Rhône-gleccser – látogatókkal :)

A Rhône-gleccsernél jártunk Petivel, Szandrával és Mátéval július vége felé, mikor is előbbiek látogatóként, Máté pedig már rezidensként csatlakozott a hétvégi kiránduláshoz :) A gleccserről magáról már készült egy beszámoló (erre); úgyhogy most inkább maradok a képeknél - részben Szandra művei :)

Útközben megálltunk a Lungernseenél körülnézni

A Grimselpass felől közelítettük meg a terepet, reménykedve abban, hogy egyszer csak elfogy a tejfölszerű köd, amibe Svájc északi felének magasabbik része szokás szerint takarózott. A hágón azonban még mindig nem akaródzott elfogyni, kezdtem aggódni, hogy ilyen lesz a túloldalon is, Wallis keleti csücskében, aztán jól megnézhetjük magunkat a gleccser helyett.

Időjáráshelyzet a Grimselpasson

Szandra fotómasinája tud vízalatti képeket is
 – lent kicsit zöldebb a világ :)

Peti és Bagoly felülről szemlélik az eseményeket

Máté pedig éppen (véletlenül!) mintát vett a vízből,
pontosan két félcipő mínusz benne levő két lábfejnyit
 – a bokája is úgy nyilatkozott, hogy a víz rohadthideg

Némi röhögcsélés (valamint a rendkívül előrelátóan elhozott második számú cipőre történő átnyergelés) után elindultunk lefelé a völgybe és imádkoztunk, hogy kiérjünk a tejföl alól.

És egyszer csak össze is jött, bár már tulajdonképpen
 beletörődtem a ködös gleccsernézésbe

Ugyanis a jobboldali hupliról kanyarogtunk lefelé (a kép már a Rhône-gleccser felett készült), miközben egyszer csak kiértünk a felhőtakaró alól, amely közben folyamatosan gomolygott lefelé, de egy bizonyos magasságba érve szétterült és eloszlott – egész délután. Olyan, mintha Észak-Svájc felől folyamatosan öntenék át a felhőt, ami abban a pillanatban, amint Wallisba ér, felszívódik :) Szóval nagyon megörültünk neki, hogy talán még látunk is valamit, lekanyarogtunk Gletschig (a múlt század közepén még idáig ért a Rhône-gleccser), fel a másik oldalon és fejenként hét frank ellenében már döcögtünk is lefelé a kövek között a gleccserhez.

Nem messze az olvadékvízből feltöltődött tavacskától
 aztán leültünk a célpontot bámulni és a szelet hallgatni

Ezek kövek még néhány évvel ezelőtt is jég alatt voltak

Sőt, azóta jégbarlangot is újat kellett vájni,
 mert a régi lyukasra olvadt…

Mászkálnak rajta – egyszer azért
 ezt nagyon szívesen kipróbálnám

A gleccsertó után a völgyet is megbámultuk
 – Szandra ücsörög a szélén

Lemezborító :)

A csapat egy része később lemászott
 a párkányra – én felülről dokumentáltam

Peti és Máté büszkén mutatják a művüket

ECt :)

Előbb-utóbb azért bejutottunk a jégbarlangba is

Az egyik kanyarban találtunk egy lyukat,
 amin éppen átfér az ember keze

De át is lehet nézni rajta :)

Szandra viszont egy egész lakóüreget talált - mindjárt ki is próbálta

Valahol hihetetlen a gleccser hasában ácsorogni – ha egy kis szerencséje van az embernek, némileg csöndben, a vízcseppek kopogását hallgatva. Később úgy döntöttünk, felmászunk a gleccser oldalában levő egyik szirtre, megnézzük milyen egy kicsit magasabbról.

Lemezborító 2.

Rhône-gleccser a magasból :)

A „Négyforrásút” köve – a Rhône forrása

A fent említett Vier-Quellen-Weget, vagyis a 4 folyó (Rajna, Reuss, Ticino és Rhône) forrását érintő útvonalat egyszer nagyon szeretném végigtúrázni, Svájc egyik legszebb túraútvonala lehet. 5 nap alatt teljesen jól végig lehet érni rajta, napi 13-21 km-es etapokban – ugyan szint is van benne bőven, de némi edzettséggel ez teljesen vállalható és még messze nem magashegység.

Az egykori gleccservölgy,
 a már két, alig használt hotellel

Lent, középen, a folyóparton a szinte kihalt Gletsch, az előtérben pedig a ’70-es években épített szálló. Utóbbi nyáron valamennyire üzemel, de a felső szint ablakai többnyire akkor is be vannak deszkázva.

A nagyon rövidre fogyott Muttgletscher
 a Furkapass oldalában – már csak évei vannak vissza

Hazafelé a Furkapass felé mentünk és ugyan maga a hágó itt is többé-kevésbé felhőbe takarózott, később fel tudtunk menni a völgy túloldalán a Oberalppass felé, hogy körülnézzünk.

Andermatt – nyári felhős kiadásban

És ugyanez, kicsit feljebbről egy március eleji képen :)

Coney Island

New York egyik legkülönlegesebb városrésze, Brooklyn déli partján. Napjainkra már nem sziget, hanem csak félsziget, de a múlt század első felében épített vidámparkkal és a hosszan nyújtózkodó homokos tengerparttal igazán különleges hangulatú hely – nem utolsó szempont pedig, hogy metró is jár arra :) Igaz, hogy egy órát zötykölődik az ember Manhattanből, mire odaér, de simán megéri!

Boardwalk – rengeteg strandon ilyen faalkotmányon
 lehet sétafikálni a homok felett

Coney Island, mint lakónegyed

Etnikailag nagyon vegyes, a szomszédos Brighton Beach pedig az orosz emigráció központja, így előfordulnak cirill betűs feliratok is.

És akkor a tengerpart :)

Beach view

Jobboldalt a Wonder Wheel – elöl szemben pedig a metró

Wonder Wheelen vannak rögzített kabinok is, de belül van egy kanyargós sín is, amelyen a kabinok másik része a nehézségi erő hatására csúszik lejjebb és lejjebb, ahogy körbefordul a kerék. Miközben ezen morfondíroztunk, a Nathan’s Famousnél beszerzett hot dogokat rágtuk Bencével. A Nathan’s-t 1916-ban alapították, azóta szinte non-stop üzemel, július 4-én pedig hot dog-evő versenyt is tartanak minden évben. Az amerikai adagokra számítva, meg a kiírt kalóriákra tekintettel rendeltünk fejenként egy hot dogot, ketten egy kis adag sült krumplit (910 kalória, te jó ég) és egy nagy adag limonádét, amit gondoltunk, hogy majd jól elég lesz kettőnknek. Hát a krumplin kívül mindennel befürödtünk. A hot dogok kérem, kicsik, ami különösen durva, tekintve, hogy Amerikában vagyunk mégis és hogy darabja öt dollár. A limonádét viszont vödörben kaptuk – legalábbis az 1,25 literes üdítős pohár nekem annak számít. A vége az lett, hogy a krumplival jóllakva egymás elé tologattuk a limonádés vödröt, hogy igyál még, hát nem fog elfogyni, biztos nem kérsz még?

Közben meg a kerítés túloldaláról bambulnak
 ránk – Drogon, Viserion és Rhaegal :)

Átmenő forgalom

Az idén júniusban megnyitott új Thunderbolt
 – ez már nekem is sok lenne

Az egykori Parachute Jump

Időnként mindenféle fényshow csontvázaként
 szolgál – valahogy így (kép innen)

Hétköznap jártunk arrafelé,
 de azért voltak népek szép számmal

Kisétáltunk a mólóra

A végén pedig egészen másféle érdeklődésű
 társaságot találtunk

Partlátkép

Coney Island, hölgyeim és uraim!

Visszaúton – a Q és az F metróvonal végigmegy
 a vidámpark mellett, onnan is érdekes látvány

Napnyugta környékén értünk vissza Manhattanbe

És nagyon szép fényeket találtunk

Kék óra a Hudson felett

Zárókép – New Jersey alkonyatkor

Svájci szirteken - Churfirsten

Szabadnap, kivételesen hétvégén. Rohanás a hegyekbe :)

Toggenburg déli része régóta tervben van, nincs messze tőlünk, csak egy kicsit kanyargós úton lehet eljutni oda – ugyanis ezekre a szirtekre lehet rálátni a télen síelős, nyáron túrázós Flumserbergről. Júliusi lakótársunkkal, Mátéval együtt vágtunk neki az útnak :)

Délen a Flumserberg, északon a Churfirsten,
 a kettő között a Walensee

Ilyen a valóságban :)

Szemben a Flumserberg – és hogy miért ilyen különleges,
 ahol ácsorgunk:

Churfirsten – rajz az 1900-as évek elejéről (kép innen)

Tavaly tavasszal a Flumserbergről

A középső lapos hupli közepén ácsorgunk valahol

Téli verzió

Szóval most itt szemben sétáltunk egyet a gerincen, úgyhogy…

… néha azért azért a lábunk alá is figyelni kellett

Hegytető – ezek a rácsok telente jó néhány tonna hótól
 védik a Walensee keleti csücskét

A Churfirsten északi szomszédja, a 2500 m környéki Säntis

Szirtek mindenfelé

Tristenkolben

Visszanéz – a Hinterugg és a Chäserugg

Leül a tópart felett

Árnyékos

A hátunk mögötti völgy pedig már Liechtenstein :)

Steinmännli furcsa színű fűkörben

Később a fiúk találtak némi maradékot télről
 – rögtön neki is álltak dobálózni

Zárókép a megérdemelt pihenésről :)