Sivatagi túra

Második napunkon Dubaiban kialudtuk magunkat (néha ilyet is kell), délutáni programként pedig beneveztünk egy sivatagi túrára.

Ebédidei látkép

Útközben – a nyúlánk épület a háttérben a Burj Kalifa

A város határán

Autópálya homokátfúvással

No szalagkorlát, no kerítés és keresztben is
 át lehet menni a szembejövő oldal sávjain

A távolban a sivatag hajói :)

A sivatagi túra első állomása a terepjárós dűnetúra volt

Egyikről le, másikra fel, elég tempósan

Három-négy autóból álló konvoj ralizik egyszerre

Felkészül

Hopp

Belülről sokkal meredekebbnek tűnik

Igen, valahogy így képzeltem a sivatagot

Ugyanakkor Ausztrália vörös Outbackje
 után ez most szokatlanul sápadt volt

Nem túl jó minőségű kép, de itt látszik,
 hogy milyen meredekek is tudnak lenni a dűnék

Homokköpenyben

A terepjárók sokszor a dűnék peremén süvítenek egy darabig, aztán ahogy keskenyedik, lekanyarodnak valamelyik oldalára.

Ha túl későn tennék ezt, akkor elkeskenyedik a dűne
 annyira, hogy fennakad az autó hasa

Ha már egyszer így alakult, a sofőrök úgy döntöttek,
 remek alkalom fotózni meg kiszállni egy kicsit

Amíg egyikük Sport szelet-módszerrel letolja…

… a fennakadt járgányt a dűnéről

Sivatagi Bagoly

A dűneprogram után egy sivatagi táborhoz vittek bennünket (meg még vagy 80-100 másik látogatót), ahol lehetett quadozni, további homokdűnéken sétálni, kis üvegekbe színes homokot töltögetni emlékbe (extra pénzért), tevegelni pár percet és a végén kaptunk vacsorát is. Ja, meg hát lehetett sandboardozni, ami azt jelentette, hogy három-négy, régen jobb napokat látott snowboarddal csúszkálni a homokbuckák oldalán. (Majd minden csúszás után bokáig süppedve visszacipelni a boardot a bucka tetejére – a buckalift kicsit túlzás lenne, na.) Teljesen jól elszórakoztunk vele :)

A sandboard első és legfontosabb tulajdonsága, hogy alig csúszik
és egyáltalán nem gyorsul (háttérben a tábor)

Bagoly – akinek kezdetben a két síléc vízszintesen is instabil és
orra/fenékreesésre hajlamosító közeg volt – roppant büszke az első csúszására

Alkonyat a homok felett

A tevegelőprogram (igen, a bejárattól – ahol az autók állnak – idáig és vissza)
– a teve egyébként meglepően magas állat, asszem maradnék a póniknál

A legjobb állapotban levő sandboard – kötés már csak
nyomokban van rajta, de lehet, hogy jobb is így

Közben érkezett néhány kissrác, akik lelkesek voltak a sandboardozást illetően, de valószínűleg még tévében sem láttak ilyesmit. Kicsit illetődötten, de pár csúszás után megkérdezték, hogy én vagyok-e az oktató. Mondtuk nekik, hogy nem, de azért próbáltuk elmagyarázni azt is, hogy nem, a kötés hátsó, műanyag részét nem a lábfejükre kell ráhajtani és nem egymás felé kell állni a lábfejeiknek, ha rajta akarnak maradni a deszkán.

Lelkes padawan

Volt egy idősebb, tinédzser csapat is, de a végén egyikük sem mert ráállni a deszkákra, mondván, élettel összeegyeztethetetlen dolog egy fadarabon egyensúlyozva leszörfözni egy meredek dűne oldalán. Ami egyébként csöppet nem csúszik. Egy ilyen meredekségű sípályaszakasznak tuti nem indulnék neki egyenesen előre álló lécekkkel :)

Napnyugta a szomszédos táborral

Érkezési oldal

Nyüzsgés

Vacsora előtt megpróbáltam kirázni
  egy fél homokdűnét a cipőmből

Jelentem, utóbbitól azóta sem szabadultunk, ez az érdes homok tényleg mindenhova beférkőzik, összegyűl, a cipőmben azóta is szaladgál még néhány század belőlük. Két vizes kendős mosás és talpbetétcsere után. Nem festi vörösesre a ruhákat, mint az ausztrál cucc, de nem lehet tőle megszabadulni. Uff, szép napot!