A La Défense Párizs pénzügyi negyede, kicsit sem hasonlít a város többi részére, nyomokban sem található meg a homokkő vagy a mediterrán zsalugáterek, helyette üveg és acél minden mennyiségben. Ezzel együtt tetszetős, sőt, időnként igen impozáns negyedről van szó, bár valószínűleg nem tapasztaltuk meg teljes valójában, mivel a vasárnap sikerült meglátogatni. A képek sokkal többet mondanak, mintha itt szövegelnék, íme:
Ha nem lenne elég, hogy csillog minden, még egymásban is tükröződnek is az épületek, káprázzon a Ti szemetek is:
La Défense - részlet
A sok futurisztikus csillogás után célba vettük az estére készülve a Stade de France-ot, de sajnos már bezárt, mire odaértünk. Ezzel együtt nem maradtunk le a futball-élményról, a szállásommal szomszédos kis húszezres rögbistadionban néztük kivetítőn a vb-döntőt, amit a többezres tömeg és a sok spanyol illetve holland szurkoló egészen hangulatossá tett. Kifelé menet komoly fiesta indult a szurkolók között, főleg amikor egyes autókról lobogó spanyol zászlók bukkantak elő. Persze az is lehet, hogy identitászavaros, vagy még inkább futballsiker-hiányos franciák voltak...
Hétfőn még sorra vettük a hiányzó dolgokat a listánkon, elsőként elREReztünk, elmetrózunk a Montmartre negyedig. Földrajzilag ez Párizs legmagasabb pontja, tetején a Sacré Coeur bazilikával.
A bazilikához vezető lépcsősor aljában meglehetősen erőszakos módszerrel karkötőket árulnak, kicsit elbambultunk, mire máris ott termett előttünk két afrikai úriember, és secperc alatt elkezdték fonni a karkötőt a kezünkön. Közben kérdezgették, hogy honnan jöttünk, satöbbi, mint amikor a fodrásszal beszélget az ember, aztán ők lepődtek meg talán leginkább, amikor fizetésre került a sor, ugyanis nem kérdezték előtte tőlünk, hogy van-e nálunk készpénz egyáltalán, gondolták "hülye turisták, biztos ötveneurósokkal rohangálnak". Na, ez nem jött be, hiába lobogtatták előttünk a tízeuróst, hogy ilyet kérnek/db, be kellett érniük a nagy nehezen összevakart három euróval két karkötőért - a vége ráadásul már csak 10 centesekből jött össze - de kénytelenek voltak elfogadni a helyzetet, mégiscsak ciki lenne lebontani a karkötőt a "vásárló" kezéről... Mindenesetre két karkötővel gazdagabban indulhattunk felfelé dombtetőre. A Sacré Coeur-höz egy nagyon rövid kis siklószerűséggel lehetett felmenni, összesen kemény 100 méter hosszú, de legalább itt is megvolt a funikulár-élmény, persze nyomába sem érhet mondjuk a Fløyenre vezető tizenvalahány állomásos kis csodának, amit Bergenben láttunk. Utóbbival van aki munkába jár - nem meglepő, ha valaki egy 400 méteres hegyről a fjord partjára jár mondjuk dolgozni, mégsem jöhet le minden reggel gatyaféken...
Jellemző montmartre-i utcakép, nagyon tetszett ez a része Párizsnak, több hazai városra emlékeztetnek ezek a kis utcák, többé-kevésbé beszélnek az emberek angolul, a metró itt kb. olyan mint a földalatti Budapesten, közel vannak egymáshoz és a felszínhez is az állomások és meglepően tiszták is. Ez egyébként egy olyan probléma, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni: a párizsi tömegközlekedés legjellemzőbb tulajdonsága a redva, eszméletlen mocskosak az állomások, a falak, takarítót valamikor a múlt században láttak utoljára és irdatlan tömeg van reggel-délben-este. Egeret (München, Olympiazentrum) és patkányt (Berlin, Ostbahnhof) még nem láttam - galamb van éppen elég, vadászrepülőként zúgnak el a fejedtől tíz centire az egész városban - viszont mély döbbenettel konstatáltam, hogy kultúrembernek kinéző egyének szemetelnek. Kibontják, a csomagolást ledobják ahol éppen állnak és átlépnek rajta. Sokan, szinte Párizs bármely pontján. Ismét meg kell állapítsam, a BKV tiszta, tágas és lehet használni. :)
Ha már egyszer a Montmartre közelébe jutottunk, gondoltuk érdemes még két metrómegállót bevállalni a Vörös Malomért. Nekem nagyon furcsa volt, hogy eddig mindig múltbeli környezetben, fotókon, éjszakai képeken, illetve filmben láttam, így szép nappali fényben, a dolgozó párizsiak és a képbe állandó belelógó autók között sikerült egy kicsi illúziót rombolni. Ezzel együtt érdekes volt látni élőben, ahogy a Szajna-parton üldögélve állandóan a Nyomorultak jelenetei jutnak eszembe, itt is lepörgött lelki szemeim előtt néhány filmkocka.
Hétfőn délután Monsieur Simon hazautazott - valakinek dolgozni is kell kettőnk közül - így még a maradék jegy birtokában egyedül vettem nyakamba a várost, elsétáltam a Luxemburg kertbe, lőttem még egy sorozatot az Eiffel-toronyról, valamint csavarogtam egy kicsit a Latin-negyedben. A Luxemburg-kert fő attrakciója számomra az alábbi alkotmány volt, különösen ajánlom tápp-rajongó olvasóink figyelmébe. A parkban, a kastély mögött van egy nagy szökőkút, már-már tónak néz ki, nos, ennek a közepén leltem ezt a kacsaházat :)
Ezt a szobrot már bőven kifele menet vettem észre a kert egyik csendesebb részén, egészen más hangulata van, mint a tó körül zsibongásnak vagy a szabócentivel nyírt sövényeknek. Jó is lesz zárókép gyanánt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése