Szépséges Serengeti – második nap

A Serengeti második a második napon is szépségesnek bizonyult. Képes beszámoló következik, előzmény erre.

Növényevők az út mentén

Feladat: tessék megkeresni az állatot! Van (legalább egy) a képen.

Csak közel és kicsi :)

Ő pedig egy gyönyörű villásfarkú szalakóta

Ahol ennyi terepjáró áll, ott eksön van,
 valami izgalmas történik.

Varacskos disznóék két gyerekkel jönnek itatóra.

Látjátok az oroszlánt? A zöld terepjáró és a fa között szimatol.

És szagot fogott, lapul a fűben (a sárga terepjáró első kerekénél).

A kép legszélén látni a fejét a jobb oldalon, autóról autóra halad előre.

A fenti sorozat kb. egy percig tartott, nem sokkal az után, hogy odaértünk. Az oroszlán lelapult, a malacok békésen ittak, majd egyszer csak sprint és körülbelül 10 másodperc, meg az egész terepjáró-sor megkerülése után az alábbi lett a vége – érzékeny lelkivilágűak ugorják át a következő hét képet.

Valóság

A zebrák meglehetősen szenvtelenül nézik az egészet

Reggeli

Szegény, egyedülálló szülő lett :(

Könyörtelen

Három disznó jobbra el.

Az oroszlán meg lefeküdt lakomázni. Ugye mennyire
 beleolvad a hosszú fűbe ezzel a szőrszínnel?

És még reggel tíz sincs. Óriási mákunk volt, hogy élőben láttunk egy vadászatot, a vezetőnk elmondása szerint egyesek egy hétig itt vannak és alig látnak valamit – szerencse kérdése. A malaccsaládot persze mindenki sajnálta, a szomszéd terepjáróban valaki hangosan felzokogott, amikor az oroszlán elkapta a mama/papamalacot. A valóság néha nagyon durva. Meg ebben a civilizált világban el is szoktunk tőle, na.

A nagy eksön után a túlsó oldalon is láttunk néhány süldő oroszlánt, egy dombon ücsörögtek.

Három

Négy

Öt

Meg a valóság, csak egy másik értelemben. Igen, tömeg van.

Tájkép

Babar

Zebravonat

S, M, XL, L

Ő pár napos/hetes lehet

Az előző napi lakoma (egy zebra) maradéka.
 A dögevők tisztességes munkát végeztek.

Telezabálva jó a szieszta

Zebrafürdő

Amíg a krokik be nem pattannak a medencébe

Amint utóbbiak (a fenti képen a két vízben levő fadarabnak tűnő rücsök) egy félreeső holtágban megmozdultak, az összes zebra sprintelt kifelé a vízből.

Bizalmatlan kém a parton

A buborékok semmi jót nem jelentenek a zebrákra nézve

’Hát ebből sem iszunk most többet, srácok!’

Ez már egy másik tó - nem szabad túl közel menni hozzá, mert elvileg
krokodilok is laknak benne. Csak tudnám, hol férnek el a 187 víziló mellett.

Ásít

Ő pedig, kérem, egy uszályos fényseregély –  röhejes pózban

Így már elegánsabb

Nem mind farönk.

Még véletlenül sem.

Tájkép zsiráfokkal

Gyöngytyúkfélék

A leopárdok valamiért nagyon szeretik ezeket
 a nagyon találó nevű kolbász/szalámifákat (Kigelia africana)

Van is rajta egy (meg az is látszik, hogy miért hívják
ezt a fafajt kolbászfának / sausage tree-nek)

Felébredt és arrébb ment egy ággal. Meg pózol a kameráknak.

Estére elkapott bennünket egy kisebb eső

Az utak vörös pora ilyenkor elképesztő gyorsasággal áll össze nyúlós ragaccsá, mely centi vastag filmként csúszkál a keményre száradt, de nem felázó alsóbb rétegen. Mindezt néhány pocsolyával és masszív nyomvályúkkal megfejelve maga az autókázás is kalanddá válik.

Az első piruett nyomai – ebből még kijöttünk.

Döbbenetes élmény volt, hogy ilyenkor ezek a felázott földutak jobban csúsznak, mint otthon a hókásás, latyakos lejtők. A következő keresztbefordulásnál egy mélyebb gödörben landoltunk, innentől csak a sár fröcsögött, meg a motor bőgött, de nem mentünk sehova.

Némi küzdés után akadt egy kis látnivaló,
 egy nőstény oroszlán sétált arrafelé

Valamit találhatott a földben, mert lelkesebben ásott,
 mint egy kotorékeb a szezon első vadászatán

Na ez az a tekintet, amit csak a terepjárón belülről szeretnék látni, evör.

Közelebbről

Meg ivott egy kicsit a friss esővízből. Szépséges.

Mindezt azért rendkívül csöndben és lélegzetvisszafojtva figyeltük, mert a terepjáró mellett sétált végig és valószínűleg nem esett volna nehezére beleszimatolni, ha akar. Később odébbállt, a sofőrünk ekkor döntött úgy, hogy hát ez mind csodálatos, meg minden, de tovább kéne indulni – csak az autó még mindig a sárba van ragadva és hát ez egy nem fog menni. Szóval kiszállt, megnézni a helyzetet, meg hogy kell-e esetleg egy kiszuperált kartont tenni a kerék alá (mint ahogy mi télen egy vödör hamut tartottunk a ladában, hátha alá kell szórni egy kicsit ha megcsúszik). A koncepciót értem, de a Serengeti közepén kiszállni egy autóból, úgy, hogy az oroszlán még látótávolságon belül van, ugyan háttal, de ki mondta, hogy ez így is marad… na mindegy, szóval mi itt kezdtünk el parázni, hogy jó, jó, haza kéne menni, az autó csücsül a sárban, de mi mégis inkább szeretnénk egy egész sofőrrel hazatérni, nem, kéne inkább még egy kicsit várni, amíg tényleg lelép a cica? Aki egyébként pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy megforduljon és meredten bámulja a sofőrünket száz méterről. Bakker, mondtuk neki, légyszi, ülj vissza. Mármint a sorőfünk, nem az oroszlán. Jó, mindjárt. Oroszlán bámul. Eszembe jut a reggeli sprint, meg a varacskos disznó. Léccilécci, ülj vissza a kocsiba, szuggerálom. Oroszlán bámul. Sofőr sóhajt egy nagyot, visszaül. Oroszlán bámul, aztán megvonja a vállát, feláll és elindul a másik irányba. A vezetőnk eközben taktikát változtat, még jobban belefarol a sárba, de ezzel az egyik hátsó kerék már a fűre csúszik, így egy kis hintázással kicuppan a sárból a járgány, remek. Irány haza vacsorázni. Az oroszlánok második éjszaka is szerenádoznak. Serengeti, még mindig szépséges vagy, de nem kerültél közelebb a komfortzónához. Sőt.