2017. február 10., péntek

Maglev in Shanghai

A nyugodt, áhítattal nézelődős reggel után úgy döntöttünk, hogy megcsodáljuk a technika egyik helyi bálványát is: a lebegő mágnesvasutat, vagyis maglevet. Öhm, a maglev (a magnetic levitationből) még csak csak, de ez a 'maglevet' vicces, na =) Mindenesetre így került bele a családi szóhasználatba, úgyhogy továbbra is így fogom használni a bejegyzésben.

A mágneses lebegtetés, mint meghajtás, elég régóta izgatja az emberiség fantáziáját, de egyelőre igazából csak a prototípusoknál tartunk, ugyanis eszméletlen drága. Még mindig. Többféle technológiát is használnak a lebegtetésre, de (egyelőre?) a kihasználtsághoz képest túl magasak a költségek, így alapvetően sok minden maglevet építeni, csak nem megtérülő befektetés. Sanghajban ezzel együtt megépítettek egy maglev-vonalat a 2000-es évek elején, ma ez az egyetlen működő tömegközlekedési eszköz a világon, mely ezt a technológiát használja. Lényegében folyamatosan veszteségesen üzemel, különösen, amióta megépítették a 20-30 perccel hosszabb utazást jelentő, ellenben a városban számos ponton megálló metróvonalat, mellyel szintén ki lehet jutni a reptérre. A maglev titka ugyanis a nagyarányú kihasználtság lenne, de ottjártunkkor, hát, nem kongott, de meglehetősen üres volt. Kivéve egy harmincfős amerikai nyugdíjascsoportot, akik kellő mennyiségű Wooow!-val és Oh my Goood!-dal kommentálták a száguldást. De ne rohanjunk ennyire előre.

Peronon


Tömegnek tűnik,
de csak egy-két kocsi mellett ácsorogtak ennyien

Beszálltunk, kerestünk egy viszonylag nyugis helyet és vártuk az eksönt. Azt érezni, hogy felbúgnak a motorok, megemelkedik a szerelvény (juhú, lebegünk!), utána viszont már csak gyorsulás, meg lassulás van, amit hát ugye azon kívül, hogy most gyorsul, most meg lassul, nem olyan egyszerű belőni hogy azt most mennyivel teszi.

Konkurencia


Elvileg. Feleannyival tép, mint egy Boeing 777 utazómagasságon.


Emmán döfi. Persze az ember nem érzi,
 ahogy a repülőn sem a 900 km/h-t, de attól még a tudat…

8, azaz nyolc perc alatt értünk ki a 30 km-re levő Pudong Airportra, elosontunk azért a check-inhez, meginterjúvolni őket, hogy Bagolynak másnap milyen esélyei vannak a hazajáratra, aztán elindultunk visszafelé. A visszautat mi is videóra vettük, egyrészt, hogy megmaradjon az emlék, másrészt, hogy megmutathassuk a vicces részt, amikor eldöcög mellettünk az ellenvonat. Szép nagy fájl lett belőle, de szerencsére találtunk egy nagyon hasonlót a YouTube-on, három perc táján érdemes belenéznetek, ott jön az ellencsiga =)

Miután beértünk, még körülnéztünk a peronról egy kicsit.

A két vágány között középen, a távolban látszik egy vágánydarab, meg talán az is, hogy a bal oldali vágány egy szakasza acélból és nem betonból van: ez mozgatható – ugyanis itt található a váltó a két vágány között: az acélszakaszokat rá lehet fordítani a középső szakaszra és voilá, átcsúszhat egyik betonrámpáról a másikra az expresszkukac.

Itt, ni.


Az meg ott a metró, csak hogy érződjék a konkurencia.


Még a szerelvények színvilágát is sikerült összehangolni.


Indul a következő járat.


Lelépett. Ellebegett?

Sajnos nem sokkal később leparancsoltak bennünket a peronról, hogy ott nem lehet csak úgy lenni, meg nézelődni – szót fogadtunk. Lent megnéztük a maglevmúzeumot, meg elolvastunk egy csomó okosságot, de az nem derült ki egy fél óra után sem, hogy mégis mi a jó élet hajtja ezt a cuccot előre. Később némi netes kutatással azért fényt derítettünk a dologra: a mágnesek a járgányban és a sín aljában vannak és ’felrántják’ a vonatot magukhoz, mikor belövik a gondozók a rendszert. Itt találtam egyébként egy egész korrekt videót, ami végre elmeséli (03:28-tól), hogy valahogy úgy kell elképzelni a dolgot, mintha egy mezei villanymotor állórészét felvágták és kiterítették volna a sín aljára, míg a járgányokon a forgórész találtatik. Így tulajdonképpen egy forgó helyett haladó mágneses mező húzza végig a vonatot a pálya mentén, ráadásul szakaszokban, csak az a rész van áram alatt, ami épp kell az elhaladó vonatnak. Ha bárki úgy érezné, nem elég pontos a megfogalmazás, jelentkezzen és vitassuk meg a dolgot =)

A maglev után körülnéztünk még egy kicsit a belvárosban: viszonylag hamar bekeveredtünk egy piacra, ahol elképesztő tömeg volt.

Egy darabig lökölődtünk mi is


Meg néha lőttem fotókat, melyeken a szardíniásdobozokat
 idéző lokális népsűrűségnek nyoma sem volt


De egy idő után annyira sok volt a környezet, hogy kimenekültünk.


Azért egy jópofa kirakatot még leltünk útközben.

Estére bevállaltunk még egy hajóutat a Huangpo folyón, hogy megnézzük a belváros fényeit, de majdnem befürödtünk azzal, hogy csak készpénzzel lehetett fizetni (egy turistákra specializálódott vállalkozásnál) és egy negyvenöt perces fordulóba került a legközelebbi bankautomatát felhajtani.

Nem adtuk fel, elsétáltunk meg vissza
 és már sétálhattunk is a dereglye felé


Partmentén


Természetesen itt sem voltunk egyedül

Ami viszont megdöbbentett, az aktív szemetelés a hajóról. Elfogyott a lónyál? Placcs, a PET-palack a vízbe. Megette a gyerek a chipset? Mehet a zacskó is. WTF? Hányadik században élünk?

Miután nagy nehezen, lokálisan túltettem magam a dolgon,
 próbáltam a kilátásra koncentrálni.


Szerencsére a fényképezőm együttműködött…


… persze neki nem morális, hanem
 stabilizátor- és lencseproblémái voltak.


Utóbbiról azóta kiderült, hogy ez permanens nyavalya,
 de a gép azért még elketyeg.


Kicsit körülményesen, de lehet használni. Ugye? :)


A Huangpo folyó


Ez a hatalmas kék rágógumi-torony valahol elképesztően néz ki.


A tornyos-bornyos parttal szemben hotelek sorakoznak.


Viszont egy szakaszon megvannak a régi,
 néha 80-100 éves épületek.


Annak idején bankoknak, kereskedőházaknak épültek,
 aztán nem egy konzulátus költözött ide.


Ma egy részük szálloda, de akárhogy is,
 ez a partszakasz a stílusa alapján simán lehetne Európában is.

A hajóút után sétáltunk még egyet a The Bundon (ha előző este már egyszer lemaradtunk a dologról – sztori errefelé).

Október létére elég jó idő volt – a menő pólóinkat
 nászajándékba kaptuk, ezúton is köszönjük őket =)


A parton egyébként húsz méterenként esküvői fotók
 készültek – és igen, itt vörösek az esküvői ruhák.

Megkérdeztem egyébként erről a helyi kollégáimat, az van, hogy a tradicionális kínai esküvői viselet a vörös, ami úgy találta meg az útját a modern életbe, hogy a legtöbben két-három ruhát viselnek, egy teljesen tradicionális kínai vöröset a szertartáson és egy nyugati vöröset/fehéret, mindkettőt a fotókon és a partiban. Néha kettőt-kettőt...

Látvány a Bundról teljes fényében.


Hangulatfotó

Estére beugrottunk még az egyik hotel tetőteraszon levő éttermébe, ahol utcáról beeső vendégeket is fogadnak (ezúton is köszönet a helyi kollégámnak a tippért).

Nem rossz kilátással, na. Hyatt on the Bund,
 ha valaki esetleg arra járna, érdemes felnézni.

Nem sokkal később pedig elindultunk hazafelé, én a szállásra, Bagoly pedig a reptérre, hogy elérje az éjszakai visszajáratot - közben ugyanis az NFL beleszólt a menetrendbe. Rá két hétre ugyanis egy másik utat terveztünk, de szabadság híján nem sok játéktere maradt már Bagolynak. És ha a Green Bay délután helyett este játszik, akkor újratervezés van, hogy a meccs is mindenképpen beleférjen az egyébként tervezett látogatós programba. Így Bagoly arra gyúrt, hogy most a hétfő reggeli helyett egy vasárnap éjszakai járattal megy haza, azon alszik egyet, hétfőn pedig bemegy dolgozni. Mákja volt, összejött a dolog, bement dolgozni, szabadnap megmentve, a folytatás pedig hamarost következik =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése