Felütés

Június eleje táján. Vizsgaidőszak épphogy lecsengett, Roo ügynök idegei foszlányokban. Esküvő úgy-ahogy kitalálva. Bagoly teljesen rá van kattanva az EB-re. Roo-nak van még egy beadandója, Bagoly agyba-főbe dolgozik. Távolról ünneplünk Titkos ügynökékkel, akik éppen a kenguruk földjén két hónappal beelőztek és házasodtak. Mi pont utána nem sokkal kaptunk szabadságot, így az ő esküvőjük után mentünk (elő)nászútra. Nem baj, a tervek szerint meg ők mennek a mienk után (ami után mi hétfőn mindketten dolgozni megyünk…), szóval az univerzum majd visszatér az egyensúlyi állapotába. Szóval három hét, amit mi jól kitaláltunk, hogy majd előnászutazunk, de ugye nem véletlenül van a nászút az esküvő után. Káoszosnak tűnik, ugye? Hát pont ilyen volt.

Szóval június közepén Roo még hazaugrott 48 órára Magyarországra szervezni, találkozni, egyeztetni, ruhát próbálni és nem mellesleg összepakolni a cuccait az otthoni lakásba, mert kiscsaládi szinten mi egyszerre vizsgázunk, költözünk, szakdolgozunk, esküvőt szervezünk és nászutazunk. Utána péntek délután még egy utolsó beadandó, a tartalékok tartalékát mozgósítva, levezetésképpen összepakolás három hétre, úgy, hogy a hétvégi programon kívül még azt sem tudtuk, hogy az észak-amerikai kontinens melyik csücskei jönnek sorra. A bakancslista bőven hosszabb, mint három hét, így rugalmasan álltunk hozzá, mondván, hogy oda megyünk, ahol jó idő lesz és ahova felférünk a járatokra :)

Indításképpen szombaton még tettünk egy kitérőt Marseille-be, természetesen focimeccset nézni. Igen, a Magyarország-Izlandot. Gyó volt, csak éppen úgy indult a dolog, hogy életünkben először elaludtunk egy repülőjáratot. Végül is volt B-terv, mert az eredetileg kinézett kora reggeli lyoni járat nagyon tele volt és egyáltalán nem volt biztos, hogy felférünk rá, de azért reggel 05:00 helyett 06:37-kor elsőre egy kicsit bambán néztem a telefonra, hogy basszus. Bagoly meg erre a basszusra ébredt fel. Szerencsére ugye előre kinéztünk egy reggel nyolc körüli genfi utat is, onnan egy jó öt óra alatt le lehet vezetni Marseille-be (közvetlen járat nincs) és végül tényleg így alakult, igaz, öt helyett hat és fél óra alatt értünk le, két ’több kilométeres dugó az autópályánt’ kisvárosi roadtripre váltva.

Útközben azért találkoztunk egy régi ismerőssel, akit nem először láttam a napokban. Akkoriban volt ugyanis, hogy az Iron Maiden turnézott Európában és a zürichi reptéren készült a járművükről az alábbi kép. Az együttes frontembere, Bruce Dickinson ugyanis civilben pilóta és egy pár éve repülővel járnak világkörüli turnékra, melyet maga az énekes is szokott vezetni. A legfrissebb Ed Force One a The Book of Souls World Tourhoz egy régi Air France Jumbóból lett átalakítva (Boeing 747-400), mely jelenleg az izlandi Air Atlanta Icelandic tulajdonában áll, akik charter légitársaságként spéci repülőre vágyó kuncsaftokkal foglalkoznak. A két, előtte álló magánrepülő Angela Merkel és François Hollande járgányai, akik a Gotthard-bázisalagút átadására érkeztek.

Azért viccesen festenek hárman egymás mellett, na. (kép innen)

Pár nappal később a párizsi Charles de Gaulle-on gurultunk, ücsörögtem a hátsó ülésen, vizslatva a kinti világot (nem árt, ha képben van az ember, hogy mi van körülötte), egyik gép a másik után, csak a farkincákat – elnézést, függőleges vezérsíkokat – látni, Lufthansa, Air France, Aer Lingus, egyszer csak beúszik a képbe a hatalmas zombifej, kitakar minden mást… miaszösz… jaaa, hogy Eddie az. Eddie, avagy Eddie the Head (’Eddie, a fej’) eredendően egy kellék volt a színpadon, amiből aztán az első album idejére címerállat lett, azóta minden lemezborítón szerepel és az Iron Maidenes cuccok nagy részén is megtalálható.

Hát hogy ne ő kerüljön az Ed Force One farkára? (kép innen)

Na de, Marseille, zúzunk az autópályán, egy ponton rálátni a marseille-i reptérre és ott trónol a közepén Eddie, egy héten belül másodszor. Azóta kiderítettem, hogy az Iron Maiden tourja addigra már véget ért és az Ed Force One konkrétan a meccsre hozott 350 izlandi szurkolót charter járatként Keflavíkból, csak még nem festették át =) A flightradar24 blogja egyébként itt írt egy érdekes szösszenetet a gépről, a lelkes rajongók Ed Force One-fogásait pedig a zenekar is összegyűjtötte a honlapján (erre).

Az Ed Force One feletti örömködés után némileg zilált parkolókeresés zajlott Marseille-ben, eszünk ágában nem volt ugyanis a stadion közelébe menni autóval a tömeg miatt. Az első kinézett helyet benéztük és elrongyoltunk a kijárat mellett, de szerencsére viszonylag közel találtunk egy másik parkolót, ahol még szabad hely is volt és vagy 100 métert kellett galoppozni a metróig. A biztonsági őr igazán kedvesen próbált segíteni a jegyvásárlásban én meg örültem neki, hogy valamit tudok hasznosítani az általa félig franciául adott infókból (sőt, autópályadíjat is tudtunk franciául fizetni!), aztán irány-darány a meccs. A metrón már mind magyar, mind izlandi szurkolókkal találkoztunk. A stadion környékén özönlött a nép, nem volt különösebben nagy káosz, mégis hemzsegtek a rendőrök. A tájékoztatást viszont nem vették ennyire komolyan, többedszeri nekifutásra sikerült kiderítenünk csak, hogy hol lehet a jegyeket átvenni. Végül ez is összejött, a megfelelő bejáratot is megtaláltuk és a himnuszok idejére be is értünk :) A meccs remek volt, a kaja pocsék (én nem értem, stadionokban miért csak szemetet lehet enni), de ugye egész nap rohantunk, nem volt időnk megállni értelmesebb táplálékért, így betoltuk és örültünk a szép és élvezhető focinak! Na meg az a gól azért kellett, de összességében remek szurkolói élmény volt az egész :) 

A kék sarokban Izland

A pirosban Magyarország

Azon is mosolyogtunk, hogy ha a stadionban kint van 15 ezer izlandi szurkoló – ami a kék sarok méteréből és a stadion 80 ezer férőhelyéből kövekezőleg nem elképzelhetetlen – akkor akár minden huszadik izlandi itt lehet a meccsen, na ez ám a szurkolói hozzáállás :) Meccs után alaposan megünnepeltük a fiúkat, megérdemelte mindkét csapat,

 lőttünk pár képet... (Szép volt fiúk!)

... és elindultunk megkeresni az ismerősöket: egyikükről, volt lakó- és colistársunkról, Mátéról tudtuk, hogy ott lesz, de nagyot néztem, az egyik volt gimis osztálytársam, Adri is előkerült, a párja ugyanis annak a baráti társaságnak a tagja. Kicsi a világ, nagyon vicces volt jó tizennégy év után pont Marseille-ben találkozni és megtárgyalni a világ folyását :) Sajnos nem tudtunk sokáig velük maradni, mert még aznap vissza kellett érnünk Genfbe – amit hajnali fél négyre abszolváltunk is, mert másnap délelőtt indult a masina vissza Zürichbe, hogy elérjük a koradélután Kanadába induló járatot. Folyt. köv. =)