2012. november 29., csütörtök

Night Lights of the Empire State

Az Államokban minden államnak akad beceneve, gyakran több is. Ezek közül egyesek megjelennek a rendszámokon is, mások csak a mindennapokban. Például Floridát gyakran a  ’Sunshine State’, Kaliforniát a ’The Golden State’ néven emlegetik. Vannak földrajzi apróságokra utaló nevek, például Michigan, mint ’The Great Lakes State’ vagy Arizona mint ’Grand Canyon State’. New York és New Jersey esetében az 'Empire State' és a 'Garden State' viszonylag jól jellemzik a két államot; a Garden State elég világos, hogy miért az, viszont az Empire State kifejezés eredete nem teljesen tisztázott, bár a használata visszanyúlik egészen a 19. század végéig. Két elmélet szerint George Washingtonhoz köthető az elnevezés, egy másik szerint a becenév akkor született, amikor New York állam lakosságszáma meghaladta az elsőként alapított Virginiáét. Igazából fogalmuk sincs a legnevesebb történészeknek sem, de biztos, ami biztos, tervezői erről nevezték el Manhattan 1931-ben befejezett és sokáig legmagasabb felhőkarcolóját, az Empire State Building-et. Akkor még nem sejthették, hogy néhány évtizeddel később George Lucas az 'Empire' szót egész mással fogja elválaszthatatlanul összekapcsolni Amerika fiataljaiban...

Bejárati csarnok

Megépítése után 1-2 évig üresen kongott az épület, a ’29-es gazdasági válság után nem tolongtak a befektetők; hiába nyitották meg a 86. emeleten a kilátóteraszt, önmagában még ez sem volt elég. Aztán '33-ban bemutatták a King Kong-ot, amiben a főhős főemlős éppen erre az épületre cincálja fel a női főszereplőt – innentől nem akadt több probléma az épület népszerűségét illetően. A 86. emeleti kilátóterasz jelenleg is nyitott, de ráccsal masszívan körbe van véve, biztos, ami biztos, ráadásul sokszor erős szél fúj – ez 0-5°C közötti hőmérséklet mellett erősen limitáló tényező a kint töltött időre nézve. Kialakítottak egy kisebb, de zárt kilátót is a 102. emeleten – ahonnan azért nagyjából ugyanaz látható, mint a lejjebbi observation deck-ről, szóval nem feltétlenül ér meg plusz tizeniksz dollárt. Lesson learned.

Kilátás északkelet felé - a háttérben Queens


Kedvenc – a Chrysler Building


Hosszú csík a képen keresztben - Fifth Avenue,
a sötét, fénycsíkkal körbevett folt jobbra fent pedig a Central Park


Theatre District és a Hudson River, New Jersey felett pedig
a Newark-ra ereszkedő gépek leszállófényei


… és a Times Square brutális fénykupolája


Bryant Park a kép jobb oldalán

Utóbbi egy nagyon kedves kis park, kellemes hely leülni egyet – általában nincs tömeg. Ilyenkor télen itt is korcsolyapályát alakítanak ki; a képen ez van kivilágítva, no meg látható az az aprócska reflektorcsóva, ami a parktól balra található méretes épület tetejéről világítja meg az egész parkot.

The city that never sleeps
– ilyen utcafények mellett én sem tudnék


Biztonság mindenekelőtt


Körbe-körbe


Downtown Manhattan – baloldalon, a horizonton
látszik a Verrazano-Narrows Bridge is

Utóbbi köti össze Brooklynt és Staten Islandet, az amerikai kontinens leghosszabb függőhídja és szinte egész New Yorkból látható – mármint magasabb pontjairól, nem feltétlenül az Empire State Building tövéből :)

A Verrazano – a Chrysler mellett a másik nagy kedvencem :)

Sajnos gyalog nem lehet átsétálni rajta csak úgy, sőt autóval is tilos megállni mind a 12 sávon, tekintve a brutális forgalmat; de akkor is szép.

A karácsonyi hangulat már itt is eluralkodott…


… még az üdítőital-automatákon is :)

A kirakatokról nem is beszélve. 


A hagyományos piros-aranytól kezdve…


…a kőkemény pink-ezüstig :)

Az Empire State Buildinget követően betértünk egy kávézóba, pontosabban egy cupcake-eket áruló boltba. A cupcake nagyon finom dolog, jellegzetesen angolszász édesség, eszméletlen mennyiségű cukor van benne és nagy tömegben még jobban néz ki, mint egyesével. Igazából kávét szereztünk csak, átmelegedés céljából, de ha valaki errefelé jár, érdemes betérni a cupcake-ek világába, megéri :)

Crumbs Bake Shop

A cupcake-kitérő után a Times Square felé vettük utunkat, megnézni, hogy lentről is annyira vakítóak-e a híres-neves fényreklámok. Igen. Szinte nappali világosságot adnak, ahogy az ember néz körbe-körbe; szinte nem tudja, hogy melyikre figyeljen a rengeteg izgő-mozgó, villogó tábla közül.

Világosság és tömeg


Színházi ajánló

Nagyjából a Times Square fényáradata volt az a pont, ami után úgy döntöttünk, minden szép, minden jó és mindennel meg vagyunk elégedve, de aznapra elég volt – tekintve, hogy európai időszámításban ragadt karórám hajnali hármat mutatott, mi meg előző nap hajnali hatkor már úton voltunk. Szépen visszasétáltunk a szállásunkra, konstatáltuk, hogy jó angolszász szokás szerint a hőszigetelés nívója a béka feneke alatt van; így szereztem még néhány takarót a portán; majd jól megérdemelt módon beájultunk aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése