Challenge Uetliberg and a lazy rainy Sunday

A kettővel ezelőtti hétvégén - soha nem fogom magam utolérni - a csapat 80%-ban úgy döntött, hogy hódolunk a svájci nemzeti sportnak, vagyis hegyet fogunk mászni, már ha bele is pusztulunk másnapra. A svájciak ebben a tekintetben két csoportra oszlanak, az egyik szöges bakanccsal a lábán születik, míg a másik csoport kizárólag oda megy fel, ahova vasút, lift vagy sherpás gyaloghintók is járnak. Ez egyébként ugyanígy van a síeléssel, vagy előbb csúsznak mint járnak, vagy soha életükben nem mennek sípálya közelébe, legalábbis helyi munkatársunk, Hegyibéka ügynök elmondása szerint. Kilétére fény derül majd később, de azért sejthetitek is... Na, lényeg az, hogy a csapat egyik fele szombaton reggel fél kilenckor elviharzott a Grosser Mythenre, hogy kellően bedurrantsa az összes harántcsíkolt izomszövetét, míg a lazábbik fele, velem együtt még reggel tízkor a kávé és a főtt tojás mellett is csak erőt gyűjtött az Uetliberg megmászására.

Kiderítettük, hogy van egy olyan lehetőségünk, hogy elvillamosozunk viszonylag közel a hegy tövébe, ahonnan potom 350 métert mászva elérhetjük a kilátót, ami 871 m-es magasságban kezdődik - alulról. Mit nekünk egy kis séta, jót tesz a mozgásszervi nyavalyáinknak, meg jobb lesz utána hűsölni a tóban, nekiindultunk. Fel is értünk vagy egy óra alatt, de olyan kemény emelkedőn és kiépített 45 fokos dőlésszögű szerpentinen vezetett az út, hogy majd elájult a csapat, mire felértünk a gerincre. A vádlijaink ha tehették volna valószínűleg méltóságteljesen üvöltöttek volna, így kifejezetten jól esett, hogy a kilátót és annak a tetejét egy idő után már lépcsőkön lehetett megközelíteni. A gerinc mentén egy elég jól kiépített Wanderweg várja a kirándulni vágyókat, ezt érdemes megnézni, ha erre jártok, nem vészes és időnként igazi álalpesi táj is jár hozzá - álalpesi a következő szombati értelemben, ahol ugyanezt 1900 méteren is előadják a tehenek. A kolomp, a zöld fű és a barna tehenek kombinációja itt is megvan persze, csak a lila Milka logó hiányzik :)

Fentről kifejezetten jó a kilátás, bár a nagy hegyeket eltakarták a felhők, ami azért igazán nem illendő, de nem sokat tehettünk ez ellen.

Zürich sem néz ki rosszul innen...

... de nekem nagyon tetszettek az átellenes irányban található kis völgyaljában lelhető falvacskák, melyek néha egymást érik, de biztos nagyon kellemes lakóhelyek lehetnek. :)

Próbáltam egy panorámaképet is alkotni, ami tökéletesen úgy néz ki, mintha a második és a harmadik harmad között valamit nagyon csúnyán elpiszkáltam volna, de ez a valóságban is többé-kevésbé ilyen, a második képen levő mező és bocik pont ott vannak :)

A kilátó mellett az étteremben egy nagyon vicces dolgot lehetett látni, ide hordták ki a fondümelegítő kis pitliket hűlni, gondolom hogy ne a kedves vendégek orra alatt füstölögjenek egy idő után...

A kilátó után a csapatunk tovább osztódott: egy része az embereknek megelégelte a mászást, néhányan viszont sétáltunk még egy órát a gerincen, hogy aztán teljesen megérdemelten töltsük a délután hátralevő részét a tóparton való alvászattal. :)

Vasárnap igencsak lógott az eső lába, a mi lábaink meg be voltak durranva, az emberek terpeszben közlekedtek és feltűnően nehezen álltak fel vagy ültek le, így alapvetően rehabilitációs célú alvással és mérsékelt mozgással töltöttük a napot, viszont én egy rövidebb sétát azért beiktattam a városban, gyógytorna címén. Így felfedeztem, hogy az eső miatt a Limmat egyik csatornája, aminek a partján akartam sétálni, eléggé ellehetetlenítette a dolgomat:

Eredeti tervemtől eltérően végül megtaláltam a botanikus kertet, itt ajtókat ugyan nem, de aranyos kis lépcsőket sikerült fényképezni.

Olyat is, ami kanyarodott.

A Limmat-csatorna mentén később újabb sportolási lehetőséget fedeztem fel, két vízilabdakaput, amit le lehet ereszteni a víz fölé.

Csak tudnám a ráúszást hogy oldják meg, hiszen egy kis sodra azért itt is van a víznek, vajon mi dönti el, hogy melyik csapatnak kell árral szemben úsznia a kapuhoz?

Hogy kellően illusztráljam a feladatot, ezt a kacsacsaládot nem sokkal feljebb fotóztam, szegény kiskacsáknak igen komoly feladatot jelentett a dokkolás, az egyik csak harmadszor tudott kimenni a partra, első két alkalommal kétségbeesetten hápogva méltatlankodott a folyó bánásmódja ellen. Szerencsére a mamája mindig megbiztatta egy kicsit, mire harmadszorra már ki tudott totyogni a magasabb lépcsőfokig :)

A vízpart után egy kicsit a belvárost is szemügyre vettem, találtam szimpatikus belső udvarokat például, mennyire jó lehet, amikor ez a sok étterem kipakolja az asztalkáit, sok vendég körülöttük, vacsora, stb...

Hazafelé menet pedig sikerült egy záróképnek is alkalmas "Essence of Zurich" fotót lőnöm, legyetek jók, már csak 3-4 posztra való anyagom maradt, így lassan majd teljes gőzzel átadom a stafétabotot Mókus és Maci ügynököknek, de addig még lesz majd egy Climate KIC Festival, egy 2109 m-es magasságba vezető Druesberg-túra és természetesen majd Bagoly ügynök is beszámol az ellene elkövetett gyilkossági kísérletről...