2015. február 17., kedd

Kurandai kirándulás

Második cairnsi napunkon a közeli kis üdülőfaluban, Kurandában jártunk. Már az 1900-as évek elején üdülőfaluként lett népszerű, sokáig vonattal lehetett felmenni, nemrég viszont építettek gondolát is.

Utóbbit próbáltuk ki odaúton


Esőerdő felülről


Esős-csepergős


Vízesés


The Barron Falls

Nem messze a vízeséstől, feljebb építettek egy gátat, így csak akkor látható a Barron Falls teljes valójában, ha kifejezetten sok eső esik.

Bámészkodás közbeni közjáték


Mindenki a kis napszemüveges, zöld úriembert ugrálta körül


Azért képzeljétek el, milyen lehet,
 amikor szinte teljes szélességben vízesik :)


Balra fent vonat for scale


Azért lenne, ami essen – a Barron folyó
 visszaduzzasztott szakasza

Ja, tele van krokikkal, az útleírás szerint érdemes figyelni, hátha lát egyet az ember felülről. Hát, mi meresztettük az összes szemünket, de egy fia krokit nem láttunk.

A libegőszerűségről két ponton is ki lehet szállni húsz-húsz percre, az egyik helyen egy rövid esőerdei sétát lehet tenni, a másikon egy esőerdő-témájú kiállítás van – az előző napi daintree-i élményekkel a zsebünkben a kiállítás jobban bejött.

Azért szép gizgazokat itt is láttunk,
 de a rövid kis túrán nagyon nagy volt a tömeg

Miután felértünk Kurandába, egy reggeli kávé után célba vettük a Koala Gardenst, merthogy a kis szürke, szőrös gombócokkal eddig még nem találkoztunk.

Ötletes padba botlottunk útközben


Belépő =)


A koalák szomszédai


Vigyori


Később találtunk nagyobb hüllőket is


Vizes krokodil vs. száraz krokodil

A koalák egy külön kis kifutóban ücsörögtek néhány faágon, időnként bejött hozzájuk egy gondozó és elvitt egyet-egyet ölben – fotózkodni a látogatókkal. Húsz dollárért.

Szőrös gombócok


Álomszuszék


Az eukaliptusz levele (kizárólag ezt eszik) ugyanis
 nem túl tápláló, így rengeteg időt töltenek alvással


Következő állomásunk – kenguruk és wallabyk az állatsimogatóban :)

A wallabyk is kengurufélek, de jóval kisebbek, mint a legismertebb vörös óriáskenguru. Kajával elég jól le lehet kenyerezni mindet, de volt egy-két kenguru, amelyik tökélyre fejlesztette a dolgot. Van egy elzárt terület a kifutón belül, ahova az állatok bemehetnek, ha egy kicsit elegük van a matatásból. Két kenguru viszont pont úgy feküdt le, hogy a kinyújtott, kajával teli markok beérjenek, de maximum a fejük búbját lehessen megsimogatni…

Élelmesek


Banánlevélebéd


Wallaby-frissítő


Egy kis nyakvakargatással azért le lehet venni őket a lábukról :)

Az egyik kifutó mellett volt egy kis történeti kiállítás is, a Veivers család sztorija nagyon megfogott bennünket. Georgina és Walter Veivers az 1880-as években költözött ide, 8 gyerekükkel, nagyrészt fakitermelésből éltek – a gyerekek és azok gyerekeinek nagy része felnőve szintén ebbe a bizniszbe vágtak bele. Kurandában és környékén szépen lassan szinte mindenhol akadt a Veiversekből, vagy a házasságok révén a rokonokból.

Alul, a kis képen a Veivers-család 1890-ben;
 felül 1980-ban látható – family reuninon 220 fővel

A Koala Gardens mellett meglepő módon egy repülőgép-roncs lakik. Egy, a ’40-es évekből származó Douglas gépről van szó, mely a második világháborúban kezdte az ipart, később polgári repülővé alakították, végül pedig a filmvásznon fejezte be a pályafutását – a történet szerint a Nagy-korallzátonyra zuhantak vele, szóval a kellékesek alakították ronccsá. A forgatás Cairns környékén történt, később a tulajdonos Kurandának ajándékozta a roncsot.

’Geronimo’ – ez volt a gép neve a második világháborúban


Kuranda főutcáján elképesztő mennyiségű szuvenírboltocska van,
 ezen keresztül szivárogtunk vissza a vonat felé


Egyes vágány


Stílusos


Belül is igyekeztek megőrizni eredetihez közeli állapotban


Útközben – Barron Falls

Kilátás a tenger felé


Kanyarban


Előre!


A vonat egy idő után már nagyrészt cukornád-földek között halad
 – rengeteg van belőle, olyan, mint otthon a kukorica


Délután még körülnéztünk egy kicsit Cairnsben
The Esplanade, vagyis a tengerparti sétány


Apálykor :)


És jól látjátok, itt sem fürdik senki a vízben – építettek
  helyette egy szép nagy, nyitott medencét,
 amiben nincsenek se krokik, se medúzák :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése