Az
Itaipu után délutánra még bevállaltuk egy második kört a vízesésnél – ezúttal a
brazil oldalról.
A
’kicsi’ vízesések az argentin oldalon,
plusz a világítótorony, amibe sajnos nem lehetett bemenni,
pedig biztos szép a kilátás a tetejéről
plusz a világítótorony, amibe sajnos nem lehetett bemenni,
pedig biztos szép a kilátás a tetejéről
Leírják
részletesen, hogy a harapást, karomlást (és egy rakás fincsi betegséget) kockáztatva ezzel többek között a koátiknak is rosszat tesznek:
ugyanis a természetben mindenevő állatok így is túl sok kaját és túl könnyen
találnak a szemetesekben, melyeknek ráadásul semmi köze nincs a természetes
étrendjükhöz (hamburgermaradék, süticsücsök, etc.); az eredmény egy rakás
elhízott és cukorbeteg koáti.
Pár
turistatársunk nem túl eszes módon prezentálta is, hogy és még miért nem
etetünk koátit. Szegény pára ugyanis nem érti, hogy a földre szórt kaját
megeheti…
ezt
voltak szívesek sikítozással az állat tudtára hozni.
Csoda, hogy nézeteltérés lesz a vége?
Csoda, hogy nézeteltérés lesz a vége?
A
koátik után az argentin sofőrünk áttranszportált bennünket
az Foz do Iguaçu International Airportra,
ahol az eddigi legkomolytalanabb biztonsági ellenőrzésen mehettünk át (elektronik
divájsz maradhat mind a helyén, sőt, a víz is mehet, a piperezacskóról nem is
beszélve, az meg minek van zacskóban?). Hmmm. A reptéri kajálda meg annyira volt biztató, hogy én csak chipset
mertem kérni, de Bagoly bevállalt egy melegszendvicset, amivel nem lett volna
semmi gond, ha nincs tele olívabogyóval. #meglepetés #csakportugálétlap =) A
páciens a traumát túlélte, nem sokkal utána meg fent is csücsültünk a brazil
fapadoson...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése