Mi
vezetett ehhez a kérdéshez, és mi volt a válasz? Miért is érdekes ez? Minden
kiderül hamarost - stay tuned.
A
történetnek sok tanulsága van. Ott kezdődik, hogy kitaláltuk, hogy el kéne
nézni a Távol-Keletre is, mert az érdekes. Hová repülünk könnyen (és olcsón)?
Szingapúr, Hongkong, Bangkok, Peking, Sanghaj, Tokió. Olyan helyre menjünk,
ahol Zsebibaba ügynök még nem járt. Hát, ez Hongkong meg Sanghaj. De azért
Szingapúr érdekes (meg meleg van), Kínába meg kell vízum, vagy legalábbis
kellően hosszú tartózkodásnál kell. Jó, kompromisszum, akkor legyen Szingapúr
és Hongkong (ott sincs olyan nagyon hideg). Mondjuk olyan sorrendben, ahogy
vannak repülők oda-vissza. Vasárnap induljunk, este, reggel ér haza Zsebibaba
ügynök Miamiból, mondjuk oda is elkísérem előtte (indulás csütörtökön), a
biztonság kedvéért, hogy el ne kallódjon. (Nem
szokott. – Zsb.) Rákövetkező szombaton este meg hazajövünk Hongkongból,
valahogy. Ez az alapterv. Node, ez nem ilyen egyszerű, másfél héttel a miami
indulás előtt kiderül, hogy a csütörtöki indulás előtt hétfőn egy rakoncátlan
fogat kihúzatok Magyarországon (ilyen ne csináljon senki, majd később kiderül,
hogy miért). A foghúzás előtti pénteken kiderül, hogy lesz még egy komoly
állásinterjú, és egyrészt készülni kell rá (ugrik Miami Bagoly ügynöknek :( )
különböző okok miatt pedig az interjú optimális időpontja az a hétfő, amely
előtti vasárnap este már elindulnánk Szingapúrba (mondjuk). Gyors számvetés,
akkor az indulás csúszik egy napot, ez van. Az adott hétfőn a fogat
eltávolítják, első alkalom Bagoly ügynök életében, túléli, pedig két darabban
jön ki, meg vésés is van, minden, mi szem-szájnak ingere (a szájnak különösen – Zsb.). Útravaló: antibiotikum, nem
öblögetsz, nem szívogatsz, bélbacikat visszapótolod, különben hasmenés, puha
sörtéjű fogkefével tisztítod, meg később szájvízzel, meg szopogatós tabletta
meg ínykenőcs. Felvásárolod a fél patikát. Közben Zsebibaba ügynök Sanatopic
kenőcsöt is rendel, egy egész SMS-t szán a pontos leírásra, amit te felolvasol
a gyógyszertárban nem kis derültséget keltve. Utána vissza Zürich, készülés az
állásinterjúra. Két napig OK a helyzet, de aztán hiába a bacik, hasmenés.
Pénteken konzultáció az orvossal, hogy mi lesz, állásinterjún és nyaraláson sem
jó a hasmenés. OK, állj le az antibiotikummal, szedd a bacit, majd
meggyógyulsz. Következő hétfőn 5 órás állásinterjú, nem kicsit kifáradás,
hasmenés aznapra felfüggesztve - ezt is megúsztuk.
De
nincs idő pihenni, nyomás a reptérre, 22.45-kor indul a szingapúri járat. Mivel
sosem biztos, hogy repül az ember (illetve az sem, hogy hová - lásd júliust,
amikor úgy indulsz a reptérre, hogy New York-ba repülsz, de végül Bostonban
éjszakázol), mérsékelt a felkészülés. Szállást azért foglalsz, de, hogy hogyan
jutsz el oda, azt már nem csekkolod előre. Majd ott kitalálod, Zsebibaba úgyis
rendelkezik némi helyismerettel, van metró, az majd bevisz a belvárosba, és ott
meg majd odatalálsz valahogy - ezt se csináld, ha éppen kihúzták a fogadat. A
repülőn mérsékelten tudsz aludni, hasmenés, örülsz, hogy elérsz a WC-ig (és
hogy éppen üres – óriási szerencse), érzed, hogy valami bujkál benned.
Beengednek, a reptéren (és végig az egész nyaralás során) sasolsz, hogy merre a
legközelebbi WC. Hogyha menni kell, menni kell, csak legyen hová. A reptéren
újabb telefonos konzultáció az orvossal, az antibiotikum abbahagyva, ellenben a
hasmenés semmivel sem lett jobb, viszont van cserébe fejfájás, tán némi láz,
rossz közérzet (és egy jó adag jet lag és kialvatlanság). Normális ez, vagy
irány az első orvos? A kómába esés előtti utolsó jelek ezek, vagy szokásos
foghúzás utáni tünetegyüttes? A válasz, minden ok, ez normális, vagy legalábbis
foghúzás után ez benne van a pakliban. Keserű tea, keksz, bacikoktél
továbbszedése, túléled, meg fogsz gyógyulni (előbb vagy utóbb). OK, akkor irány
a szálloda. Az úton odafelé úgy érzed, hogy direkt szivatnak. Csak az
automatánál lehet jegyet venni a metróra, de az nem szereti a bankkártyát (?!),
a reptéren... OK, szerzel készpénzt a bankautomatából, de az meg túl nagy
címletet ad, amit még mindig nem szeret a jegyautomata. Szerencsés módon az
automatánál álló néni felváltja pénzed. Közben itt már sötétedik, míg otthon
alig kelt fel a Nap. Alapvetően meleg van (ez nem baj, ezért jöttél ide), párás
a levegő (ez baj), a metróban brutális légkondicionálás (ez lázasan már nem
olyan vicces). Jó 40 perc metrózás után benn vagy a belvárosban, még sétálsz jó
negyedórát a szálláshoz. Ott kiderül, hogy az utca széjjel van túrva,
választani kell, hogy melyik oldalon mész, szerencsére házszámok nincsenek
sehol. Választasz egy oldalt. Negyed óra séta múlva kiderül, hogy nem jót
választottál. Szívás. Visszaindulnál a másik oldalon, de, az utca felénél le
van zárva a járda is. Mehetsz vissza körbe. Lázasan, amikor már semmi mást nem
szeretnél, csak aludni egy nagyot. Na jó, odaérsz, beleájulsz az ágyba (otthoni
idő szerint délután 1-kor), és alszol egy nagyot. Tanulság: nézd meg a térképen
előre, hogy hová mész, de pontosan, hogy melyik felén van a szálloda az utcának.
Lehet, hogy éppen metrót építenek az utcában, és választanod kell idejekorán.
Másnap
egész napos városnézés. 30 fokos melegben, de te a valószínűsíthető lázad miatt
mégis fázol. Lázcsillapítás gyanánt megmártózol a 29 fokos Indiai-óceánban. Ez
azért cool :). Egész nap sasolod a WC-ket, ha menni kell, akkor menni kell. És
bizony gyakran menni kell, szerencsére mindig van hová. Délután úgy érzed, hogy
véged, és ez megerősítést is nyer az újonnan vett lázmérő által, 37,3 fokos
lázad van. Alszol egy jó órát az egyik bevásárlóközpontban. Utána kis életerő
költözik beléd, egyszer élünk, ritkán jársz errefelé, minél több mindent meg
kell nézni. Eszel vacsit, felmész egy tengerparti szálloda tetejére a
kilátóteraszra (menni kell, szerencsére újfent van hová). Beleájulsz az ágyba,
de előtte felkészülsz a másnapra, reggel 8-kor indul a repülőd Hongkongba, azaz
fél hat körül indulsz a reptérre, majd. Szállást foglalsz, kifigyeled az utat a
reptérre, basszus, van egy közvetlen busz, ami a szállodától 100 m-re indul, és
36 perc alatt kinn van a reptéren. Gyorsabb, mint a metró, és még átszállni sem
kell, és közel van. Ezzel kellett volna jönni, ez a tanulság. OK, levonod a
következtetést, megnézed az utat a szállodához Hongkongban. Meg azt is, hogy
melyik felén van az utcának, hátha metrót építenek előtte. Biztos, ami biztos.
Memorizálod: gyorsvasút be Kownloon állomásig, onnan 76-os busz. Kownloontól
76-os busz.
Reggel
ötkor kelés (otthon este 10 van, épp ideális időpont), tán kicsit kevesebb láz,
mint előző nap. 4 órás repülőút, és már benn is vagy Hongkongban. Elő a
betanult útitervvel: gyorsvasút Kownloonig, és onnan 76-os busz. OK,
természetesen itt sem lehet a reptéren kártyával fizetni, de van egy bökkenő,
100 hongkongi dollár a jegy. És az mennyi forintban, euróban, svájci frankban,
amerikai dollárban, tehát olyan pénznemben, amit ismersz is? A 100 US dollár,
EUR, CHF azért mind eléggé húzós lenne egy vonatútért. Okostelefon elő,
szerencsére van internet a reptéren, így kiderül, hogy 1 CHF kb. 9 HKD. Ok, no
problem, azért az mindjárt más. A reptéren kifigyeled, hogy van McDonalds, csak
nem kutya van a sajtburgerben. Megkajálsz a megérkezés örömére, és akkor már
érzed, hogy kezdődik elölről a kálvária. Lázas vagy, álmos vagy. Elvánszorogsz
a gyorsvasútig, a 20 perces úton úgy elalszol, mint a bunda. Szerencsére
Zsebibaba ügynök ébren van, és felébreszt (ennek azért nem örülsz annyira),
leszállsz. Baromira fáradt vagy, semmi más nem jár a fejedben, mint hogy
aludnál már egyet. Újfent előszeded a legfőbb tudományod, Kownloon állomáson a
76-os buszra kell felszállni. Hogy hol kell róla leszállni, az egy másik
kérdés, azon ráérsz agyalni, ha már fenn ülsz a buszon. Vagy Zsebibaba ügynök
majd megoldja, míg alszol. Ez visszhangzik a fejedben 76-os busz, 76-os busz.
Lifttel mész egy emeletet, és nem várt kiírás: Airport Express Hotel Shuttle
Bus – gyorsvasút-hotel különbuszok. Az nem 76-os busz, mennél tovább, de egy
kedves helybéli hölgy felteszi a nagy kérdést: melyik hotelben van a szállásod.
Lepereg előtted élet filmje (és közben folyamatosan hallod belül: 76-os busz,
76-os busz), átgondolod a dolgot, ha itt és most jó választ adsz, akkor
felraknak egy ilyen buszra, és elvisznek a hotelhez, és alhatsz egy jót. De,
csak egy dolgot tudsz: 76-os busz. Óráknak tűnő másodpercekig gondolkodsz a
válaszon (76-os busz, de az nem jó válasz), előveszed zavartan az
okostelefonod, abban valahol benne van a válasz, és közben elhaló hangon csak
annyit tudsz kinyögni, hogy: "I don't know - Nem tudom." Nézegeted,
hogy merre jár Zsebibaba ügynök, hátha ő tudja a választ, de valamivel nagyon
el van foglalva a pultnál, tán ő is azt vizsgálja, hogy lesz-e itt nekünk
expressz buszunk. Mindezek másodpercek alatt játszódnak le, de te óráknak
érzed. Ha jó a válasz, akkor vége a szenvedéseidnek, beszállsz a buszba,
elvisznek a hotelbe, és te alszol egy nagyot. Erőlteted az agyad, hogy hová is
foglaltál szállást mintegy 15 órával ezelőtt. Nézegeted a lehetséges jó
válaszokat (5 különböző busz van, mindegyiknél felsorolva a kiszolgált
hotelek), és látsz ismerős hotelneveket is, tegnap még az is közte volt a
lehetséges szállásoknak, de végül mit is választottál. És akkor megváltásként,
szinte egyszerre látod meg a helyes megfejtést az egyik busznál, eszedbe is
jut, hogy hová tartasz, és Zsebibaba ügynök is hozza a jó hírt: The Cityview
hotel. És megy oda busz, tessék leülni az ötös kapunál. 10 perc, és itt a busz.
Juhé, közel az alvás. Innentől már minden megy gördülékenyen, be a buszba, be a
hotelbe, és délután 4-kor már alszol is, egészen másnap reggel 6-ig.
Határozottan jobban érzed magad, lázad már nincs, csak hasmenés, úgyhogy a
fokozott figyelés marad (ritkábban, de menni kell, és szerencsére itt is mindig
van hová).
Túléled
a nyaralásból hátralévő időt (instant
Hongkong 14+10 órában két nap alatt – Zsb.), hazafelé még nehézségeid
akadnak egy kicsit a check-innél: addig nem hajlandóak becsekkolni, amíg ki nem
derül, hogy felférsz-e a gépre, a szép ebben az, hogy eddig mindenhol
becsekkoltak, és a kapunál várod ki, hogy felszállhatsz-e, ez általában akkor
derül ki, amikor a téged leszámítva utolsó utas beszáll. Nomármost, ha te akkor
még kint állsz a biztonsági ellenőrzésen, az útlevélellenőrzésen kívül, akkor
az onnan még legalább fél óra. Majd biztos megvárnak ezek után. Ráadásul,
dönteni kell, van jegyed Frankfurtba is, és ott be is csekkolnak, helyed is
van, csak éppen rögtön dönteni kell, mert a gép 20 perccel a zürichi járat
előtt indul. Nincs kecmec, hiába mondod, hogy eddig még a világ bármely pontján
becsekkoltak, az útlevélellenőrzés és az országból való kiléptetés miatt ők
bizony itt és most nem fognak. Akkor mész Frankfurtba, eddig úgyis túl simán
ment minden. Beszállás előtt még gyorsan veszel jegyet egy FRA-ZRH járatra
(mintha csak vonatra vennél jegyet), a becsekkolás majd ráér Frankfurtban, tán
lesz rá időd. Átalszod az utat a repülőn, még a hasmenés is alábbhagy (persze
leszállás után újfent menni kell, nem baj, legalább nyugodt helyen csekkolhatsz
be :) ), majd hazaérsz Zürichbe, és mit csinálsz, alszol egy nagyot.
A
szokásoknak megfelelően, arról, hogy mit láttunk a küldetésen, Zsebibaba ügynök
számol be (itt, itt, itt, itt, itt meg
itt – Zsb.). Én annyit tudok elmondani, hogy így az ősz folyamán
végiglátogatva 3 volt brit gyarmatot (Dél-Afrika, Szingapúr, Hongkong)
ledöbbentő, hogy a világ minden táján mennyi helyen volt brit uralom. És hogy
milyen erős a kulturális hatásuk. Mindenhol beszélnek angolul, baloldali
forgalom van, és a reggeli egy szállodában tipikus brit reggeli, kb.
ugyanolyan, mint Cardiffban. Szingapúrból hiányzott nekem az, hogy érezzem,
hogy a Távol-Keleten vagyok. Nem nagyon tudnék visszaemlékezni olyan épületre,
ami tipikusan szingapúri lenne, tán a csilivili üvegpaloták kivételével.
Hongkong ezzel szemben jóval karakteresebben távol-keleti, legalábbis olyan,
amilyennek a Távol-Keletet az ember elképzeli. Vannak tradicionális kínai
épületek (és persze a gyarmati időkből származóak is), bőven előfordul, hogy
egy 20-30 emeletes épület mellett egy szánalmas földszintes viskó van.
Tipikusak még a szűk utcák, töménytelen (érthetetlen feliratú), villódzó
neonfényreklámokkal. Szinte érzed, ahogy árad belőlük a meleg (ebben mondjuk a
Times Square-en, New Yorkban sincs hiány, elképesztően fényes a hely). És tkp.
borzalmas, hogy mennyi akár 30-40-50 emeletes lakóház van szűken egymás mellé
pakolva. Nekem a falanszter szó jutott eszembe, akárhányszor rájuk néztem.
Szingapúrban
mindenhol ki van írva, hogy a mozgólépcsőn baloldalt álljál, és jobboldalt
menjél (fordítva, mint mondjuk Európában). Ezt nehéz volt megszokni.
Hongkongban nem sikerült megfejtenünk, hogy hová kéne állni, nem is volt
kiírva, és nem is tűnt úgy, hogy létezne ilyen szabály. Tülekedni kellett
mindenfelé. Ezek a távol-keleti emberkék mindenhol alacsonyak. Simán le kellett
húznom a fejem a metrókocsikban, különben bevertem volna a kapaszkodóba.
Cserében még egy tele metrókocsiban is "végigláttam" a szerelvényt az
elejétől a végéig, másnak nem nagyon volt az enyémhez fogható magasságban a
feje :).
A
tanulság meg az, hogy ne húzasd ki a fogad, ha utazol utána, akár még 2-3 hétig
is hasmenésed lehet, továbbá, hogy fel kell készülni, tudni kell, hogy hová
akarsz menni, mi a szállásod neve, hol van, az utca melyik oldalán. Ja, és az
sem árt, ha előre ismered az árfolyamokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése