Bow ties are cool for sure... but so is Cardiff.

Szóval Cardiff, Wales fővárosa. Két napot töltöttünk itt, az elsőn tökéletes brit időjárásban lehetett részünk, ha a katalógusokban nem is, de a földrajzkönyvekben ilyenről írnak a Brit-szigeteknél, nyálkás, hideg, esős, ködös, egyszóval „vloáhhh” időnk volt. A második cserébe egész szép, napos lett, de ebben csak utólag lehettünk biztosak.

A welszi nyelv fontosságáról - minden, mindenhol kétnyelvű

Úton a kikötő és az új kulturális központ felé

Széles sétány, bicikliút, art

The Wales Millenium Centre – a Welsh National Opera otthona

Ebből a szögből pedig minden Doctor Who-rajongó számára
ismerősnek kell lennie :)

Kősárkánypad

A Doctor Who című BBC-sorozatot Cardiffban forgatják, az öbölben van is egy Doctor Who Experience kiállítás, amiről még természetesen esik majd szó :) Az alábbi fénykép viszont a sorozat spin-offját, a Torchwood-ot is ismerő olvasóinknak lesz nagyon érdekes:

Fényképek, virágok és apróságok…

… melyek az egyik szereplő sorozatbeli halála ellen tiltakoznak
- a honlapról minden kiderül

Az öbölbeli sétát a Techniquest kiállításon zártuk, ez a Csodák Palotájához hasonló dolog, ahol mindenféle ügyes szerkenytyűkön keresztül szemléltetik természettudományok alapvető törvényszerűségeit és persze mindennel lehet játszani – annyira lefoglalt bennünket, hogy nagyjából másfél óra alatt lehetőleg MINDENT kipróbáljunk, hogy el is felejtettünk képeket készíteni.

Valahogy így kell elképzelni a helyszínt (kép innen)

A Techniquest után a belváros felé vettük az irányt,
mely részben vadiúj üveg-acél dizájnnal,

... részben pedig égbe törő tornyokkal van tele.

A sétálóutcákat több helyen fedett átjárók kötik össze egymással

És persze mindenhol találni egy kis Doctor Who-t :)

Utóbbi el is vezet a második naphoz, amikor egyrészt megnéztük a Doctor Who Experience-t – igen, Bagoly is csatlakozott – illetve a napsütésnek örvendezve sétáltunk még egy kicsit a belvárosban. Innentől egy darabig meglehetősen Doctor Who-specifikus lesz a bejegyzés, előre is elnézést kérek attól, aki nem rajongója a sorozatnak. Márti, Kata, Peti és Szandra (és mindenki, aki alig várja a november 23-át), ide egyszer el kell mennetek!!! Pont ezért is nem fogok részletesen beszámolni arról, hogy pontosan mi minden látható a kiállításon, de kedvcsinálónak remélem elmegy… zenei aláfestés a további olvasáshoz itt :)

A célterület – ugye láttok legalább egy TARDIS-t?

Kincsre lel az ember még sorbanállás közben is

Tapéta :)

Ó, azok a hatvanas évek!

Van közöttük eredeti és replika is – ahogy a kosztümök esetében is,
de nagyrészt inkább eredeti kellékek vannak kiállítva

Generációk

David Tennant TARDIS-a a regeneráció után

Az egészben szerintem a monitoron levő post-it
a legmenőbb – valamire a Time Lordok is firkálnak :)

Kihagyhatatlan

Időről időre frissítik a kiállítást,
ez például Porridge sakkja a hetedik évad végéről

Szövegkönyvek, aláírt képek, emlékek

Kedvenc – no, melyik epizód  forgatásakor készülhetett? :)

Ez meg egy másik kedvenc… ’parked a big blue box on the rug!’

Epic

Kétórányi Doctor Who után elindultunk vissza a belvárosba, mondván, ha már ilyen szép idő lett, érdemes ott is sétálni még egyet, mielőtt visszamennénk Londonba.

Cardiff Bay

Cardiff Castle – éppen John Deere kiállítással

Torony felhőkkel - ilyen szép időnk lett második napra

Animal Wall – faragott állatokkal díszített kerítés a vár mellett

Bute Park a vár mögött

És az éppen megnyitni készülő mezőgazdasági kiállítás lánytraktorja
– mint kiderült a zöld-sárgák is ezért álltak a vár előtt

De ennek vannak a legmenőbb rózsaszín csíkjai, az tuti :)

Oxford, rögbi és kirakatok

Szeptember végén néminemű szabadságra kárhoztattunk Bagollyal – fő programpontunk a Londonban megrendezett ámerikai futball-mérkőzés volt; aztán ha már egyszer így alakult, gondoltuk, körülnézünk egy kicsit a környéken is néhány nap erejéig.

Első utunk Oxfordba vezetett, sétáltunk egy nagyot a városban, próbáltuk átérezni az 'egyetemváros' hangulatot – de helyette inkább afféle ’multikulti vidéki Anglia’ feelingje volt a dolognak. Lehet, hogy ha megpróbálunk beülni egy előadásra, más lett volna, de az oxfordi college-ok nem éppen a nyíltságukról híresek.

Sokkal inkább a jellegzetes, tornyos-bornyos épületeikről

Míg a hétköznapokban talán inkább ez a jelenet dominál

Amin meglepődtünk, hogy maga Oxford nagyjából Győr-méretű, viszont az utcáin szabályos embertömeg mászkál délután 4-kor, mely az este érkeztével egyre csak hízik. Sokan járnak be dolgozni a környező településekről, szépen sorban állnak a „távolsági” buszok első ajtajai előtt, nagy szatyrokkal, akár 20-30-an is egymás után – szinte lehetetlen keresztben átvágni egy ilyen soron, mindenki áll a helyén, mint a cövek; jobban jár az ember, ha megkerüli az egész sort és utána folytatja az útját. Ez egy kicsit meglepett :)

Ugyanekkor a városközponttól öt percre ilyet is találtunk

A szemben levő parkban pedig több korcsoportra bontott rögbiedzést néztünk, bár ez a képen látható kissrácoknál még messze nem volt vérre menő küzdelem, inkább óriás, soklábú, csíkos amőbaként szaladtak arra, amerre éppen a labdát vivő áldozat is.

De nagyon lelkesek voltak :)

Nehéz elképzelni, hogy egyszer majd halálosan komolyan fogják venni ezt az 'egymást hóban, sárban földbe döngöljük a labdáért' sportágat. Jó, az amerikai focit is el kell kezdeni valamikor, ezt hívják ’touch football’-nak, amikor még szó sincs csontrepesztő tackle-ökről, hanem az ellenfél megállításához csak meg kell érinteni a labdát birtokló játékost. Továbbfejlesztett verziója a 'flag futball', amikor a játékosok szalagot (amilyet tesiórán is használtunk a két csapat megkülönböztetésére) vagy kis zászlót tűrnek hátul a nadrágjukba és azt kell kilopni a tackle (az ellenféle földrevitele, megállítása) helyett… Hmmm, szóval jó 15-20 percig néztük a rögbimérkőzést, meg elmélkedtünk arról, hogy néhány nappal később ez addig mindhárom meccsét elvesztő két csapat közül vajon melyiknek sikerül majd végre egyet nyerni is a Wembley-ben…

Továbbsétáltunk

Különösen tetszettek ezen a házon a különböző színű kis ablaküvegek

Később meg vicces kirakatokba botlottunk

Melyekben néhol mugli…

… néhol meg varázslóiskolákat is reklámoztak :)

És hát valljuk be, egyáltalán nem nagy a különbség a kettő között, ha csak a különböző házakat, címereket, nyakkendőket és csíkos sálakat nézzük.

Ennek meg már a hangulata is tiszta Roxfort… nem tapogattam
végig a falakat, de biztos van valahol egy rejtekajtó!

Alkonytükör

Zárt kapuk mögött

Oxfordi sétánkat egy tisztességes pizzával zártuk (majd kb. ezzel letudtuk a táplálékválasztást az elkövetkezendő négy-öt napra), aztán útnak indultunk a vasútállomás felé, hogy eljussunk a következő úti célunkhoz. Az egy kicsit meglepett, hogy a Londonból érkező vonatra felszállva nem nagyon találtunk helyet, sőt, a menőbb állóhelyeken sem lehetett már egy gombostűt sem leejteni, de azért egészben megérkeztünk…

Ide.

