2017. január 11., szerda

Reggel a Jing'an-templomban

Másnap reggel (miután Bagoly ismét megpróbálta kienni a szálláshelyet a vagyonából, majd a nap hátralevő részében nyögött, hogy túl jól sikerült a projekt), szóval pihenésképpen a közel található Jing’an-templomot néztük meg: ez egy buddhista templom, melynek az eredetijét vagy 1800 éve építették, akkor még egy folyócska partján. Aztán az 1200-as években a Song-dinasztia áttelepíttette a jelenlegi helyére, az 1900-as évek elején a templom lett a végállomása az első villamosvonalnak, sőt Mao idején szolgált műanyaggyárként is. 1972-ben porig égett és a 1980-as években építették újra, azóta újra templomként szolgál, és időről időre bővítgetik (hah, megvan a magyarázata a vasbeton szerkezetnek, amin ottjártunkkor csodálkoztunk egy kicsit, mivel még nem olvastunk utána).

A szomszédság – a templom körül ólálkodik a 21. század
 (maga a templom a távolban középen látszik)

Bevalljuk, nem értünk különösebben a buddhista templomokhoz, ezért inkább a csendes szemlélődő szempontjából nézelődtünk.

Lépcsős


Az egyik csarnok mellett elnézve


Emeletek


Hervadók – de valahogy még mindig szép =)


Üvegdobozok a háttérben


Mindenből egy kicsi


Átjáró


Szomszédok


Szépséges fafaragások – akkor még
 nem tudtuk, hogy ’csak’ harminc évesek

Nagy jövés-menés volt egyébként, de az úriember
 pont egyedül sétált és nagyon illett a képbe


Dejó minden pitlibe ültetni valamit!


Az egyik terembe bepillantva


Kiskert a hátsó udvarban – zárókép.

A templom után ismét a nagyvilág felé fordultunk és kimentünk a reptérre. No, nem azért mert elvonási tüneteim lennének, ha 24 óráig nem érzek kerozinszagot, hanem mert Sanghajban egészen egyedi módon is ki lehet jutni a Pudong Airportra. Maglev. Folyt. köv. =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése