2014. január 7., kedd

Hong Kong Island & Stanley

Hongkong nem az az európai típusú sétálós város – még ha nagyon sok minden európaias jellegű is benne; hiszen mégiscsak brit gyarmat volt vagy százötven évig. Az autóbérlés nem tűnt különösebben jó ötletnek (a parkolás problematikája és a baloldali közlekedés önmagukban kizáró okok lettek volna), meg hát mégsem egy sok tíz kilométer hosszan terpeszkedő városról van szó, mint Los Angeles; így végül beneveztünk egy buszos városnéző túrára – olyasmi, mint amire az embert a Deák tér környékén is invitálni szokták narancssárga kabátos egyedek. Jelentem, egész jó volt. Három útvonal, mindet bejártuk, igyekeztünk a lehető legtöbbet felfogni a kommentárból, bár idővel a „10 dolog Hongkongról amit tudni kell” részt már egymásnak mondtuk fel, mert mindegyik útvonalon háromszor elmondták.

Kowloon

A túra a Hongkong-szigetről indult – előtte körülnéztünk egy kicsit a partról. A fenti hajó a kikötőben egy közönséges ’cruise ship’, az ilyenek szoktak egyhetes túrákra vinni 2-3-4 ezer utast, 23 bárral, étteremmel és medencével; ami érdekes az egészben, hogy a bárka alig kisebb az ICC-nél, az International Commerce Centernél. Ami ugye (olvastátok az előző bejegyzést?) majd 500 méter magas. Egyébként az ICC alatt egy bazinagy bevásárlólközpont ÉS a Kowloon vasútállomás található, nem is beszélve a komplexumon elhelyezkedő párezer lakásról.

Kowloon monstruma

És akkor térjünk át a Hongkong-szigetre. Szóval elindul a busz, Hongkong így meg úgy fontos gazdasági központ a világban, hányszáz cég képviselteti magát a városban, duruzsolja a fülhallgatóm, a busz meg csak süvít az épületek között a keskeny utakon. Emeletes busz, nyitott tetővel, lehet fotózni. Ilyen tower, olyan tower, az ember beleszédül.

Illusztráció


Aztán egyszer csak körbevesznek


Meg még inkább


Egész kicsinek érzi magát az ember egy idő után


Óriástükör


Panelprogram :)


Azért néha egy kis zöldfelület akad


Minden négyzetcentiméterre vigyáznak,
 ahol nem épület tornyosul vagy épül


Felüljáró

A felhőkarcolók (1. felvonása) után egy érdekes vargabetű következett: Stanley, Hongkong üdülőfaluja. Mármint holiday resortja, mert falu utoljára évtizedekkel ezelőtt lehetett. Meg a szomszédai, mert az arrafelé útbaeső Aberdeen és Repulse Bay is kedvelt pihenőhelyei a megfáradt hongkongiaknak.

A terep (innen - a lila Hongkong város,
tőle délre látható Aberdeen és Stanley is)


Aberdeen


A hongkongi derby-k otthona – a lóversenyek szeretetét
 a gyarmatosítók itt hagyták ajándékba


És akkor a 'holiday resort'-részleg következik

(Majdnem) katalógusfotó


A Repulse Bay környéke

A nyaralóhely-időszak előtt a környék kalózok tanyája volt évtizedeken (századokon?) keresztül, innen dézsmálták meg a dél-kínai forgalmat, a britek azonban időről időre visszaszorították őket ebbe az öbölbe, innen kapta a nevét (repulse = visszaszorít, visszavág).

Stanley – jobboldalt a Murray House,
 melyet 1846-ban építettek tiszti szállásnak


Eredetileg Hongkong központjában találtatott,
 a 2000-es évek elején pakolták át ide,
 kellett a hely a helyén…


Stanley városközpontja – a parton a színes sátrak alatt
 méretes piac van, mindennel, ami kici ész óccó :)

Sétáltunk egyet a parton, körülnéztünk a piacon aztán el is indultunk visszafelé a buszmegállóhoz, hogy elcsípjük a következő járatot – pedig Stanley önmagában is megérne egy egész napot, meg egy hetet is lehetne pihenni itt, de nekünk most csak két napunk jutott egész Hongkongra, úgyhogy feszített tempóban kellett tolni a programot.

Public housing, azaz
 önkormányzati lakások Stanley szélében


Innen tiszta Havanna – mármint a lakótelep. Meg az el-
mosódott fák révén a busz sebességét is lehet érzékelni.


Pedig ilyen utakon tepert fel-le a dombokon.


Galambdúcok tengeri kilátással


Testközelből


Zárókép – Dél-kínai-tenger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése