2012. május 30., szerda

Bagoly à Genève


Mivel viszonylag gyakran megfordulok Genfben, Bagoly vállalkozott rá, hogy megtekinti, hol is töltöm ilyenkor az időmet. Ő is arra a következtetésre jutott, hogy ez egy másik Svájc, de erről majd mesél ő előbb-utóbb.

Némi szervezés után Bagolyt (Baglyot?) összeszedtem a Cornavin pályaudvaron, kerestünk kaját (mi mást???), betoltuk a pizzákat és utána nekiindultunk a városnak. Lesétáltunk a tópartra, megtekintendő a Jet d’eau-t, mégiscsak ez Genf jelképe.

Tóval


 Házakkal


Égbolttal

Bagoly tériszonyos léte ellenére általában szeret magasra mászni, ezért a belvárosi séta után elindultunk a Mont du Salève felé, melyet a turista szakzsargonban a „The Balcony of Geneva” névvel illetnek. Genftől nyugatra található, geográfiailag az Elő-Alpokhoz sorolják, geológiailag viszont a Jura hegység része (ez Svájc nyugati részén húzódik). Mészkő, szóval Sztupy ehemalige mészkődetektora itt garantáltan kiakadna, Tominak pedig csak komoly lelki felkészülés után javasolnám a helyszín meglátogatását.

Így fest – a kép korábbi, most nem volt ennyire szép időnk végig.


Szélesvászon – a középső nagy hupli a Saléve (en.wikipedia.org)

Szóval kisilabizáltuk, hogy melyik busszal kell menni, megkerestük a legközelebbi megállót (én kértem útbaigazítást franciául és a válaszban mindent meg is értettem, elsőre, jihááá), aztán elindultunk felfelé. A 8-as busz végállomása tulajdonképpen egy Genf melletti kisváros, Veyrier. Innen gyalog kell továbbmenni a téléphérique (felvonó) felé, első körben át a határállomáson, merthogy a Salève már Franciaországban van. Hirtelen belémnyillalt, hogy nincs nálam útlevél, de aztán rájöttem, hogy elég a személyi is, tíz perccel később pedig az „ajtó-ablak csukva, redőny lehúzva, határőr sehol” határállomásnál ez is szükségtelennek bizonyult. Szóval átsétáltunk Franciaországba, így már felvehetem a listára a gyalog történő határátlépést is, eddig ilyen nem volt :) Az utcatáblák megváltoztak, de körülbelül ennyit lehetett észlelni abból, hogy másik országban vagyunk. Egészen addig, amíg a téléphérique alsó végállomásán nem mondták azt, hogy 10 perc múlva megy a járgány és 12 perc múlva sehol senki nem volt, majd megérkeztek a BMX-es helyi srácok (fülig sárosan, de elég komolyan felszerelve, valószínűleg elég durva utak lehetnek lefelé), szóval először beszállította őket az időközben megérkező télépherique-es néni, majd 20 perccel az jegyvétel után elindultunk felfelé.

Magasodik


 Kőbánya

A svájci időszámítás és a mániákus pontosság a határon elakadt, ezt lefelé is megtapasztalhattuk – este hétkor jött volna le az utolsó, de még 19:27-kor is közlekedtek a kabinok :) Fent volt egy fél óránk körülnézni, szép tiszta időben nagyon jó lehet innen a kilátás. Azért most sem volt rossz :)

Genf/Genève


Genfersee/Lac Léman – mögötte a Jura vonulatai

A Salève után még sétáltunk egy kicsit Franciahonban, pontosabban Étrembières-ben. Hogy véletlenül se keverjük össze, hogy a határ melyik oldalán vagyunk, elég volt megnézni a helyi általános iskola épületét.

Jelmondat

A határ egyébként valahol döbbenetes. Nyilván az ember sem szögesdrótot, sem berlini jellegű falat, sem csaholó kutyákat nem vár, de azért teljesen meg voltunk lepve, hogy effektíve zárva van a határállomás, senkit sem érdekel, hogy ki megy ki vagy be. Svájc aláírója a Schengeni Egyezménynek, de azért határőrökkel a vonaton Ausztria felé gyakran lehet találkozni és a költözéskor is kérdéses volt, hogy időben ideérünk-e elvámoltatni a cuccokat. A határ két oldalán itt kb. ugyanolyan házak állnak (fentről lehetett látni, hogy kb. minden harmadiknál a kertben medencével), autók jönnek-mennek egyik oldalról a másikra, nyilván sokan járnak át Svájcba dolgozni a magasabb fizetések miatt és sokan jönnek át ide lakni az alacsonyabb megélhetési költségek miatt. Amolyan jelzésszerűen egy magasabb kerítés húzódik az út mellett a határ mentén, de csak annyi, hogy ne lehessen átugrani, hanem mászni kelljen. Néhol az utcák mintha vakon végződnének, de igazából nem. Még zebra is van :)

Határ. A túloldalon Svájc.

Kis franciaországi kirándulásunk után visszatértünk Svájcba, némi buszozás után még sétáltunk egyet a belvárosban, aztán hazafelé kipróbáltuk a helyi tömegközlekedés (Transports publics genevois) különlegességét, a kis lapos hajókat, melyek két-két állomás között közlekednek ingajáratban a Genfi-tavon.
 Hajóra várva


A szomszéd stég lakója

Alkonyat lévén, a hajókázás után már elindultunk a szállásunk felé, tekintve, hogy másnap hajnalban volt még egy utolsó köröm Madridba, Bagoly pedig garfieldi vonásait meghazudtolva a reggel nyolcas („Quelle horreur!”, vagyis „Micsoda horror!”) vonattal indult vissza Zürichbe, hogy nekiessen a hétfői munkanapnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése