Days of our Svájc: Banff National Park & Columbia Icefield

A zilált odautunk után nem sokat kellett altatni bennünket Calgaryban. Tíz óra ZZZ után reggel hatkor kipattant a szemünk (otthon addigra már délután kettő óra volt), úgyhogy lelkesen levonultunk a gymbe – először és utoljára az út során :P, de ez talán nem von le semmit a dolog sportértékéből. Roo tekert egyet, Bagoly meg futott, meg evezett, utóbbiról a másnap jelentkező brutál izomláz kapcsán megállapította, hogy talán nem kellett volna hirtelen felindulásból mindjárt tíz percig teljes erőbedobással tolni…

Reggeli (Bagoly ismét megpróbálta a hotelt kienni a vagyonából, az előző napi tanulságok ellenére), autófoglalás, szálláskeresés, reptérbusz (onnan megyünk majd tovább) és már meg is kaptuk a kis fekete dzsipet (ez vót) és indultunk Banff felé. Banff városkája kb. 120 kilométerre nyugatra található Calgary-tól, a körülötte nyújtózkodó Banff National Park pedig Kanada első nemzeti parkja, melyet 1885-ben alapítottak. A Sziklás-hegység kellős közepén, így hegyek-völgyek, hatalmas erdők és hómezők, gleccserek laknak benne, na meg medvék, muflonok, hiúzok, farkasok, folytassam? :) A Banff National Park észak felé a Jasper National Parkban folytatódik, mely kb. ugyanezen repertoárral bír, csak még kevesebb településsel, még több jéggel és még messzebb mindentől.

A Canadian Rockies nemzeti parkjai Albertában (kép innen)

A Canadian Rockies a Sziklás-hegység itteni részére vonatkozik. A Yoho és a Kootenay parkokba nem is jutottunk el, Banffből és Jasperből is csak a legjavát láttuk, de bármikor visszajönnénk, bőven lenne itt két-három hétnyi látnivaló is. Méretarány nincs a térképen, de a Banff-Jasper távolság mintegy 300 km és nagyrészt kétsávos, néha amerikai mértékkel kifejezetten szűk úton abszolválható, így alsó hangon négy óra, mire odaér az ember. Ha megáll fotózni, meg gyönyörködni, akkor hat-hét is megvan, így úgy terveztük, hogy első nap Banffben alszunk, második nap felmegyünk Jasperig, megnézzük, ami útközben belefér, harmadik nap szép lassan vissza Banffig és a negyedik nap délután Calgary, majd onnan Vancouver. A térképen a juharlevelekkel jelzett útszakasz a Trans-Canada Highway, amellett, hogy az ország legforgalmasabb útja, még nemzeti parkos része is van, szépséges kilátással. Ezen érkeztünk mi is, de ne rohanjunk előre.

Calgary egyik külvárosi része

Little boxes on the hillside – kicsi dobozok a domboldalon. Ez jutott eszembe – egy dal egyik sora (itt lehet meghallgatni), arról szól, hogy mennyi egyforma ház van itt-ott, kis dobozok a domboldalon, a lakóik iskolába jártak, egyetemre, aztán dolgoznak, hogy meglegyenek a dobozaik és bár az egyik zöld, a másik rózsaszín, a harmadik kék, a negyedik sárga, mégis milyen egyformák. A dalt a hatvanas években írták, amikor az egykaptafás kertvárosi utcák éppen nagyon terjedőben voltak Amerika-szerte. A másik, ami roppant vicces, a zöld táblára az kétszer háromsávos (plusz leállósáv mindkét oldalon) út felett a zöld táblán a Stoney Trail felirat található. A trail ösvényt, utat jelent, az elnevezések és a vonalvezetésük pedig még arra az időre vezethető vissza, amikor ökrös szekereken érkezett ellátmány Calgary-ba jó ötszáz kilométerre fekvő a montanai Fort Bentonból. Így akad még Deerfoot Trail, amely egy feketeláb törzshöz tartozó úriemberről lett elneveztve: Api-Kai-ees küldöncként lett ismert, ugyanis elképesztő távolságokat és gyorsan tudott megtenni. Az 1800-as években második felében élt, még sportversenyeken is részt vett és rendszerint lenyomta az egész mezőnyt hosszútávfutásban. Az unokaöccséről nevezték el a Crowfoot Trailt – Crowfoot a feketeláb törzs vezetője volt az 1800-as évek vége felé és sokat tett azért, hogy a majdnem elkerülhetetlen európai ’hatalomátvétel’ a lehető legkevesebb vérontással járjon a népe számára. A Macleod Trailt pedig ugyanezen időszak egy másik jelentős alakjáról, Col. James Macleodról nevezték el, aki az európaiaktól szokatlanul következetesen igyekezett figyelembe venni és vetetni a feketeláb őslakosok jogait; illetve ő nevezte el a Bow folyó mentén található, 1875-ben alapított települést egy évvel később Fort Calgary-ra, egy skót kastély után – és így született ma egymilliós város. És bár időről időre felmerül, hogy a ma az ösvények vonala mentén futó 3-4-5 sávos autópálya-szakaszokat átnevezzék, ez annyira része a város történetének, hogy eddig mindig megfúrták a kezdeményezést.

Útközben nyugat felé – a horizonton látszik a Rockies, jobbra-balra
meg több tíz hektáros famok – Welcome to Canada!

Épül-szépül az 1-es út – télen a fagy, nyáron a napsütés,
egész évben a kamionok, néha ráfér egy új kopóréteg.

Közelítünk a Sziklás-hegység felé

Kis folyó nagy hordalékkupacokkal

Lehajtó Banff felé – megálltunk a helyi tourinfo
irodában felszedni az okosságokat

Egy suli focipályája (soccer, igen!) mellett
parkoltunk, nem rossz a kilátás, na :)

Aznapra már nem maradt túl sok időnk, így felmentünk Banffben a melegvizes fürdőbe, ahol kiáztattuk magunkat rendesen, miközben körülbelül hasonló hegyeket lehetett bámulni körbe-körbe. Nem lehet mindig rohanni, na.

Másnap reggel viszonylag korán (a jetlag jó része, hogy az ember magától ébred 07:30-kor) felpakoltuk a mindent és elindultunk Jasper felé.

Útközben – ennél Kanadább nehezen lehetne

Szépséges U-alakú völgy – a legutóbbi eljegesedés
idején az összes teknő tele volt a környéken jéggel

A Bow Lake partján, innen ered a Calgary-n is átfolyó Bow River

Crowfoot Mountain a tó partján

Mellette pedig a Bow Glacier – neki tulajdonítják
a Bow River völgyének U-alakját

A kis jégkorszak vége óta (kb. 1850-es évek)
folyamatosan húzódik vissza

Vízközelből

Erdőközelből – még mindig a Bow Lake,
csak zoomolva, zöld háttérrel ő is zöldebbnek tűnik

Továbbgurul – itt is látszik az U-alak

Fenyőszőnyeg a hegyoldalban

Gleccserek lógnak

Duplasárga

Folyópart

A következő úti cél a Columbia Icefield és az Athabasca Glacier előtt még meg kellett mászni egy hágót – a környék már egészen emlékeztett Svájcra, ugyanakkor nem annyira szűk és csipkézett.

Havas

A hegyek tetején gyűlő jég már a Columbia Icefield széle

A Columbia Icefield a Sziklás-hegység legnagyobb összefüggő jégtakarója, 325 négyzetkilométeres (fél Balatonnyi) 100-365 méter vastag (33-120 Balaton, igen) és évi 7 méter hó (két Balaton :) ) esik a tetejére. A kontinens vízválasztóin terpeszkedik, így a Snow Dome hegyről lefolyó víz vagy a Csendes-óceánban, vagy a Jeges-tengerben, vagy pedig a Hudson-öbölben és azon keresztül az Atlanti óceánban köt ki.

Földrajzi ínyencfogás(kép innen)

Icefield a pukli tetején

Az Icefieldből nyolc nagyobb gleccser nyúlik le a völgyekbe, ezekből a Saskatchewan gleccser és az Athabasca gleccser az Icefields Parkway-ről vagyis az országútról is látható, sőt az Athabasca gleccser ilyen hatalmas kerekű, terepmászó járgányokkal meg is közelíthető. Már mentünk is jegyet szerezni. A Saskatchewan olvadékvize egyébként a Hudson Bay felé tart, az Athabascáé viszont már a Jeges-tenger felé – innentől mi is végig ebben a völgyben mászkáltunk.

Az Athabasca Glacier – évente kb. 5 métert húzódik vissza,
amióta felfedezték az 1800-as évek közepén

Morénák

Oldalról

Jobb oldalt a kép felső és középső harmadánál látszik egy pici erdődarab, ahol a fák jóval idősebbek (500 illetve 800 év közé saccolják őket), mert egészen a múlt századik mindkét oldalról jéggel, felülről pedig csupasz sziklával és kővel voltak körülvéve, így az erdőtüzek nem férhettek hozzájuk. Ma már szikla és kő van minden oldalról, de a tűz és a kártevők ellen még ez is nagyrészt védelmet biztosít.