Kirándulós

A Pacific Northwest után (bejegyzések erre, erre és erre), ismét felpakoltuk a cuccot és délebbi vizekre vitorláztunk.

Útközben még vethettünk egy pillantást
a Mount St. Helensre (helszíni beszámoló erre)

A Mt. Hoodot pedig még ennél
 is közelebbről láttuk (oregoni beszámoló erre)

A hegyeket egyébként nem először láttuk a levegőből, pár héttel korábban, a Houston-Anchorage-vonalon a Mount St. Helenshez sokkal közelebb repültünk el, akkor még jobb képek készültek! Erre találjátok őket. Azóta egyébként munkában is időről időre van szerencsém a puklikhoz, a Zürich-San Francisco útvonal nagyon sokszor a Kaszkádok mentén halad végig, ilyenkor mindig lelkesen bámulom őket a magasból =)

Crater Lake National Park két fogás felszolgálása között
– toplistás úti cél, szintén a Kaszkádok egyik vulkánja,
csak még egy krátertóval is megáldotta a sors.

Most azonban tovább kalauzolunk
benneteket – a képen a következő megálló.

Zenei aláfestésnek ajánlom ezt. Yep, a fenti képen az előtérben a McCarran International Airport, a háttérben pedig a Strip kaszinói. Las Vegasban nem először járunk (korábbi beszámolók erre), de először van szerencsénk a nevadai augusztushoz, amint kiverekedjük magunkat a játékautomatákkal tömött reptérről (még mindig tele van velük a reptér). Helló 42°C. Szerencsére Vegas most tényleg csak megálló, úgyhogy felszedjük az autót, elintézzük a bevásárlást (3 napi, nem romlékony kaja és fejenként négy liter víz, sejthetitek, készülünk valamire) aztán irány az autópálya. Át a Hoover-gáton, Kingman, Arizonában balra, aztán nyugatnak vagy két órán keresztül (kint még mindig tombol a sivatagi nyár, ilyenkor klímával sem élmény vezetni), Williamsben pedig kanyar balra a 64-es útra. A Grand Canyon Village innen 60 mérföld.

Tusayanban alszunk, tíz kilométerre a Grand Canyon Village-től, ahol a szállások többsége található. Este többórás pakolás, teljes átstrukturálással – egy dekával sem akarunk többet cipelni a következő három napban, mint amit muszáj. Sátor, könnyű ruházat, rengeteg víz, sós és édes kaják, semmi romlékony, elsősegély-csomag, víztisztító tabletták, matrac, törölköző megvan, de a hálózsákokat végül az autóban hagyjuk (a kanyon alján napközben szintén 35-40°C van). És a legfontosabb, a camping permitjeink. Ezeket öt hónapra előre meg kellett kérni – szerencsére megkaptuk, mondjuk az augusztus nem a legnépszerűbb hónap a Grand Canyon meghódítására, ilyenkor nincsenek tömve a campgroundok. Este tíz körül végzünk, közben éppen megy a Trónok harcának évadzárója, de nagyon, nagyon, nagyon erősek vagyunk lélekben és nem nézzük meg, mert aludnunk is kell egy kicsit a hajnali indulás előtt. Lent úgysem lesz sem térerő, sem képernyőidő (nem is akarunk foglalkozni lent a telefonokkal), úgyhogy talán a spoilereket is megússzuk. Nem úgy, mint Bagoly (spolier alert) a Red Wedding témáját, melynek részleteiről pár nappal az adott rész sugárzása előtt egy svácji vonaton értesült (ő, nem olvasta a könyveket), két, magyarul csevegő lelkes rajongótól, akik mindent, de mindent elmeséltek róla az alatt a tíz perc alatt, amíg Bagollyal egy vonaton ültek... Szóval a családnál lejelentkeztünk, hogy akkor három nap adásszünet, majd jelentkezünk, ha kimásztunk a gödörből és fellőttük a pizsit.

A terv (kép innen)

Le a South Kaibab Trail-en, első este a Bright Angel Campground-on alszunk a kanyon alján, másnap felmászunk az Indian Garden Campground-ig és harmadnap fel a Bright Angel Trail-en folytatva utunkat a Bright Angel Lodge-ig kimászunk a kanyon peremére.

Profil – jó 1000 m le, 1000 m fel (kép innen)

Ami viszont brutális, az a napközbeni hőség. Nagyon korán célszerű indulni, az utolsó buszok reggel hét körül teszik le a túrázókat a South Kaibab Trailhead-nél és nem sokkal később egy-két ranger is elindul lefelé, sepregetve az elalélni készülő túrázókat. Igen, csak lefelé kell menni, de ahogy mész lefelé, egyre kevesebb az árnyék, egyre jobban süt a nap és egyre melegebb lesz. 30°C felett annyira már nem kellemes a tűző napon gyalogolni, 35°C-ban kifejezetten pocsék, 40°C felett időtartamtól és a fogyasztott folyadék mennyiségétől függően már veszélyes, a hőguta ugyanis lassan, alattomosan alakul ki és olyankor már nem mindig tud racionális döntéseket hozni a felkészületlen túrázó.

Mi igyekeztünk felkészülten nekivágni. Fél négykor keltünk, maradék cucc összeszed, autóba beszuszakol, autó a Bright Angel Lodge-nál az overnight parking-részlegre letesz, hátizsákok még háromszor ellenőriz, víz, pénz, zsebkendő, oké, járgány bezár, papír a szélvédőn, hogy kanyonba mentünk, három nap múlva jövünk (mindenkinek ki kell tenni, aki több napra megy), aztán irány a shuttle bus. Sajnos a teljes process eltart vagy három órát, így meglehetősen későn, reggel negyed nyolc körül indulunk el lefelé a South Kaibab Trailen, közvetlenül a sepregető rangerek előtt. Ugyan látják, hogy jól felkészültünk (megnézték a fejenként négy liter vizünket), de azért még rákérdeznek, hogy ugye tudjuk, mibe vágunk bele. Bagoly magabiztosan válaszol, hogy igen, no worries, Roo csendben reménykedik, hogy ez tényleg így is van… Kicsit a komfortzónáján kívül érzi magát, na.

But hey, life begins there, doesn’t it?

A kilátás aztán hamar elfeledteti a kezdeti aggodalmakat

Elképesztő

Itt még nagyon lelkesek voltunk

És még árnyék is egész gyakran volt

Lélegzetelállító látvány, még mindig!

Kövek között

Rétegek - korábbi Grand Canyonos bejegyzéseink
egyébként erre, erre és erre találtatnak

Reggel még egy kicsit párás is az idő

Ereszkedünk

Nem lehet betelni vele

A cél – a kanyon alján kanyarog a Colorado,
 a jobbra az oldalvölgyben látható
Bright Angel Campground már a túlsó partján van

Látkép

Túraútvonal

Emeletes

Néha felhőket is látni, de közben
óráról órára egyre melegebb lesz…

… meg mi is megyünk lefelé

… úgyhogy hamarost elkezdjük
 használni a kis vízspriccelős flakonokat

… és vizes, kalapban, ingben és nadrágban gyalogolunk
 tovább, meg ámulunk közben a környéken

A kanyonba a gyalogszer mellett még
öszvérháton lehet lejutni – ez itt egy üresjárat

Vadnyugat

Lépcsők

Egy kis Coloradóval

Aha, majd ott is fogunk menni, de egyelőre
minden árnyékban megállunk egy kicsit…

Közben már elég valószínű,
hogy 35°C-nál több van a levegőben

Egyébként már vagy 2-3 órája óta gyalogolunk

Mókus komának is melege van

Néha egy-egy fölénk kúszó felhő is ad pár perc árnyékot

De közben kegyetlenül tűz a nap

Kaktuszok a peremen

A Colorado 15°C-os vizének látványa is frissítően
 hat (asszem kezdünk a délibáb-fázisba érni)

TeherBagoly (és ezúton kis köszönjük
Majomnak és Gnuuu-nak a kölcsönsátrat!)

Igen, odáig kell eljutni

A jobb oldali zöld ligetbe, az a Bright Angel Campground,
 illetve mellette a Phantom Ranch szálláshely és ranger station

Útközben elképesztő színek várnak minket

És ahogy a sziklák vörösödnek,
úgy jönnek ki Roo melegkiütései is

Pedig már nincs messze, de közben délután
  kettő óra van, meredeken tűz a nap

Úgyhogy tényleg minden árnyékban pihenünk
tíz percet és folyamatosan vizesek a ruháink.

És vagy három litert is megittunk fejenként

Ezen a ponton már kezdtek úgy igazán fájni a melegkiütések… igen, ez az a verzió, amikor a hőterhelés hatására a szervezet bedob egy allergiás reakciót is. A sejtközötti térbe a bőr alatt folyadék szivárog ki és fájdalmas, gyulladt, piros, akár félcentis vastagságú púpok formájába gyűlik, érintett felülettől függően (vagy, mint azt azóta egy krónikus urticaria-s (ez a csalánkiütés orvosi neve) epizód során megtudtam bármi értelmes októl függetlenül) pártól párszázig terjedő mennyiségben és sűrűségben. Lehet, hogy egyszer az utóbbiról is írok majd egy szösszenetet. De kanyarodjunk vissza a kanyonba. Akkor szerencsére tényleg csak a meleg miatt volt és a bakancsom felett, a vádlimon jöttek ki de azért egy idő után még kellemetlenebbé tették a gyaloglást.

A híd előtt van egy kis alagút, itt Roo vagy
egy negyed órát üldögélt a sötétben pihegve,
mielőtt rászánt magát az utolsó párszáz méterre.

Délután fél négy körül sikerült átkelnem a Colorado felett és rögtön ott találtam magam a kis táblák mellett, melyek a Bright Angel Creek (a campground mellett folyó patak) legközelebbi öble felé terelik a megfáradt túrázót. Hát, nem totojáztam, irány a patak és ugyan nem ültem bele, annyira végül nem volt necces a helyzet, de gyorsan belenyomtam az ingem és a kalapom és azon nyomban, csurgó vízzel együtt vettem vissza őket. Bagoly is hasonlóképp tett, kicsit összeszedtük magunkat és elvánszorogtunk a Bright Angel Campgroundig, ahol első körben kiválasztottunk egy campgroundot, kibiggyesztettük a kis tartóba a permitünket, hogy ez ma estére a mienk, becsűrtük a rágcsálóbiztos pléhdobozba az összes kajánkat (ezek minden campgroundhoz járnak) és azon nyomban aludtunk húsz-húsz percet a piknikasztalon illetve padon kiterülve.

Később összeszedtük magunkat annyira, hogy fürdőruhára váltottunk és elvánszorogtunk a patakig. Hát, kérem, az felért egy újjászületéssel. A mai napig nem tudom, hogy mennyire közel jártam a hőgutához lefelé menet, de ahogy beültem nyakig a 18°C-os patakba, minden izmom hálás volt ezért az akcióért, a hőkiütések visítva húzódtak vissza és amint az első jeges sokkon túl voltunk, percről percre jobban éreztük magunkat mindketten. Fotók sajnos ezen a ponton már nem készültek, mert túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy visszamenjünk a sátorig. No way, én a patakból sem mászok ki holnapig, ez a lapos kő pont jó lesz kispárnának. Folyt. köv.