Hétvégente
az egész országban fürtökben lógnak az emberek a vonatokon, szinte mindenkinél
síléc, snowboard, szánkó, egyéb csúszószerszám van – úgy voltunk vele, ennyi
ember nem lehet teljesen bolond, biztos jó dolog ez a síelősdi, nekünk is ki
kell próbálni.
Na
de hogy is kezdi el két, már a MÁV üzletpolitikai kedvezményét is kinőtt (26 év
feletti) egyén egy ilyen „te nem tudsz síelniiii????” országban ezt a sportot?
Első körben kifaggattuk a síelés mibenlétét illetően némi fogalommal bíró
ismerősöket, hogy ők hogy tanultak ilyesmit – de a „két ló felnőtt a
bébipályán egy síoktató felügyelete alatt esik-kel” című forgatókönyvön kívül
nem nagyon jutottunk más megoldásra. Így aztán már csak alkalmas pályát és
áldozatot (síoktatót) kellett találnunk a kísérlet elvégzéséhez. Igyekeztünk a
közelben keresni egyet, hogy a szokásos síprogramok költségének nagy részét
kitevő szállás árát megspóroljuk. Így esett a választásunk a Walensee melletti
Flumserbergre, kb. két óra a program ajtótól lécen állásig. Cserébe ugyanennyi
visszafelé is, amikor az ember az egész napi rogyasztástól, koncentrálástól és
esés-keléstől már teljesen alélt és még a tetejébe fázik is. Kevésbé
sportbolond olvasóink jogosan kételkednek az elmeállapotunkat illetően.
Szóval
lőn időpont, oktató, kiszemelt síkölcsönző, minden, nem nagyon volt már visszaút.
Beszámoló következik, némileg márais stílusban.
A
síkölcsönzésről
Az
embernek minden pultnál külön el kell magyaráznia, hogy igen, tényleg teljesen
kezdő, a büdös életben nem állt sílécen. A pult másik oldala az esetek 80%-ában
egy kicsit meglepődik, hogy ilyen emberek még léteznek, de azért készségesen
segít. Sícipőt nem szám alapján adnak, hanem szépen lemérik a lábad. Biztos
sokan akartak 39-es lábbal kettővel kisebb cipőt, mert amúgy is akkorának néz
ki. Egyébként brutálkemény műanyagból van, épphogy ki lehet lazítani; már a
felvétel is elmegy bemelegítésnek. A sílécen a kötést (ebbe kell belepattintani
a sícipőt) szépen beállítják a testsúlynak és a magasságnak megfelelően, bot
balra, a kéket tessék vinni, az úriember kicsit magasabb neki a piros lesz a jó,
a kassza arra, jó szórakozást!
Az
első lépésekről
Sícipőben
az első 2 méter megtétele után rögtön lefelé lépcsőzni nem vicces. Utána a
hóban bukdácsolni sem egyszerű, de legalább jót lehet röhögni. Találkozási
pont, a Schweizer Skischule egyik piroskabátos oktatója lesz a következő három
órában a bébiszitterünk. Elő is kerül, az én nevem még úgy ahogy megy neki,
szegény Bagoly többszöri próbálkozásra is csak „Szimon” marad. Sílécre rámász,
bot összeszed, irány a bébipálya.
A
síelés alapjairól – síelni tudó olvasóink ugorjanak
Vicces
dolog, amikor az ember alá kötnek két másfél méteres műanyaglapot, ő meg
közlekedni próbál vele.
Szabályok:
Csúszik.
Ha a lejtőnek háttal állsz, akkor hátrafelé. Mindjárt meg is tanultam a lejtőre
merőlegesen állni, miután majdnem kicsúsztam egy érkező csapat elé a pálya
közepére.
A
léc és a cipő együtt 6-8 kiló/láb, plusz a talpad hirtelen 5 centi széles és
másfél méter hosszú. Amint hozzászoksz új paramétereidhez, már nem is olyan
nehéz mozogni. Körülbelül ebből állt az első órám, hogy ne lépjek rá a saját
lécemre a másikkal minden harmadik lépésnél. A mások léceinek kerülését még
gyakoroljuk.
Felfelé
menni lehet egyrészt szépen oldalazva, meg olyasmi mozdulatokkal, mintha
korcsolyáznál, ezt itt fenyőfázásnak, otthon, ha jól sejtem, halszálkázásnak
hívják. Először nem hittem benne, hogy ez a mozdulatsor másfél méteres
korcsolyákkal is véghezvihető, de végülis egy támadó jetire emlékeztető
mozdulatsorral az :)
Fékezni
a lécek elejének egymás felé fordításával és a hátsó részük széttolásával
lehet. Remekül edzi a térdet, az első három óra után külön-külön könyörgött
kegyelemért az összes térdszalagom – viszont érdekes módon ez másnapra ez
teljesen elmúlt, nem úgy, mint egy kiadósabb futásnál.
A
bébipálya és lakói
Az
emlegetett gyakorlóterep három külön pálya aljának találkozásánál van, egy kis
bekerített terep némi lankával és egy-két felfelé menő gumiszalaggal, amire rá
lehet állni; hogy felvonszolja a fáradt nebulókat. Utóbbi (a nebulók) egy jóval
neccesebb közeget jelent, egyrészt vannak hozzánk hasonló korú és méretű
kezdők, akik egyrészt lassan mozognak, másrészt ha esnek, akkor nagyot. A másik
csapat a 4-5-6 évesek, akik a térdünk magasságában közlekednek, nem ismerik a
sorban állás fogalmát és bármikor közvetlenül mögéd állnak – vigyázni kell,
hogy forgolódsz a síbottal, nehogy valamelyiket fejbetold véletlenül, mert
akkor ordít és magyarázhatod a tigrisként ugró szülőnek, hogy miért van
kettővel kevesebb foga. Még akkor is ha tulajdonképpen beleharapott a botodba.
A tigrisszülő egyébként általában kívülről figyeli, instruálja a csemetét; de a
legalapvetőbb biztonsági szabályok alkalmazása nélkül – értsd: elindulsz a
lejtőn, erre neked keresztbe hadonászva elkezdi hívni a pálya felénél ácsorgó
csemetéjét, aki persze azonnal rohan. Vagy éppen a futószalag tetejénél topog a
karonülős kistestvérrel és meg van sértve, ha kénytelen vagy arrébbtessékelni
egy eséssel, mert ráállt a lécedre a kiszállást követő második lépésednél.
Harmadik kupacként még színesíti az elegyet a kicsi gyerekkel síelő szülő, aki
általában éppen hogy járni tudó gyerekkel a lába között siklik le, miközben a
gyerek az esetek 80%-ában visít/bőg, hogy nem akarja és fél. Nem mindegyik, de
kifejezetten sok. Biztos szeretni fogja szegény a síelést egész életében.
(Kérdeztem a síoktatót, hogy ez így hogy szokott menni, azt mondta, hogy nagyon
gyerekfüggő, de általában gyerekcsoportban könnyebb bánni velük, mint a
felnőttekkel együtt, egyrészt nem félnek annyira, mert nincs körülöttük sok
nagy ember, másrészt játéknak fogják fel, nem feladatnak.) A negyedik kupac a
random száguldozó 8-10 évesek – általában az említett kisgyerekes szülők
nagyobb csemetéi – akik nyilvánvalóan síléccel a lábukon születtek. Szlalomoznak,
farolnak, csak úgy fröcsög a hó, én meg csak pislogok, mint hal a szatyorban,
hogy…
…
ezt így is lehet :)
Az
esésekről
Egyelőre
nem sikerült különösen nagyot – komoly sebesség híján; de felkelni így is
élmény. A lábfejed be van zárva a cipőbe, mozgatni semmilyen irányba nem tudod
a bokádat, amint ráhelyezed a súlyod a lécre, az megy is a lejtő irányába.
Közben persze a botot sem akarod elhagyni, szóval figyelni kell erre is, de
támaszkodni már nem lehet rá. Továbbá minden feltápászkodás megtekeri az ember
térdét, tiszta gyógytorna. Igazából nincs rá taktika, ha egyszer guggolsz a
lécen, még mindig nem trivi álló testhelyzetbe kerülni, mivel a súlypontoddal
nem tudsz játszani, mint talpon. Ráadául a léc még mindig csúszik, szóval jól
jön ilyenkor egy kóbor segítő feléd nyújtott botja, ami segít felhúzódzkodni :)
Magáról
a síelésről
Igazából
nehéz összefoglalni. Az elején hamar leizzad az ember; mászik, csúszik, néha
meg úgy néz ki, mint egy ivásból feltápászkodó zsiráf. Ha sikerül egy szép
fékezést bemutatni, kerek a világ. Utána jönnek a kanyarok, egy jobbra, egy
balra, szépen, csípőből. Az elején nehéz ráérezni a helyes technikára, de sokat
kell gyakorolni, aztán előbb-utóbb állítólag olyan lesz, mint a biciklizés.
Addig még nagyon sok esés utáni zsiráftápászkodásom van vissza :)