Folytatása következik :)

Wallis, kövek, gleccserek

Szeptember közepe táján járt nálunk látogatóban Márti és azt terveztük, hogy valami igazán svácji, magas helyre megyünk kirándulni. Ismét az időjárás volt a programot behatároló tényező – bár lassan a jellegzetesen svájci programok közé a csöpörgő esős, felhős és kísérteties kolompokkal körített (nem látni az állatokat) kirándulást, a 15°C-os, dzsekis, augusztusi kánikulát és a ködben síelést sorolnám. Ezzel együtt megpróbálkoztunk ismét Wallis kanton meglátogatásával. Az eredeti terv Zermatt lett volna, ’A Svájci Kirándulóhely’, de útközben annyi fenyegető felhő gyülekezett arrafelé, hogy inkább egy másik csúcsot választottunk és megnéztük onnan a nyári Aleschgletschert. A téli verziót még februárban abszolváltuk Évi, alias Farkas ügynök látogatásának alkalmával.

Furkapass – valahol jobbra, három völggyel arrébb
pedig a Gotthárd-hágó

Wallis kanton – tulajdonképpen egyetlen hatalmas völgy,
2-4000 méter magas hegyekkel körülvéve

Útközben :)

Némi tanakodás után megálltunk Fiesch-ben, ahonnan kabinos felvonóval lehet felmenni a 2900 méter körüli Eggishornra. Innen nagyon szép kilátás nyílik az Aletschgletscherre.

Télen sípálya indul lefelé a felvonó tetejétől, nyárra csak
a szélét jelző botok maradnak – a kilátás viszont nem rossz

Gleccserkanyar

Az Aletsch valójában három kisebb gleccserből áll össze és ezek hozzák magukkal a szélükön felgyűlt törmeléket – innen van a gleccser közepén látható „sáros keréknyom”. Valóságban több tíz méterre egymástól.

Steinmännlik

Vagyis a kis kőrakások, melyek eredendően a turistautakat hivatottak jelezni, de nagyobb látványosságoknál néha többszáz van belőlük. Nehogy valaki eltévessze a látnivalót… de itt talán inkább uzsonna közben elkezdik az emberek rakosgatni a köveket, aztán sok uzsonna ugye sok kőtornyot szül.

Tesközelből

Később elindultunk lefelé a sípálya mentén,
hátha találunk még ezt-azt. Bejött.

Bagoly és Titkos ügynökök éppen ereszkednek – nézzétek meg
a lejtést, meg az (éppen összetekert) hálókat
a két szélén… brrr. Nem véletlenül fekete pálya.

Én fent ragadtam fotózni – Nadelhorn és környéke

A távolban pedig a Matterhornt is lehet látni –
ez a hegy van a Toblerone csokin, just sayin’

Földrajzóra – a szikla(blokk)gleccser jég és törmelék keveréke,
manapság egyre kevesebb jéggel.

Ő az. Nyáron könnyen felismerhető a széléről fakadó,
nagyon hideg és tiszta vízű forrásokról.

Később visszamásztunk a gerinc Aletsch felőli oldalára
és bámultuk a hatalmas jégfolyamot

Kicsit „koszos”

Viszont észrevettünk benne egy kis tavacskát

Ami égszínkék :)

Kanyarodik

Gleccserbordák

Közben próbáltuk megfejteni, hogy melyik csúcs melyik

Így annyira nem nehéz, de sokan vannak!

Havas közelkép

Márti is valami ilyesmi képen dolgozik éppen :)

Győző kedvence – a ratrak raklapra rakva.
Tessék ötször elmondani egymás után gyorsan, most!

Csoportkép – a reggeli „sídzsekiben is hideg van!”-hoz képest
egészen kiviggyant az idő délutánra. Vagy csak mi lettünk fagyállók.

Lefelé menet még megálltunk az átszállásnál (egyik liftből a másikba)
és sétáltunk egyet a hegyoldalban

És találtunk egy jópofa kis pálinkázót is :)