Rotorua – második felvonás

Az elsőt jó másfél évvel korábban abszolváltuk, erre. Rotorua szépséges kisváros a Lake Rotorua partján, továbbra is tele van mindenféle párolgó és főleg büdös cuccal, van egy rakás gejzír is, melyeket különböző fantázianevű intézmények keretei (kerítései?) között lehet megnézni. Ezzel töltöttük utolsó esténket és a másnap délelőttünket, mielőtt útnak indultunk hazafelé. 

A szállásunkon itt egyébként egy nagyon kedves és udvarias recepcióssal volt dolgunk, aki részletesen kikérdezett bennünket, hogy mennyi időnk van a városban, mire vagyunk kíváncsiak, ó, jártunk már itt, rendben, akkor mit nem láttunk még... áh, érti, akkor ide meg ide érdemes... persze, van prospektus. De akár meg is kérdezi telefonon, hogy meddig vannak nyitva. Roppant kedves tőle. Ezek után segített bevarázsolni az autót az abrosznyi mélygarázs egyik zsebkendőnyi helyére, majd hozott egy ilyen klasszik hoteles poggyászkocsit és segített nekünk felcipelni az egészet (inkl. poros túracuccok és társai) a szobánkba. Rendes vendégként egy kis borravalóval akartuk megköszönni, hogy ennyire odafigyel a vendégre, de egy laza mosollyal visszautasította és mondta, hogy izé, ő itt a kecó (érsd egy 50-100 szobás szálloda) tulajdonosa, szóval köszönetképpen inkább töltsük ki a szállás minőségére vonatkozó kérdőívet, kíváncsiak a vendégek véleményére, hogy mivel tudnak még jobbak lenni. Respekt.

Esti fotók következnek -  közben még mindig újra és újra az ürgén hüledeztünk. Zárójel bezárva.

Lake Rotorua

Kilátás a városra

Ja, a híres

Alkonyat

Másnap reggel

… különösebben hívogatott az időjárás világot látni, mint azt a mellékelt ábrán az esernyők mennyisége is mutatja. Előző alkalommal a Te Puia gejzírjeit néztük meg, most a Wai-O-Tapu Thermal Wonderland került sorra. A fenti képen középen a Lady Knox Geyser látható, mely tulajdonképpen egy mesterséges gejzír. 1906-ban fogvatartottak egy csoportja dolgozott a környéken a helyi büntetés-végrehajtás égisze alatt és úgy döntöttek, hogy kimossák a ruháikat az egyik melegvizes forrásban… ez egészen addig jó öltetnek tűnt – a mosás eredményessége szemponjátból – amíg hozzá nem adtak némi szappant. A forró, szappanos víz ezzel ugyanis gejzírré vált és pár méter magasra kilövellt. Gondolom ruhákkal együtt. A gejzír száját azóta egyrészt egy kicsit összeszűkítették, így most már 17 méter magasra is tud köpni a gejzír, másrészt egy kúpot is építettek köréje – mint az sok igazi gejzírnél pár tízezer év alatt ki szokott alakulni. Ja és persze minden nap 10:15-kor beletolják a szappanfélét (remélem nem Tomi mosóport), hogy műsor is legyen.

Felkészül: Lady Knox

Vigyázz!

Kész!

Tűz! Illetve víz.

A park tele van mindenféle utóvulkáni cuccal,
kénes gödrök tényleg minden bokorban vannak

Nagyon retek időnk volt, de a párás levegőben
legalább ilyen apró meglepetéseket lehetett találni

Nem is egyet :)

Champagne Pool – folyamatosan jönnek fel benne
 a buborékok, mint a pezsgőben, innen a neve

Halvány méregzöld

A Champagne Pool közelről

És a buborékok

Óriások

Kilátás

Minimedencék (tényleg, egy-két centisek, de több ezer
 van egymás mellett három-négy méter szélességben)

Vörös és zöld

Mohák és zuzmók

Páfránykoma

Szép időnk van, szomszéd, nemde?

Méregzöld – a Disney-filmek bájitalainak van ilyen színe, komolyan.

Champagne Pool - zárókép

A Wai-O-Tapu után elköszöntünk Új-Zéland Északi-szigetének vulkanikus csodáitól és útnak indultunk Auckland felé. Reptér, lottó az ülőhelyekért, aztán végül felfértünk egy kellemesnek ígérkező járatra San Francisco felé. A járaton– ezt muszáj elmesélnem, hátha szolgál valakinek érdemi információval az élet nagy kérdéseire – a turistaosztály első sorában ültünk, érkezett mellénk egy anyuka egy 8-10 hónap körüli csemetével és kapott ilyen kis falra szerelhető babakosarat, amiben a ded kényelmesen szunyálhat az út alatt – és nem mellesleg a szülőnek is kényelmesebb. Szerencsére mi nem tudtunk aludni végig, ugyanis egy ponton, miközben (a gondolom teljesen KO) anyuka aludt, a csemete egyszer csak felült majd egyetlen mozdulattal oldalra hajolt, amit látva egyrészt odanyúltam, nehogy kipottyanjon, másrészt Győző kénytelen volt felébreszteni az anyukát, hogy izé, a kölök éppen megpróbálta megnézni, mekkorát koppan méter magasról a repülőgép szőnyegén.

Az van, hogy légitársasága válogatja, hogy hány hónapos korig és hány kilóig lehet ezekbe a falra akasztható kosarakba gyereket tenni. A határoknak pedig nem a szőrös szívük, hanem a fizika (x kilóig vannak bevizsgálva a rögzítő szegecsek) és a biológia az oka (akkora babát, aki már fel tud ülni, pont a fentebb leírt példák miatt nem teljesen biztonságos ott altatni – persze ez kevésbé lőhető be pontosan, hogy 7 hónap és 11 nap még oké, annál később nem). Még egy apróság kikívánkozik belőlem ennek kapcsán: a kis zipzáros fül ezeken a kosarakon a biztonsági öv funkcióját tölti be – tessék használni! Értem azt is, hogy nagy nehezen elaludt a két órája ordító gyerek, még a két osztállyal arrébb is lábujjhegyen közlekedik mindenki, nehogy felébredjen, csak a hajóművek üvöltenek kint (hogy arra a zajra milyen jól lehet egyébként a kabinban aludni, beépített fehér zaj, komolyan), na szóval értem, hogy nem akarják felébreszteni a csemetét semmiképp, de elég egy kisebb döccenő és máris ott a baleset. Mármint a gyerek a plafonon, aztán a padlón. Vagy valahol, ahol még jobban megsérül. Vannak úgynevezett Luftloch-esetek (Luftloch = ’levegőlyuk’), amikor a semmiből egyszer csak akár több métert pottyan – vagy emelkedik a gép, utóbbi még szerencsésebb – ilyenkor minden, ami nincs bekötve, repül. Az utasok is. Nagyon ritka, de sajnos előfordul. Légyszi, használjátok a biztonsági övet! Mindet! :)

Ez zárszónak is jó, világot látni remek, gyerünk, csak ésszel! Legközelebb belefogunk a nagy utazás sztorijába, a következő alkalommal ugyanis nekiindultunk a nászutunknak, ahol csupa olyan tájon jártunk, ahol addig nem és egyik jobban bejött, mint a másik :) Stay tuned.