2013. július 16., kedd

Tour de Suisse az utca végén

Bár mostanában a kerékpárosvilág a Tour de France-on pörög, júniusban az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy az utca végén haladt el a Tour de Suisee egyik szakasza, így gondoltuk, kinézünk a versenyre. A helyiek érdeklődése kisebb volt, mint vártuk, meg végülis az egész mezőny mintegy 40 másodperc alatt húzott el mellettünk; de félelmetes volt látni, hogy milyen hihetetlen sebességgel tud lefelé menet teperni egy ilyen profi kerékpáros horda.

Várakozás


„1 perc múlva érkezik a mezőny, hölgyeim és uraim!”


Kanyarbadőlés


És villámgyors továbbkerekezés


A mezőny után a bámészkodók is továbbhúznak

A bicikliken, meg a szép időn felbuzdulva úgy döntöttünk, megnézzük a vasárnapi, hegyi befutót is, melyet éppen azon a hegyen rendeztek, ahol síelni (esni-kelni) szoktunk. Utoljára március végén jártunk arrafelé, akkor még több, mint egy méter hó volt; először nagyon furcsa volt a sok-sok zöld mindenfelé.

A Walensee vidéke


Ha már hegyre mentünk, egy kis kirándulósdi is belefért


Egy réteg piskóta, egy réteg lekvár, egy réteg piskóta…


Azért maradt itt-ott még a hóból is


Például barlang formájában


Még kis jégcsapok is vannak benne


Olvadás után


Fehéregyensúly


Kanyarréteg

A kirándulósdi után körülnéztünk a befutónál, na ide már jóval többen jöttek ki, mint hétköznap délután a munkaidő vége felé. Hiába, a kapitalizmus építését itt nem szokás holmi kerékpáros körversenyek miatt abbahagyni.

A szurkoló tömeg és a promókalapok


Megrögzött rajongók


Befutó – mikiegérfülű közvetítőállomással :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése