor nagyon figyeltek arra, hogy az embereket kis szakaszokban mozgassák, ezek között legyen elég hely. De még a Wembley-nél is megoldják, pedig az egyik bejárata és a metrómegálló között egy párszáz méter hosszú, jó húsz-harminc méter széles, teknőszerű átjáró vezet, ami meccs után kifelé megtelik pár (tíz)ezer emberrel. Ilyenkor lovas rendőrök szakaszolják az embereket, kb. 10 méternyi nép után 5 méternyi helyet tartanak, és akkor engednek tovább a következő „kockába”, ha az kiürült. Így elkerülik a tolongást, nyomorgást, ami különösen a metróperonon lenne balesetveszélyes. Itt annyit sikerült megvalósítani, hogy a peronra már csak akkor engedték ki a népet, ha megérkezett a vonat, amivel persze valamennyi időt mindig veszítenek, szóval nem a leghatékonyabb. Talán majd évek múlva… Nekünk is körülbelül ennyinek tűnt, mire visszaértünk Newarkba a szállásunkra, mert hajnali egy óra révén már a vonatok sem jártak túl gyakran. Némileg fáradtan dőltünk ágyba és bár tervben volt, hogy másnap délelőtt még bemegyünk a városba, hát, délig tartó alvás lett belőle. Néha ilyen is kell =)

2016. szeptember 21., szerda

Bálnalesen Vancouverben


Két napunk volt a városban - igyekeztünk kihasználni, bár a jet lag még időről időre elővett bennünket. Érkezés után este elvonszoltuk még magunkat a Vancouver Lookouthoz, körülnézni a környéken. Méghozzá trolival.

Vancouver belvárosa – üvegtornyok és trolivezeték mindenhol


Napnyugta – a stadionféle a BC Place, ahol kanadai futballt
 illetve soccert (vagyis igazi focit) játszanak többek között


A távolban Burnaby belvárosa, ha minden igaz

Nem vagyok biztos benne, pedig elég sokat vadásztam rá, hogy az-e vagy a szintén ebbe az irányba található Coquitlam városka – Vancouverben és környékén ugyanis valahogy az épületek nagyrésze passzol az észak-amerikai nagyváros képéhez, de alig-alig vannak jellegzetesek, a skyline pedig semmiképp sem az. Emiatt pont kedvelt forgatási helyszín, amikor egy átlagos amerikai nagyvárosra és környékére van szükség. Van is egy nagy határ filmstúdió és forgatnak itt bőven sorozatot, több mint tíz éve itt pörög a Supernatural (Odaát), de itt készült az X-akták első évada is, sőt, pár évadon keresztül MacGyver is rohangászott a városban fel-alá.

Akár San Francisco is lehetne


Napfénnyel szemben


The Lions Gate Bridge

Az oroszlánok két hegyre utalnak, melyek Vancouver felett ülnek és őrzik a várost, őket hívják The Lionsnak, vagyis Az Oroszlánoknak. Mialatt ott voltunk, sajnos végig annyira alacsonyan volt a felhőalap, hogy semmit nem láttunk belőlük.

Pedig szépek (kép innen)


Belváros


Utcakép

Miután kigyönyörködtünk magunkat a naplementében és a városban, visszabuszoztunk a szállásunkra. Másnapra kitaláltuk, hogy elmegyünk bálnákat nézni. Whale watchinggal elég sok cég foglalkozik a környéken – az öbölben ugyanis több cetféle is előfordul, a fókákról és az elképesztő mennyiségű halféléről nem is beszélve.

Elég retek idővel indult a nap


Állandó társaság – egy csomó hasonló méretű
 csónak horgonyzott a kikötő előtt


Időnként jutott egy kis napsütés is =)


A háttérben West Vancouver, a környék
egyik legmenőbb és legdrágább lakóhelye


Visszanézve a város felé


És a nap első felbukkanó sztárvendége

Ez a whale watching-dolog úgy néz ki, hogy több cég hajói kimennek a vízre és aki lát bármi érdekeset, rádión leadja a többieknek, hogy ’itt vannak, itt vannak’. Legyen az egy csapat fókától egy falka orkáig bármi. Erre az összes hajó, mint tyúk a takonyra, odarongyol, mire persze az állatok arrébb mennek, asszem ilyen ’anyádhoz gyere ilyen közel’-alapon. A legtöbb cég azzal hirdet, hogy ők csak annyira mennek közel az állathoz, amennyira az ökológiailag értelemes – értsd: elég közel, hogy a nép lássa az állatot, de nem annyira közel, hogy elüldözze őket. Ez a kb. öt óra alatt, amit kint töltöttünk, csak részben volt így, mert előfordult, hogy a cetek egész egyszerűen alánk úsztak…

Az elsőre egyébként jó másfél órát kellett várnunk, utána viszont szerencsénk volt, mert a városhoz egészen közel merültek fel újra és újra.

A parkoló hajók között


Közelről

A kardszárnyú delfinek (vagy orkák) ugyanis emlősök, 1-4 percet töltenek víz alatt, majd 3-5 részletben, 10-30 másodpercre bukkanak fel levegőt venni – ilyenkor nem nehéz észrevenni őket, különösen, mivel a kifejlett példányok 6-8 méteresek. Ráadásul 5-20 fős családokban élnek, így ha eggyel találkozik az ember, esélyes, hogy hamarosan a többiek is felbukkannak.

Vancouver a háttérben


Azért még mindig elég felhős az idő


Hopp, ott kettőt is látni


Kilégzés

A delfinféléknek a fejük tetején található a légzőnyílása, amikor feljönnek, ezen fújják ki a levegőt, ez néz ki úgy, mintha pár másodpercre gejzírnek képzelnék magukat. Utóbbit egyébként egy példányon Bagoly figyelhette meg közvetlen közelről – a népek nagy része ugyanis éppen a hajó másik oldalán felbukkanó három-négy példányra figyelt, amikor is egy az ő oldalán, a hajótól pár méterre bukkant fel – szerencsére nem ugrott. Bagoly minden biológia iránti fogékonyságával így kommentálta az esetet: „Ennek lyukas a teteje.”

Egy jó három órán keresztül mentünk az orkák után, láttunk is jópárat, lett vagy 300 életlen, meg fél orkát tartalmazó fotó, meg kb. öt jó (utóbbiak vannak a bejegyzésben), meg persze messze nem tudtunk lekapni mindent, az orkák ugyanis nem dugnak ki egy kicsi sárga zászlót a víz fölé, mielőtt feljönnek, hogy ’na, ide és most a fókuszt!’. Szóval a fotózott pillanatok mellett láttunk kiugró orkát, sőt a hajó egyik fele látott éppen másik delfint fogó orkákat is, kettőt, akik éppen orról orra dobtak egy szerencsétlen porpoise-t vagyis disznóorrú delfint… Egy-két spyhopping is akadt – ezt olyankor csinálják, amikor körül akarnak nézni alaposan, hogy mi is van a környéken (ugyanis a cetféléknek elég jó a látásuk, bár a szemük nem az első dolog, ami feltűnik a kis buksijukon).

Spyhopping (kép innen)

A cetek után megnéztük a piknikasztalt is. Az öbölben ugyanis elég nagy volt a hajóforgalom, ez egy egész család orka jelenléte pedig elég volt ahhoz, hogy a fókák kimeneküljenek a partra…

… egész pontosan a közeli fatelep rönkjeire.


Távolról remekül beleolvadnak a rönkök színvilágába


De közelről a pofikákat is látni


’Mit akartok tőlünk?’


A kis öböl másik felén már a feldolgozott fa állt halmokban


Azért ezen is ’fogtunk’ valamit,
 egy fehérfejű rétisas trónolt az egyik kupacon.


Elindultunk vissza a kikötő felé


Mini Sydney Harbour Bridge

Jó öt óra hajókázás után a kikötőben beugrottunk még a vásárcsarnokba, ahol már reggel meglepően finom elemózsiát sikerült szerezni: kolbászt, kérem, tisztességes, paprikás kolbászt! Megkerestük a kis standot és bár nem vásároltunk be három hétre (másnap délelőtt továbbindultunk az Államokba, ahova lényegében csokin kívül semmit nem lehet bevinni) – de nagyon megörültünk a további finomságoknak.

Nyamm.


Ez is nyamm, csak máshogy.


Ez meg megint máshogy.


A fahéjas lemez különösen tetszik =)


Az óriási arzenálból azért tesztelni kellett valamit:
 hát persze, hogy a juharszirupos sajttortát!


Kilátás az egyik hídról hazafelé


Madáretetés a kikötőben


Felhőalap


Vicces kis vízitaxik


Vízparti belváros


Azért nem lehet rossz itt lakni


Üvegtornyok


Ha nem ettük volna tele magunkat kolbászos kenyérrel,
 meg sütivel, benéztünk volna még egy kürtős kalácsért.


Szép esti idő volt, így végül a szállásunkról is továbbsétáltunk


A közeli strandra


Keresztforgalom – voltak vagy negyvenen és vonultak annyira
 határozottan a víz felé, hogy elsőbbséget adjunk nekik.


Apróságok


Ugyanaz az öböl, ahol délelőtt az orkákat bámultuk


Zárókép – szép estét! =)