2010. július 16., péntek

Bagoly ügynök jelenti Párizsból

Elég komoly előítéletekkel vágtam neki utamnak eme metropolisba, amelyek részben igazolódtak is, részben azért szerencsére nem. Eleve sose volt egy szimpatikus népség nekem ez a csigazabáló nemzet, rendkívüli örömet okozott például válogatottjuk rapid és heveny röhögőgörcsöt okozó távozása focivb-ről. Előzetesen egy arrogáns népség képe sejlett fel bennem, akik bár tudnak, de nem hajlandóak értelmes nyelven (= én is értem) beszélni.

No, az úgy volt, hogy a
Charles de Gaulle repülőtér kinn van a halál f..., akarom mondani nagyon messze van Párizstól. Gondolom többek között azért, mert marha nagy. Van 3 terminál, illetve a kettes terminálon A, B, C, D, E, F... mittomén mennyi alterminál vagy mi. Még a helyi hév, az RER is kétszer megáll a reptéren, illetve inkább alatta. Naszóval azt kitaláltam (a helyi bkv honlapja alapján), hogy mivel fogok utazni 3 napos ottlétem alatt. Ez nem volt egyszerű, ugyanis ezek a derék jómunkásemberek az információk felét csak franciául tették fel a honlapra, én meg azt a nyelvet nem bírom - google translator rulez. A közlekedési rendszerről dióhéjban: zónás rendszer van, ezeket a zónákat úgy kell elképzelni, hogy mint egy céltábla egyre nagyobb sugarú körsávjai (már régen volt geometria, szóval Def körsáv = két koncentrikus körvonal közé eső terület) veszik körül Párizst, a legbelső zóna maga a város, az 1-es sorszámot kapta, és aztán van még 5 zóna. A reptér az ötös zónában van. Paris visité kártyát akartam venni, ami az 1-3 zónában érvényes, ez ilyen bérletszerű dolog, arra megyek vele, amerre és ahányszor akarok, de csak az 1-3. zónában. Ági megtudakolta egy bennszülöttől, hogy hogyan lehet kioptimalizálni a bejutás költségét: venni kell egy jegyet az első olyan állomásig, ami már a 3. zónában van, ott kimenni az állomásról (minden állomáson a bejáratnál ellenőrzik a jegyed, beengedőkapu van, nincs jegy nem mész be, és a kimenetelnél is ellenőrzik a jegyed a legtöbb állomáson, csak érvényes jeggyel tudsz kimenni), szerezni Paris visité kártyát, visszamenni, következő RER-rel bemenni. No ebből sikeresen abszolváltam a feladatokat addig, amíg megszereztem a Paris visite kártyát.

A kedves eladó hölgy, aki
adta, felhívta figyelmemet, hogy olvassam el a mellé adott tájékoztatót, mert természetesen egy kanyi szót nem tudott angolul. Abban az állt, hogy ez a jegy két darabból áll, egy kuponból, amire rá kell írni a dátumot meg a sorszámát a másik darabnak, amire meg a nevemet kell ráírni. És persze mindezt még az első utazás előtt. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy addig nem érvényes a jegy, amíg mindezt meg nem teszem. A probléma ott kezdődött, hogy nem adott a pénztáros olyan papírt, ami a sorszámot tartalmazza. Nagy nehezen elmutogatta, hogy nincs neki olyan. Én akkor többször kérdeztem, hogy mi legyen, de csak azt sikerült elérnünk, hogy mondott valamit franciául hosszan, amit én nem értettem, én meg angolul próbálkoztam, amit ő nem értett. Érdekes egy párbeszéd volt :). Egy helybélit elkaptam, hogy tud-e angolul, "a little bit", jött a válasz. Először arra gondoltam, hogy megkérem, hogy fordítson a pénztáros kisasszonnyal való kommunkációm során, ugyanis a legutóbbi élményem az volt a little bit angol nyelvtudással, hogy Norvégiában az árufeltöltő egy boltban simán útbaigazított, hogy hol találom a paradicsomlevet. No ez a jóember annyira jól tolta az angolt, hogy amennyire ő tudott angolul, annyira még tán én is tudok franciául. Kb. 5 perc alatt elmagyaráztam, hogy mi a bajom, tán fel is fogta, és mondta, hogy menjek be a belvárosba és ott egy nagy állomáson majd tudok szerezni ilyen kártyát.

Gondoltam ok, akkor veszek külön be jegyet, és onnantól
használom a Paris visité kártyát (nesze neked költségoptimalizálás). Az automata szerencsére tudott angolul, viszont a kártyámra azt böffentette vissza, hogy carte non gare, amit nem értettem, hiszen addigra már két másik helyen tudtam vele fizetni. Olybá tűnt, hogy itten nagy szopóágra kerülés van, senki nem beszél értelmes nyelven, kinn vagyok a világ végén, max felülhetek egy vonatra, aztán ha érvénytelen a jegyem, akkor ki tudja mi történik velem, lehet, hogy helyben kivégeznek, ezek itt nem lacafacáznak. Végül a pénztárostól akartam jegyet kérni Párizsig, jelezte, hogy érvényes a Paris visité innentől már (nyilván, eredetileg azért vettem ezt itt, csak jött nekem a tájékoztató azzal, hogy kell hozzá a másik kártya is). Én megpróbáltam megkérdezni, hogy akkor ez így másik kártya nélkül jó-e, mintha haloványan azt válaszolta volna, hogy igen, ha ő arra válaszolt, amit én kérdeztem, és fordítva. Ok, mondom, akkor bemegyek, aztán amint lehet szerzek ilyen cuccot hozzá, addig csak nem találkozom kivégzőosztaggal. Felszálltam a RER-re, és persze rögtön a következő állomáson felszálltak ellenőrizni, kis fosás, hogy akkor most tutterfrankó lesz-e így a dolog, volt kis nyomogatós kütyüjük, amivel a többiek jegyét jó egy percig vizsgálgatták, előttem meg lepergett, hogy majd jól el fogom nekik magyarázni angolul, hogy ahol én vettem ezt a csodás jegyet, ott nem volt a másik kártyából, és becsszó, én mindent megtettem az ügy érdekében, ők meg franciául magyarázzák majd, hogy választhatok a kerékbe töretés és a karóba húzás közül. Végül azt történt, hogy átnyújtottam a jegyet, az ellenőr pedig egy "merci" kíséretében 5 másodperc múlva visszaadta. Ez némi megnyugvással töltött el. Végülis ebből az volt a tanulság, hogy a franciák nem tudnak angolul, de mind a pénztáros kisasszony, mind a helybéli maximálisan próbált segíteni, annak ellenére, hogy szemmel láthatóan nem értették, hogy mi a bajom, hiszen tulajdnoképpen tök érvényes jegyem volt.
Ezen kalandok után megérkeztem Ági szállására, ott meglepődve konstatáltam, hogy nem működik a hűtő, de ez még a kisebbik baj, így még lehet élni, de az internet sem akart rendesen működni, és ez azért már több, mint felháborító. Hosszú percekbe került, mire elkezdtek csöpögni a bitek a kábelből, mégis, már órák óta nem neteztem, mi van, ha azóta már összedőlt a világ - de szerencsére nem így történt. Ezen kívül borzasztó meleg is volt, meg is jegyeztem, hogy én egy olyan helyről jövök, ahol van szélessávú internet, van egy bazi nagy hűtő (és működik is), klimatizált a helyiség, és akkor ez meg Nyugat-Európa?
A terrorfenyegetettség meg ilyen kérdések eddig maximum a reptéri ellenőrzésekkor jutottak eszembe, itt viszont két olyan dolog is volt, ami - számomra legalábbis - Magyarországon elképzelhetetlen. Az egyik az, hogy mikor felültem az RER-re, akkor feltettem a csomagomat a fej feletti csomagtartóra, és mielőtt elindultunk volna, egy biztonsági fazonnak kinéző ürge végigment a vonaton és mutogatott a csomagomra, és valamit hablatyolt, hogy kié ez a bagázs. Miután jeleztem, hogy az enyém, megnyugodott és továbbment. Gondolom attól fosnak, hogy valaki otthagy egy csomagot és az majd felrobban. A másik számomra meglepő jelenség az volt, hogy a legfrekventáltabb, tursiták által legtöbbet látogatott helyeken (konkrétan például az Eiffel-torony alatt) többször is láttam, hogy katonák 3-as csoportban gépfegyverrel a nyakukban a népeket pásztázva járkálnak fel és alá. Gondolom terroristákat kerestek ártalmatlanná tevés céljából. Az mondjuk vicces volt, hogy a gépfegyveres katonák vasággyal együtt voltak 40 kilók, és mindehhez olyan 170 centis magasság társult. Lehet, hogy Sárközy nem engedélyezi, hogy nála magasabb katonákat kivezényeljenek az utcára.
Aki ismeri Bagoly ügynököt, az tudhatja, hogy mennyire fontos számára a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, illetve az, hogy bioritmusa némileg eltér a szokásostól (mármint az embereknél megszokottól, a baglyok bioritmusával viszont elég sok egyezést mutat). A lényeg az, hogy péntekről szombatra virradó éjjel, a szokásos ütemterv szerint már 2 órakor alvást próbáltam kivitelezni, ám ez csak mérsékelten sikerült, így mintegy két órával később mérsékelten kipihenten "ébredtem" a forgolódásból. Sem a reptéri taxiban töltött mintegy 25 perc, sem a repülőre várakozás, sem a repülőút nem volt alkalmas megfelelő minőségű alvásra, így meg sem nagyon próbáltam. Az imént már írtam róla, hogy milyen megpróbáltatásokon kellett átesnem, míg megérkeztem a szálláshelyre, nyilván az alvás itt sem jött szóba. Ezek után meg persze rögtön kellett menni várost nézni - borzalom. Sétálgattunk mindenfelé, és jó-jó, ezek azért tulajdonképpen szép helyek, meg minden (erről Zsebibaba ügynök részletesen írt, én nem ismételném a dolgot), de én meg álmos voltam, és az meg nem olyan jó. Ezen kívül meg még meleg is volt, ami szintén nem jó. Hosszas sétálás után eljutottunk a Thüil.... kertjébe (valami egészen hülye magán- és mássalhangzó-keverékkel fejeződik be a szó). Ott szerencsére mindkét fent említett problémára megoldást tudtunk találni, úgy mint egyrészt volt kút, amiből ivóvíz jött, másrészt meg voltak ülőalkalmatosságok. Ez utóbbiakból kettő fajta volt, egyrészt ilyen normális szék alakú székek, másrészt meg olyan székek, amiket kicsit mintha megnyomorítottak volna. További beszéd helyett inkább jöjjön egy kép, hogy hogyan is nézett ez ki:


No, ebben az alkalmatosságban, illetve ahogy az a képen is látszik, a normális fajta alkalmatosságot mintegy lábtartóként használva egészen kényelmesen lehetett ejtőzni, olyan sokan sem voltak, az autók is messze jártak, illetve az árnyas fák alatt a hűs csapvizet kortyolgatva egész jól ki lehetett pihenni a nagy fáradalmakat. Ezek a zöld székek csak úgy ott voltak szétszórva a parkban, és bárki, aki arra járt arrébb tehette őket, meg ejtőzhetett rajtuk. Meglepő módon volt belőlük elég, mindenfelé volt szabad darab, bármerre lehetett rajtuk tehénkedni egy picit. Ez nagyon jól ki van találva, a Margitszigeten is be lehetne rendezni pár ilyent, és aki meg ki akarja vinni esetleg (bár ez mind gyalog, mind busszal elég nehézkesnek tűnik), arra mondjuk csúnyán kéne nézni a kijáratoknál, amiből azért nincsen túl sok a szigeten. Jó persze valami vandálbiztos műanyagból kéne csinálni, de pár (megfelelően kibélelt) nokiásdobozért cserébe szívesen leszervezném a dolgot. A lényeg, ami a lényeg, hogy ezzel a részével különösen elégedett voltam Párizsnak, ami rá is fért a városra a korábbi kalandok után.

A budapesti valóság visszaköszönt abban, hogy a társadalmi különbségek
meglátszanak itt is az utcán, a pestihez hasonló mennyiségű koldust láttam, illetve a reptéren a megérkezéskor a termináltól a rer-ig vezető fedett folyosón tömény, hogyismondjam folyékony halmazállapotú emberi végtermék szaga terjengett (nesze neked, megérkeztél Párizsba). Amikor felültem a rer-re, egy asszony végigment a szerelvényen, mindenkinek kiosztott egy kis papírt, amin az volt angolul, hogy ő mennyire szerencsétlen, és hogy adjunk neki pénzt. Szóval ez volt az első két momentum, ami Párizsba érkezve fogadott. A befelé úton meg felszállt egy fazon egy gyerekkel meg egy gitárral, és énekeltek a kocsi közepén, majd persze kalapoztak. Mindenesetre ahogy énekeltek, az nem volt végül is olyan rossz. Ami még feltűnt, hogy rengeteg a nem fehér ember. Statisztikát nem csináltam, de mondjuk kb. 40% fehér, 40% fekete és 20% egyéb, főként indiai illetve arab jellegű emberke volt mindenfelé. Érdekes módon a kéregetők többsége a legutóbbi csoportba tartozott, itt szinte csak úgymond kreol hajléktalant lehetett látni, Pesten, ha jól emlékszem, a hajléktalanok tipikusan inkább a magyarok közül kerülnek ki. Az volt még látványos, hogy a nagy turistalátványosságok környékén az ilyen mozgóárusok, akik a mindenféle Eiffel-tornyokat meg karkötőket árulták azért lényegében sosem fehérek voltak. További érdekesség volt, ahogy az igazi Eiffel-torony alatt mini Eiffel-tornyokat nagy vaskarikáról áruló emberkék néhány rendőr megjelenésére egy pillanat alatt eltűntek a terepről. A Défense negyedben jegyeztem meg különösen, de akárhol is igaz, hogy kamasz gyerekek csoportjaiban teljesen vegyesen előfordultak mindenféle színű gyerkőcök is. Zsebibaba ügynök is írt már róla, de nekem is ki kell emelnem a tömegközlekedés állapotát. Van vagy 5 RER vonal, meg tizensok metróvonal, annyi, hogy nincs annyi érdemben különböző szín (egyébként is, mint tudjuk, a barack az egy gyümölcs, és nem szín, valamint 16 szín van összesen). A nagyobb állomásokon 5-6 keresztezi közülük egymást, nem egy helyen annyit kell a föld alatt mászkálni az átszálláshoz, mintha elmennél Budán a körtérről a Bocskai útig. Ezt elősegítendő van néhol mozgójárda, míg ugye a pesti négyes metrónál inkább minden bokornál megáll majd a szerelvény, ha egyszer elkészülnek vele. Az állomásokon hatalmas területek vannak több szintben beépítve a föld alatt. Itt nagyon azt éreztem, hogy ez egy tök más nagyságrend, mint amit Budapesten tömegközlekedésként ismerünk. Az viszont mindenképpen igaz, hogy elképesztően koszosak az állomások és főleg az aluljárók. Megerősíthetem, hogy a budapesti metró ehhez képest csodálatosan tiszta, és bizony néhány aluljárónk is sokkal normálisabban néz ki, mint a párizsiakból jónéhány. Na jó, azért a fentiek ellenére tetszett Párizs, bár azért nem laknék ott, nekem már túl nagy a nyüzsi. A székeket a Tüil... kertjéből meg jó lenne importálni a Margitszigetre.
A sok-sok élmény után Bagoly ügynök érzékeny búcsút vett Zsebibaba
ügynöktől, majd a kifelé menő RER-en is átélt apróbb izgalmakat (a szerelvény nem állt meg minden állomáson ugyanis), és visszatért kelet Párizsába, hogy előteremtse az ilyen hétvégék fedezetét.

2 megjegyzés:

  1. Győző, ezt komolyan te írtad? El vagyok ájulva, teljesen kúl a stílus, izgalmas, vicces is :). Írhatnál még :). Persze, részemről elég szűklátókörű, hogy feltételeztem rólad meg Balázsról is, hogy csak számokat meg görög szimbólumokat tudtok írni :D. No de tényleg, kár lenne elveszni hagyni a tehetséged, csak így tovább :).

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom: nekem is tetszett a bejegyzés!!! =)
    Mind Bagolytól, mind Zsebibabától hasonól élménybeszámolókat várok!!! :P ;-)

    VálaszTörlés