2012. szeptember 11., kedd

Könyves séta London City-ben


Az olimpiai élmények előtt otthon jártam, Mártival töltöttünk el egy lányos, bevásárlós délutánt – nem kell Hello Kitty-kre, kilencvenhetedik „nincsegyrongyomse” felsőruházatra és hasonlókra gondolni, papucsot, sampont kerestünk; a Pannon-nál érdeklődtük meg a telefonszám-megtartás lehetőségeit, 1000-es kirakóra vadásztunk játékboltokban és másfél órán keresztül nem találtunk ki az utunkba kerülő Libriből… Utóbbi terméke lett az alábbi kötet, melyben jó néhány sétát már korábban ismertem, egy-egyet nagyjából végig is jártam, feltett szándékom ugyanakkor, hogy utóbbi az összesre igaz legyen egyszer :)

Szakirodalom

Így hát mindjárt az olimpia után, maradék egy délelőttünket felhasználva belevetettük magunkat a felfedezősdibe; Bagoly választotta ki a City-t, mint célterületet. A City of London (ez a pontos neve) a turistalátványosságok által tarkított mai belváros széle és a Docklands között helyezkedik el, tömve van bankokkal, viszont az épületállomány és a városszerkezet évszázados gyökereket hordoz magában – így furcsa keveréke a régi és modern időknek. Rövid történelmi háttér következik: valójában ez a városrész London őse, határai a középkor óta változatlanok. Ezen a területen laktak ténylegesen London polgárai, a szomszédos Westminster külön település volt, ahogy a Tower is London határain kívül találtatott.

A City

Ha a mindennapi pénzügyi hírektől eltekintünk, a legtöbbet emlegetett esemény a City-vel kapcsolatban az 1666-ös tűzvész, mely a város 4/5-ét felemésztette.

A tűz által felemésztett terület (piros)

A tűz után Sir Cristopher Wren a város középkori jellegét megtartva tervezte meg az újjáépítést, ma is ezek a szűk utcácskák jellemzők az egész területre. Sokat lehetne még mesélni Sir Wren nagyszerű munkájáról, meg hogy a modern épületek tulajdonképpen egész jól passzolnak az évszázadosak közé, miközben öltönyös és kosztümos üzletemberek rohangásznak közöttük aggódó arccal, és miközben az egész világ nyomon követi a City rezdüléseit a pénzügyi piacon… de inkább átadom a képeknek a helyet, szerintem beszédesebbek :)

Tower a város szélén


Helyi Demszky-karó


A St. Olave’s Church 300 éves falai


Középen a City egyik legismertebb épülete


A Swiss Re biztosítótársaság londoni rezidenciája


Az ablakok nyithatók…


…és tud tükröződni is :)


Égbe törő szomszédok


Balra a Willis, jobbra a Lloyd’s biztosítók székházai


Közöttük pedig a Shard csúcsa és
egy, éppen a Heathrow felé ereszkedő madárka


Willisék olimpiai hangulatban
(az olimpia egyik kabaladögje öltönyben)


Tükör – ismét :)


Leadenhall Market


Patinás emlékek


Cégér és lámpa – 2 in 1


Építkezés – úgy tűnik, mintha kevesebb
lenne a menedzser és több a „Sanyi”…


A dekoráció még kint maradt – egészen a paralimpia végéig


Szűk utcák, cégérek és öltönyök


St. Paul’s Cathedral – „Az utca
végén balra tessen menni, ott megtalálja!”


Okosszemetes, avagy ’smartbin’


Oldala képújság gyanánt szolgál


Zöld a (kő)rengetegben


A felújított Cannon Street
(metrómegálló és vasútállomás egyben)


Alumíniumvödrök újragondolva


Emléktábla


Emlékoszlop

A fenti képen látható Monument-et az 1666-os tűzvész emlékére emelték, szintén Sir Wren tervei alapján. A belsejében tekeredő 311 lépcsőt megmászva szép kilátás ígérkezett, így nekiindultunk.

Dupla csigavonal


Elnézve a város felé


Nyüzsgés a Temzén (az úszó fehér monstrum mögötti
gömb alakú épület az új városháza)


Kordokumentum


Felhők a város felett


City – a rács kalitkaszerűen körbeveszi a Monument tetejét,
a többi képen az objektívet kidugtam rácsok között, amennyire lehetett :)


Tovább sétálva


Re-use


Házak között – Shard


Temze-part – monstrumok egymás között… vajon ha
a hajót orrára állítanánk, magasabb lenne, mint a Shard?


Lépcsők a vízig – vajon a láncok itt a dekoráció célját szolgálják?


Ipari műemlék a folyóparton


Öreg és új együtt – a City alapvető jellegzetessége


Drótoroszlánok a Tower kertjében


Járókelők felett a túlpart – a More London negyed épületei


Elsősegély két keréken


Double-deckerek különböző időkből


Egy kis kitérő Docklandsbe


Gondolkodók


Hídkorlát 


A Canary Wharf metróállomás
Sétánk után még beiktattunk a programba egy gyors ebédet, utána pedig át a városon, vissza a szállásunkra, ott összeszedtük a bőröndöket, majd további másfél órányi tömegközlekedés után már a zsúfolt és nyüzsgő Heathrow-n találtuk magunkat és igyekeztünk lelkiekben felkészülni a könyörtelenül közelítő dolgos hétköznapokra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése