Days of our Svájc: április 2012

2012. április 29., vasárnap

Pireusz és Monastiraki

A beosztás ismét Athént dobta, sőt másnapra még egyszer (utóbbiról majd holnap), így kénytelen voltam újabb látnivalókat felhajtani. Gondoltam, lezizzenek Pireuszba, ha már egyszer ennyire közel van a tenger, nagy forgalmú kikötőt meg még úgysem sokat láttam... Nem zongoráztam végig magamban, hogy milyen lesz, csak ránéztem az órára ("hűbmeg fél 5 és nem fél 4 van, a szentségit az óraátállításnak", "hiába érünk ide pontosan, mire a reptér, kisbusz, szálloda, minden...", "holnap svájci idő szerint 3.40-kor kell kelni, basszus, indulás, még ma vissza kellene érnem..."), villámgyorsan összepakoltam a legszükségesebbeket (ész, pénz, zsebkendő, fényképezőgép) és sipirc a metróállomásra.

A metró árban korrekt, 1,40 euró a menetjegy, napijegyet meg 4 euróért lehet venni, utóbbi kétharmada a budapesti árnak, ha jól emlékszem. Három metróvonal van, az egyik Pireusz és Kifissia között közlekedik, ennek az elődje 1904-ben indult, elővárosi vasútként. A 2-es és a 3-as vonalat viszont a '90-es években kezdték és a 2000-es években fejezték be, miközben az 1-es vonalat felújították, így az állomások és a szerelvények viszonylag tiszták és újak :) Legalábbis belülről, kívülről valamiért ugyanis az összes metrókocsi tele van graffitivel. Talán festés helyett. Egyébként a nagy teljesítmény a belváros és a reptér metrós összekötése volt, az Elefthérios Venizélos ugyanis 30 km-re van a városközponttól, de azóta is időnként 1-1 állomással meghosszabbítják valamelyik vonalat. Mondhatnám, hogy bezzeg a négyes metró, de inkább nem. A metró utazóközönsége inkább hasonlít a budapestire, napi meló után hazafelé utazók tömegelnek a külváros felé és esti partiba készülő, sokszor okostelefonos, divatos fiatalok a belváros irányába. Azért nem minden egyes fiatal, mégsem Nyugat-Európa. Mindemellett nagyon meleg van, sok a felszíni állomás a külvárosban, tűző napsütés, pálmafák és fehér/sárgás athéni panelek jobbra-balra, szóval elég mediterrán hangulata van még a metrózásnak is.

Monastiraki metróállomás - átszállás

Szóval, az eredeti úticélom, Pireusz, valójában egy önálló város, vagy 160 ezer lakossal, akkora, mint Debrecen, az athéni agglomeráció része és kikötője. Valóban, már az Ókorban akadt itt egy-két vasmacska, de az 1800-as években, amikor Athén lett az egyesített Görögország fővárosa, tudatosan választották ki Pireuszt, a kihalt kisvárost, hogy na, ez lesz "A kikötőváros". Be is jött, ma Pireusz Görögország hajóforgalmának a felét bonyolítja le, mind teher-, mind személyszállításban jelentős, papíron az ország harmadik legnagyobb települése - mivel a hárommilliós Athén vonzáskörzetében található, ezért ez csak demográfiai információ - és emellett még a kikötő nemzetközi forgalma is elég ütősre sikeredett. Szóval Pireusz már nem 300 lakosú halászfalu, mint 150 évvel ezelőtt...

Így fest távolról, az egyik mólóról.

A metróvágányok mintegy 100 méterre a parttól végződnek, utána a hatsávos út felett kecses kis felüljáró, mozgólépcsővel, az egészséges életmód jegyében...

Mögötte hol üvegpaloták, hol a tradicionális sárgásfehér házak.

Közelről látszik, hogy fontos a marketing, a második emeletig mindent elborítanak a reklámtáblák.

A parton a repülőterekhez hasonlóan gate-ek, vagyis kapuk vannak, úgy 10-15, innen indulnak az egyes hajók. Köztük buszok közlekednek, gyalog nagyon macerás lenne eljutni a 2-től a 12-ig (néhány kilométer), de a menetrend görögös - a busz hol jön, hol nem, de köszönőviszonyban sincs a kiírt menetrenddel. A sárgára festett partvonal mentén...

... kisebb-nagyobb hajók parkolnak...

... a teherhajókat tudtam megnézni közelebbről.
Itt éppen egy Olimpiai Bajnok nevű példány.

Csak a vasmacskája akkora, mint én.

Rögzítés.

Ha nincs hajó, van sirály. Akkora, mint egy tyúk.
A dunai sirályfajokhoz képest óriás.

Más óriások is vannak, az egyik korábbi képen már lehetett látni egyet - a szerencsétlenül járt Costa Concordia egyik testvére, a Costa Magica éppen indul.

Ez a bárka egyébként a Costa Crociere társaság egyik legnagyobb hajója, 270 méter hosszú, 1000 fős legénységgel 2700 utast tud ellátni. És én még az Airbus A380-ra hittem azt, hogy monstrum. Ott legalább a crew/pax arány jobb :)

A teherhajóknál egyébként a boarding is kicsit máshogy működik, mint egy repülőtéren, délután hat körül már állnak fel a kamionok az egyébként este fél tízkor induló hajókra. Most, hogy így belegondolok, lehet, hogy egy cargo gép (mondjuk egy Antonov) rakományát sem dobják össze fél óra alatt, mint ahogy az egy utasszállító esetében történik :)

Pireuszi plázs

Modernül görög

A part

Látvány a felüljáróról - azért mégiscsak
valahol el kell férnie a 160 000 lakosnak

Hatsávos parti forgalom
(jobb oldalon fent a kapukat mutató tábla).

Várják az Utast.

Pireusz alapvetően nagyon zajos, hatalmas és összevissza élményként maradt meg, elképesztő forgalom van, földön, vízen. Levegőben csak azért nem, mert az Attika másik felére szorult. A görög zavargásoknak is van azért nyoma, az egyik parkolóban láttam kiégett autóroncsokat is, de mivel jobbról-balról roma famíliák szegélyezték, nem álltam neki fotózni. Szóval ahogy maga Görögország is, egyik oldalról virágzó turizmus, euró, pénzes fiatalok, Starbucks és Swarowski; a másik oldalról ugyanazokkal a társadalmi problémákkal küzd, mint a Balkán legnagyobb része, munkanélküliség, pocsék államháztartás, korrupció, munkamorál-problémák, tüntetések... furcsán kettős világ ez.

A kikötő után még Monastirakinál megálltam egy kicsit körülnézni, ez a turistaparadicsom-bazárnegyed Athénban, közvetlenül az Akropolisz alatt. Maga a tér tele van emberekkel, körben változatosabbnál változatosabb házak. Képek.

Egy kis görög (jobbra), egy kis nyolcvanas évek (balra),
egy kis templom (elöl, középen).

Bazársor.

Piac.

Éttermek.

Globalizáció.

2012. április 24., kedd

Hallépcső, street art és közösségi kert

A hétvégén egész közel, a két falunyira elhelyezkedő Wettingenben sétáltunk egyet, tekintve hogy még márciusban kifigyeltem a vonatból, hogy az egyik vízerőmű gátja (van jó néhány - mármint erőmű és gát is) mellett egy egész nagy hallépcső van. No, ezt vizsgáltuk meg közelebbről.

A helyszín - az erőmű Wettingen mellett

A gát - 18 m magas, előtérben a közúti, közvetlenül a gát felett a vasúti híd

A cucc a gát tetejéről

A duzzasztott oldalon egy egész nyugodt kis tavacska alakult ki. Abból is látszik, hogy a víz mennyire nem mozog, hogy szárcsa koma fészket rakott a hordalék tetején :)

Fészk.

Ezzel a szerkentyűvel pedig...

... a csónakokat és a kisebb hajókat - van evezősklub
Badenben - lehet áthúzni egyikről a másik oldalra.

A hallépcső maga igazából egy lépcsőzetes mesterséges vízesés-sorozat, amelynek fokai úgy vannak kialakítva, hogy a halak felfelé is tudjanak úszni rajta. Ez a fontos több okból is, pl. ha áradás idején leviszi a halakat a Rajnáig az ár, akkor vissza tudjanak úszni az eredeti élőhelyükre, de a pisztrángok ívás idején lejjebbi élőhelyekről felfelé vándorolnak, ehhez is mindenképpen szükségük van a lépcsőkre, ha már egyszer gát épült a folyón.

Így néz ki a gát tetején.

Magyarázat. A tábla szerint több mint 10 faj használja a lépcsőt.

Folytatás. A híd mögött egy kis közösségi kert.

Svájcban egyébként ezek a közösségi kertek is hihetetlen népszerűek, csak Baden és Zürich között a vonatról több, mint 10-et lehet látni, ezek között van kicsi (2-3 parcella) és stadion méretű (ránézésre 2-300 parcella). Utóbbi helyére felmerült a helyi önkormányzatban, hogy hokicsarnokot építsen, de ellenállnak, kint van egy hatalmas tábla hogy "Eisstadion ja, aber nicht auf unseren Garten!" (vagyis "Hokicsarnok igen, de nem a kertünkön.") és nem járulnak hozzá a dologhoz. Ahogy láttam, nagyon kedvelt ez a közösségi kertészkedés ügy, a parcellák túlnyomó többsége gondozott, hétvégente egy csomó autó áll szinte minden nagyobb kert környékén - vannak azért biciklik is, de ezeket a kerteket sokszor idősek művelik - szóval nem valószínű, hogy az ominózus kertek gazdái egyhamar beadják a derekukat egy hokistadion tervének...

Íme az itteni kertecskék, közelebbről.
Ilyenkor nekem is hiányzik a kerti pücskörészés.

A híd alatt egy kis street art.

Az egészet körülöleli a hallépcső, ilyen kis patak formájában.

A Limmat felett egy régi fedett fahíd.

Gerendák.

És így kezdődik alul a hallépcső :)

Innen indulnak a vízlakók.

Az gát és környéke nagyon svájci, minden négyzetcentiméter ki van használva, áramtermelés a gát lényege, ugyanakkor a halakra is gondoltak. Minden komolyabb szürke betonfelület tele van graffitivel, de közben a túloldalon közösségi kertek sorakoznak. Bicikliparkolók és Wanderweg-ek (kirándulóutak). Sportpályák a gát mellett - így a hordalékban néhány focilabda és egy rakás teniszlabda is akad. Az egészen keresztülhúznak a vonatok - ezekkel kb. mindenhova el lehet jutni Svájcban, pontosan :) Összességében likey-likey :)

Zárókép

2012. április 23., hétfő

Athéni séta képekben - Walking in Athens

Az egyik első nightstop alkalmával Athénba vetett a sors - vagyis inkább a beosztásom - és ha már így alakult, gondoltam a másnap reggeli 04:40-es (svájci idő szerint 03:40) kelés előtt még sétálok egyet. Cél a Lykabettus-hegy volt, ez ugyanis a Gellérthegylakók Team Marathon Expedíciója során kimaradt, a másnapi 10 km-emre készülvén egyszerűen átaludtam. Ezúttal a hegy után még sétáltam fel-alá egy kicsit a városban, alább képes beszámoló következik.