2015. szeptember 8., kedd

Sőt, még egyszer Svájc!

Ráadásul már részben ismert helyekkel – de nem lehet velük betelni, így újabb kört futottunk a Grimsel- és a Furkapass felé. A Grimselsee tulajdonképpen egy egykori gleccservölgyben kialakított víztározó, a gát(ak)at 1932-ben építették. Ugyanekkor nyitották meg a gát mellett található szállodát is, mely Európa első, elektromos fűtésű szállodája lett. A szálloda mellett a Grimselsee környékén több katonai építmény is leledzik, rögtön benéztünk az egyikbe.

Párás plafon


Kint tombol a svájci nyár (itt, kb. 1800-1900 m magasban
 mintegy 22-25°C-kal), de azét jól esik benézni


A napsütésben érződik ez többnek is – Grimselsee


Lőrés


Majdnem teli víztározó


Vorderer Zinggenstock (2915 m), Hinterer Zinggenstock (3456 m),
 Finsteraarhorn (4274 m) és az Agassizhorn (3953 m) – a puklik balról jobbra


Fenyő a középpontban


Lenéz a gát tetejéről. Ahelyett, hogy a lába elé figyelne.
 Eredmény a következő képen.


Svájci nyár – a bakancsom is örült a szuroknak, miután belenyalt…


Felmász


Völgygát


Vándorút


Merretovább


Gyalogalagút


A Grimsel Hospiz, alatta az erőmű

Az egész rendszer egyébként több felduzzasztott tóból áll, kilenc erőműben évi 2350 GWh áramot termelnek évente – ez kb. a svájci termés 7%-a.

Grimselsee Steinmännlivel


Befőtt télről


Jégcsiszolta sziklafelszín


Hóolvadáskor oldalról több vízesés érkezik a Grimselsee-be


Szép vízhozam – kellemesen vizes lesz az ember, mire átér a kis hídon


Túloldalról


Tükörkép


Nem egyszerű a fenyők élete az uralkodó széliránnyal szemben


Ösvény


Integetnek a tó végéről

Körülbelül egy órát sétáltunk befelé, aztán megállapítottuk, hogy ha el akarunk menni a tó végéig, akkor legközelebb nem tizenegykor kell elindulni. Mármint otthonról…

Visszanéz a visszaúton – jól látszik, hogy milyen pici is a vízesés


A Grimselsee után felmásztunk a Grimselpassra,
 aztán le a túloldalon, majd fel a Furkapass felé.


Bennszülött a lejtőn


Érdeklődik


Bébimormotaaaa!


A kedves szülő később közelebb merészkedett a parkolóhoz


Kíváncsiskodik – itt egyébként néha egészen a parkolóig
 fel szoktak jönni a mormoták kaját kunyerálni


Felmásztunk a Furkapassra is – esik az eső (Uri kanton)


… a hátunk mögött (Wallis avagy Valais kanton) meg süt a nap :)



Zárókép – szépséges, U-alakú gleccservölgy :)