Daintree & Cape Tribulation

A sivatagi forróság esős ősz, mint kiderült, bemelegítés volt a következő helyszínre, ahol még melegebb idő és még több eső várt bennünket.

Tropical North Queensland

Vagyis az előző bejegyzés végén nem Darwin, hanem Cairns felé fordultunk a reptéren :) Darwin majd egyszer máskor, nehogy elfogyjon a látnivaló Ausztráliában.

Cairns jobbra fent – vaktérképes, végiggondolós
 gyorsfeladat: melyik melyik szövetségi állam a 7 közül?

Este nyolc után érkeztünk meg Cairnsbe, így aznap már csak az ágyikónkat vadásztuk le, meg informálódtunk-terveztünk-foglaltunk a következő napokra, amiket kellett. Egy-egy hétre az ember ezekkel viszonylag hamar megvan, de egy hónap alatt döbbenetesen sok időt töltöttünk interneten lógva, hogy a maximumot hozzuk ki a rendelkezésre álló időből és hogy persze ne fizessük rá a gatyánkat is. Így aztán másnap reggel, fáradtság ide vagy oda, nyolckor már az autókölcsönző előtt vizslattuk az aznapi járgányt és nem sokkal később döcögtünk Daintree felé. Tényleg csak döcögtünk, ugyanis aznapra sem négykerékmeghajtást, sem autópályát nem terveztünk, úgyhogy költséghatékonysági alapon bevállaltunk egy Suzuki Swiftet, de időnként úgy éreztük, hogy ennyi erőből egy bevásárlókocsiban is ülhetnénk. Mindegy, a szűk kis utakon el tudtunk vele kanyarogni, de hazafelé egy kis faág beakadt a kocsi aljába, de olyan hangja volt, mintha a kipufogót meg a motor felét húznánk az autó alatt, úgyhogy meg kellett állnunk és kipecázni alóla a potyautast :)

Balra a bevásárlókocsi, jobbra
 kontinentális európaiak – hiába a szokás ereje :)

Azért körülnéztünk minden irányba háromszor, de Márti jól elkapta a pillanatot... A Daintree Rainforest Ausztrália legnagyobb összefüggő trópusi esőerdeje, Cairnstől északra található. Egyben a világ egyik legdiverzebb ökoszisztémája, mára nagy része nemzeti park, igyekeznek megőrizni belőle, amennyit csak lehet. Tengerpart, cukornád-ültetvények, elszórt víkendházak veszik körbe – és persze eszméletlen páratartalom van. Elsőként a Mossman folyó völgyében álltunk meg, itt van egy látogatóközpont meg egy esőerdei ösvény, nosza rajta. Azt írták, van shuttle busz, ami elviszi a lelkes érdeklődőket az ösvény elejéig, de úgy tűnt, hogy közel van, oda el is lehet sétálni, nekiindultunk. Ugyan többször felmerült, hogy nem biztos, hogy jó irányba, mert semmi, azaz semmi nem volt kitáblázva, de végül bejött, időről időre elhúztak mellettünk bámuló turistákkal teli buszok, ezek mentén odataláltunk.

Kövesút

A Mossman folyó

Egy idő után beértünk az esőerdőbe

Kalapok

Zöldségfal

Tornasor

Az igazi ösvény elején találkoztunk egy pulykaszerű szárnyassal

De úgy tűnt, hogy hirtelen megjelenésünk egy kicsit a frászt hozta rá, mert azonnal elterült a fűben, pont úgy, mint amikor a hollywoodi kaszkadőröket utoléri az aktuális filmbeli végzet – látványosan lassan, nyekkenve, majd mozdulatlanul kiterülve. Kicsit feküdt, hátha bevesszük, hogy hát ez itten ennyi, nincs itt semmi látnivaló, aztán vagy megunta, vagy úgy döntött, hogy nem vagyunk rá veszélyesek, felállt, rendezte a tollait, majd továbbállt.

„Eksön!”

Egyébként bush turkey a neve – ezt már Alice Springsben, az abo előadáson megtanultuk, hogy sok növényt/állatot, főleg ehetőt úgy neveztek el, hogy elérakják a bush=bozót előtagot. A bush banana egész finomnak nézett ki például, csak negyedakkora, mint a termesztett banánok. A bush turkey inkább viccesnek, mint finomnak tűnik ezzel a német zászlós színvilággal :)

A pulyka-akció után ráfordultunk az ösvényre, elég hamar ilyen tree walk-szerű izé lett – gondolom, hogy ne tapossa a jónép az igen érzékeny talajt és lakóit.

Függősétány

Kilátás – kb. minden nap esik az eső,
 rengeteg kis patak csordogál mindenfelé

Fára másznak

Meg ráköltöznek

Néha a Mossman partjára is kitévedtünk

A kiépített sétánynak viszonylag hamar vége lett, viszont találtunk egy keskenyebb, igazi, ösvényszerű ösvényt, ami tényleg erdőben haladt – ilyeneket találtunk útközben:

Csavaros

Fényes

Kanyargós

Széles

Támasztós

Gubancos

Duplán csavaros

Lapos tányéros :)

Kifelé menet még sikerült lekapnom az egyik ausztrál, út menti jellegzetességet – az mércét, mely azt mutatja, hogy milyen magasan áll a víz az úton, ha úgy alakul az időjárás :) 

Mármint hogy húsz centi vízen a négykerék-meghajtású autók simán átmennek, ellenben a nyolcvan centin talán már ők is elgondolkodnak. Ilyenek tömegével vannak a sivatagban is – meglehetősen vicces, amikor két kilométeren belül már az ötödiket leli az ember – de itt jobb oldalt látszik, hogy nincs is olyan messze a patak az átfolyástól. Híd nincs, egyes részeken az aszfaltozott út is fiatalabb mint mi :) Tényleg, a Daintree folyótól északra az aszfaltozott utat csak a kilencvenes években építették ki, amikor fellendült az érdeklődés a nemzeti park iránt, közművek pedig a mai napig nincsenek – éljen a napkollektor és az esővízgyűjtés.

Cukornádültetvény

A helyiek azt mondják, nagyon veszélyes munka a cukornád betakarítása, mert egyrészt a nád levelének széle úgy vág, mint a papíré, másrészt pedig a nádföldek ideális élőhelyek a helyi kígyóállománynak. Brrr. Címerezés, ezerszer inkább, ahhoz legalább nem kell ellenmérget magaddal hordani. Már ha nem azonnal mindegy…

Odaértünk a Daintree folyóhoz – Achtung, Krokodilgefahr!

A folyón komp visz át – pont olyan kábelesek,
 mint itt-ott a Felső-Tiszán :)

Nem sokkal később felkanyarogtunk az Alexandra Lookoutig,
 innen rá lehet látni a Daintree torkolatára

A Daintree-től északra Cape Tribulationig akartunk eljutni – annak idején itt érte el Cook kapitány először Ausztráliát. Cape Tribulationt szépséges, fehér homokos strandok, mangrove erdő, felfelé esőerdő veszi körül.

Van egy boardwalk ösvény is, ismertető táblákkal,
 meg rengeteg jópofa növénnyel

Mangrove légzőgyökerekkel

Színes apróság

És a szépséges tengerpart :)

Jobbra maga Cape Tribulation,
 ahol az esőerdő szinte belelóg az óceánba

Valószerűtlenül kék víz

Homok, apró vicces rákokkal, melyek pár másodpercenként
 kinéznek a kis lyukakból, hogy eltűnt-e már a veszély (mi)

Ha meg hirtelen meglepi őket az ember,
 körben forogva pár másodperc alatt elássák magukat

Hullámmintázat

Szóval ilyen szépségek, meg jópofaságok vannak arrafelé, mégsem úszkál senki a vízben, vagy sétál túl közel hozzá.

Ezért.

A nyári hónapokban ugyanis medúzák laknak a vízben, melyek csípése ha nem is halálos, borzasztóan fáj, nem éri meg bemenni a vízbe. Az üvegben egyébként ecet van, ha valaki mégis kipróbálná a dolgot, gyorssegélynek jó – ugyanakkor nem árt egy dokit felkeresni. De télen sem tömegelnek az emberek, ugyanis ez alatt a tábla alatt ott van a sárga-piros krokiveszély-tábla is, a képen látható ragasztott fehér papír pedig egy fénykép – ’recent crocodile spotting on this beach’ felirattal, vagyis a strand egyik közelmúltbeli látogatójáról készítettek „krokipax” felvételt. Biztató. Persze Pararoo (én) innentől minden bokorban krokit vélt látni (még akkor is, ha utólagos kutatással kiderítettem, hogy vadászatkor inkább a víz felől közelednek a sósvízi krokodilok), a többiek meg csak röhögtek, hogy ja, biztos pont most. Igazuk lett, de azért nem bánom :)

DANGERRR ide vagy oda, szépséges a látvány

Kibámulásztuk magunkat Cape Tribulationnél, aztán lassan elindultunk hazafelé, mert bár csak 140 kilométernyire voltunk Cairnstől, kanyarogva hosszú programnak ígérkezett a visszaút. Cape Tribulationtől nem messze egyébként az aszfaltút véget is ér, ha nem esik sok eső, földúton még tovább lehet menni a még 100 km-re levő Cooktownig. Onnantól a kontinens csücskéig már csak ’croc country’ és esőerdő. Meg medúzák. Meg pókok, kígyók és további ’animals that kill you’.

Ja, a croc country-ról jut eszembe, visszaúton, a kompon vettem észre, hogy a mentőfelszerelés egy ilyen matrac formájú, ’floatation device’, vagyis egy vízen lebegő, téglalap alakú izé, aminek az oldalába bele lehet kapaszkodni, amíg jönnek a vízmentők. Vagy a krokodilok. Most komolyan, fürödni nem szabad, pecázni sem célszerű, mert hemzsegnek felnőtt korban 5-7 méteres hüllők, de ha a komp elsüllyed, akkor nesze, itt egy ajtónyi, fogantyúkkal teli úszódeszka, sok szerencsét!

Vészhelyzet esetére, 24 fő belekapaszkodhat.
 Avagy hogy készítsünk kapálózó csoportcsalit.

Hazaúton megálltunk egy pizzériában, itt találkoztunk a nap egyetlen tényleges hüllőjével…

… aki a plafonon szaladgálva csatlakozott a vacsorához :)

Ezzel kapcsolatban egyébként megtudtuk azt is, hogy a plafon hollandul is plafon – a pincérnő beszélt hollandul és kiszűrte a mondatainkból az egyetlen szót, amit megértett. De lehet, hogy segített az is, hogy percekig meredtünk a plafonra, meg időnként mutogattunk a gekkó felé :)