Whakaari - White Island

Előző posztunkban beszámoltunk nagyon hideg vízű barlangi és a meglehetősen termálosra sikeredett, tengerparti strandolásról - utóbbit saját építésű medencében abszolváltuk. Aznap este már Whakatane-ban aludtunk, másnap reggel ugyanis az Északi-sziget partjaitól kb. 50 kilométerre található Whakaarira, vagyis White Islandre voltunk hivatalosak egy látogatásra.

Indulás

Ott van a horizonton

Térkép

A Taupo Volcanin Zone aktív vulkáni terület, a déli végén előző alkalommal, mikor itt jártunk, rengeteget mászkáltunk – ott magasodik ugyanis a Ruapehu és a Tongariro (bejegyzések túráról erre és erre, geogeekség erre, saját légi felvételek meg emerre). A Lake Taupo maga egy szép nagy kaldera (ha ez egyszer eldurran, na az nem lesz egészséges sokszáz kilométeres körzetben), aztán ott van még Rotorua is az összes gejzírjével meg büdi fürdőivel (amiket akkor is, meg most is kipróbáltunk). Ennek az egész társaságnak a legaktívabb és legészakibb tagja a Whakaari, avagy White Island, amely már tengervízből köpi a ként és mindenfélét a világra.

Ő az – kép innen

A sziget bal oldalán, a sárgás öbölben látszik is egy hajó, ide repesztettünk ki reggel hetes indulással – az időpontnak köszönhetően ezt mi nagyrészt átaludtuk.

Közeledünk

Gőzbe borulva

Sárgás, kénes lerakódások

Kaptunk sisakot, gázálarcot, pár keménycukrot – utóbbi jól jön, ha valaki mégiscsak benyel egy kis vulkáni gőzt/gázt, ami eszméletlenül tudja kaparni az ember torkát. Megvolt a biztonsági tájékoztató is (leginkább imádkozzunk, hogy ne most mutassa be az évszázad kitörését), aztán viszont jött a kaland, egy kis gumicsónakkal szépen átzsilipelték a népet a szigetre és több csoportra osztva mehettünk körülnézni.

Sárgasapkások

Várunk a sorunkra. Ők meg ránk.

Partraszállva

A szigeten több turnusban is bányásztak ként, kb. az 1880-as évektől 1930-ig, a part közelében pedig az utolsó munkások által hátrahagyott épületek és szerkezetek korrodálódnak szép csendben azóta is.

Lehet, hogy 80 év sós víz kevésbé amortizálta volna le

Homokminták

Kék

Sárga

Időközben beljebb sétáltunk – a kaldera oldala (és az egész sziget)
 tele van mérőműszerekkel

… jobb tudni, hogy éppen mi(re) készül.

Két köhögés között – néha tényleg jól jött az a maszk,
 de a cukorkák is

Ömlik a cucc…

… orrán-száján.

Kénsárga

A kis vízfolyások jópofa mintákat rajzolnak – itt meg
is kóstolhattuk a vizet, nem csíp, de jó savanyú.

Méretarány – a csapat másik fele

Ezt nézik (közben mi is felértünk)

A kráter aljában egy tó alakult ki

Gondolom hasonlóan savas lehet a kémhatása, mint a
Ruapehu gyönyörű, világoskék színű krátertavának (kép erre)

Egy csipet tenger

Meg egy darab hajó

Patakzik

A finom vulkáni por persze kiül mindenre

Egyébként brutálisan gyorsan és agresszíven szedi szét a gumit, vagyis a bakancsokat, ezért dolga végeztével érdemes minél hamarabb megszabadulni tőle az ember lányának. (A fia addig szállást keresett másnapra, nehogy azt higgyétek, hogy csak én melózok.) De ne rohanjunk ennyire előre, ’A romlás virágai-sorozat következik.

Fókusz

Térarányok - mintha szándékos kompozíció lenne a kép előterében

Egy csipet tenger

Kilátás a kráterre (ha szállodai szoba lenne, 20 dollárral
 többet kérnének érte, mint a tengerre nézőért)

Ebbe bele is lehetett volna ülni, akkora,
 de nem tűnt annyira hívogatónak.

Visszanézve

Ha nem tudná az ember, hogy egy gőzölgő vulkán van a
 háta mögött (meg a talpa alatt), egész idilli hely lenne

Itt maradt – balra látszik
a már ingajáratban közlekedő csónak is

Szervusz, White Island!

A kaldera külső lejtőjén van egy picike erdő pōhutukawa-fákból

Ez egy mirtuszféle, őshonos Új-Zélandon és szívesen tenyészik vulkáni talajokon pionír fajként. Hasonló fafajokat még Hawaii-on találni – nyilván ott volt ehhez megfelelő talaj :)

A visszaúton még egy kis meglepetésben is volt részünk

Találkoztunk palackorrú delfinekkel :)

A túra után felpakoltuk a cuccunkat és elindultunk Rotorua felé. Folyt. köv. :)