Vulkánok madártávlatból – Tongariro, harmadik kör :)

Azt hiszem, mind kicsi repülőtér, mind kicsi repülő téren sikerült a minimumig eljutni – beneveztünk egy félórás sétarepülésre a Tongariro Nemzeti Park felett.

A repülőtér térképe - Chateau Airport :)

Hangár – vagy esőbeálló?

A járgány – Cessna 206

Rajtunk kívül még volt egy francia lány és egy, a Ruapehu lejtőjén található luxushotelben dolgozó srác, akit leküldtek egy körre – elvileg minden új dolgozójuknak jár ez a lehetőség :) A srácot ültette a pilóta a hátsó ülésre, középre, mi ültünk a két középső ülésen – a jobb oldali nyitott ajtó közepén, látjátok a kilincset - amint rámcsukták az ajtót, kb. a könyömöm alatt kötött ki. Innentől úgy ültem szinte végig, mintha éppen azt gyakorolnám, hogy kell az evőeszközöket (jelen esetben a fényképezőgépet) használni, úgy, hogy véletlenül se lökjem meg az asztaltársam (a kilincset)… A francia lány ült a pilóta mellett jobb oldalt elöl és mindannyian kaptunk fülhallgatókat is, hogy útközben halljuk az idegenvezetést. Merthogy közben végigdumálta a pilótánk az egész utat.

Műszerfal

A tűzoltószekerce

Bár a vendéglátónk megpróbált meggyőzni róla, hogy ez váll-lapon levő csíkokért túlságosan rajongó utasok megfékezésére is alkalmas. Képriport következik :)

Felszálltunk :)

A Ngauruhoe megbújik a szárny alatt

Erdő-mező határa

A Te Maari krátertől nem messze található Ketetahi Hot Springs

Magánterület, a maorik szent helye, nem látogatható

Nincs messze a Crossing útvonalától sem
 – utóbbi fehéren kanyarog lefelé

A Te Maari kráter

Az aktív fumarolák tulajdonképpen a kráter mellett találhatók

Alacsonyabb a felhőalap, mint előző nap,
 de azért remekül lehet látni :)

Az egykori lávató, mögötte a Tongariro csúcsa,
 a háttérben a Ngauruhoe és a havas Ruapehu

A Blue Lake, mögöte a teknőben a feketés lávafolyás,
 felette a Red Crater

Közelebbről – oldalt látni az Emerald Lakes-et is

Kék (tenger)szem

Középen a Tongariro csúcsa, balra a Red Crater

Red Crater – a pereme mentén és a Tongariro felé
 az alaposan kitaposott útvonalak

South Crater

És a crossing útvonalának eleje

Ngauruhoe – Mount Doom, avagy A Végzet Hegye

Körberepültük ezt is, egyszer jobbról, egyszer balról,
 hogy mindenki megszemlélhesse

Közben Bagoly már kezdte sűrűn venni a levegőt, időnként még én is csuklottam egyet-egyet, pedig hozzá vagyunk szokva a repüléshez. Sőt. De egy ilyen pici gép sokkal többet billeg, meg izeg-mozog, mint azok, amiken dolgozom… Szerencsére engem legfoglalt a fotózás, hogy amennyit csak lehet megörökítsek az útból :)

A Tongariróval a háttérben

Nem volt nálunk az Egy mind felett,
 úgyhogy nem dobáltunk bele semmit

Meg le kellett volna húzni az ablakot...

A Ngauruhoe krátere – még egy kis hó is akad benne

Környék

A Ruapehu felett

A krátertó – állítólag a hetvenes években menő volt fürödni benne

Nem tudom, akkor milyen lehetett,
 de most eszméletlen savas, valami 1-es pH-ja van

Csúcsok mellette

Azért a színe nem semmi – és igen, jól látjátok, gőzölög :)

A Ruapehu oldalában is vannak tavacskák

Idegenvezetőnk

Remember, Új-Zéland elsőszámú síterepe - egy savas tóval
a közepén, meg egy magmakamrával alatta :)

Az ominózus luxushotel, ahol utastársunk
 dolgozik – milyen jól látszik a golfpálya

Tongariro és Ngauruhoe

Birkák :)

És a füves kifutópálya

Pár másodperc és kikerülhetünk a kelepcéből

Landolás után igencsak feldobva, de közben meg is könnyebbülve kihajtogattuk magunkat a gépből. Még egy-két fotó, aztán útnak kellett indulnunk Auckland felé.

Ajánlom figyelmetekbe a szárítón lógó üléshuzatokat :)

Ez volt az utolsó teljes napunk Új-Zélandon, este már Aucklandben volt szállásunk. Jó három óra volt visszaérni a nagyvárosba, közben gondolatban elköszöntünk a szépséges helyektől, ahol jártunk.

Fehér birkák, fekete tehenek a domboldalban :)

Fenyves búcsúkép Új-Zélandtól

Másnap reggel Aucklandben még beszereztük az utolsó ajándékokat, majd elindultunk a reptér felé. Ott leadtuk az autót, fel a csomagjainkat és talán ott döbbentünk rá igazán, hogy milyen gyorsan el is telt ez négy hét… A hazaút persze sajnos nem, azzal együtt, hogy felfértünk elsőre mindegyik kinézett járatra, mégiscsak soknak tűnt a 23 óra. Az átszállás ideje nélkül. Az Auckland-Hongkong kicsit több, mint 11 óra volt, beléptünk Hongkongba, felvettük a csomagot, majd leadtuk a következő check-innél. Két órával később már a Hongkong-Zürich járaton ültünk és tudomásul vettük, hogy ez 12 óra 40 perc lesz és még mindig a legrövidebb és a leggyorsabb megoldás. Szóval akárhogy nézzük, még ma is messze van Ausztrália, meg Új-Zéland, de megéri. Nagyon :)

The End.

Vulkánháttér – Lake Taupo

A Tongariro Alpine Crossing (beszámoló itt és itt) után másnap ellátogattunk a Taupo Volcanic Activity Centre-be, hogy még többet megtudjunk az elképesztő környékről, ahol mászkáltunk.

Útközben megálltunk még a Lake Taupo partján

Körülnézni egy kicsit

Kacsamama csemetékkel

A túlparton a Ruapehu, a Ngauruhoe és a Tongariro

Kormoránféle – kicsit Michael Jacksonos pózban

Ruapehu

A Tongariro egykori lávatava

Ők sem a szomszédból jöttek :)

Útközben

Gabonamező és vulkánok

A Volcanic Activity Centre-ben rentegeg érdekességet találtunk az Északi-sziget vulkánjairól, a Déli-sziget földrengéseiről, meg arról, hogy ezzel hogy küzdenek meg az új-zélandiak a mindennapokban.

Makett – Lake Taupo és a Tongariro Nemzeti Park

A sárga vonal a Tongariro Crossing
 – jópofa volt látni így kicsiben :)

A tengerpart és a Lake Taupo között
 található Rotorua is a gejzírekkel

A Taupo Volcanic Zone aktív pontjai
(kis lámpákkal megvilágítva)

Utóbbi jó 350 kilométer hosszú, 50 kilométer széles – legdélebbi vulkánja a havas Ruapehu, a legészakibb, még felszíni pontja Whakaari, vagyis White Island, mely meglepő módon szintén egy vulkán, Új-Zéland partjaitól 50 km-re. Szinte folyamatosan aktív, 2012-2013-ban több, nagyobb kitörése is volt.

Folyamatos a vulkanológiai kutatás és megfigyelés

Ideális terep – a szigeten csak tengeri madarak laknak

Tongariróék

Földrengéstörténet

Christchurch itt is külön figyelmet kap

Földrengés-szimulátor – gyakorlatilag nem lehet egy helyben
 megmaradni a padokon, hiába ül és kapaszkodik az ember

Döbbenetes élmény – jobb nem belegondolni az igaziba

Címlap 2007-ből

Új-Zéland mindig ficereg

A Ruapehu kitört 2007 szeptemberében, de még előtte, márciusban a krátertavat visszatartó tefragát átszakadt és jó másfél millió köbméter hamu, sár és víz lahar formájában alázúdult a hegyen – majd végig a Whangaehu folyó völgyében. Mivel nem először fordult elő lahar a Ruapehu környékén, már működött a riasztórendszer, lezárták a környéken az utakat és a vasúti pályákat, senkit nem engedtek a lahar útvonalába.

Fekete laharnyomok a hegyoldalon

Kibírta a vasúti híd is

Elődjét 1953-ban elmosta egy lahar, pár perccel azelőtt, hogy áthaladt volna rajta a Wellington-Auckland expressz. Ez volt Új-Zéland történetének legsúlyosabb vonatbalesete.

A 2007. szeptemberi kitörés hamufelhője

Hó és hamu

A Ruapehu lejtőin van az Északi-sziget két legnagyobb
 síterepe. A szeptember még bőven főszezon.

A film, amit a bemutatóhelyen is láttunk, arról is beszámolt, hogy külön kellett győzködni a síelőket, hogy menjenek már le a hegyről, miközben ők azt magyarázták, hogy de hát ez csak egy kis hamu…

Pillanatkép ebéd előtt

Úton a délutáni programra :)

Miután már végiggyalogoltuk, megfigyeltük, végigfotóztuk

Utánaolvastunk, múzeumoztunk, megtárgyaltuk

Úgy voltunk vele, hogy érdemes felülről is megnézni a terepet

Folytatása következik :)