A Khaosan Road-on tett látogatásom után elindultam visszafelé a belvárosba –
mondván érdemes a metrót is tesztelni egy kicsit, nem csak a vízi
tömegközlekedést. Utóbbi azonban még megtréfált egy kicsit, ezúttal egy fele
akkora hajó érkezett narancssárga zászlóval (ez jelezte a turista-útvonalat),
és bizony a hajó oldalára feszített nejloncsík felett gyakran kapott frissítőt
az ember a folyó vizéből. A gyík immunrendszeremet ismerve egy idő után úgy
döntöttem, elég lesz az „ablak” melletti ücsörgésből és inkább behúzódtam a
hajó közepére – semmi kedvem nem volt valami rejtélyes szubtrópusi nyavalyával
végigküzdeni a 12 órás hazautat. Bangkokban az emberek egyik fele egyébként azt
mondja, hogy semmi bajod nem lesz a csapvíztől sem, a másik fele szerint meg ’istenments,
nehogy megidd’; így lehet, hogy a folyóvíztől sem lett senkinek semmi baja, de
a következő napon esedékes repülés eltérített a vizsgálat
korrekt lefolytatásától. Azért fröcsögő víz ide vagy oda – igyekeztem útközben
képeket gyártani.
valahogy így képzelem el az Ocean Drive-ot
A
visszaúton tettem egy kitérőt a királyi palota felé is, sokan ajánlották, hogy
érdemes megnézni; de úgy tűnik, más turisták is ezt az ötletek kapták – annyira hosszúak
voltak a sorok, hogy úgy döntöttem, majd egyszer máskor.
de vicces látvány két bankautomata között :)
Nem
tudom, hogy a jeget a mobilitása (sokszor csak néhány ilyen jéggel töltött
hungarocell dobozból állnak a standok), vagy az olcsósága/ az áram drágasága
miatt választják-e, de ez a legnépszerűbb hűtő eszköz. Nekem furcsa, mert fém
jégkockatálcákon és a műanyag rácsaikon szocializálódtam, melynek használata a
dinnyeszezonra korlátozódott és a macera miatt a karácsonyi sütik megbecsültségével vetekedett – egyszer az évben, de akkor két hétig, megállás nélkül.
A
királyi palota előtti tiszteletkör után visszacsalinkáztam a hajóra (milyen jó,
hogy itt is van napijegy); szerencsére már egy kicsit nagyobb bárka érkezett,
folytathattam a bámulást és nyaktekergetést. Utóbbiról egy idő után a parti
házak kezdtek gondoskodni, égbe nyúló termetükkel.
Ahogy
már korábban is szó volt róla, a bangkoki metró tulajdonképpen csak a nevében
az, hiszen nem a föld alatt, hanem általában 3-4 emelet magasba emelve fut a
házak között. Egy-egy emelettel lejjeb sokszor van még gyalogos felüljáró is,
viszont mozgólépcső viszonylag ritkán, idáig általában gyalog kell felszaladni
2-3 emeletnyit. Végülis 37°C-ban ez is egy módja a lakosság fitten tartásának.
Legalább nehéz eltéveszteni :)
látszik a gyalogos felüljáró is
A
metrós, többsávos, többszintes főutcák mellett jobbra-balra vagy hatalmas
épületek és Amerikára emlékeztető széles járdák vannak, vagy ahol még
megmaradt, egymást érik a két- háromszintes kis házak, alul üzletekkel, felül
lakásokkal.
hogy vajon 20 év múlva minden nagyváros így fog festeni?
