2010. július 27., kedd

Greenwich, Docklands and the Tower Bridge

A szombati napot a csapatom nagy része Brightonban, az egyik legkedveltebb tengerparti üdülőhelyen töltötte, mely viktoriánus kori sétánnyal és strandokkal büszkélkedik. Mi azonban megráztuk magunkat (és sokalltuk a húszfontos vonatjegyet), úgy döntöttünk, hogy London délkeleti részének, azon belül is Greenwich-nek és a Docklandsnek szenteljük a napot. Végül megfejeltük a dolgot egy kis esti temze-parti sétával is, így fél éjfél környékén talátunk vissza Kensingtonba, aminek hatását igazából csak másnap éreztük egy kis izomláz formájában. A képen a két eredeti úticélunk látható, a Docklands látképe a greenwichi fák közül.

Napunk első felvonásának témája, Greenwich alapvetően a Royal Observatory-nak köszönheti az ismertségét, keresztülfut rajta 0. meridián, ennek kapcsán igazi turistalátványosság lett, nincs még egy obszervatórium, amit ennyien keresnének fel. A kép nem reprezentálja a meget, ennél sokkal többen voltak, néha már kifejezetten zavaró volt a sok üvöltöző turista. Értem én, hogy fel vannak ajzva a földrajztudomány nagyszerűségétől, na de mégis, egy királyi intézményben vagyunk...

Az udvarán egy szép piros csík jelzi a meridián vonalát a földön és a falon is, nagyon sokan fotózkodnak egyszerre a két féltekén, mi oda sem fértünk, így kénytelen voltam beérni a táblával...

Az Observatory mellett meglátogattuk még a National Maritime Museumot, mely az obszervatórium dombjának aljában fekszik a Temze partjához közel.

Nem volt rossz kiállítás, a hajózás kapcsán elég sok mindent összeszedtek, de a legjobban talán a hajóhíd szimulátor jött be a népnek: a valódi hajózási képzéseken is hasonlókat alkalmaznak, 4-5 képernyőn látod egyszerre a hajód mozgását, egészen reálisnak tűnik. Mondanom sem kell, a hajózásnál nincsenek kitáblázva az útvonalak, mint az autópályán, így Győző is megfeneklett egy homokpadon a New York Harbourben a fregattjával, nem tudott dokkolni a Szabadság-szobor előtt, meg én sem tudtam kitenni a doveri kompom utasait a partmenti homokban, mivel eltévesztettem a kikötőt és a strandra rongyoltam be egy néhányszáz tonnás hajóval. :)

Nekünk legjobban azonban az alábbi szerkezet tetszett, úgy kellet a játékdaruval kipakolni csónakból a zsákokat, hogy a hajó végig egyensúlyban legyen, kifejezetten jól szórakoztunk vele.

Csak hogy térben is elhelyezzem a nap helyszíneit, az alábbi kép fentről, az Observatory dombjáról készült; a balszélen látható a National Maritime Museum, a két kupolás tornyos épület az Old Royal Naval College-hoz tartozik, szemben a Temze túlpartján a Docklands; középen pedig a Queen's House. Utóbbit az 1600-as évek elején építették királyi rezidenciának (egynek a sok közül), jelenleg a múzeum része, 2012-ben pedig az Olimpia VIP-rendezvényeinek egy részét fogják itt tartani.


Remélhetőleg addigra meg tudják oldani a fű kérdéskörét, az alábbi képen jobban látszik a helyzet:

Kifejezetten lehangoló ugyanis ez a hatalmas szavanna itt London, az eső hazájának közepén, látszik, hogy nem nagyon szoktak hozzá a hetekig tartó szárazsághoz. Arról nem is beszélve, hogy az egész Greenwich Park a világörökség része, nem hiszem, hogy ilyen sárga smirgliszőnyeggel került volna be a listára...

Alapos körbejárás után átDLR-eztünk a Temze másik oldara. A DLR is már a következő úticélra utal: Docklands Light Railway, ez közlekedik az üveg-acél épületek között, olyasmi mint egy magasvasút, viszonylag csendes és nem semmi kilátás nyílik róla.

Nos, második célterületünk, a Docklands London egyik legfiatalabb városnegyede, legalábbis a jelenlegi formájában, mindössze 40 éves. Valaha a világ egyik legnagyobb kikötője találtatott itt, the Port of London, azonban a Thames Barrier megépítésével (ez London elsőszámú védelmi vonala a nagy dagályokkal és a viharokkal szemben) és a nagy tengerjáró hajók valamint a Temze méreteinek közeledésével (tankerek nem tudnak feljönni a folyón, túl nagyok) egyre kevésbé használták kikötőnek, kezdett teljesen lerohadni. A hetvenes évek elején azonban egy remek húzással az akkori városvezetés egy újjáépítési programot kezdett meg, aminek célja egyrészt a Docklands revitalizálása, másrészt a zsúfolt City kiterjesztése volt, így épültek az egykori dokkpartokon az üvegcsodák.


Egyelőre nagyon jól bejött ez a terv, élhetőnek tűnik ez a városrész, a nagy corporate headquarter-ek között rengeteg park, szökőkút...


... és zöld fű található, ami éles ellentétet mutat a folyó túlpartján elterülő Száhel-övezettel.

Az épületek vegyes stílusban épülnek, van egy-két hagyományos, majdnemhogy századfordulós (az előző) stílusú épület is, de a nagy kedvenc továbbra is az üveg és az acél.

A dokkok miatt a hely mikroklímája egészen más, mint a belvárosé, viszont a nagy vízfelületek azzal is járnak, hogy minden talpalatnyi helyet meg kell ragadni, itt éppen egy futballpálya alternatív megoldását láthatjátok. Eredetileg nem biztos, hogy ennek készült, de most ennek használják. Egy valamit nem tudtam megérteni, tekintve, hogy meccsenként hány labdát szedünk össze a colikertből, Himfy lépcsőről vagy a Körtérről: itt úsznak ilyenkor? Vagy csak pókfocizni szabad?

Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy ez egy döglött hely és csak szúnyogok vannak, tanúsíthatom az ellenkezőjét, ez a vöcsökmama közvetlenül a sétány mellet a Morgan Stanley székházával szemben úszkált békésen a lusta és kevésbé lusta fiókájával, úgy tűnt, jól érzik itt magukat. :)

Estefelé búcsút vettünk a Docklandstől...

... majd a Tower Bridge felé vettük utunkat, először átsétáltunk rajta, eközben Bagoly megállapította, hogy igen randa világoskékre festette valami furcsa fantáziával rendelkező művész, majd később a parton, illetve a London Bridge-en sétálva is abban a szerencsében részesülhettünk, hogy felnyitották a hidat, ugyanis két magasabb hajó haladt át alatta fél órás különbséggel.

A hajóknak 24 órával korábban be kell jelenteniük, ha csak a híd felnyitásával tudnak áthaladni, így a híd egyik lábánál kiteszik a bejelentett időpontokat, akár lesben is lehet állni, ha valaki meg akarja nézni az eseményt. Maga a híd nyitása és zárása másfél-másfél perc, ha a hajó pontosan érkezik, kb. 5 percig áll le az autós és gyalogosforgalom egy-egy alkalommal, melynek elejét és végét visító szirénázással jelzik.

A híd előterében az HMS Belfast nevű hajó látható, nem sokkal a második világháború előtt állt szolgálatba, egészen 1963-ig dolgozott, azóta pedig a Temzén áll múzeumhajóként. Szerettük volna meglátogatni, de a 12 fontos belépődíj sajnos eltérített bennünket útközben. Ez egyébként igazolta a tendenciát, amit eddig megfigyeltünk Londonban: vannak ingyenes és vannak baromidrága múzeumok, a kettő között szinte semmi.

A Tower Bridge-et követően némi táplálékfelvételt és metrózást beiktatva még körülnéztünk a temze-parti látványosságok másik végén is, ahol annak rendje és módja szerint megcsodáltuk a kivilágított Houses of Parliament-et, a fotó baloldala akár egy naptárba is elmenne, a jobb viszont inkább Freud kanapéján köszönne vissza egy Rorschach-teszt formájában...


Végül pedig megnéztük, körbejártuk a némi hiányossággal kivilágított London Eye-t - utóbbit nem nagyon értem hogy miért nem javítják meg, meglehetősen nagy és ikonikus dolog, ehhez képest a Hyde Parkból is látható a fák koronája felett, ahogy esténként hiányzik az ívből egy darab. Mindenesetre ezzel a képpel zárom ezt a bejegyzést, elvégre a történeti hűség is fontos dolog. :)

4 megjegyzés:

  1. A Belfastot anno mi is kihagytuk, és a Tower is azért maradt ki, mert irdatlan drága lett volna...

    Remélem azért legalább egyszer beültetek valami tisztességes Pub-ba egy jó pint Ale-re =)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a sok-sok adatot (a többi bejegyzésben is) fejben jegyzed meg? Ugye nem? Légyszi nyugtass meg.

    VálaszTörlés
  3. Igen, a Tower is a drága helyek közé tartozik, ráadásul most éppen felújítás alatt van ez is, szóval körbe van állványozva a fele... Inkább a Wembley-re optimalizáltuk a forrásokat :)

    Adatok? Egy része megmarad, a főbb vonalak, jó sztorik, amikor először hallom őket. A többinek meg utána szoktam nézni, a Google csodákra képes... Remélem, így élvezetesebb olvasni, mintha csak azt pedzegetném, hogy itt jártam, szép volt, ott jártam, jó volt, jóccakát. :)

    VálaszTörlés
  4. Agnes, did you photoshop these pics?? They are AMAZING!!! See you tomorrow, hopefully! Kat

    VálaszTörlés