Days of our Svájc: március 2016

... igen, Dél-Amerikát. Meg egy Baglyot, aki tavaly január óta (amint a Down Undert megjártuk) rágta a fülemet a témában. Munkaügyben az elmúlt években (tejóég, már többesszámban évek) nem egyszer jártam São Paulóban, de egyrészt a 12 órás oda- és visszaúthoz képest a harminciksz órás pihenőnk rövid ahhoz, hogy a nagyvolumenű programot vállaljon be az ember, másrészt Brazília az a hely, ahol fehér külföldi nőnek kevés dolog ellenjavalltabb, mint egyedül császkálni. Ebből kifolyólag São Paulo szokott lenni a ’beauty sleep destination’, ahol igyekszem végigaludni minél több órát a rendelkezésre álló harmincvalahányból. A tény viszont, hogy Dél-Amerika gyönyörűszép, vannak országok Brazílián kívül is, némileg jobb közbiztonsággal, és hogy Gyöngyi és Balázs egy roppant lelkesítő beszámolóval tértek vissza a kontinensen tett nászútjukról, újra és újra elgondolkoztatott bennünket is – főleg Baglyot – hogy jó lenne azt is megnézni. Így aztán karácsony előtt felkerekedtünk. Bagoly kicsit előbb, így ő beiktatott egy plusz országot meg egy plusz programot (érkezik majd arról is beszámoló), én meg még eleget téve itteni kötelezettségeimnek (elugrottam még Szingapúrba melózni), pár nappal később indultam utána. Első körben Madridig, utána szerencsém volt, rögtön felfértem egy üres helyre egy buenos airesi járatra és ismét megtapasztalhattam, hogy mennyivel gyorsabban telik az idő, ha az ember dolgozik. Továbbá, hogy Argentína rohadtmessze van, még Madridból is vagy tizenkét óra. Valamint, hogy a gépen még beszélnek angolul, de utána már csak úgy tűnik, mintha. Buenos Airesben aztán szereztem taxit és megkerestem Bagoly útmutatása szerint a szállást, ahol ő is találtatott. Hámló, vörös orral, mert nem gondolta, hogy tél közepén, a Egyenlítő és a Baktérítő között félúton, kétezer méterrel a tengerszint felett felhős időben is lehet kellemetlen a naptej hiánya. Lesson learned, nagyon remélem.

Szóval Buenos Aires – remek idő volt, igazi nyár eleji hangulat, városszerte virágzó lila zsakaranda-fákkal (eredendően jakaranda, spanyol nyelvterületeken h-val ejtik). Szivarfaféle, szubtrópusi területeken őshonos, nem egy képünkön fel lehet majd fedezni. Buenos Aires jó hárommilliós város, agglomerációval együtt 13 millió körüli, Dél-Amerika második legnagyobb várostömörülése (ez a szakszó a metropolitan area-ra), a már emlegetett São Paulo után. Ami egyébként több mint kétszer ekkora. Egyébként már valószínűleg nem sokáig lesz ezüstérmes Buenos Aires, Rio de Janeiro ott liheg a nyakában, 11,9 millió emberrel. Mivel Brazília gazdasága minden para ellenére egyelőre még felfelé ível, Argentínáé meg éppen mélyrepül (pont akkor szakadt össze peso, amikor ott voltunk), elképzelhető, hogy Rio hamarost megcsípi a második helyet. Hogy ez persze mennyire csak elmélet és csak statisztikai érdekesség és mennyire nincs köze ahhoz, hogy milyen lehet egyik illetve a másik városban élni, arról még később lesz szó. No, sok a duma, inkább mutatok képeket.

Obelisco de Buenos Aires – a város alapításának
400. évfordulójára emelték 1936-ban

Az obeliszk egy széles és egy irdatlanul széles út (a Corrientes és a 9 de Julio sugárutak) kereszteződésében áll, egy négy-öt-hat sávos ’körforgalom’ közepén. Utóbbi néha a kereszteződésen éppen áthaladó autók méretének, mennyiségének és a sofőrök vehemenciájának függvényében dinamikusan változik.

Lehet sávokat számolgatni – a fák alatt is vannak (kép innen)

Az átkelés után úgy döntöttünk, kicsit kevesebb
autóforgalommal bíró utcákban sétálunk egy kicsit

Tiszta Nagykörút – a belváros tele van
századfordulós stílusban épült házakkal

Nem véletlenül forgatták Budapesten az Evita egyes jeleneteit…

… ahol hasonló házak kellettek háttérnek

Viszont Budapesthez képest rengeteg fa van a szélesebb utcákban
– ez a kép egyébként valamiért Barcelonára emlékeztet engem

Átkelés az Avenida 9 de Julión – buszsáv is van középen

Az emlegetett zsakarandák :)

Az építésügyi hivatalok valamiért nem egy városban
kifejezetten ronda épületekben találnak otthonra…

It was that time of the year :)

Hagymakupolák a fal mögött

Útközben

Némi sétálhatnék után beneveztünk egy buszos túrába, ahol hamar belecsaptunk a lecsóba – irány a La Boca negyed. A régi kikötő közelében található, első lakói olasz, nagyrészt genovai telepesek voltak, így erősen európai jellegű barrio („negyed”, helyiül). És igen, jól sejtitek, a Boca Juniors hazája.

La Boca

Stadionoldal - azt is jól sejtitek, hogy bementünk megnézni.

Büszkeségek – igen, az alacsony úriember Diego Maradona

Boca-mezek

Az eredeti mezük fekete-fehér volt az 1910-es években, de úgy döntöttek nem elég feltűnő, így a sztori szerint kiültek a kikötőbe inspirációért és az első dolog, amit megláttak, egy beérkező svéd hajó volt, fellobogózva, így lettek sárga-kékek. A Boca Juniors alapítása óta az argentin első osztályban játszik, eddig 65 bajnoki címet szereztek. Ősellenségnek számít Buenos Aires másik nagy csapata, a River Plate, akik a város északi felén laknak. Nem tanácsos sem ide fekete-piros-fehérben, sem oda kék-sárgában betérni. Olyannyira, hogy a két klub vendégszurkolókat sem fogad, a korábbi bunyók nem kevésszer mentek vérre. Egymáséra. A túrát vezető fiatal hölgy elmesélte, hogy ő maga is kisgyerekkora Boca-szurkoló, kijár meccsekre és mindent követ, ami a klubjával kapcsolatos. Viszont ami számunkra meglepő volt, hogy a helyi szurkolók, bár imádják a futballt és a Bocát, az argentin válogatott meccseit maximum a tévében nézik meg, ha éppen ráérnek… a nemzeti sportsikernél sokkal fontosabb a klubsiker.

Játékosigazolás – ajánlom figyelembe a nevet
és hogy honnan érkezett az illető

Pálya mellől

Szavanna a La Bombonerában – a stadion alaprajza
egy bonbonos dobozra hasonlít, innen a név

Club Atlético Boca Juniors

Alul a kispad, a kapu mögött a helyi B-közép

Éppen kibontották takarításra

A lépcsőkön állva megkértek minket, hogy ugráljunk egy picit – reng az egész. A Boca-szurkolók meccs előtt általában már két-három órával kint vannak és ugrálnak – megállás nélkül, ugyanis a lépcsők alatt található a vendégcsapat öltözője… biztos segíti a koncentrációjukat, ha párezer Boca-szurker pattog a tetőn. A stadionba egyébként vagy ötvenezer szurkoló fér be, de nagyon messze áll mind az európai, mind az észak-amerikai biztonsági előírásoktól a helyszín, nem hogy maximális nézőszám egy helyen, még vészkijáratok is csak tessék-lássék vannak. Európában a hillsborough-i eset óta nincs olyan stadion, ahol állóhelyen zsúfolódhatnánk a szurkolók, a legtöbb helyre vizespalackot sem lehet bevinni, az Államokban meg az is meg van adva, hogy csak átlátszó szatyorban viheted be, amid van és nem akármit. A meccsjegyek mellé kap az ember egy háromoldalas tájékoztatót arról, hogy mit és mit nem, hogyan és miben lehet bevinni… No, de vissza Dél-Amerikába.